Ugye, ugye, mindig mondtuk, hogy egy parlamenti párt sem kivétel! Az ellenzék éppúgy megszavazta szép csendben asszisztálva a Magyar Családok kifosztását, mint a Fidesz! Nem változott semmi a devizahiteles megsegítés terén, mert, ahogy annak idején, minden parlamenti képviselő elfogadta a 2014 évi elszámolásnak hazudott átverést, – úgy most, a végrehajtók hatáskör bővítését is elfogadták.
Nem baj! Csak üljön mindenki nyugodtan otthon, és várja a sült galamb… helyett, a végrehajtót!

Mert higgyék el menni fog, nem is olyan sokára! Mert az állami vagyon, amit el lehetett lopni már elfogyott, most a magánvagyonokból kell az összes pártnak megélni, mindegy, hogy kormánypárti vagy ellenzéki!

Gondolkozzanak végre Magyar Ember módjára és jelentkezzenek végre, hogy az összes “mutyizós hazudozót” 1999 évtől kezdődően elkergessük,

majd egyesével, családostól felelősségre vonjuk!

Amíg erre a célra nem sorakozunk fel, nem lesz változás. Se a végrehajtások és kifosztások terén, se az egészségügyben, nyugdíjakban, oktatásban!
Mi kell még, hogy megmozduljanak végre?
***
És íme a bizonyíték; Mint, ahogy előre is jeleztük, miszerint; eltörlésre kerül majd a végrehajtások december 31.-ig kitolt határideje, – hát ez meg is történt!

Magyar Közlöny:

A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény rendelkezéseinek eltérő alkalmazása 152. § (1) A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény rendelkezéseit az ebben az alcímben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
(2) Ezen alcím rendelkezéseit az e törvény hatálybalépésének napján folyamatban lévő végrehajtási eljárásokban is alkalmazni kell.
153. § (1) A végrehajtó 2020. július 1-jéig a végrehajtási eljárások során a végrehajtási eljárás megindulását követően a végrehajtható okirat adós részére történő kézbesítésével egyidejűleg tájékoztatja az adóst a részletfizetés lehetőségéről és feltételeiről. Amennyiben az adós részletfizetési szándékát a végrehajtó felé jelzi, a végrehajtó a részletfizetést a végrehajtást kérő előzetes hozzájárulása nélkül megállapíthatja.
(2) Ingatlan kiürítése iránt, azzal összefüggésben intézkedni, valamint ingatlan kiürítésére irányuló helyszíni eljárási cselekményt foganatosítani 2020. július 1-jét követően lehet azzal, hogy az intézkedés, eljárási cselekmény lefolytatására, a halasztásra, a jegyző értesítésére vonatkozó határidő 2020. július 2. napján újrakezdődik.
(3) A végrehajtó a végrehajtási eljárás során lefoglalt gépjármű forgalomból történő kivonása iránt 2020. július 1-jét követően intézkedhet azzal, hogy az eljárási cselekményre vonatkozó határidő 2020. július 2. napján újrakezdődik.
(4) A végrehajtó a természetes személy adós lakóingatlanának árverezése – az ingatlan árveréséről szóló hirdetmény közzététele – iránt 2020. július 1-jét követően intézkedhet.
(5) A végrehajtó a természetes személy adós lakóingatlanának folyamatos árverezése iránti hirdetménye kapcsán a lakóingatlanra érkező vételi ajánlatot tenni kívánó árverező felhasználói nevének és jelszavának aktiválása iránt 2020. július 1-jét követően intézkedhet.
(6) A végrehajtási eljárás során rendbírsággal nem sújtható az a személy, aki a veszélyhelyzet ideje alatt a járványügyi intézkedések miatt nem tudott eleget tenni a jogszabályban foglalt kötelezettségének.
(7) A végrehajtást foganatosító bíróság az adós kérelmére kivételesen akkor is felfüggesztheti a végrehajtást, ha az adós a járványügyi intézkedésekkel összefüggésben került olyan élethelyzetbe, amely méltányolható körülmény.
(8) Ha a végrehajtási eljárás során az ingóságot (követelést, jogot) vagy ingatlant bírósági és közigazgatási végrehajtás során egyaránt lefoglalták, a bírósági végrehajtási eljárás során a végrehajtó a közigazgatási végrehajtással érintett követelés behajtása iránt 2020. július 1-jét követően intézkedhet.
(9) Ha a veszélyhelyzet miatt nem került sor végrehajtói kézbesítésre, arra 2020. július 1-jét követően kerülhet sor azzal, hogy a kézbesítésre vonatkozó határidő 2020. július 2. napján újrakezdődik.
(10) Ha a veszélyhelyzet miatt nem került sor helyszíni eljárásra, hagyományos árverésre, vagy helyszíni eljárási cselekményre, az eljárási cselekményt 2020. július 1-jét követően lehet foganatosítani azzal, hogy az eljárási cselekmény lefolytatására vonatkozó határidő 2020. július 2. napján újrakezdődik.
(11) Ha a veszélyhelyzet miatt nem került sor a meghatározott cselekmény végrehajtásának elrendelésére, vagy foganatosítására, a végrehajtást elrendelni, illetve az eljárási cselekményt foganatosítani 2020. július 1-jét követően lehet azzal, hogy a vonatkozó határidő 2020. július 2. napján újrakezdődik.
(12) A végrehajtási eljárás során eljárási cselekmény, intézkedés foganatosítására nem kerülhet sor, ha azt olyan helyen kellene foganatosítani, amely járványügyi intézkedés hatálya alatt áll.
(13) A végrehajtó a (12) bekezdésben foglalt eljárási cselekményt, intézkedést a járványügyi intézkedés megszűnését követően folytathatja azzal, hogy a vonatkozó határidő a járványügyi intézkedés megszűnését követő napon újrakezdődik.
***
Akkor most minden adós üljön tovább otthon a hátsóján és várja szépen, egy jó kávéval a végrehajtót!
Szabad Riport