Pénteken ülésezett (volna) az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottsága az amerikai beutazási tilalommal kapcsolatban, hogy színvallásra és a konkrétumok kiadására kényszerítse mindkét felet. Az ülést Volner János (Jobbik) hívta össze, hogy meghallgassák a nemzetgazdasági minisztert, a NAV elnökét, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnökét és az amerikai ügyvivőt is. Az ülésen ezek közül senki nem jelent meg, és a kormánypárt képviselői sem "tették tiszteletüket".
Ennek a "nem megjelenésnek" igen mély üzenete van, amiből muszáj levonni a következtetéseket. A konkrét vádakkal érintett felek meg nem jelenése mindenki számára érthető. Kínos ügy ez nekik, minden egyes számonkérés és nyilvános megjelenés egy újabb alkalom számukra, amiben csorbát szenvedhet a megítélésük. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Vida Ildikó NAV elnök és Heim Péter a Századvég részéről - számukra ez csak egy újabb alkalom lett volna, ahol célkeresztbe vannak állítva a törvény és média által, egy olyan helyzet, amiből csak hátrányuk származhat, előnyük nem. Hogy egy bizottsági ülésen megjelenésről az egyéni előny/hátrány mentén dönthetnek és a nem megjelenésnek semmilyen következménye nincs, az igen sokat elárul nem a magyar demokráciáról, hanem magáról a liberális demokráciáról. Csakis egy liberális demokráciában történhet meg ugyanis, hogy egy felelős pozícióban lévő személy nyíltan a saját egyéni érdekei mentén dönti el, hogy felel-e a közösségi számonkérésnek vagy nem.
Goodfriend - jóbarátja-e Magyarországnak?
André Goodfriend amerikai ügyvivő kapcsán ez szintén sokat elárul. Egyrészt azt, hogy nevével ellentétben (Magyarországon használt személyazonosság) egyáltalán nem "jóbarát" (de ezt eddig is tudtuk). Ő azonban nem egyéni érdek mentén dönthetett a meg nem jelenésről. Egy nagyhatalom hivatalos képviseletében eljárva megteheti, hogy egy kis ország kis pártjának kezdeményezésére nem megy el és arra indokot sem ad. "Ki vagy te, hogy számon kérj engem?", "Mindegy, milyen bizottságozást hív össze, nem megyek el és kész, semmilyen következménye nem lesz", "Mit tehet, ha nem megyek el? Semmit." Ilyen hozzáállásról tanúskodik a bizottsági ülésen meg nem jelenés az amerikai fél részéről. Mindez nyíltan kifejezésre juttatja, hogy az Egyesült Államok - mint nagyhatalom - egy jelentéktelen csatlósállamként kezeli Magyarországot, és ezt a diplomáciában is kifejezésre juttatja, ahogy tette azt Szijjártó Péter magyar külügyminiszter esetében is, akit az amerikai külügy nyilvánosan és hivatalosan lekezelt (mert megtehetik, és a jelentéktelen kis ország még-jelentéktelenebb vezetője nem tehet semmit). Mindez az amerikai külpolitika szokványos megnyilvánulása, lezser módon, nagyhatalmi pozícióból és erőpozícióból tárgyalnak, a tisztelet minimális látszatát is elkerülve, mert az megalázó lenne a Ki Ha Ő Nem, Világ Ura Egyesült Államok számára.
A kormánypárti politikusok részéről szintén ki nem mondott tartalmak vannak e mögött a nem megjelenés mögött. Azt jelenti, hogy a nyilvánosság számára tálalt ügy mögött egy nagyobb játszma ma van folyamatban, és mindkét fél (az amerikaiak és a kormány) pontosan tudják, hogy a valós problémának köze nincs se a NAV-hoz, se korrupcióhoz. Kizárólag ahhoz van köze, hogy a kormány megpróbál elszakadni a póráztól, amit Washington egykor a nyakába tett. Tépik a láncot, Washington pedig húzza a láncot, rövidebbre fogná a pórázt, hogy a hűséges házőrző ne szaladjon el.
A kormánypárti politikusok meg nem jelenése a bizottsági ülésen azt jelenti; tisztában vannak azzal, hogy amiről az ülésen szó lenne, annak semmi köze nincsen a diplomáciai botrányhoz és valós problémákhoz. A kormány is, és az amerikaiak is tisztában vannak vele, hogy van a valós ügy (amiről csak zárt ajtók mögött tárgyalnak), és van a nyilvánosság felé tálalt mese, mindenféle korrupcióról, és a demokrácia hiányáról. Ez egy színészkedést, ami előre meghatározott kellékekkel, előre meghatározott forgatókönyv alapján zajlik? Kizárólag Washington és a kormány dönt arról, hogy a hatalmi viszonyok éppen aktuális állást mikor és hogyan tálalják a közvéleménynek, vagy mikor milyen számonkérés-színdarabot adnak elő.
Mit csinált a Jobbik? Felmászott egy színész a színpadra, a már folyamatban lévő előadásban részt venni. Ugyan van megfelelő jelmeze, ismeri a darab forgatókönyvét és be akar állni a színpadon folyamatban lévő történésekbe, de a színpadon a munkájukat teljesítő színészek csak értetlenül néznek, hogy mit keres ez a darabhoz megfelelően beöltött idegen, aki előre el nem tervezett módon a közönség sorából egyszercsak felugrott a színpadra. A színészek tovább folytatják a színdarabot, akkor és ahogyan nekik az meg van határozva.
Ha a közönség sorából felugrik valaki a színpadra, azt nem a színdarabot játszó személyek feladata eltávolítani. Következésképp a színészek próbálják nem figyelembe venni, és tovább játszani a daraboot anélkül, hogy reagálnának a színpadra felugró ismeretlen valakinek a cselekedeteire. Bizottsági ülés? A színészek nem mennek el rá. Nekik nem ez a forgatókönyv van előírva.
Tehát annyi történt, hogy a Jobbik megpróbált cselekvőként beszállni egy színdarabba, aminek meghatározott forgatókönyve van, meghatározott kellékekkel és színészekkel anélkül, hogy a forgatókönyv írójával egyeztetett volna. Emiatt senki nem veszi komolyan (a színészek részéről). A magyarországi demokráciában akkor van számonkérés, ha arra az író részéről meghatározott forgatókönyv van, és előre jól begyakorolták a színészek. Az improvizáció - az egy másik színpad. Nem ez a színpad, nem ez az ország. Amerikának talán kellően felkészült politikusai vannak az ilyen standup-comedy-hez, mert ők már kellően sok darabot eljátszottak, kellően sok forgatókönyv alapján. Magyarországnak nem. Washington szigorúan ragaszkodik ahhoz, hogy ezen a kis magyar színpadon minden a forgatókönyv szerint menjen. Pontosan abból lehet tudni, hogy a Jobbik szándéka komoly volt ezügyben, hogy semelyik színész nem reagált rá.

http://www.hidfo.net/2014/11/15/igy-reagal-egy-igaz-szinesz-ahogy-diplomaciai-botrany-resztvevoi-reagaltak