Bajorország belügyminisztere, Joachim Herrmann követelte, hogy az Európai Unió véglegesen zárja le a Törökország EU-csatlakozásával kapcsolatos tárgyalásokat.
Április 16-án a török lakosság többsége támogatta Recep Tayyip Erdogan alkotmánymódosítási kezdeményezését, ezzel elfogadva az államfői jogkörök kiterjesztését. A szavazást követően Erdogan bejelentette, hogy még egy újabb referendumot tarthatnak a közeljövőben; ezúttal az EU-csatlakozással kapcsolatban.
Bajorország miniszterelnöke szerint a történtek miatt az Európai Unió egyértelműen ki kell nyilvánítsa, hogy Törökországnak többé nincs lehetősége a csatlakozásra.
„Az Európai Unió fel kell hagyjon a török csatlakozási tárgyalásokkal. Nem szüneteltetni vagy felfüggeszteni kell ezeket a tárgyalásokat. Nem hazudhatunk többé önmagunknak: nincsenek közös céljaink az Erdogan vezetése alatt álló Törökországgal.”
Herrmann a Bild am Sonntagnak nyilatkozva azt mondta, az Európai Unió megálljt kell parancsoljon ennek a folyamatnak, és nem szabad megengedni, hogy a török államfő beléptesse országát az EU-ba, ezzel relativizálva az európai értékeket.
Törökország 1963-ban lépett be az Európai Gazdasági Közösségbe, és 1987-ben jelezte EU-csatlakozási igényét. A tényleges csatlakozási tárgyalások 2005-ben kezdődtek, de a Törökország és a nyugat-európai országok közti diplomáciai feszültségek fokozódása miatt felfüggesztésre kerültek.

http://www.hidfo.ru/2017/04/a-bajor-belugyminiszter-szerint-vegleg-le-kell-allitani-a-torok-eu-csatlakozast/