2016. március 25., péntek

Diplomáciai nagyüzem Moszkvában!

kela
Tegnap Moszkvában tárgyalt orosz kollégájával az amerikai külügyér. Mikor érkezett, hozott magával egy gitárt-amivel megajándékozta Szergej Lavrovot. Aki fölköszöntötte Kerryt a szülinapján. Majd elsütöttek néhány viccet!-és nagy csend!
Tulajdonképpen senki nem tudja miért is érkezett kerry Moszkvába? Ő az utazása célját firtató újságírói kérdésre, hogy mit rejt a táskája?-csak annyit válaszolt: “titkot, amit csak Putyin elnök úrral kíván megoszani!”
Majd négy órán keresztül tárgyalt Szergej Lavrov és amerikai vendége, amit követően Vlagyimir Putyin is fogadta az amerikai külügyminisztert. Majdnem szintén négy órán keresztül győzködték egymást Szíria és Maradék-Ukrajna ügyében.
puke
Aztán késő éjszaka a külügyminiszterek tartottak egy közös sajtótájékoztatót.
(Megfigyelők szerint Kerry lehetséges hogy erőszakolja a fasiszta pszichopata Szavcsenko FOGOLYCSERÉVEL VALÓ KISZABADÍTÁSÁT, akinek rémtetteit 22 év börtönnel díjazta a héten az orosz igazságszolgáltatás.) Nem is tévedtek a megfigyelők, hiszen ez meg is történt.
Asszad szír elnök politikai jövőjét is forszírozta Kerry, amivel kapcsolatban orosz vendéglátói kijelentették: ebben a kérdésben a szír nép hivatott dönteni.
Maradék-Ukrajna vonatkozásában a legfőbb latorállam-az USA-külügyére szorgalmazta a Krím “visszaszolgáltatását” Kijevnek, és szemére hányta Oroszországnak, hogy “Moszkva nem tesz meg mindent a maga részéről a minszki paktum donbasszi részről történő betartatásáért!” Mintha bizony a donbasszi erők lődöznék kijev csapatait.
Kerry is megkapta persze a magáét. A Krím hovatartozásáról az ott élők döntöttek, a továbbiakban a félsziget “hollétéről” Moszkva nem fog vitatkozni. Az USA pedig ne bujtogassa Kijevi kitartottjait, hanem bírja rá a Minszkben általuk is vállalt, KIJEVRE HÁRULÓ TENNIVALÓK MARADÉKTALAN TELJESÍTÉSÉRE A REZSIMET! Orosz részről megerősítették: Kijevnek párbeszédet KELL kezdeményeznie a két donbasszi Népköztársasággal, nem pedig újabb és újabb erők határra telepítésében gondolkodni, mert abból csak BAJA FOG SZÁRMAZNI!
A közben szintén Moszkvába érkezett német külügyér Frank Walter Steinmeier bevonásával háromoldalúvá bővült külügyi randevú pedig már Berlin Kijevvel kapcsolatos aggodalmaira fókuszál. Németország már retteg a kijevi kitartott “elszabadulásától.”
Moszkvában eközben valami “ügyes hacker” behatolt a metro Wi-Fi hálózatába, és az utastájékoztató terminálokra ISIS zászlót varázsolt. Ettől a moszkvai metrozók kissé ingerültek lettek, de a “jel” megszűnt, amint az ügyes utast szállító metroszerelvény elhagyta a “behatolásra” legalmasabb pontot. Ahonnan egy okostelefonnal meg valami ketyerével föl lehet csatlakozni a Wi-Fi hálózatra.

http://www.balrad.com/2016/03/25/diplomaciai-nagyuzem-moszkvaban/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése