2015. november 29., vasárnap

Szír ügyek

Kardigan török Főkeresztapa tegnap szónokolt hívei és apanázsoltjai gyülekezetének. Ismét arról papolt, hogy jogos volt az orosz gép lelövése, amelyet ő légtérsértéssel indokol, és bírálta Oroszországot szíriai beavatkozása miatt.
Ugyanakkor hüppögött egy keveset a történtek miatt.
Bár ne történt volna meg (az orosz gép lelövése), de megtörtént. Reméljük, többé nem fordul elő hasonló eset- mondta. DE EZ VISZONT NEM TEKINTHETŐ HIVATALOS BOCSÁNATKÉRÉSNEK!
Mindkét félnek pozitívabban kellene hozzáállnia az ügyhöz – hörkentette. Megismételte amit az előző nap mondott, hogy a párizsi klímakonferencia alkalom lesz a feszültségek elsimítására Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó Moszkvában azt mondta, hogy Putyin elnök nem akar beszélni Erdogannal, mert Ankara nem hajlandó bocsánatot kérni a vadászbombázó lelövéséért. Merthogy ez a kardigani sorry!-ez azért mégsem tekinthető bocsánatkérésnek. Kiváltképp nem olyannak, amire Vlagyimir Putyin áhít!
Usakov hozzátette: Moszkva megkapta a török fél felkérését egy lehetséges találkozóra a november 30-i párizsi klímacsúcs keretében.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és szír kollégájának moszkvai tárgyalásain megállapodás született: a Szíriában lévő orosz erők és a szír kormánycsapatok megkezdik a török-szír határtérség izolálását, és patkánymentesítését.
Lavrov egyúttal hivatalosan is bejelentette, hogy január elsejétől a török állampolgárok CSAK VÍZUMMAL léphetnek be Oroszország területére.
Könnyen elképzelhető viszont, hogy a “Sojgu & tsai Utazásszervező Zrt” fog turistautakat szervezni Törökországba.
tur
Tegnap estére a török szárazföldi erők mintegy ezer darab tankot-köztük Leopard-típusúakat-és önjáró lövegeket vezényelt a török-szír határhoz a kelet-trákiai térségben, és sorakoztatott fel 20-100 méterre a határvonaltól. Még török területen.
Szép számban jelentek meg aknamentesítő és hídvető alkalmatosságok is a török oldalon.
Békés egymás mellett élés a szír-török határon. A török oldalon készült felvételen az látszik, hogy a szír oldali dzsihadisták kedélyesen társalognak az ellenük “harcoló” török katonákkal. Meg kapnak egy kis menázsit.
Ugyanakkor tegnap kora este a Nagy Dzsidistaellenes török akciósorozat keretében, török területről a török hadsereg aknevetővel lőtte Jabal al-Acre térségében a szír kormányerőket. Erről Ali Mayhub dandártábornok, a szír hadsereg szóvivője számolt be.
A görög hadügyminiszter Panos Kammenos állítja: volt olyan nap, hogy a török légierő ötven alkalommal-nem egszer kötelékekben is-sértegette a görög légteret. A görög hadügyér szerint állandó téma ez a NATO-latorszövetség mindenféle összejövetelein, de azon túl hogy erről fecsegnek-semmi érdemi eredmény!
Viszont! Az Sz-400-asok “beállása” óta mintha elvágták volna a dolgokat! Messze-török légtérben-sem fedezni fel még egy kósza török repülőt sem, nemhogy köteléket! Pláne nem görög légtérben.
A ​​Tahir Elche ügyvéd elleni tegnapi merénylet miatt fölháborodott tiltakozókkal szemben meglehetősenkeménykedett Kardigan rendőrsége. A mintegy kétezer fős tiltakozó isztambuli gyülekezetet a Taksim téren vízágyúkkal és könnygázzal bírták távozásra.
http://www.balrad.com/2015/11/29/szir-ugyek/


Erdogan egész családja a terroristákat támogatja

Recep Tayyip Erdogan török elnök lánya a tulajdonosa annak a “titkos” katonai kórháznak, ahol – Törökország területén – az Iszlám Állam harcosai orvosi ellátásban részesülnek.
A nyár folyamán a Global Research beszámolt egy Törökország területén működő “titkos” létesítményről, ahol a Szíriában és más országokban működő terroristák ingyenes orvosi ellátásban részesülnek. Július végén a kórház egy alkalmazottja neve elhallgatását kérve nyilatkozott a létesítményről, ahol saját bevallása szerint akkor alig több mint két hónapja helyezkedett el, és amiatt hagyta ott munkáját rövid időn belül, mert egyértelművé vált számára, hogy a török hadsereg tömegesen oda szállítja a Szíriában működő terroristákat.
A nővér arról számolt be, hogy hét hete dolgozott a kórházban, és ez idő alatt minden nap érkeztek a török hadsereg teherautói, melyek a sebesült harcosokat szállították. A Sanliurfa tartományban – Törökország délkeleti régiója – működő létesítmény egyértelműen Erdogan lányához köthető, aki maga is számos alkalommal feltűnt a helyszínen. A nővér saját bevallása szerint egy hónapra 7500 dollárt kapott munkájáért, de alavitaként számára elfogadhatatlan volt a dzsihadisták megsegítése – akik saját értékrendjük szerint meg kellett volna öljék őt -, emiatt döntött amellett, hogy beszámol a dzsihadistáknak ingyenes orvosi ellátást biztosító kórház működéséről. Elmondása szerint számos alkalommal látta a török elnök lányát, Sümeyye Erdogant megjelenni a létesítményben, aki gyakran személyesen felügyelte annak működését. Az ISIS tagjainak törökországi jelenlétéről számos sajtóorgánum beszámolt; a Today’s Zaman török lap már júniusban leközölt egy cikket, miszerint a környéken élők arról számolnak be, hogy az ISIS tagjai jönnek-mennek Akcakale utcáin (a nővér által említett kórház közelében).
November végén arról jutottak nyilvánosságra információk, hogy Bilal Erdogan, az elnök fia a tulajdonosa több olyan vállalatnak is, melyek az Iszlám Államtól vásárolnak fel olajat, illetve annak célba juttatását végzik. Bilal Erdogannak többek között hajózási vállalata és olajfeldolgozó létesítményei vannak birtokában, melyek az ISIS által Szíria és Irak területén kitermelt olajból tesznek szert profitra. November 28-án Mowaffak al-Rubaie, az iraki képviselőtanács egy tagja – volt nemzetbiztonsági tanácsadó – arról számolt be, hogy az Iszlám Állam húsz dolláros áron ad el olajat Törökországnak, amit a terrorszervezet Irak és Szíria területén termel ki. Elmondása szerint a török hatalmi elit és az Iszlám Állam közt évek óta megállapodás van érvényben, melynek részeként a terroristák tagokat toborozhatnak a migránsok közt, sérült harcosaik Törökország területén kapnak ingyenes orvosi ellátást, a török hatalmi elit pedig féláron vásárolja fel az illegálisan kitermelt olajat, ami állandó bevételi forrást jelent a terrorszervezet számára.
http://www.hidfo.ru/2015/11/erdogan-egesz-csaladja-a-terroristakat-tamogatja/

Pénzt, paripát, fegyvert kapnak a török maffiózók.

Az Európai Unió nevű bűnszövetség vezérkara ma TÁRGYALÓASZTALHOZ ÜL Törökország maffiakormányával. Megállapodni Európa MENEKÜLTEKNEK ÁLCÁZOTT MUSZLIM RABLÓHORDÁKKAL VALÓ ELÁRASZTÁSÁNAK TECHNIKAI RÉSZLETEIRŐL.
kfg
Kiszivárgott mit ajánl az EU cserébe azért, hogy Törökország csináljon úgy, mintha segítene visszafogni a kontinens felé tartó migráns-terroristaegyvelegből álló áradatot. A Politico.eu szerint a maffiózók által dirigált Törökország EU-s csatlakozási tárgyalásainak újranyitása, vízummentesség az Európai Unióba, és mindemellé-első kanyarban-még 3 milliárd euró az az ajánlat, amivel az EU-vezetők igyekeznek megnyerni az ankarai bűnbanda rokonszenvét.
A csatlakozási tárgyalások újranyitása úgy hiányzik az Ahmet Davutoğlu vezényelte ankarai adminisztrációnak, mint éhezőnek egy falat kebab. Ezen belül is főleg az energiapolitikai, az igazságügyi és alapvető jogokkal foglalkozó fejezetet nyitnák meg tárgyalásra 2016 elején. Jelen helyzetben ugyanis-amikor a török energiaínség a küszöbön toporog ismert okokból-létfontosságú az ankarai bűnbandának. Törökország csatlakozási eljárása gyakorlatilag leállt az elmúlt években: a 33 összehangolandó fejezetből csak 14-et nyitottak meg, ráadásul lezárni is csak egyet sikerült. Az uniós vízummentesség pedig értelemszerűen technikai könnyítést jelent a Nagy Terv kivitelezéséhet! A vén kontinens elmuszlimosításához. Ráadásul gyorsíthatja is azt, hiszen mindössze kétórányi repülőútra redukálja a hadak vonulási idejét.
Külön is említést érdemel a hárommilliárd euros juttatás! (Ami biztosan jóval több lesz mint a felajánlott, hiszen ez alig egyhavi nyereséggel egyenlő a török maffiózók számára, ami a dzsihadistákkal folytatott bizniszelésből származott. És amely bizniszbe most Oroszország nagyon beletenyerelt. Úgyhogy ezt hosszabb távon is pótolni kell!-azaz: szépen meg fog ugrani a végösszeg!)
Az még nem tiszta, hogy ezt az EU tagországai dobják össze, vagy más “források” is fogják táplálni? Meggyőződésünk, hogy “más források” is beszállnak a Nagy Egész finanszírozásába. A Nagy Terv kivitelezésében a török maffia joggal számíthat a “filantrópok” bőkezűségére is.
A magyarországi részfeladatok kivitelezéséhez szükséges anyagiakat pedig-látszatárgálás ide-vagy oda-majd MI MAGYAROK összedobjuk!
http://www.balrad.com/2015/11/29/penzt-paripat-fegyvert-kapnak-a-torok-maffiozok/




Juncker: Törökország megérdemli a támogatásunkat

Jean-Claude Juncker-ez a luxemburgi származású alkoholista szélhámos, nem mellesleg az Európai Bizottság elnöke az Európai Unió és Törökország gyorsabb közeledését szorgalmazza.
ck
”Az EU-Törökország csúcstalálkozóval elmélyítjük a partnerséget egyik legfontosabb szomszédunkkal, és nemcsak azért, mert éppen szükségünk van egymásra, hanem azért is, mert közösen többet akarunk elérni. Törökország nem csak a tiszteletünket, de a támogatásunkat is megérdemli”.
Azt is mondta ez vén martalóc, hogy nem csak a menekültválságban, hanem a gazdasági kérdésekben, az energetikában, az igazságszolgáltatás területén és az emberi jogok kérdésében is támogatni kell Törökországot, hogy gyorsabban teljesítse az európai normákat.
Az Európai Unió 28 tagországának és Törökországnak a vezetői ma Brüsszelben várhatóan közös akciótervet fogadnak el a menekültválság kezeléséről és Törökország európai integrációjának felgyorsításáról.
“…Törökország nem csak a tiszteletünket, de a támogatásunkat is megérdemli…”-hablatyolta vélhetőleg jól betintázva a vén alkoholist.
Miközben az EU-nevű bűnszervezet vezére Törökország tiszteletéről és támogatásának szükségességéről károgott Brüsszelben, azért Törökországban zajlott a megszokott, mindennapi élet.
Ismeretlen támadók lőttek le egy kurd függetlenségért harcoló ismert ügyvédet, Tahir Elçit Diyarbakırban. Elçi éppen sajtótájékoztatót tartott, mikor megtámadták
Egy másik videón még látszik az ügyvéd, majd úgy tűnik, a másik oldalról is megtámadták a helyszínt
Törökország méltán számíthat az EU-nevű bűnbanda elismerésére, tiszteletére, és támogatására. JOGGAL!
http://www.balrad.com/2015/11/29/juncker-szerint-tiszteletet-es-tamogatast-torokorszagnak-mert-megerdemli/

2015. november 28., szombat

Törökország az Iszlám Állam olaját vásárolja fel

Az iraki képviselőtanács egy tagja – volt nemzetbiztonsági tanácsadó – arról számolt be, hogy az Iszlám Állam húsz dolláros áron ad el olajat Törökországnak, amit a terrorszervezet Irak és Szíria területén termel ki.
Mowaffak al-Rubaie Facebook-oldalán számolt be arról, hogy Ankara több formában is támogatja az Iszlám Állam nevű szervezetet. A terroristákkal folytatott együttműködés részeként naponta több ezer külföldi állampolgár lépi át a török-szíriai határt, hogy az Iszlám Államhoz csatlakozzon, a török határőrség pedig úgy tesz, mintha mindezt nem látná. Törökország lehetővé teszi, hogy a térségben működő menekülttáborokban az Iszlám Állam tagokat toborozzon, a terrorszervezet sérült harcosai pedig Törökországban kapnak kórházi kezelést, amiről szintén a kormány gondoskodik.
Az iraki képviselő kijelentette, hogy az együttműködés részeként az Iszlám Állam Irak és Szíria területén folytat olajkitermelést, amit a törökök segítenek értékesíteni. A terroristák a feketepiacon 20 dolláros áron tudják eladni az illegálisan kitermelt olajat, a kormány pedig nem számolja fel ezt a tevékenységet, mert maga is profitál az illegális kereskedelemből.
Vlagyimir Putyin orosz államfő a hét folyamán Moszkvában, Francois Hollande francia elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján szintén kijelentette, hogy Szíriából hatalmas olajkészleteket szállítanak rendszeresen Törökország területére, ami a terrorszervezetnek állandó bevételi forrást jelent.

http://www.hidfo.ru/2015/11/torokorszag-az-iszlam-allam-olajat-vasarolja-fel/

Német politikus: Törökországot ki kell zárni a NATO-ból

Egy német EP-képviselő szerint a NATO fontolóra kell vegye, hogy kizárja Törökországot az orosz gép lelövése miatt, az Európai Unióhoz csatlakozás lehetősége pedig végképp kizárt az incidens után.
Beatrix von Storch német EP-képviselő, az Alternatíva Németországnak párt vezető-helyettese kijelentette, hogy Törökország döntése – mely Szíria felett az orosz gép lelövéséhez vezetett – elfogadhatatlan, és az incidenst követően tarthatatlanná vált, hogy Angela Merkel szoros kapcsolatokat tartson fenn a török vezetőkkel.
Beatrix von Storch rámutatott, hogy Washingtonból – felső vezetői körökből – is olyan információk érkeznek, miszerint Törökország Szíria légterében lőtte le az orosz gépet. Ebben az esetben azonban Ankara lépése egy idegen ország elleni agressziónak minősül, és megkérdőjelezi Törökország jogosultságát a NATO-tagság fenntartására vonatkozóan.
A Freie Welt szerint a képviselő azt is hozzátette, hogy a török vezetők nyilvánvalóan túlreagálták a határ mentén jelen lévő gépek miatt kialakult helyzetet, ebben az esetben viszont a NATO vezetői el kell gondolkozzanak azon, hogy a jövőben képesek-e kontroll alatt tartani a meggondolatlan török vezetőket, akik provokatív jellegű lépéseikkel a szövetség egészét veszélybe sodorják.
A politikus kijelentette, hogy Törökország EU-csatlakozása az incidens után már nem megengedhető, mert abban az esetben az Európai Unió határos lenne Szíriával, Irakkal és Iránnal, miközben egy a három ország kormányaival ellenséges, háborús provokációt folytató politikai elit az Európai Unió egészét háborúba sodorná. Beatrix von Storch szerint a provokációk sorozata azt is szükségessé teszi, hogy Németország minél hamarabb az összes Patriot rendszert kivonja Törökországból.


http://www.hidfo.ru/2015/11/nemet-politikus-torokorszagot-ki-kell-zarni-a-nato-bol/

Franciaország kilép a NATO-ból, ha Törökországot nem zárják ki

A francia Szolidaritás és Haladás párt vezetője kijelentette, Franciaország ki kell lépjen a NATO-ból, ha az észak-atlanti szövetség nem zárja ki Törökországot az orosz gép lelövése miatt.
A politikus pénteki nyilatkozata szerint a történtek miatt nem megengedhető, hogy Franciaország a továbbiakban olyan katonai szövetség része legyen, melynek Törökország is tagja. Jacques Cheminade kijelentette, hogy Törökország az orosz gép lelövésével egyértelműen a terroristák oldalára állt, és a Párizsban, november 13-án történt támadássorozat után a továbbiakban nem tudnak rá szövetségesként tekinteni, emiatt vagy Törökország, vagy Franciaország fogja elhagyni a NATO-t.
“Vagy Franciaország fog kilépni a NATO-ból, vagy követeljük Törökország tagságának felfüggesztését.”
A Szíriában történt incidenst követően Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára kijelentette, hogy a katonai szövetség szolidaritást vállal Ankarával, és egységesen kiáll Törökország mellett. Franciaország azonban ezt nem így gondolja, és a Párizsban történt terrortámadást követően botrány kerekedett a főtitkár kijelentéséből, mert Törökország egy olyan gépet lőtt le Szíria felett, ami a terroristák állásait bombázta. Laurent Fabius francia külügyminiszter az RTL rádiónak nyilatkozva kijelentette, hogy a Szabad Szíriai Hadsereg és a kurdok mellett a Bassár el-Aszadhoz hűséges erőkre is szövetségesként tekintenek az ISIL elleni harcban.
Jacques Cheminade a nyilatkozatot követően azt mondta; egyértelmű, hogy Franciaország külpolitikájában alapvető változás történik, hiszen maga a külügyminiszter jelentette ki, hogy a szíriai kormányt többé nem ellenségnek tartja. Ezzel kifejezésre juttatta, hogy NATO-tagként nem hajlandó többé Törökország regionális érdekeihez igazodni.

http://www.hidfo.ru/2015/11/franciaorszag-kilep-a-nato-bol-ha-torokorszagot-nem-zarjak-ki/

EGY NÉMETORSZÁGBAN DOLGOZÓ ORVOSNŐ ÜZENI A VILÁGNAK

(EGY YAHOO.COM-ON MEGJELENT HOZZÁSZÓLÁSRÓL)
Tegnap a kórházunkban megbeszélést tartottunk a nálunk kialakult helyzetről és arról, hogy egy másik müncheni kórházban már tarthatatlan a helyzet.
A körzeti orvosi rendelők nem tudják már kezelni a kialakult vészhelyzetet, ezért mindenkit a kórházakba küldenek.
Sok muszlim elutasítja, hogy őket orvosnők kezeljék és mi sem vagyunk hajlandók azok közé az állatok közé menni, különösen azokhoz, akik Afrikából jöttek.
A migránsok és az orvosi személyzet között a kapcsolat a rosszból a még rosszabbra fordult.
A múlt hét óta, azokat a migránsokat, akik kórházba mennek, a K-9-es rendőrségi egység tagjai kell, hogy kísérjék.
Sok bevándorló AIDS-es, szifiliszes, TBC-s és sok egyéb egzotikus betegsége van, úgyhogy mi, itt Európában, nem is tudjuk, hogyan kell kezelni őket. Ha egy receptet kapnak a gyógyszertárban, és megtudják, hogy azért készpénzben kell fizetni, a hihetetlen dühkitöréseket kapnak, különösen, ha a gyerekek gyógyszeréről van szó.
Ők otthagyják a gyermekeket a gyógyszertári személyzetnek ezekkel a szavakkal:
“Úgy, gyógyítsátok őket ti magatok!”
Így tehát, a rendőrség nem csak a klinikákat és kórházakat, hanem a nagy gyógyszertárakat is őrzi.
Nyíltan azt kérdezzük: hol vannak azok, akik a TV kamerák előtt és a pályaudvarokon plakátokkal üdvözölték a bevándorlókat?
Igen, a határokat már lezárták, de már itt vannak milliók és mi biztos, hogy nem tudunk tőlük megszabadulni.
Eddig a munkanélküliek száma Németországban 2,2 millió volt. Most lesz legalább 3,5 millió.
A legtöbb bevándorló egyáltalán nem foglalkoztatható. Ezek a legalapvetőbb oktatásban sem részesültek.
S mi több, a nők általában egyáltalán nem dolgoznak. Úgy saccolom, hogy minden tizedik nő közülük terhes. Több százezer közülük magával hozta a csecsemőjét és 6 éven aluli kisgyerekét, akik lesoványodottak, elhanyagoltak.
Ha ez így folytatódik, és a németek újra megnyitják határaikat, hazamegyek a Cseh Köztársaságba. Senki fog tudni engem ebben a helyzetben itt tartani, még ha kétszeres a fizetés itt, mint otthon. Én Németországba jöttem dolgozni, hogy nem Afrikába vagy a Közel-Keletre.
Még a professzor is azt mondta nekünk, aki a tanszéket vezeti, hogy mennyire elszomorítja , hogy egy takarítónő 800 euróért takarított itt minden nap évekig, majd jön egy migráns fiatal férfi a folyosón, aki mindent csak ingyen szeretne és ha nem kapja meg, akkor dührohamot kap.
Ez nekem tényleg nem kell! De attól tartok, hogy ha hazatérek, egy bizonyos ponton túl ugyanaz lesz a Cseh Köztársaságban is. Ha a precíz németek nem tudják kezelni ezt, ott Csehországban teljes lenne a káosz. Senkinek fogalma nincs róla, aki nem került velük kapcsolatba, hogy milyen állatok ezek, főleg azok, akik Afrikából jöttek, és hogy a muszlimok hogyan bánnak a mi dolgozóinkkal, munkatársainkkal, a vallásuknak megfelelő ellátást követelve.
Mostanáig a helyi kórház személyzete még nem kapta el azokat a betegségeket, amiket a sok száz, meg száz napi ellátást kapott bevándorló hurcolt be magával, de ez csak idő kérdése.
Egy Rajna közeli kórházban a migránsok késekkel támadták meg a személyzetet, azért, mert egy 8 hónapos gyereket halál közeli állapotban adtak át, akit korábban 3 hónapig fél Európán keresztül vonszoltak, és a gyermek két nap alatt meghalt. Annak ellenére, hogy top ellátást kapott az egyik legjobb gyermekgyógyászati klinikán Németországban.
Az orvost meg kellett műteni és két ápolónő az intenzív osztályon fekszik.
Senkit nem büntettek meg.
A helyi sajtóban tilos írni róla, így csak e-mailen keresztül tudunk az esetről.
Mi történt volna, hogy egy német szúrt volna meg egy orvost és az ápolókat a késsel?
Vagy ha ő öntötte volna saját szifilisszel-fertőzött vizeletét egy nővér arcába és így akarta volna őt a megfertőzni?
A minimum az lenne, hogy őt egyenesen a börtönbe vinnék, majd később a bíróság elé. Ezekkel az emberekkel – eddig semmi nem történt.
És ezért kérdezem, hogy most hol vannak mindazok, akik üdvözölték és fogadták őket a vasútállomásokon?
Otthon ülnek és várják, hogy még több vonat érkezzen és várják a pénzt a következő szereplésért, hogy statisztaként üdvözöljék a migránsokat az állomásokon.
Ha rajtam múlna, én felkérném ezeket az ujjongó fogadó üdvözlőket, hogy hozzák őket először ide, mint kísérőket, ide a kórház sürgősségi osztályára. Aztán betenném őket az egyik épületbe a bevándorlók közé, anélkül, hogy a fegyveres rendőrség és rendőrségi kutyák vigyáznának rájuk ott, és nem lenne orvosi segítség sem.
Mert egyébként ma Bajorországban minden kórházban csak a fegyveres rendőrség és rendőrségi kutyák tudják fenntartani a rendet.

2015. november 27., péntek

Ma megint fordult a Kardigan színe egyet

Oroszország 2016. január 1-ei hatállyal felfüggeszti a vízummentességet Törökországgal – jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szíriai kollégájával tartott közös moszkvai sajtótájékoztatóján.

Az orosz vezetés döntése értelmében 2016. január 1-jétől vége a vízummentességnek. Korábban a Kreml már a Törökországba utazástól is eltanácsolta állampolgárait.
Szíriai kollégája, Valid Muallem úgy vélekedett, hogy a török akció bosszú volt amiatt, mert az orosz légierő ezernél több olyan tartálykocsit semmisített meg, amellyel a dzsihadista terrorbanda csempészte az olajat.
“Törökország folyamatosan exportálja és szállítja a dzsihadista terroristák által Irakban és Szíriában rabolt olajat, amelyet onnan visznek tovább külföldi kikötőkbe”.
Szergej Lavrov szerint nem véletlen, hogy Törökország azután kezdett el aggodalmaskodni, hogy az orosz légierő megkezdte az iszlamisták tartálykocsi-konvojainak bombázását.
Az orosz külügyminiszter fölemlítette azt is, hogy a napokban őrizetbe vettek két török újságírót azért, mert beszámolt a Törökországból a dzsihadistákhoz érkező illegális fegyverszállítmányokról.
Felhívták az USA figyelmét azokra a hírekre, amelyek szerint Recep Tayyip Kardigan török pasa fia is részt vesz az illegális olajbizniszben.
ga
Ma a kedves papa-jó cigány módra-megint hangsúlyt váltott. Míg ma Bakuban kormányának külügyminisztere is a tűz élesztgetésén munkálkodott, Kardigan pasa Ankarában az Oroszországgal való jó kapcsolatok mindennél fontosabb voltát domborítgatta. Mintha nem is lett volna tegnap, vagy tegnapelőtt!
Kardigan kormányának külügyére-Çavuşoğlu-pedig ma telefonon fölhívta az orosz külügyet Moszkvában.
mev
Elmekegte, hogy a jövő héten Belgrádban-ott és akkor lesz ugyanis az EBESZ külügyminisztereinek tanácskozása-esetleg leülhetnének Lavtov kollegával megbeszélni néhány dolgot. Szergej Lavrov kíváncsiságát azért annyira sikerült fölkeltenie, hogy az megüzente Marija Zaharova külügyi szóvivőjén keresztül, hogy ha már ott lesz, akkor minden bizonnyal erőt tud venni magán, és meghallgatja Mevlut Çavuşoğlu kollégát.
http://www.balrad.com/2015/11/27/ma-megint-fordult-a-kardigan-szine-egyet/