„Ma, 2021. szeptember 23-a van. A nevem Felice Osio és jelenleg a FISI (Olasz Iparágak Közötti Szakszervezetek Szövetsége) titkára vagyok Emilia Romagnában, a szakszervezeté, amely az összes munkavállalót képviseli. Ahogy már régóta mondom, minden módon megpróbáltuk megakadályozni a jelen kormányzati képviselőknek a totális diktatúra kiépítése felé tartó hajszáját, de nem hallgattak ránk, és most eljött a mi időnk. Az egyetlen módja ennek az, hogy megbénítjuk az összes munkahelyi ágazatot. A mi oldalunkon vannak a kamionosok, akik szeptember 27-re megszervezték az eddigi olasz történelem legnagyobb blokádját az összes autópálya lezárásával, és utánuk jönnek majd a traktorok is, hogy trágyával szórják be az utakat.

Most rajtunk a sor, meg kell mutatnunk, milyen fából faragtak bennünket. Nincs vesztegetni való időnk. Eddig azt tették velünk, amit akartak. Most rajtunk múlik, hogy tényleg megmutassuk, mire vagyunk képesek. Korábbra hoztuk a teljes leállításról szóló október 15-i ütemtervet. Tehát október 1-től október 10-ig de akár október 15-ig is mindent le kell állítanunk, amíg a politikai vezetőink meg nem hátrálnak. Mindent le kell állítanunk. Otthon kell maradnunk az egészségügytől a köz- és magánszféráig. Maradjon otthon mindenki, aki nem akarja alávetni magát ennek a diktatúrának.

Most eljött az idő, hogy lépjünk végre. Meglátjuk, erre hogy reagál a kormány. Egyértelmű, hogy ha nem tesszük meg, akkor az utolsó esélyünket is elszalasztjuk a változásra, mert sem az ügyvédek, sem a bírák, sem a szakszervezetben senki nem fog tudni megvédeni minket, ha most nem állítjuk meg ezt a diktatúrát. A lényeg, hogy 10-15 napig maradjatok otthon, ne menjetek dolgozni. Meg kell mutatnunk, hogy meg tudjuk állítani a munka világát, és akkor lesz fordulat és természetesen változás. Akkor azt mondhatjuk, hogy megtaláltuk a megfelelő módszert a győzelemre. De amíg ezt meg se próbáljuk, addig nem tudhatjuk, hogy valóban működik-e. Szóval október elsején elkezdünk mindent megbénítani az országban. Töltse fel mindenki az otthoni élelmiszerkészleteit, mert amikor a teherautósofőrök mindent lezárnak majd, a le fog állni az áruszállítás. Szóval vásároljatok be mindent, amire szükségetek van, gondoskodjatok arról, hogy azok, akiknek gyerekeik vannak, megkapják a szükséges dolgokat, de kérlek, maradjatok otthon, ne menjetek dolgozni, ez az utolsó esélyünk, ami maradt Köszönöm.”

 

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=2960012897643757&id=100009052270196