2023. április 18., kedd

A Pfizer 2019-ben, még a betegség létezése előtt tesztelte a Covid-vakcinát

Melissa McAtee, a Pfizer leányvállalatának egykori dolgozója azt állítja, hogy a Pfizer már 2019-ben elkészítette a Covid 2020-as vakcinakísérletek tervét, még mielőtt bárki is hallott volna a koronavírusról. Azt is állítja, hogy a leányvállalat kapott egy Kínában gyártott terméket, amellyel megtöltötték az injekciós üvegcséket, majd rátették a Pfizer címkét.

Brit képviselő vitára szólít a WHO a világjárványokra való felkészülésről szóló szerződéséről

Andrew Bridgen, brit parlamenti képviselő magyarázatot kér a WHO-nak a Világjárványokra való válaszadásról szóló szerződéséről, amely felhatalmazza a WHO-t lezárások és oltakozások bevezetésére és az ellenállók letartóztatására. Disztópikus jövőt vetít előre, és beismeri, hogy sok pénzt ajánlottak neki hallgatásáért.

Dr. Judy Mikovits: 1980 óta minden vírus laboratóriumokban létrehozott biológiai fegyver

SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.

Dr. Judy Mikovits megállapítja, hogy semmilyen természetes vírus. Arról mindig vitatkoznak, hogy vannak-e vírusok. Biológiai fegyverek, amelyeket ők hoztak létre. 1980 óta a fertőzéseket mindig erősen szennyezett vakcinák beadásával állították elő, ez Bioterrorista Antikrisztuskövető Tony Fauci 40 éve folyó biológiai fegyverprogramja.

Rob Schneider: vakcinakárosult gyerekek szülei harcolnak, hogy másoknak ne kelljen szenvedniük

Rob Schneider színész az emberek ’szándékolt tudatlanságáról’ beszél, akik nem akarnak beszélni a vakcinák problémájáról, pedig fontos lenne a többiek számára. A gyógyszergyártók keresik a legtöbb pénzt és adnak a politikusoknak, és a halálesetek az iparágukban megszokott járulékos károkat jelentik.