Így kezdődik:
Talán azért, mert angol vagyok, vagy talán a korom miatt, vagy talán csak vak előítélet, de amikor arra a hírre ébredek, hogy az osztrák kormány "közegészségügyi veszélyként" internálta az ország lakosságának egy egész harmadát, végigfut a hideg a hátamon.
Ausztria, gondolom magamban. Ah.
Nézem a hírekben a fényképeket, amelyeken fegyveres, maszkos, fekete ruhás rendőrök megállítják az embereket az utcán, hogy elkérjék a digitális papírjaikat, és olvasom a történeteket, amelyekben másokat azért tartóztatnak le, mert naponta egyszer a megengedettnél többször hagyják el a saját házukat, és hallom az osztrák politikusokat, akik azt hangoztatják, hogy azokat, akik nem hajlandók csatlakozni az injekcióhoz, addig kell zaklatni és bűnbaknak tekinteni, amíg nem engednek. Aztán interjúkat nézek "hétköznapi emberekkel", akik azt mondják, hogy a "nem oltottak" megérdemelték. Néhányan közülük azt mondják, hogy mindannyiukat börtönbe kellene zárni, a nép ellenségeit. A legjobb esetben az "anti-oltásosok" paranoiásak és félreinformáltak. A legrosszabb esetben rosszindulatúak, és meg kellene őket büntetni.
Néhány nappal később újabb hírekre ébredek Ausztriával kapcsolatban: a jövő évtől az országban mindenkinek az állam által beléjük kényszerített oltóanyagot fognak beadni, felülírva ezzel a jogukat ahhoz, amit egyesek - akik mostanában nagyon elhallgattak - "testi autonómiának" neveztek.
A német tisztviselők szerint hamarosan Németország is így lesz. Zárlat és kényszeroltások. Talán - talán - az ilyen rendőrállami intézkedések indokoltak lennének, ha az oltások működnének. De vegyük észre ezt, mondja Kingsnorth:
Mindezt Írországból figyelem, amely ország Nyugat-Európában a legmagasabb, a felnőtt lakosság több mint 94%-ának van védőoltási aránya. Ugyanakkor furcsa módon nálunk a legmagasabb a fertőzöttek aránya Nyugat-Európában. A kormány nem tudta megmagyarázni ezt a tényt, de ez egy olyan tendencia, amely az utóbbi időben néhány más, magasan oltott helyen is megjelent: Gibraltár, Izrael, Nyugat-Flandria. Úgy tűnik, hogy a magas oltottsági szint nem jár együtt a megbetegedések alacsony szintjével; gyakran éppen ellenkezőleg.
A világ más részein is furcsa dolgok történnek. Például Afrikában. Afrika népessége a legnagyobb, leggyorsabban növekvő és anyagilag legszegényebb kontinens. Kevés kormány engedheti meg magának, hogy népét olyan drága vállalati oltóanyagokkal lássa el, amelyekre mi nyugaton nemzetünket tettük fel. Afrika lakosságának mindössze 6%-a van beoltva, és sok helyen alig léteznek nemzeti egészségügyi rendszerek, a WHO mégis úgy jellemzi a kontinenst, mint a vírus által "a világ egyik legkevésbé érintett régióját". Valójában úgy tűnik, hogy a világ gazdagabb, "fejlettebb" részei szenvednek a legjobban a világjárványtól.
Úgy tűnik, senki sem tud erre magyarázatot adni, de ez nem változtatta meg a hivatalos irányt. Írországban minden bizonnyal a forgatókönyv változatlan. Hat hónapja oltási apartheidben élünk, a "nem oltottakat" kizárták a társadalom nagy részéből, de ez nem vált be. A tél beköszöntével a fertőzési arányok megugrottak - ahogy az egy légúti vírus esetében várható volt. Nemrégiben mindannyiunknak azt mondták, hogy dolgozzunk otthonról, és újabb lezárás van kilátásban. A közelmúltban éjféli kijárási tilalmat rendeltek el a kocsmákban és éjszakai klubokban. Ez furcsa, mivel hónapok óta csak a beoltott embereket engedik be ezekbe, és többször is biztosított minket arról, hogy a beoltott emberek biztonságban vannak.
Egy becsületes társadalomban mindezekről erőteljes nyilvános vitát folytattak volna. Láthattunk volna mindenféle véleményű tudósokat nyíltan vitatkozni a televízióban, a rádióban és a sajtóban; mindenféle nézetet a közösségi médiában; újságíróknak megfelelően ki kellett volna vizsgálniuk az oltások sikeréről és veszélyeiről szóló jelentéseket; komolyan meg kellett volna vizsgálni az alternatív kezeléseket; nyilvános vitákat kellett volna folytatni a polgári szabadságjogok és a közegészségügy közötti egyensúlyról, és arról, hogy mit jelent egyáltalán a "közegészségügy". De mindezt nem láttuk és nem is fogjuk látni, mert a vita, akárcsak az ellenvélemény, kiment a divatból. A média itt Írországban legalább másfél éve nem tett fel kritikus kérdést senkinek a hatalomban. A Google algoritmusai a kényelmetlen adatok eltemetésével vannak elfoglalva, míg a közösségi média csatornái, amelyekről a legtöbb ember a világképét kapja, eltávolítják vagy elnyomják a kritikus véleményeket, még akkor is, ha azok virológusoktól vagy a British Medical Journal szerkesztőitől származnak.
Nap mint nap felébredtem és elgondolkodtam: mi folyik itt?
Paul, aki továbbra is oltatlan, és megmagyarázza, hogy miért, azt mondja, hogy nem annyira maga az oltóanyag miatt aggódik, mint inkább amiatt, amit az oltóanyag szimbolizál. Bővebben:
Apokaliptikus időket élünk, a görög apokalypsis szó eredeti értelmében: kinyilatkoztatás. Ami a felszínen történik, az feltárja azt, ami mindig is ott volt alatta, de ami a normális időkben rejtve maradt a szemünk elől. Most minden cselekmény az alvilágban zajlik. A viták alatt, amelyek arról szólnak, hogy be kell-e venni egy oltóanyagot, amely lehet, hogy biztonságosan működik, de az is lehet, hogy nem, valami idősebb, mélyebb, lassabb dolog siklik: valami, aminek a világ összes ideje megvan. Valami nagy szellem, akinek az a dolga, hogy ezeket a megtört időket arra használja fel, hogy mindannyiunk számára feltárja azt, amit látnunk kell: a modern világ alapítása óta rejtett dolgokat.
Covid egy kinyilatkoztatás. Olyan hasadékokat tárt fel a társadalmi szövetben, amelyek mindig is ott voltak, de jobb időkben figyelmen kívül lehetett hagyni őket. Leleplezte az örökölt média engedékenységét és a Szilícium-völgy hatalmát a nyilvános beszélgetések kurátori és irányítói szerepében. Megerősítette a politikai vezetők alattomos becstelenségét és a vállalati hatalomnak való végső engedelmességüket. Megmutatta, hogy a "tudomány" milyen kompromittált ideológia.
Legfőképpen pedig feltárta azt a tekintélyelvű vonást, amely oly sok ember mélyén rejlik, és amely mindig félelmetes időkben bukkan fel. Csak az elmúlt hónapban láttam, ahogy a médiakommentátorok politikai ellenfeleik cenzúrázására szólítottak fel, ahogy filozófiaprofesszorok tömeges internálást igazoltak, és ahogy az emberi jogi lobbicsoportok hallgatnak az "oltási útlevelekről". Láttam, ahogy a politikai baloldal nagy része nyíltan átalakul azzá a tekintélyelvű mozgalommá, amely valószínűleg mindig is volt, és ahogy számtalan "liberális" a szabadság ellen kampányol. Miközben szabadságot szabadság után elvették, végignéztem, ahogy az értelmiségiek mindezt igazolják. Emlékeztettek arra, amit mindig is tudtam: az okosságnak semmi köze a bölcsességhez.
Az elmúlt két évben többet tanultam az emberi természetről, mint az azt megelőző negyvenhét évben. Magamról is tanultam néhány dolgot, és ezeket sem szeretem különösebben. Észrevettem a folyamatos kísértést, hogy pártoskodóvá váljak: hogy megítéljem és elítéljem azokat, akik a kérdés másik oldalán állnak - azokat a birkákat, az Igazság rosszindulatú ellenségeit. Észrevettem, hogy hajlamos vagyok csak olyan információforrásokat keresni, amelyek megerősítik a meggyőződésemet. A kinyilatkoztatás sosem kényelmes.
De leginkább azt mutatta meg számomra a kovid apokalipszise, hogy amikor az emberek meg vannak rémülve, könnyen irányíthatóak.
Irányítás: ez az idők története. Világszerte azt látjuk, hogy az állami erők a vállalati tőke erőivel szövetségben soha nem látott mértékben követelik az irányítást az ön és az én életem felett. Mindez korunk felfedett szimbólumában fut össze: az okostelefonos QR-kódban, amely ijesztő gyorsasággal és szinte hangtalanul vált a teljes emberi élet új útlevelévé. Mint mindig, eszközeink most is ellenünk fordultak. Egy másik felfedezés: kezdetben nem is voltak az eszközeink. Mi voltunk az ő eszközeik.
Még egy szakasz:
A saját előérzetem napról napra mélyül. A felszín alatt, azokban a mélységekben messze nem én vagyok az egyetlen, aki látja, mi bontakozik ki. Az elbeszélés nem áll össze, a történet nem zselés, de mégis teszi a dolgát. Arra használják, hogy előhívjanak és igazolják a példátlan tekintélyelvű technokráciát, amely mindannyiunkat magába zár, beleegyezés, vita és a kilépés joga nélkül.
Rövid, de nagy jelentőségű két év alatt ilyenek lettünk. Mi, nyugatiak, akik évtizedeket, ha nem évszázadokat töltöttünk azzal, hogy a világ többi részét a "szabadságról" oktattuk, és néha megpróbáltuk őket bombázni, hogy elfogadják azt. Mi, akik kitaláltuk ezt a "liberalizmusnak" nevezett dolgot; mi, akik most eltemetjük. Nem kellett sok, ugye, hogy a szavainkról kiderüljön, hogy üresek?
- Forrás: theamericanconservative.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése