A kormány három milliárd forinttal támogatja Budapesten a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítását, és az ott helyet kapó, úgynevezett “Együttélés Háza” projektet.
A Magyar Hírlap arról számol be, hogy a miniszterelnökségtől kapott tájékoztatás szerint a támogatási szerződést már aláírták, és kiutalták az első részletet. A kormány valamilyen okból kifolyólag úgy gondolja, hogy a mai állapotok közepette teljesen elfogadható, ha az adófizetők pénzéből milliárdokat költenek zsinagógák felújítására.
A Blikk eközben beszámol a EuroHope hét országra kiterjedő vizsgálatáról, ami szerint Magyarországon az egészségügy helyzete csapnivaló, hazánk nemzetközi viszonylatban több betegségcsoportban is vezeti a halálozási statisztikákat, és a kórházakban az eszközellátottság hiánya miatt fertőzésveszély van. A lap hivatkozik a KSH felmérésére, miszerint 2015 első negyedévében 15%-al többen hunytak el magyarországi kórházakban, mint 2014 azonos időszakában, valamint a Független Egészségügyi Szakszervezet felhívására, melynek hatására az egészségügyi dolgozók fotókat küldtek be munkakörülményeikről.
A baloldali sajtó hírveréséből úgy tűnik, nem voltak tisztában azzal, hogy a magyarországi kórházak többségében máig az van, ami a rendszerváltás előttről ottmaradt. Ezzel se a baloldali, se a jobboldali kormányok nem kezdtek semmit.
Úgy tűnik azonban, hogy ezekkel az állapotokkal a jelenlegi kormány sem mindig van tisztában: legalábbis elképesztő közönyösség kell ahhoz, hogy a szétrohadt, omladozó kórházak látványa mellett félrenézve valaki “zsinagógák szépítgetésére” (a baloldali sajtó így fogalmazza meg a támogatásról szóló “örömhírt”) utaljon ki háromezer millió forintot.
http://hidfo.ru/2015/06/a-zsinagogakban-biztos-nem-fog-hullani-a-vakolat/