2014. augusztus 1., péntek

FIGYELMEZTETÉS KÁRPÁTALJA LAKOSSÁGÁNAK! FÉRFIAK! MENEKÜLJETEK!

Ma reggel érkezett egy telefon. Kárpátalja egyik településének polgármestere KERESTE A BAL-RAD-ot!
Sem a település nevét, sem a polgármester nevét nem kivánjuk elárulni. A telefonszámot EGY KÖRNYÉKBELI ISMERŐSÉTŐL kapta.
Az ember nem beszél magyarul, a faluban – aminek első embere – kb. 10 százalék a magyarok aránya. Ukránok vannak a legtöbben, ruszinok, és románok mellett.
A polgármester elmondta, hogy a határ környékén még hozzá lehet jutni külföldi internetszolgáltatókon keresztül nem kijevi információkhoz, igy figyelemmel tudják követni a Bal-Rad-ot, és mint a donbasszi – és általában az ukrajnai helyzetről – itt kapnak leghitelesebb képet, elnyertük úgymond a bizalmat. Ezért fordult viszonylag hosszas próbálkozást követően hozzánk, miután hosszas kutakodás után hozzájutott a telefonszámhoz.
Mondandójának lényege: Kárpátalja férfiai meneküljetek!
A polgármester elmondta, hogy tegnapi értesülései szerint Harkovban megkezdődött a kényszersorozás. Napközben a járókelőket fogdossák össze, este pedig a családokra törnek rá, és viszik a férfiakat. Táborba, ahol beöltöztetik őket, fegyvert nyomnak a kezükbe, és a hátukban a “Jobb Szektor” bérgyilkosaival augusztus 5-én már a donbasszi fronton kell elpusztulniuk.
Tegnap esti információja szerint, VÁRHATÓ, HOGY KÁRPÁTALJÁN IS MÁR A JÖVŐ HÉT ELEJÉN MEGKEZDŐDIK A “LASSZÓZÁS”!
Értesülései szerint Ternopolban és Ivano-Frankovszkban már összeállt a jobbszektoros összefogdosó különitmény, amely az SZBU és a hithű helyi rendőri erők támogatásával fogja az akciót végrehajtani. A határőrizeti szerveket már mozgósitották, hogy akadályozzák meg a Szlováki, Magyarország, és Románia területére való távozásukat az ukrán állampolgárságú férfiaknak 17 és 60 éves kor között.
Az elgondolás szerint az összefogdosottakat Mariupolba szállitják vasúton, és egy ottani táborban gyűjtik majd össze őket. Onnan mennek a húsdarálóba.
A polgármester arra kérte a Bal-Rad-ot, hogy az információt és az ő kérését és javaslatát jelentessük meg.
SZÖKÉSRE ÉS ELBUJDOSÁSRA SZÓLITJA FEL KÁRPÁTALJA 17-60 ÉV KÖZÖTTI FÉRFILAKOSSÁGÁT!
A Bal-Rad azon kérdésére, hogy más régiókban készülnek-e hasonló kényszerbevonultatásra, elmondta: tudomása szerint CSAK KELET-UKRAJNA OROSZ HATÁR MENTI RÉGIÓIBAN ÉS A KÁRPÁTALJA-RÉGIÓBAN TERVEZNEK ILYESMIT. A SOKNEMZETISÉGŰ KÁRPÁTALJÁT VESZÉLYES TEREPPÉ NYILVÁNITOTTA KIJEV, AMELY ARRA SZÁMIT, HOGY A TÁRSADALMI ELÉGEDETLENSÉG ITT FOG LEGHAMARABB ROBBANNI!

http://balrad.wordpress.com/2014/08/01/figyelmeztetes-karpatalja-lakossaganak-ferfiak-menekuljetek/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése