A 2008-as
válság egyik súlyos következménye a fiatalok munkanélküliségi arányának
jelentős növekedése volt. 2010 második negyedévére az OECD-n belül a
15-24 évesek munkanélküliségi aránya majdnem 6% ponttal növekedett, ez
több mint kétszerese a 24-54 évesek 2.5% pontos növekedésének.
Magyarországon ezek a számok még magasabbak, de az arány itthon is
ugyan ilyen rossz: 7,5% pont feletti a fiatalok és 3% pont feletti a
felnőtt népesség munkanélküliségi arány növekedése. A fiatalok
munkanélküliségi aránya a tipikusan duális szakképzést működtető
országokban (Németország, Ausztria, Svájc) sokkal kevésbé romlott. Ez a
tény felszínesen vizsgálva azt a következtetést engedi sejtetni, hogy a
duális szakképzés, vagyis a szakképzésen belül az iskolai elméleti
képzés és a vállalati gyakorlati képzés integrációja (párhuzamossága),
elősegítheti a fiatalok munkanélküliségének csökkentését. Azonban
szigorúan vett oksági kapcsolatot a duális képzések és a fiatalok
munkaerőpiaci sikeressége között egyelőre senki nem tudott bemutatni.
Ráadásul úgy tűnik, hogy a duális szakképzés bevezetése egy olyan
országban, ahol a vállalatok nem elég elkötelezettek a vállalati
szakképzés mellett, illetve ahol a vállalati stratégiák egyelőre inkább
a rövid semmint a hosszú távról szólnak, nem feltétlenül szerencsés.
Az OECD Jobs for Youth kiadványa is azon állítás mellett kardoskodik, ha nem is ennyire leegyszerűsítő módon, hogy a szakképzés közbeni vállalati tanoncképzés illetve a duális képzések egyéb típusai elősegíthetik az iskolából a munkaerőpiacra történő átmenetet. A tanoncok és a vállalatok is többféle módon profitálhatnak egy ilyen képzésből. Egyrészt a tanulók így tulajdonképpen hamarabb lépnek be a munkaerőpiacra és így az iskolából való kilépés összecsúszik a munkaerőpiaci belépéssel, ami csökkenti mindkét fél kockázatait (a tanulónak a munkanélküliségi kockázatát, a vállalatoknak a tényleges munkaerő felvételnél az új munkaerőben rejlő kockázatokat). Másrészt egy jól megszervezett képzéssel a tanoncok valóban használható és naprakész tudást szerezhetnek, olyat, amit gyakorlati tapasztalattal nem, vagy csak alig rendelkező tanároktól kevésbé szerezhetnek meg. Végül a vállalatok számára is megérheti egy ilyen rendszer hiszen, ha feltesszük, hogy az állam vállalja a képzés költségeinek valamekkora hányadát, akkor a képzés alatti termelés még a vállalati profitot is növelheti (feltéve, hogy egy nem duális rendszerben is képezni kell az újonnan felvett munkaerőt, aminek a képzési költségeit a vállalat maga állja).
Természetesen az OECD által bemutatott legtöbb empirikus adat ennek az érvelésnek nem mond ellent. Ezekben valóban az látható, hogy a duális képzést működtető, illetve a fiatalok tanulás alatti munkavállalását kifejezetten támogató országokban (pl. Kanada) a legtöbb fontos, a fiatalok munkavállalását mutató mérőszám jobb, mint a nem-duális oktatási rendszerű országokban. Ehhez azonban az akadémiai közönségnek írott szakmai összefoglalók nagytöbbsége hozzáteszi, hogy jelenleg még nem nagyon létezik olyan tanulmány, amely meggyőzően bizonyítaná, hogy a duális képzés valóban csökkentené a fiatalok munkanélküliségi esélyeit (Lásd pl. Wolter, Stefan C., and Paul Ryan. 2011. “Apprenticeship." In , edited by Stephen Machin Eric A. Hanushek and Ludger Woessmann, 3:521 - 576. Handbook of the Economics of Education. Elsevier.). Attól még, hogy az országok egy csoportjában a fiatalok munkaerőpiaci statisztikái kedvezőbbek, nem jelenti azt, hogy az adott országok intézményi szerkezetének átvétele automatikusan javítja majd az adaptáló ország megfelelő statisztikáit. Előfordulhat, hogy van olyan változó, amelynek a figyelembe vétele alapvetően változtatja meg a két tényező együtt járását.
Tegyük fel például, hogy történelmileg csak olyan országokban alakult ki tanoncképzés, ahol a közjóban vett gondolkozás, illetve az egyén vagy az adott vállalat közjóhoz való hozzájárulásának legitimitása már régóta elfogadott. Ahol a vállalatok elkötelezettek a vállalati tanoncképzés eszménye mellett, és megfelelő minőségben képzenek tanoncokat, akkor is, amikor épp nincs szükségük új munkaerőre (Dustmann, Christian, and Uta Schönberg. 2012. “What Makes Firm-Based Vocational Training Schemes Successful? The Role of Commitment." American Economic Journal: Applied Economics 4 (2): 36-61. doi:10.1257/app.4.2.36.). A vállalati tanoncképzés ugyanis nem egyértelműen leszabályozható. A tanulói szerződések, amelyek a tanoncképzések szükséges velejárói és meghatározzák mindhárom fél (az iskola, a tanuló és a vállalat) feladatait, olyan mértékben komplexek, hogy betartatásuk szinte lehetetlen. Senki nem tudja ellenőrizni, hogy egy tanonc valóban használható tudást kap-e az adott vállalatnál, vagy csupán alibi munkákat végeztetnek vele. Vagyis ha egy vállalat úgy van rákényszerítve a tanulók szakmai gyakorlati képzésére, hogy valójában nem elkötelezett az ügy mellett, könnyedén adhat olyan feladatokat a tanoncoknak, amely hosszú távon mindkét félnek kevesebb hasznot hajthat, de a jelenben sokkal kisebb költséggel is jár ("Söpörd fel az udvart fiam!").
Vagyis, nem kizárt, hogy épp azokban az országokban lesz sikeres a duális képzés ahol a vállalati tanoncképzés "benne van a levegőben", ahol a cégek elkötelezettek a tanoncképzés iránt. Ilyen tipikusan a német illetve az osztrák oktatási rendszer, ahol már a jelenlegi tanulók nagyszülei is, sőt azoknak a szülei is tanoncok voltak, és ahol a vállalati szféra jelentős hányada működtet vállalati tanműhelyt a tanoncok képzésére. Azokban az országokban, ahol ilyen elköteleződés nincs, a vállalatok sokkal nagyobb valószínűséggel fognak "potyautazni", vagyis minimálisra csökkenteni a képzési ráfordításaikat és inkább egy egyszeri felvételi szelekcióval kiválogatni a megfelelő jelölteket, remélve, hogy a többiek már elvégezték a szükséges képzést. Így a legrosszabb esetben is csak ugyanazt a képzést kell majd elvégezniük, amit a tanoncképzés alatt végeztek volna, de itt már biztosan a saját munkavállalójukat képzik, és nem valaki másét. Ha mindenki ugyanígy gondolkozik, akkor senki nem fog a tanoncképzésbe fektetni.
Magyarországon jelenleg nem feltételezhetünk egy általános elköteleződést a vállalati tanoncképzés iránt. A Corvinus Egyetem Versenyképesség Kutató Központjának legfrissebb 2013-as eredményei szerint például a vállalatokban nem, vagy alig folyik képzési-, továbbképzési tevékenység. 2013-ban az ez irányú költés a személyi kiadások alig több mint 2%-a volt. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nincs olyan vállalat, amely ne képzene tanoncokat. Azonban az is biztos, hogy nincs hivatalos kimutatás arról, hogy a vállalati tanoncképzés milyen minőségű. Nem tudhatjuk, hogy a jelenleg is képző cégek mennyire a tanoncok jövőbeli termelékenységének a növelését vagy mennyire a saját jelenbeli költségeik csökkentését tűzik ki célul. A rendelkezésre álló adatok alapján inkább azt mondhatjuk, hogy ez utóbbi.
Az eddigi, a tanoncképzés eredményességét vizsgáló tanulmányok túlnyomó többsége az országok között, vagy adott esetben országon belül, de iskolatípusok között figyeli meg a tanoncok és a nem-tanoncok iskolából a munkaerőpiacra történő átmenetét. Magyarország azon ritka kivételek közé tartozik, ahol adott iskolatípuson belül, azaz a szakiskolán belül, a tanulók egyszerre végeznek vállalatnál vagy az iskolán belül szakmai gyakorlati képzést. A Tárki-Életpálya felvétel lehetővé teszi, hogy a szakiskolásokon belül megfigyeljük az iskolában és a vállalatoknál szakmai gyakorlati képzést végző tanulók az iskola befejezését követő munkanélküliségi esélyeit. A felmérés adatai segítségével figyelembe lehet venni a tanulók számos egyéni tulajdonságát (családi hátterét, iskolai osztályzatait, az országos kompetenciamérésen elért eredményeit), az adott képzés iparágát illetve a helyi munkaerőpiac jellemzőit is. Vagyis össze lehet vetni egy adott tanonc tanuló munkaerőpiaci esélyeit egy másik ugyanolyan egyéni jellemzőkkel bíró szakiskolás nem-tanonc tanulóval, akik ráadásul ugyanabban az iparágban és megyében tanulták a szakmájukat. Az adatok alapján közvetlenül a júniusi végzés után a tanoncok valamelyest nagyobb arányban (20%) lesznek munkavállalók, szemben azokkal, akik az iskolában végezték a szakmai gyakorlatukat (12%). Ez a különbség azonban a következő hónapban már kisebb (29% illetve 23%) és statisztikailag sem szignifikáns, és egy évvel a végzés után pedig szinte eltűnik (48% és 45%).
Az OECD Jobs for Youth kiadványa is azon állítás mellett kardoskodik, ha nem is ennyire leegyszerűsítő módon, hogy a szakképzés közbeni vállalati tanoncképzés illetve a duális képzések egyéb típusai elősegíthetik az iskolából a munkaerőpiacra történő átmenetet. A tanoncok és a vállalatok is többféle módon profitálhatnak egy ilyen képzésből. Egyrészt a tanulók így tulajdonképpen hamarabb lépnek be a munkaerőpiacra és így az iskolából való kilépés összecsúszik a munkaerőpiaci belépéssel, ami csökkenti mindkét fél kockázatait (a tanulónak a munkanélküliségi kockázatát, a vállalatoknak a tényleges munkaerő felvételnél az új munkaerőben rejlő kockázatokat). Másrészt egy jól megszervezett képzéssel a tanoncok valóban használható és naprakész tudást szerezhetnek, olyat, amit gyakorlati tapasztalattal nem, vagy csak alig rendelkező tanároktól kevésbé szerezhetnek meg. Végül a vállalatok számára is megérheti egy ilyen rendszer hiszen, ha feltesszük, hogy az állam vállalja a képzés költségeinek valamekkora hányadát, akkor a képzés alatti termelés még a vállalati profitot is növelheti (feltéve, hogy egy nem duális rendszerben is képezni kell az újonnan felvett munkaerőt, aminek a képzési költségeit a vállalat maga állja).
Természetesen az OECD által bemutatott legtöbb empirikus adat ennek az érvelésnek nem mond ellent. Ezekben valóban az látható, hogy a duális képzést működtető, illetve a fiatalok tanulás alatti munkavállalását kifejezetten támogató országokban (pl. Kanada) a legtöbb fontos, a fiatalok munkavállalását mutató mérőszám jobb, mint a nem-duális oktatási rendszerű országokban. Ehhez azonban az akadémiai közönségnek írott szakmai összefoglalók nagytöbbsége hozzáteszi, hogy jelenleg még nem nagyon létezik olyan tanulmány, amely meggyőzően bizonyítaná, hogy a duális képzés valóban csökkentené a fiatalok munkanélküliségi esélyeit (Lásd pl. Wolter, Stefan C., and Paul Ryan. 2011. “Apprenticeship." In , edited by Stephen Machin Eric A. Hanushek and Ludger Woessmann, 3:521 - 576. Handbook of the Economics of Education. Elsevier.). Attól még, hogy az országok egy csoportjában a fiatalok munkaerőpiaci statisztikái kedvezőbbek, nem jelenti azt, hogy az adott országok intézményi szerkezetének átvétele automatikusan javítja majd az adaptáló ország megfelelő statisztikáit. Előfordulhat, hogy van olyan változó, amelynek a figyelembe vétele alapvetően változtatja meg a két tényező együtt járását.
Tegyük fel például, hogy történelmileg csak olyan országokban alakult ki tanoncképzés, ahol a közjóban vett gondolkozás, illetve az egyén vagy az adott vállalat közjóhoz való hozzájárulásának legitimitása már régóta elfogadott. Ahol a vállalatok elkötelezettek a vállalati tanoncképzés eszménye mellett, és megfelelő minőségben képzenek tanoncokat, akkor is, amikor épp nincs szükségük új munkaerőre (Dustmann, Christian, and Uta Schönberg. 2012. “What Makes Firm-Based Vocational Training Schemes Successful? The Role of Commitment." American Economic Journal: Applied Economics 4 (2): 36-61. doi:10.1257/app.4.2.36.). A vállalati tanoncképzés ugyanis nem egyértelműen leszabályozható. A tanulói szerződések, amelyek a tanoncképzések szükséges velejárói és meghatározzák mindhárom fél (az iskola, a tanuló és a vállalat) feladatait, olyan mértékben komplexek, hogy betartatásuk szinte lehetetlen. Senki nem tudja ellenőrizni, hogy egy tanonc valóban használható tudást kap-e az adott vállalatnál, vagy csupán alibi munkákat végeztetnek vele. Vagyis ha egy vállalat úgy van rákényszerítve a tanulók szakmai gyakorlati képzésére, hogy valójában nem elkötelezett az ügy mellett, könnyedén adhat olyan feladatokat a tanoncoknak, amely hosszú távon mindkét félnek kevesebb hasznot hajthat, de a jelenben sokkal kisebb költséggel is jár ("Söpörd fel az udvart fiam!").
Vagyis, nem kizárt, hogy épp azokban az országokban lesz sikeres a duális képzés ahol a vállalati tanoncképzés "benne van a levegőben", ahol a cégek elkötelezettek a tanoncképzés iránt. Ilyen tipikusan a német illetve az osztrák oktatási rendszer, ahol már a jelenlegi tanulók nagyszülei is, sőt azoknak a szülei is tanoncok voltak, és ahol a vállalati szféra jelentős hányada működtet vállalati tanműhelyt a tanoncok képzésére. Azokban az országokban, ahol ilyen elköteleződés nincs, a vállalatok sokkal nagyobb valószínűséggel fognak "potyautazni", vagyis minimálisra csökkenteni a képzési ráfordításaikat és inkább egy egyszeri felvételi szelekcióval kiválogatni a megfelelő jelölteket, remélve, hogy a többiek már elvégezték a szükséges képzést. Így a legrosszabb esetben is csak ugyanazt a képzést kell majd elvégezniük, amit a tanoncképzés alatt végeztek volna, de itt már biztosan a saját munkavállalójukat képzik, és nem valaki másét. Ha mindenki ugyanígy gondolkozik, akkor senki nem fog a tanoncképzésbe fektetni.
Magyarországon jelenleg nem feltételezhetünk egy általános elköteleződést a vállalati tanoncképzés iránt. A Corvinus Egyetem Versenyképesség Kutató Központjának legfrissebb 2013-as eredményei szerint például a vállalatokban nem, vagy alig folyik képzési-, továbbképzési tevékenység. 2013-ban az ez irányú költés a személyi kiadások alig több mint 2%-a volt. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nincs olyan vállalat, amely ne képzene tanoncokat. Azonban az is biztos, hogy nincs hivatalos kimutatás arról, hogy a vállalati tanoncképzés milyen minőségű. Nem tudhatjuk, hogy a jelenleg is képző cégek mennyire a tanoncok jövőbeli termelékenységének a növelését vagy mennyire a saját jelenbeli költségeik csökkentését tűzik ki célul. A rendelkezésre álló adatok alapján inkább azt mondhatjuk, hogy ez utóbbi.
Az eddigi, a tanoncképzés eredményességét vizsgáló tanulmányok túlnyomó többsége az országok között, vagy adott esetben országon belül, de iskolatípusok között figyeli meg a tanoncok és a nem-tanoncok iskolából a munkaerőpiacra történő átmenetét. Magyarország azon ritka kivételek közé tartozik, ahol adott iskolatípuson belül, azaz a szakiskolán belül, a tanulók egyszerre végeznek vállalatnál vagy az iskolán belül szakmai gyakorlati képzést. A Tárki-Életpálya felvétel lehetővé teszi, hogy a szakiskolásokon belül megfigyeljük az iskolában és a vállalatoknál szakmai gyakorlati képzést végző tanulók az iskola befejezését követő munkanélküliségi esélyeit. A felmérés adatai segítségével figyelembe lehet venni a tanulók számos egyéni tulajdonságát (családi hátterét, iskolai osztályzatait, az országos kompetenciamérésen elért eredményeit), az adott képzés iparágát illetve a helyi munkaerőpiac jellemzőit is. Vagyis össze lehet vetni egy adott tanonc tanuló munkaerőpiaci esélyeit egy másik ugyanolyan egyéni jellemzőkkel bíró szakiskolás nem-tanonc tanulóval, akik ráadásul ugyanabban az iparágban és megyében tanulták a szakmájukat. Az adatok alapján közvetlenül a júniusi végzés után a tanoncok valamelyest nagyobb arányban (20%) lesznek munkavállalók, szemben azokkal, akik az iskolában végezték a szakmai gyakorlatukat (12%). Ez a különbség azonban a következő hónapban már kisebb (29% illetve 23%) és statisztikailag sem szignifikáns, és egy évvel a végzés után pedig szinte eltűnik (48% és 45%).
 |
Amellett, hogy elszörnyülködünk azon, hogy a szakiskolás tanulók munkavállalási esélyei milyen elképesztően alacsonyak közvetlenül a végzés után, észrevehetjük, hogy bár a tanoncok hajszálnyival jobb esélyekkel indulnak, a különbség nemhogy nőne a két csoport között, de még csökken is. A tanoncok esetében is elképesztően alacsony kezdeti munkavállalási esélyek illetve a különbségek csökkenése miatt azt lehet feltételezni, hogy sem a szakiskolai képzés általában, sem ezen belül a jelenlegi magyar tanoncképzés nem képes felkészíteni a tanulókat a munkavállalásra.
Ha elfogadjuk, hogy egy jól működő duális képzési rendszerhez elkerülhetetlen a vállalati szféra elköteleződése a tanoncképzés iránt, illetve azt a tényt, hogy jelenleg a magyar szakiskolai szakképzés, illetve ezen belül a tanoncképzés képtelen kielégíteni a piaci munkaadói igényeket, inkább kellene a tanulók alapkészségeinek növelésére fordítani az erőforrásokat, semmint a duális képzés magyarországi fejlesztését erőltetni.
Dr. Madarasi Pál összeállítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése