2017. szeptember 5., kedd

A migránsok segélymegvonásával kampányolnak Ausztriában

Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter harmadával csökkentené a migránsok szociális juttatásait a választások után.
Sebastian Kurz külügyminiszter és az Osztrák Néppárt vezetője harmadával csökkentené a migránsoknak fizetett szociális juttatásokat, ha a párt megnyeri a következő országgyűlési választást. A Krone Zeitung szerint Kurz havonta 277 euróval csökkentené a migránsok segélyét, így egy személy havonta legfeljebb 560 eurót kaphatna (ez mintegy 170 ezer forint). A családonként kapható maximális juttatást 1500 euróra (450 ezer forint) csökkentenék.
Ausztriában október 15-én előrehozott parlamenti választásokat tartanak. Az alanyi jogon kapható szociális juttatások miatt Ausztria is vonzó célország volt a migránsok számára, emiatt 2016 januárban az osztrák kormány maximális keretet szabott meg az évente befogadható menedékkérők számára vonatkozóan. A 2016-os korlátozás szerint 2017-ben számuk nem haladhatja meg a 35000 főt.

http://www.hidfo.ru/2017/09/a-migransok-segelymegvonasaval-kampanyolnak-ausztriaban/

2017. szeptember 4., hétfő

Assange: Trumpot megfoszthatják az elnöki poszttól

A WikiLeaks alapítója szerint Donald Trumpot megfoszthatják az elnöki poszttól, ha leállítja a Kínával folytatott kereskedelmet. Az amerikai kormány pontosan ezt tervezi, az észak-koreai válság egy lehetséges megoldásaként.
Donald Trumpot elmozdíthatják az elnöki posztról, ha a koreai válság miatt beszünteti a Kínával folytatott kereskedelmet – mondta Julian Assange, a WikiLeaks alapítója egy hétfői Twitter-bejegyzésben.
Trump vasárnap kijelentette; az Egyesült Államok kormánya jelenleg fontolgatja, hogy beszüntessen minden kereskedelmi tevékenységet azokkal az országokkal, melyek az észak-koreai rezsimmel üzletelnek.
Assange azt írta, “Észak-Korea kereskedelme 90%-ban Kínával történik. Ha Trump ellehetetleníti a Kína és az Egyesült Államok közti éves szinten 650 milliárd dollár értékben zajló kereskedelmet, gyakorlatilag azonnal megfosztanák az elnöki poszttól.”
Trump figyelmeztetése azt követően hangzott el, hogy Észak-Korea sikeresen tesztelt egy hidrogénbombát, amit már képesek ballisztikus rakétával az USA területére juttatni.

http://www.hidfo.ru/2017/09/assange-trumpot-megfoszthatjak-az-elnoki-poszttol/

A magyar alternatíva lejáratásáról szólt a kancellárjelöltek vitája

Németországban nincs olyan vezető politikus, aki kerítést építene és lezárná a határokat, emiatt egy külföldi politikus vált alternatívává, és a kancellárjelöltek egy televíziós vita során az ő lejáratásával foglalkoztak.
Már az első két kérdés után Magyarország bevándorláspolitikája került a német kancellárjelöltek televíziós vitájának középpontjába. Martin Schulz és Angela Merkel tegnap esti összecsapásán gyakorlatilag két kérdésre kellett válaszoljanak, máris szóba került Magyarország és a magyar bevándorláspolitikai alternatíva. Schulz a hirtelen romló népszerűség okára, Merkel az Alternatíva Németországnak párt növekedésével kapcsolatban felmerülő esetleges felelősségére kellett válaszoljon. Ezt követően a kancellárjelölti vita gyakran ki nem mondottan is a magyar alternatíváról szólt.
Schulz szerint Merkel hibát követett el, amikor az uniós tagállamokkal egyeztetés nélkül engedte be a “menekülteket”, illetve ezzel magyarázta, hogy több keleti tagállam is kivonta magát a menekültek elosztásából. Merkel szerint Magyarország “nem állt készen arra, hogy szolidaritást mutasson”, emellett a magyar kormányt vádolta azzal, hogy válogatás nélkül beengedte a menekülteket az EU területére, majd továbbengedte őket Németországba. Schulz szerint Magyarország “cserben hagyta Németországot” a menekültek továbbengedésével, bár utóbb kiderült, hogy a határkerítést sem tartja elfogadhatónak egyik jelölt sem.
Bevándorlásellenes tüntetés Németországban (Leipzig). Mivel nincs hazai alternatíva, Orbán Viktorra kezdenek alternatívaként tekinteni a németek.
A kancellárjelölti vita érdekes vonása, hogy mindkét jelölt ugyanazt az álláspontot képviselte; Merkel nem akarja lezárni a határokat (“vízágyúval oszlatni a menekülteket?” – kérdezte felháborodva), Schulz szerint pedig “nem lehetséges és nem is kell lezárni az EU külső határait”.
A két német kancellárjelölt tehát nem képviselt két alternatív álláspontot, ami közül a választók eldönthetnék, melyik jobb az országnak. Két bevándorláspárti jelölt vitatkozott élő adásban, miközben a választók többsége ellenzi a bevándorlást. Így nem is lehet meglepődni azon, hogy a választók egy külföldi politikust kezdenek példaképnek tartani (fenti képen), a kancellárjelöltek pedig egy külföldi politikus és az általa képviselt bevándorláspolitikai alternatíva lejáratásával foglalkoznak az élő televíziós vitában.
A ki nem mondott tény, hogy a magyar kormányfő alakja és a határok lezárása Merkel és Schulz mellett egyenlő alternatívaként jelen volt a német kancellárjelölti vitán. Nem tehették meg, hogy nem foglalkoznak vele, mert a német választók támogatják ezt az alternatívát.http://www.hidfo.ru/2017/09/a-magyar-alternativa-lejaratasarol-szolt-a-kancellarjeloltek-vitaja/



Szeptember 3.-án este került sor a várva-várt televíziós “párbajra” a két kancellárjelölt között.

A két propagandatelevízió 20 millió nézőt várt a készülékek elé – hiszen sorsdöntő kérdésekre kellett a két jelöltnek válaszolni.
Alaposan felkészültek: 4 műsorvezető, a legnagyobb TV társaságok kiválóságai, alapos előkészítés, még a DIMAP közvélemény kutató intézet is megkérdezte a kiválasztott nézőket.
Ki nyerte meg a párbajt, ki volt a jobb? Kinek volt szakszerűbb és hihetőbb a válasza, ki volt szimpatikusabb – alaposan kivesézve mindent?
Kényes kérdések nem hangzottak el – konkrétumok természetesen egyáltalán nem.
Schulznak, az SPD kancellárjelöltjének  tették fel az egyik legizgalmasabb kérdést: miért tartja a menekülteket az aranynál is értékesebbnek?
Körülírta – de konkrétan nem válaszolt, de sejthető: az SPD-nek szüksége van elsősorban a térék szavazókra.  Merkel 2015-ös döntését, hogy nem engedte a határok lezárását, nem javasolná, mert szerinte Merkel nem döntött helyesen. Még egyszer azért nem javasolná, mert szolidaritást kell tanúsítanunk a menekültekkel, s az őket befogadó országokkal. Külön hivatkozott Orbánra, a magyar miniszterelnökre, s felsorolta: nem helyes a határok lezárása, a vonatok visszatartása, a menetjegyek elvétele. Semmi reménye sincs arra, hogy Orbán megváltoztatja ezt a döntést..
Merkel szerint a döntés a nemzetközi jog alapján történt, a döntés közös volt.  Csak azt felejtette el elmondani – kivel döntött közösen. Ugyanis (mint egy, mar korábbi írásomban részletesen leírtam – Merkel a belügyminiszteri döntést a határok lezárásáról egyszerűen felülírta,  nem engedte a határokat lezárni. Ez tehát egyszemélyes döntése volt – őt terheli a felelősség a kialakult helyzetért.  De, hogy erről mikor kérdezte meg az EU többi tagállamát, ezt nem árulta el, csak annyit: szolidárisnak kell lennünk a többi befogadó tagállammal, mert a menekültkérdésben a humanitás elvének kell érvényesülnie.
Megállapította: országunkban mindent jól csináltunk, de nem segítettük a kb. 3 millió menekültet befogadó Törökországot. (Az azonban nem hangzott el meg véletlenül sem, hogy 30 milliárd Eurót ad az EU Törökországnak, hogy tartsa vissza a menekültáradatot. Hangsúlyozta: ő a válságos időben az „Emberek“ javára döntött.
Nagy probléma, hogy a globalizáció idején Németország élvezte a globalizáció előnyeit (azért lett 5 millió munkanélküli),  – sajnos, nem vettük komolyan az Afrikában uralkodó állapotokat,  nem tettünk ellene semmit!
Véleménye szerint ő a koalíciós partner SPD-t vitatkozó pártként ismerte meg, de a választás eredményéről nem bocsátkozik jóslásokba, de a koalíciós partnert illetően sem – holott szinte köztudott, hogy az FDP az általa favorizált koalíciós partner.
Schulz ugyancsak nem lebbentette fel a fátylat a választás kimenetelét illetően – de a koalíciós partnerről sem nyilatkozott. A szokásos taktika: elmondjuk a szokásos frázisokat de konkrétumok nélkül – abból nem lehet baj’
Mindét kancellárjelölt  semmitmondó választ adott az integráció és a munkavállalás kérdéseire. Schulz szerint nagyon sokáig fog tartani a menekültek integrálása, szakképzettségük megszerzése (holott mérnököket, orvosokat vártak!). Holott szakemberhiányban szenved az ország – a menekülteket nem tudjuk olyan gyorsan munkába állítani –előbb meg kell szerezniük a szakképesítést. Az integráció 1-2 GENERÁCIÓ –nyi időt  vehet igénybe! Természetesen  – ha egyáltalán elég lesz ez az idő. Főleg, ha nem is akarnak integrálódni.
Szerinte meg kell mondani a menekülteknek, hogy a német törvények szerint integrálódniuk kell.  Szerinte a menekült muszlimok 95 %-a jó irányban halad ezen az úton.
Merkel szerint az imámok képzése már Németországban folyik, a negatív elemek prédikálják a gyűlöletet, de az imámok itteni egyetemi képzésének alapja a német alaptörvény.  Azt azonban nem említette meg, hogy ehhez a képzéshez a német adófizetők vagy az iszlám államok adják a  pénzt.
Szerinte a líbiai határvédelem nagyon fontos, hogy visszaszállítsák a tengerből kimentetteket Líbiába. Ebben  a német határvédelem nem vesz részt, csak a kiképzésükben.
Szerinte Törökország nem lehet az EU tagja, mert túl negatív a hozzáállása a kérdéshez, amit mi sem bizonyít jobban, mint a 14 német állampolgár bebörtönzése.  Ő megszakítaná a tárgyalásokat a törökök belépéséről – Schulz  inkább a párbeszédet részesíti  előnyben. A törököket szerinte gazdasági szankciókkal lehetne kényszeríteni a török börtönökben lévő német állampolgárok kiengedésére, ezt a véleménye megegyezik Merkelével.
Egyetértenek abban, hogy a bűncselekményeket elkövető menekülteket a lehető leggyorsabban ki kell az országból toloncolni, amit Merkel a rendőrség jobb technikai eszközellátásával, Schulz a bürokráciamentesítéssel kívánna elérni.
Merkel elmondta, hogy a menekültügyi kérelmek elbírálásának idejét 2 hónapra csökkentették, de még mindig vagy 100 000 kérelem nem került feldolgozásra. Őszinte részvétem azoknak az állami alkalmazottaknak, akik a papírok nélkül érkező rengeteg “menekült” személyazonosságát kideríti 2 hónap alatt. Az irrealitás csúcsa.

Schulz szerint nem lehet az európai határokat lezárni – túl hosszúak!( Magyarul: maradnak a nyílt határok – jöhet, aki akar. )

Tud olyanról is, hogy vannak csak bevándorolni  és itt élni, dolgozni akarók. Ha a bevándorlás nem sikerült, beadják az menekült státusz iránti kérelmet, holott semmi esélyük a megszerzésére.
Szerinte: feltétlenül szükség van Európában az EGYSÉGES törvényekre!
Merkel szerint a Törökországgal, Líbiával kötött szerződések azt a célt szolgálják, hogy megakadályozzák a menekültek tömeges beáramlását az EU-ba. Akik már itt vannak, azoknak elő kell segíteni a szakképzettség megszerzését. Feltétlenül szükség van a Kék kártyára. (Már volt – csak nem azok jöttek, akiknek kellett volna).
Schulz kijelentette:ö mindig is Törökország EU tagsága mellett állt ki (naná, szüksége van a török szavazókra!!) – Törökországgal szerinte nem szabad megszüntetni a párbeszédet!
Szerinte Trump kiszámíthatatlan, soha nem lehet tudni, mi lesz a következő lépése.
Merkel azonban az USA, mint védőhatalom mellett tette le a voksot.
A szociális igazság kérdésében a jelöltek nem teljesen értenek egyet.
Merkel hangsúlyozta: amióta ő a kancellár, a munkanélküliek száma a felére csökkent, a nyugdíjkorhatár felemelése 70 évre azonban nem szükséges. Ahogy  a PÁRT dönt – az fog történni, – ez a demokrácia. A munkakörülmények  állandóan változnak, – ami ma érvényes, az 10 év múlva már elavult lesz.

A dízelautó botrány kérdésében is eltérő volt a jelöltek véleménye:

Schulz szerint az autóipar menedzserei nem dolgoztak jól, Németországban a dízelautó tulajdonosok nem járhatnak rosszabbul, mint az USA-ban – kártalanítani kell őket. A Maut kérdésében a Bundesrat döntött: lesz Maut.
Merkel felháborodott azon, hogy az autóipar nemcsak az autótulajdonosokat csapta be, de az egész német gazdaságot  veszélyhelyzetbe hozta – az autóiparnak  a jövő miatt feltétlenül be kell fektetnie a pénzt az új technológiákba. Az autóipar jól dolgozott , de ha ö lesz  a kancellár – az autótulajdonosok kártalanítására nem fog sor kerülni. Lehet perelni – majd a bíróság dönt.

Mindkét jelölt egyetért a “menekültek” családegyesítésének kérdésében. Schulz szerint az elismert menekültek hozhatják a családtagjaikat – Merkel szerint a családegyesítés kérdése az elkövetkezendő 4 év feladata lesz.

De mi marad a bruttó fizetésből az állampolgárnak?

Schulz szerint a 3500 € bruttóból a dolgozónak megmarad 200 – 250 € plusz, emellett 600 Euró levonható az adóból.
Merkel elmondta: 50 MILLIÁRD  Euró van betervezve az állampolgárok anyagi helyzetének megkönnyítésére, a gyerekpénzt viszont gyerekenként 25 €-val megnövelik (Hurrá, örülhetnek a 8-10 gyerekes muszlimok). De, hogy az az 50 milliárd hogyan fogja megkönnyíteni az állampolgárt, – egyelőre titok.
Merkel szerint a terrorral nem kell együtt élnünk, Schulz szerint azonban fel kell készülni és komolyan venni a veszélyt.
Befejezésül  Schulz elmondta, hogy az európai államokkal kell a jövőt alakítani,
Merkel szerint a digitális fejlődést kell felgyorsítani – s együtt: SCHAFFEN WIR DAS! Mint általában mindig! Ha nem sikerül – akkor sajnos tévedtünk.

Átlapozva a mai olvasói kommentárokat  – a választópolgárok igencsak keményen kritizálták a műsort – leginkább negatív előjellel szóltak az elhangzottakról. Mellébeszélés minden témában, semmi konkrétum – egyszerűen nem akarom a kedves Olvasót a negatív véleményekkel megismertetni. A nézőknek bosszantó volt, csalódást okozott  – kár volt kidobni rá a pénzt,  – teljes egészében igazuk van.

Most már csak a választási eredményeket kell kivárni, – s sok minden kiderül.
Júlia / Szabad Riport, Németország

2017. szeptember 3., vasárnap

Hajléktalan őslakosok, dőzsölő bevándorlók – A muszlimok egész Németországot akarják


Idős hajléktalan Hamburgban. – Fotó: Welt

– Elemzés a német belpolitikai helyzetről –

Tovább éleződik Németországban a belpolitikai helyzet az államilag támogatott muszlim térhódítás miatt.

A bátrabb sajtóorgánumok egyre nyíltabban mondjak ki a véleményüket a muszlimok térhódításáról – miszerint ezek egész Németországot akarják!


Egyedülálló muszlim férfiak, – akár a katonák, a győzelem jelével érkeznek Németországba. Fotó: Sputnik
A politikai rendszer elég nagy bajban van, mert a választók közül már kevesen hisznek nekik, holott még mindig az a tendencia, hogy elmennek választani! A nagy összegű adományokból azonban világosan előrevetíthető – melyik párt fogja a győzelmi lobogót kitűzni: CDU – FPD.
A CDU nyíltan az iszlám térhódítását favorizálja, az FDP pedig arrafelé hajlik, amerről a szél fúj, nekik csak az a fontos, hogy “kormányozzanak”.

A zászlók magukért beszének. Fotó: Welt
Nos, nézzük mit is kínálnak a választási programban, amiből félreérthetetlenül kiderül: gőgösségük és arroganciájuk felülmúlhatatlan.
***
Merkel még több segítséget akar a líbiai partiőrségnek – őket el kell látni a megfelelő eszközökkel, hogy munkájukat el tudják végezni – a nemzetközi jog szabályai szerint.
Ha szükséges – a német kormány megfelelő eszközökkel fog a segítségükre sietni, mert tűrhetetlen, hogy az embercsempészek, akik több ezer migráns haláláért felelősek, büntetlenül, a nemzetközi jog megsértésével tevékenykedjenek. A német kormánynak a rend helyreállítása érdekében együtt kell működni a különböző, nem hivatalos szervezetekkel is a felvilágosító munkában.

Az érem másik oldala: a kancellár asszony egyértelműen hülyének nézi a választóit, hiszen ö volt az, aki a jogot egyszemélyi döntése alapján hatályon kívül helyezte, amikor a készenlétben álló karhatalmi erőket, akik a határ lezárására álltak készen – egyszerűen arra utasította: hogy a nagy tömegben érkező illegális bevándorlókat be kell engedi az országba!

Szeptember 13.-án, 2015-ben helikopterek, a rendőrség egységei készenlétben álltak az ország határainak lezárására, amikor Merkel, mint egyeduralkodó – a belügyminiszter parancsát felülírta/átírta: az egész Menekült cunamit be kell engedni a határon!

Merkel nem akarta az olyan képek megjelenését a médiában, melyek a készenlétben álló rendőri erőket mutatták teljes menetfelszereléssel, akik csak a bevetési parancsot várták, – mivel mindössze csak az országban érvényes jogot akarták érvényesíteni az illegális bevándorlókkal szemben! Merkel ezzel az intézkedéssel Németországot egy olyan rizikónak tette ki, amelynek következményei a mai napig nem számíthatók ki, – s mindezt azért, hogy saját önmagáról megfelelően pozitív képet alakítson ki a közvéleményben.
Fokozni akarta a hatást, amikor fiatal, életerős arab férfiakkal szelfizett – s ezzel a világnak egyértelmű üzenetet közvetített: Mutti Merkel megnyitja a határokat a “menekültek” álmainak megvalósításához, ahol mindent (szó szerint!! mindent), megkapnak, amit csak megkívánnak – hiszen a német adófizetők mindent kifizetnek.
Szívesen segítenek az álmaik megvalósításában, s tárt karokkal fogadják országukban a világ valamennyi nációját, akik legalább a határig eljutottak. Onnan aztán már könnyű dolguk lesz, hiszen csinos segítők várják őket, akiktől minden jót megkapnak. Szó sem esett azonban semmiféle iskolázottságról, esetleg talán a német nyelvtudásról – de főleg arról nem, hogy a “menekülteknek” be kell illeszkedni a társadalom rendjébe! S a menekültek körében kitört az “aranyláz” – sürgősen értesítettek minden vállalkozó szellemű otthon maradottat: gyerünk, irány Németország!
Merkelnek ezen súlyos következményekkel járó döntése alapján több százezer újabb “menekülő” kelt útra az áhított, számukra a munka nélküli jólét felé, – s köztük legtöbben, a képzettség, iskolázottság nélküli muszlimok.

“Az igazhitűek anyja” ahogy Merkelt rövidesen az iszlám világban nevezték – akit ma is a legjobb németnek tartanak a muszlimok. Az őslakosságnak azonban lassan nyiladozni kezd a szeme, amikor a saját bőrén tapasztalja – kiket is engedett be “szeretett” kancellárja.


Az ‘Igazhitűek anyja’
Merkel azonban még csak véletlenül sem a “legjobb német” – hanem egy opportunista köpönyegforgató – ugyanúgy, mint az FDP! Az interneten keringő információk szerint a valamikori Honecker agit.-propagandista, akit Kohl emelt magas pártfunkcióba, Kohlnak azonnal hátat fordított az adománybotrány kitörésekor, amikor Kohl nem akarta elárulni a hatalmas adományok mögött álló személyeket – a becsületére hivatkozva. Merkel a hatalmáért s az újraválasztásáért mindenre képes – mert tudja: olyan erők állnak mögötte, akik mindentől megvédik.
Nem volt meglepő talán sokak számára, amikor egy nyilvános ünnepségen a német zászlót lengető CDU főtitkár kezéből kiragadta a német lobogót, – s eldobta.

Csodálkozni való ezen nincs, hiszen Németország a mai napig nem szuverén állam, hanem amerikai protekturátus – itt az amerikaiak dirigálnak a saját érdekeik szerint. A német törvényeket először felülvizsgálják – s kizárólag a jóváhagyásukkal emelheti a törvénytervezetet a parlament jogerőre, azaz szavazhatja meg.

Ezt azért Drábiknak és Nógrádi professzornak is illene tudni – vagy tudják, de nem beszelnek róla nyilvánosan.
Merkel határmegnyitása tehát semmiféle politikai kisiklás nem volt – hanem tudatos cselekedet a saját (?) népe ellen – holott a kancellári eskü szerint tevékenységét a német nép javára kellene folytatnia – ő azonban parancsuralom alatt áll: vagy azt teszi, amit neki parancsolnak – vagy szedheti a sátorfáját s elvonulhat patagóniai birtokaira, amit az ő számára alakítottak ki, ha menekülnie kell a népharag elöl. Mint ahogy Honecker tette annak idején.
A józanabb, tájékozottabb németek azonban hamarosan rájöttek: Merkel asszony a Németország számára veszélyes, öngyilkos politikában nem fog meghátrálni – a kormányrudat keményen tartja a kezében.
Az általa kiadott jelszó (“wir schaffen das” – mi megteremtjük/megcsináljuk“) azonban távolról sem fedi a valóságot, mi nem fogjuk tudni megcsinálni!

Túl sokan fizették meg ennek a “jelszó”-nak az árát, már eddig is. Csak egyetlen utalás a jelenlegi helyzetre: Münchenben jelenleg 8000 azaz Nyolcezer hajléktalan van – s ezek nem menekültek, hanem a német őslakossághoz tartoznak – ugyanis itt élnek születésük óta. Akik 2-3 munkahellyel rendelkeznek, egyesek vezető pozícióban, egyedülálló, gyereket/gyerekeket nevelő anyák – akik nem tudják megfizetni a horribilis összegű lakbéreket, a hónap utolsó napjaiban kénytelenek paradicsomszószos spagettit adni a gyerekeknek – s sorolhatnám vég nélkül az ezzel járó problémákat.


Hajléktalanok Münchenben – Fotó: Indexexpurgatorius.wordpress.com
De nem teszem, – mert Magyarországon tudják (ha nem is túl sokan!), – hogy a hajléktalanok legkevésbé a saját hibájuk miatt vesztettek el mindent. – S a maffiamódszerek következtében, amit a hivatalos politika nyíltan gyakorol! Szabad rablás – ez a gyakorlat, amelynek nagyon sok dolgos, szorgalmas ember és a családja esik áldozatul.

Hajléktalan fiatal lány Németországban. – Fotó: Gemeinsam-gegen-kaelte.org
Merkel elutasította azt a követelést is, miszerint a menekültek számát egy felső határban kell megszabni: ennyi – s nem több! Ezzel utat nyitott a terrornak, a fiatal nők elleni erőszaknak – aminek egyenes következménye lett egy kettéosztott társadalom.

“Iszlám polgárháború – Islam bürgerkrieg” – Fotó: Hereicherungswahrheit.com
Merkelnek megvolt a lehetősége, a világ felé egy jelzést küldeni: több menekültet nem tudunk befogadni! Ö azonban inkább megtartotta az eredeti politikai irányt, a továbbiakban is a világ szegényeit Németországba hozni/hozatni! Ellenfeleit kegyetlenül üldözte s üldözi ma is, – s ennek igen sok, ésszerűen az ország javára gondolkodó, s cselekedni próbáló politikus áldozatul esett! Magasra emelte viszont azokat a politikusokat, akik ellentmondás nélkül követtek, s elősegítették ezt a politikát!
S most, hogy a helyzet egyre kritikusabbá válik – korrigálja a a politikai irányt: a líbiai parti őrséget akarja erősíteni – természetesen ismét a német adófizetők pénzéből. Nem elég adót fizet az állampolgár? Nem tesz semmit – felveszi a hiteleket gátlás nélkül, s szórja a pénzt (no persze nem a sajátját) a “csekkdiplomácia” szabályai szerint. Most, hogy egyre erősödik az ellenállás a politikája ellen, a választógyűlésein kifütyülik, hangosan kiabálva szólítják fel: “tűnj el” – hivatkozik a nemzetközi jogra s követeli annak betartását.

Országon belül azonban a bíróságokon más tendencia észlelhető: az ország iszlámosítása a fő cél, Németország nyomorba döntése, megsemmisítése, amit egyes “láthatatlan” gyülekezetek már majd 100 évvel ezelőtt elhatároztak! Nyugalom, – nem hagyjuk’!

Júlia / Szabad Riport, Németország

Utóirat:

És a németországi hajléktalanok sokkal többen vannak annál, mint amennyit a magyar olvasó gondolná. S valóban úgy van, ahogyan a cikk címe megállapítja; Míg a bevándorlók dőzsölnek, – egyre több német ember válik hajléktalanná, lassú halálra ítélve az utcán. Az alábbi sajtófotók önmagukért beszélnek:

Angelika a fiatal hajléktalan koldus, 24 órában az utcán. Németország – Fotó: Bild

Sascha P., a düsseldorfi hajléktalan, akit még azért is megbüntetett a jegyző, 150 Euróra, mert a kutyáján nem volt póráz. De a férfi ezt sem tudta kifizetni, mire a jegyző a biztonságiakkal elvetette a férfi telefonját is. Ilyen emberbarát a hatósági eljárás az őslakosokkal szemben Németországban. – Fotó és sztori: Bild

Hajléktalanok kutyáikkal Düsseldorfban – Fotó: Bild.de / Michael Gstettenbauer

35 éves hajléktalan, szintén kutyával, Saarbrücken – Kép: Vice.com

Patrick, a 25 éves berlini hajléktalan. Kép: Vice.com

26 éves hajléktalan, szenvedélybeteg, Berlin. Kép: Vice.com

…”Az ország iszlámosítása a fő cél, Németország nyomorba döntése, megsemmisítése, amit egyes “láthatatlan” gyülekezetek már majd 100 évvel ezelőtt elhatároztak! Nyugalom, – nem hagyjuk!”

SzRTI

Bécsben betonfalat építenek a kormánynegyed köré

Ausztria beton védelmi falat épít a kormányépületek köré, hogy ezzel megakadályozza a gázolásos terrortámadást és az épületek megrongálását.
Bécsben a belügyminisztérium, a külügyminisztérium, és az elnöki hivatal épülete köré beton védelmi falat építenek az új típusú terrortámadások elleni óvintézkedésként – derült ki Kronen Zeitung szombati beszámolójából.
A lap azt írta, ez a betonfal 80 centiméter magas és 1 méter széles lesz, várhatóan már ősszel elkészül. A védelmi fal építésének célja, hogy ne tudjon rajta átjutni semmilyen gépjármű. Az egybefüggő védelmi fal mellett ugyanebből a célból különálló betontömböket is elhelyeznek a környező utcákban.
A lap visszahivatkozik arra, hogy a terrortámadások hatására számos országban láthatóak már az utcákon ehhez hasonló betontömbök, például Németországban a kölni dóm körül. Párizsban, Londonban, Brüsszelben szintén betontömbökkel védenek tömegközlekedési csomópontokat és kormányépületeket.

http://www.hidfo.ru/2017/09/becsben-betonfalat-epitenek-a-kormanynegyed-kore/

2017. szeptember 2., szombat

A Fenevad nem akarja kifizetni a határkerítés árát

Az Európai Bizottság szóvivője sértődött nyilatkozatot közölt, miszerint a Bizottság nem támogatja határkerítés építését az Európai Unió külső határain.
Az Európai Bizottság nem teljesíti a magyar kormány követeléseit, és nem fogja finanszírozni a Magyarország déli határain épült kerítéstmondta Alexander Winterstein, az Európai Bizottság szóvivője egy pénteki sajtótájékoztatón.
A Bizottság amiatt adott ki állásfoglalást ezzel kapcsolatban, mert csütörtökön a magyar miniszterelnök arra kérte az Európai Uniót, hogy fizesse ki a déli határvédelmi rendszer költségeinek felét, elvégre ez a határkerítés a nyugat-európai országokat is védi az illegális bevándorlók áradatától.
A Bizottság cinikus válaszából kiderült, hogy ők egyáltalán semmilyen határellenőrzést nem akarnak az EU külső határain, emiatt nem finanszírozzák a magyar határkerítést sem.
“Nem finanszírozzuk a kerítések és akadályok építését a külső határokon” – mondta Winterstein, az EUobserver beszámolója szerint.
Magyarországon az önálló határőrség az uniós csatlakozás folyományaként szűnt meg. Az Európai Unió – mint a Bizottság nyilatkozata is mutatja – nem kívánja megvédeni saját külső határait.

ww.hidfo.ru/2017/09/az-eu-nem-akarja-kifizetni-a-hatarkerites-arat/