2017. február 18., szombat

Azért vagyunk szegények, mert ti gazdagok vagytok!

azert_vagyunk_szegenyek_mert_ti_gazdagok_vagytok1
Azért vagyunk szegények, mert ti gazdagok vagytok! Először Frankfurtban láttam ezt a mondatot. Jobb helyre nem is ragaszthatták volna, hiszen Frankfurt Németország, sőt Európa pénzügyi központja, a bankok fővárosa.
azert_vagyunk_szegenyek_mert_ti_gazdagok_vagytok2
A mondat eredetileg egy 1990-es angol film, “A menet” kezdetén jelenik meg. A fejlődő világ és a gazdag országok közötti égbekiáltó különbségekről szól, de erre már kevesen emlékeznek. Azokban a napokban éppen a pénz uralma ellen tiltakoztak Frankfurt központjában. Lehet, hogy a tiltakozás nem a legjobb szó, mivel sokan sajátos hétvégi programnak tekintették, ahol volt kolbászsütés, sörözés eszméletvesztésig, szabad szerelem lányok és fiúk minden kombinációjában. Miközben a német nyelv teljes gazdagságát bevetve szidalmazták a gaz tőkét, és néha kísérletet tettek egy-egy rendőrkocsi felborítására. A bankokat négy ezer rendőr védte, akik nem vették elviselhetetlen kötelességnek a rend fenntartását, mivel hétvégi túlórát kaptak, és kényelmes szállodákban töltötték az éjszakát. Ebből is látható, hogy nem a német munkásosztály akarta bevenni a tőke bástyáit, hanem sokkal inkább középosztálybeli fiatalok és szabadfoglalkozású értelmiségiek weekendeztek Goethe szülővárosában.
A frankfurti osztályharcnak álcázott utcai bulizás ne tévesszen meg senkit sem! Egyre többen ismerik fel, hogy akárhogyan is dolgozunk, akárhogyan is takarékoskodunk, szegények vagyunk. Nehogy azt gondolják, hogy ez a felismerés egyszerű. Mit is mond Tevje a Hegedűs a háztetőben? A szegénység nem szégyen, de nem is dicsőség, Senki sem vallja be szívesen, hogy szegény vagyok. De ez az első lépés.
Itt gyakran vége is az útnak, mert nem tesszük fel a kérdést: miért vagyok szegény? Azok loptak, csaltak, jó időben jó helyen voltak, vagy a legjobb esetben örököltek. Megnyugszunk, hogy ilyen a világ. És vasárnap, amikor elvisszük a gyereket a plázába, még meg is vigasztalódunk: nem is olyan rossz ez a világ, sőt a világ a miénk is.
Ha nem nyugodnál meg, segít neked a kormány. Szépen elmagyarázzák, hogy munka alapú társadalomban élünk. Ha jobban fogsz dolgozni, akkor többet fogsz keresni. Bemesélik neked, hogy az EU-ban azért keresnek sokkal többet, mert ott hatékonyabban dolgoznak. Arról nagy ívben hallgatnak, hogy a tőke nálunk tudatosan alacsonyan tartja a béreket, mert az olcsó munkaerő vonzza a külföldi tőkét. És természetesen az is vonzza, hogy te nem tüntetsz, nem sztrájkolsz, és úgy általában befogod a szád.
A kormányban nem buta emberek ülnek, akik mindennel igyekeznek a figyelmedet lekötni. Csökkentik a rezsit, a hús áfáját, ingyenesen kapja a gyereked a tankönyvet. Nem kell tüntetned sem, mert a Soros-féle álcivilek annyira elveszik a kedved a tüntetésektől, hogy a televíziót is kikapcsolod, ha őket mutatják. És ha sikerül nekik, akkor te nem fogsz kérdezni. Nem fogod megkérdezni, hogy egyesek miért gazdagok, miért milliárdosok, amikor én két műszakban dolgozok, és mégsem jutok egyről a kettőre.
Mostanság egyre többen ismerik fel szegénységünk okát, és egyre többen merik kimondani. Sőt, a legnagyobb kapitalisták szidják legjobban a kapitalizmust. Csak egyet nem mondanak ki: a tőkés azért lehet gazdag, mert elveszi tőled azt a többletet, amit a munkáddal létrehozol. Büntetlenül elveheti, mert övé a gyár, a bank. Törvényesen rabolhat ki téged, mert az ő emberei ülnek a parlamentben és ők hozzák a törvényeket. Te szörnyülködsz azon, hogy százmilliárdokat loptak el a négyes metró építésénél, és nem veszed észre, hogy téged nap mint nap meglopnak. A gyárban, amikor a fizetésed kiszámolják. A bankban, ahova kötelezően átutalják a fizetésedet, természetesen nem ingyen. Az üzletben, ahol rengeteg dolgot megvettetnek veled, amire nincs is szükséges, csak a trendinek nem lehet ellenállni.
Azért vagyunk szegények, mert ti gazdagok vagytok. Ha ezt felismertük, ha megértettük, már jó úton vagyunk életünk megváltoztatásához. Ha azt is megértjük, hogy a tőkéskormányok ajándékai, a rezsicsökkentés, a három évre beígért minimálbér-emelés és hasonlók, csak morzsák, ráadásul olyan morzsák, amikért mi fogunk a végén fizetni, nos, akkor már készek vagyunk a harcra.
Ha azt akarjuk, hogy a mi életünk legyen jobb, akkor el kell venni a gazdagoktól. És nem kell megriadni ettől. Olyan világ soha nem lesz, hogy mi is jól élünk, meg a milliárdosok is. A szocliberálisok megkísérelik elhitetni, hogy a kapitalizmusban lehet kötelező alapjövedelmet adni, amiből mindenki tisztességesen megél. S, ha így van, akkor ki törődik azzal, hogy másoknak milliárdjai vannak. Ilyen nincs és nem is lehetséges.
Rá kell kényszeríteni a tőkés kormányokat, hogy adóztassák meg, korlátozzák a tőkét. A parlamentbe olyan embereket kell beszavazni, akik dolgozói ésszel gondolkodnak és képesek a gazdag tolvajok kezére csapni. De tudjuk a végcélt is: új társadalmat teremteni, ahol a gyár, a bank, a föld mindannyiunké. Olyan társadalmat, ahol emberként élhetünk. Emberként, mert nem lesznek gazdagok.
Thürmer Gyula / Munkáspárt.hu

2017. február 17., péntek

Betiltottak egy gyerekjátékot kémkedés miatt

A hatósági közlemény szerint minden olyan tárgy, amire kamera vagy mikrofon van csatlakoztatva és képes a rejtett adattovábbításra, sérti az emberek magánszféráját.
A német szövetségi távközlési hatóság betiltott egy játékbabát, ami internetkapcsolattal rendelkezik és alkalmas arra, hogy hangrögzítéssel rejtett adatgyűjtést folytasson a gyermekekről. A pénteken kiadott közleményben az áll, hogy a játékbaba segítségével illetéktelen személyek is kapcsolatba kerülhetnek a gyermekekkel.
A Szövetségi Hálózati Ügynökség vezetője, Jochen Homann azt mondta,
„minden olyan tárgy, amire kamera vagy mikrofon van csatlakoztatva és képes a rejtett adattovábbításra, sérti az emberek magánszféráját.”
A szövetségi hatóság szerint a Cayla beszélő-baba illetéktelen személyek által felhasználható titkos információgyűjtésre, mert képes rögzíteni és továbbítani, amit a szülők a gyermek környezetében beszélnek, de akár a gyermek minden szavát is továbbíthatja a játék Bluetooth-eszközén keresztül.

http://www.hidfo.ru/2017/02/betiltottak-egy-gyerekjatekot-kemkedes-miatt/

A németek átverték Kelet-Európát: egyre több orosz gázt importálnak

Az oroszellenesség csak eszköz arra, hogy a piaci vetélytársakat távol tartsák az orosz üzletfelektől: miközben a „Moszkvától függetlenedés” üres frázisát ismételgetik, Németország 37%-kal több gázt vásárol a Gazpromtól, mint egy évvel ezelőtt.
Úgy tűnik, csak a piaci vetélytársak távol tartását szolgálják az ahhoz hasonló politikai frázisok, mint a „függetlenedni az orosz energiahordozóktól”, vagy „az orosz gáz kiváltása más forrásokkal”. A német politika mindent elkövet annak érdekében, hogy megakadályozza az EU keleti tagállamai és Oroszország közti energetikai megállapodásokat, de eközben Németország egyre több földgázt vásárol Oroszországból. A Gazprom vezérigazgatója, Alekszej Miller, és Németország gazdasági és energiaügyi minisztere, Brigitte Zypries tárgyalásokat folytat az Északi Áramlat 2 projekttel kapcsolatban, hogy még több orosz gázt hozzanak Európába.
A Gazprom pénteken kiadott közleménye szerint Alekszej Miller és Brigitte Zypries megtárgyalták az orosz gáz Európába szállításának lehetséges útvonalait, „különös tekintettel az Északi Áramlat 2 projektre”. A közlemény szerint az idei év során eddig Németország 37%-kal több gázt vásárolt az orosz cégtől, mint a tavalyi év azonos időszakában, de már 2016-ban is növekedés mutatkozott a 2015-ös adathoz képest: akkor egy év alatt 45-ről mintegy 50 milliárd köbméterre nőtt a Németország által a Gazpromtól vásárolt gáz mennyisége.
Az Északi Áramlat 2 projekt célja, hogy egy újabb útvonalon évente 55 milliárd köbméter orosz gázt tudjon szállítani a Balti-tengeren keresztül Németországba, Ukrajna megkerülésével. A gázprojektet a tervek szerint 2018-ban indítják.

http://www.hidfo.ru/2017/02/a-nemetek-atvertek-kelet-europat-egyre-tobb-orosz-gazt-importalnak/

2017. február 16., csütörtök

Ultimátumot adott Európának az amerikai védelmi miniszter

Szerdán az amerikai védelmi miniszter, James Mattis ultimátumot adott az európai NATO-tagállamoknak: fokozniuk kell a katonai kiadásokat még az év vége előtt, vagy azt kockáztatják, hogy az USA „mérsékelni fogja elkötelezettségét” Európa megvédése iránt.
Mattis kijelentése Donald Trump kampány során tett kijelentéseinek megfeleltethető, miszerint ha Európa nem fizet többet a NATO költségvetésébe, az USA nem fogja megvédeni Európát.
„Amerika teljesíti kötelezettségeit, de ha az európai nemzetek nem akarják azt látni, hogy Amerika elkötelezettsége mérséklődni kezd, minden egyes tagállamnak tennie kell a közös védelemért.” – mondta.
Mattis felhívta a figyelmet arra, hogy a „nyugati értékek védelmének” terheit eddig az amerikai adófizetők viselték, de ezt az USA gazdasági okokból többé nem tudja megengedni magának.
A védelmi miniszter kifejtette, hogy az európai országok passzivitása miatt eddig az amerikai hadsereg kellett foltozgassa a NATO hiányosságait (sikertelenül), de eközben bizonyos tagállamok nem voltak hajlandók tudomást venni arról, hogy Irakban és Szíriában egy olyan terrorszervezet működik, aminek tevékenysége közvetlen hatást gyakorol Európára.
Az Amerikai Egyesült Államok jelenleg a NATO katonai költségvetésének 70%-át fizeti, és többet költ védelmi kiadásokra, mint az összes többi tagállam együtt véve.

http://www.hidfo.ru/2017/02/ultimatumot-adott-europanak-az-amerikai-vedelmi-miniszter/

2017. február 15., szerda

Napokon belül áram nélkül maradhat egész Ukrajna

Az ukrán atlantisták nem voltak hajlandók Oroszországtól fűtőanyagot venni az erőművekbe, de a nyugati szövetségesek nem segítenek, így nemsokára áram nélkül marad az egész ország.
A hét folyamán Ukrajna energiaügyi minisztériuma javasolta a rendkívüli helyzet bevezetését az energiaszektorban, mert kifogytak az antracit szénből a széntüzelésű erőművek. Kijev nem hajlandó Oroszországtól szenet venni, így az energiaügyi miniszter, Ihor Nasalik inkább kiadta a figyelmeztetést, hogy az országban egy-két héten belül áramkimaradások várhatóak.
Nasalik figyelmeztetése szerint az erőművek széntartaléka 14-45 napon belül kimerül, utána le kell állítani az áramtermelést. A miniszter szerint az ország mintegy 927000 tonna széntartalékkal rendelkezik, ebből az energiaszektor napi 40000 tonnát használ fel.
Ugyanazon a napon Nasalik az ICTV-nek nyilatkozva kijelentette, hogy az elkerülhetetlen katasztrófa ellenére Kijev nem tervezi elektromos áram importálását Oroszországból, illetve az erőművek működtetéséhez szükséges szenet sem kívánja orosz forrásból beszerezni. A válsághelyzet közepette az atlantista kormány azzal van elfoglalva, hogy „mindent megtegyen annak érdekében, hogy ne orosz forrásból kelljen vásárolni”.
Hétfőn az orosz energiaügyi minisztérium megerősítette, hogy a kijevi kormány nem kért segítséget az ország áramellátásának biztosításához. Ugyanakkor, a nyugati „szövetségesek” sem fognak segíteni: tavaly volt már egy ugyanilyen válsághelyzet, akkor végül Oroszországtól voltak kénytelenek áramot importálni.
A válsághelyzetet a kijevi puccs után elszabadult nyugatbarát félkatonai szervezetek bonyolítják, melyek minden áron megpróbálják megakadályozni, hogy az ukrán kormány keleti irányból vásároljon bármit is. Volodimir Paraszjuk „aktivistái” január óta blokád alatt tartják a Donyeck és Luganszk régiókba tartó vasúti szállítási útvonalakat. A két kérdéses terület az erőművek működtetéséhez szükséges antracitban gazdag régió. A félkatonai szervezetek azonban már előre kilátásba helyezték, hogy amennyiben az erőművek működése szén hiányában leáll, bevonulnak és ellenőrzés alá vonják az erőműveket.
Amennyiben az erőművek működése leáll, először a háztartások maradnak áram nélkül, hogy az ipari létesítmények működése még egy ideig biztosított legyen. Később azonban robbanások történhetnek bizonyos ipari létesítményekben, ha az áramellátás nem lesz biztosított.

http://www.hidfo.ru/2017/02/napokon-belul-aram-nelkul-maradhat-egesz-ukrajna/



Kihirdették a rendkívüli állapotot a NATO-barát félkatonai szervezetek miatt

Ukrajnában az erőművek nem jutnak elegendő fűtőanyaghoz, mert nyugatbarát félkatonai szervezetek megakadályozzák, hogy a kormány az Ukrajnától elszakadó területekről importáljon antracitot.
Az ukrán hatóságok kihirdették a rendkívüli állapotot az ország energiaszektorában, a Donbassz régió körül fennálló blokád miatt. A régióból nem érkeznek meg az erőművek működtetéséhez szükséges antracit szállítmányok, mert nyugatbarát fegyveres szervezetek hónapok óta blokád alatt tartják az elszakadó területeket, ahonnan eddig a szénszállítmányok érkeztek a nyugat-ukrajnai erőművekbe.
Decemberben az EuroMaidan után szerveződő önkéntes fegyveres csoportok kereskedelmi és gazdasági blokádot hirdettek a Donyecki Népi Köztársaság és a Luganszki Népi Köztársaság ellen. Korábban az elszakadó régiók látták el a szükséges mennyiségű antracittal a nyugat-Ukrajnában működő erőműveket, melyek a teljes lakosság fűtéséről és a hálózati áram termeléséről gondoskodnak.
Ihor Nasalik energiaügyi miniszter szerdán jelentette be, hogy az energiaszektorban kihirdetik a rendkívüli állapotot, mert a blokád miatt a Donbassz régióból nem tudják biztosítani az erőművek működéséhez szükséges fűtőanyagot. Nasalik hétfőn azt mondta, Ukrajna széntartalékai a következő hetekben kimerülnek, ha addig nem sikerül feloldani a blokádot.

http://www.hidfo.ru/2017/02/kihirdettek-a-rendkivuli-allapotot-a-nato-barat-felkatonai-szervezetek-miatt/

Mattis: Flynn lemondása nem befolyásolja a Pentagon munkáját

James Mattis amerikai védelmi miniszter európai körútjának megkezdése alkalmából kijelentette; Trump nemzetbiztonsági tanácsadójának lemondása nem gyakorol semmilyen hatást a NATO védelmi minisztereivel tervezett találkozókra.
Mike Flynn, Donald Trump amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója azt követően mondott le, hogy a sajtó elkezdett információkat nyilvánosságra hozni, miszerint Flynn találkozott az orosz nagykövettel, és szorgalmazta, hogy az oroszok ne reagálják túl az Obama-rezsim által hozott szankciókat, mert Trump hozzáállása alapvetően más lesz Oroszország vonatkozásában.
Flynn az után jelentette be lemondását, hogy a sajtó olyan információkat kezdett közölni, miszerint félrevezette az elnököt az orosz nagykövettel folytatott megbeszélések tartalmáról.
Miután a Trump politikai ellenfelei kezében lévő sajtó rákényszerítette Flynnt a lemondásra, Mattisra is elkezdtek nyomást gyakorolni, miszerint el kellene halassza európai körútját. A demokraták azt akarják elérni, hogy fennmaradjon a NATO-n belüli korábbi erőegyensúly – attól tartanak, hogy az Mattis tárgyalássorozatával alapvetően megváltozhat.
A védelmi miniszter azonban egyértelműen kijelentette; Flynn lemondatása minden korábbi lejárató kampányt alulmúl, de ez semmilyen tekintetben nem befolyásolja a NATO-val kapcsolatos tárgyalássorozatot, amiért ő megkezdte európai körútját.
Mattis február 17-19-én részt vesz a Müncheni Biztonsági Konferencián, ahol a világ számos országának védelmi miniszterei tartanak találkozókat. A védelmi miniszter szerint az USA NATO-szerepvállalásának fókuszpontjába az Iszlám Állam elleni harcot fogják helyezni. Ez élesen szemben áll a demokraták nézeteivel, akik Oroszországot tartották a NATO elsődleges ellenségének.

http://www.hidfo.ru/2017/02/mattis-flynn-lemondasa-nem-befolyasolja-a-pentagon-munkajat/

Óriási a kettős mérce a kormány részéről az OLAF-jelentések kapcsán

Nyilvánvaló, hogy az OLAF-jelentések sorában azokkal a korrupciós ügyekkel nem kíván foglalkozni a Fidesz, amelyek szorosan kötődnek hozzájuk. Többek között itt van az Országos Roma Önkormányzathoz köthető Híd a munka világába programja, vagy éppen Tiborcz István, Orbán Viktor vejének a cégei körül fellelhető szabálytalanságok. Ezen kívül az is figyelemreméltó, hogy míg Lázár korábban egy, a mostani ciklusban történt korrupciós ügy kapcsán megalapozatlannak nevezte az OLAF megállapításait, addig most persze a 4-es metró ügyében már komolyan kell venni az uniós szervezet minden állítását.
lazar-1.jpg

Az OLAF és a 4-es metró
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) az Európai Bizottság részét képezi, amelynek feladata az EU pénzügyi érdekeinek védelme, valamint a csalás, a korrupció és egyéb pénzügyi vonatkozású jogellenes tevékenységek elleni küzdelem, beleértve az európai intézményekben elkövetett súlyos hivatali mulasztásokat is. Az OLAF az uniós adófizetők pénzét védi, biztosítva, hogy ezen pénzeszközöket megfelelő módon költsék el, az EU maradéktalanul hozzájusson az őt megillető bevételekhez, az egyes országok szabályosan használják fel a támogatásokat. Az OLAF maga nem járhat el a tagországokban, csupán tájékoztatja az illetékes hatóságokat, és azok dönthetik el, hogy elrendelnek-e nyomozást, vagy sem.
2016 legvégén robbant a bomba, hogy az OLAF által feltárt 4-es metró körüli szabálytalanságok miatt az Európai Unió most 59 milliárd forintnyi korábbi támogatást követel vissza a hazánktól. Csalás, korrupció és EU-pénzek szabálytalan felhasználása szerepel az OLAF megállapításai között. Érintettként a fővárost, az Alstomot és Medgyessy Pétert nevezték meg. A kormány egyből kapcsolatba lépett az OLAF-fal: Varga Mihály nemzetgazdasági-, Trócsányi László igazságügyi miniszter, illetve Polt Péter legfőbb ügyész már egyeztetett is a korrupcióellenes szervezet vezetőjével.
Itt jön a kettős mérce
Azzal semmi baj sincsen, hogy a Fidesz komolyan véve az OLAF-jelentést, tiszta vizet kíván önteni a pohárba a 4-es metró ügyében. A probléma ott kezdődik, hogy a 4-es metró ügyén kívül jó pár OLAF-jelentés „porosodik” még a fiókban, amelyekhez „valami” miatt nem kívánnak nyúlni. Az Európai Csalás Elleni Hivatal 2008 és 2015 között 22 esetben javasolta a magyar hatóságoknak, hogy indítsanak vizsgálatot különféle, uniós támogatásokat érintő csalás gyanúja esetében. Ezek közül 18 alkalommal nem született semmilyen döntés, három esetben elutasították a vizsgálatot, és mindössze 1 alkalommal indult vizsgálat.
Az OLAF főigazgatója 2015 decemberében egy meglehetősen kemény üzenetet küldött a magyar hatóságoknak. Szerinte „Magyarországon vagy alacsony a korrupció, vagy nincs meg a készség, a képesség a hatóságoknál, hogy feltárják az ügyeket, mindenesetre azt látjuk a magyar adatok alapján, hogy messze az uniós átlag alatti a szabálytalanságokkal és csalásokkal kapcsolatos bejelentések aránya”. Majd hozzátette, hogy a korrupció nagyon magas politikai költséggel is jár, és sokkal jobb Magyarországnak, ha az állam tárja fel a korrupciót, mint ha ezt Brüsszel, vagy valaki más kívülről tenné.
Nyilvánvaló, hogy azokkal a korrupciós ügyekkel nem kíván foglalkozni a Fidesz, amely szorosan kötődik hozzájuk. A sajtóhoz már eljutott néhány más OLAF-jelentés tárgya, például:
1. Az Országos Roma Önkormányzat irányítása mellett zajlott Híd a munka világába program ügyében talált több szabálytalanságot az OLAF. A felzárkóztatási program még Farkas Flórián miniszterelnöki biztos ORÖ-elnöksége idején indult. Információk szerint a szervezetnél az európai uniós pénzügyi források szabálytalan felhasználása feltételezhető vagy bizonyítható.
2. Az OLAF vizsgálatot folytatott és több problémás elemet talált az Elios Innovatív Energetikai Zrt. által megvalósított egyes projektekkel kapcsolatban. A cégnek a vezetője sokáig Tiborcz István, Orbán Viktor veje volt. (részletek projektről itt olvasható)
3. Fennáll a gyanú, hogy a magyar ellenőrök megcsapolták a közbeszerzések szabályosságának kontrolljára adott uniós pénzeket – állítja az OLAF. Az uniós forrásokat menedzselő csúcsszervnek, az egykori Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek dolgozó tanácsadó konzorcium alvállalkozói körében az OLAF fiktív számlákra, készpénzes kifizetésekre bukkant. Az uniós szervezet bűnlajstromában az adócsalás mellett hűtlen kezelés, vesztegetés, csődbűncselekmény, magánokirat-hamisítás, vesztegetés és passzív korrupció is szerepel.
4. A Miniszterelnökség egyik vezető munkatársával, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) egykori vezetőjével kapcsolatban tárt fel bizonyítható összeférhetetlenséget az OLAF. Lázár elismerte, hogy megkapták az anyagot, azonban a benne foglalt megállapításokat nem fogadta el, és fel is vették a kapcsolatot az OLAF-fal ebben az ügyben.
5. Szabálytalanságokra, illetve csalásokra vonatkozó állítások miatt vizsgálatot folytatott a Budapest Szíve belvárosi felújítási projekt közbeszerzési eljárásaival kapcsolatban az OLAF. Annyi tudható, az uniós szervezet a magyar ügyészséget is megkereste, arra kérve a vádhatóságot, fontolja meg, tesz-e lépéseket az ügyben. A kormány szembement az OLAF-fal, sőt Lázár János egyenesen megalapozatlannak nevezte az OLAF megállapításait.
Itt kell megállni egy pillanatra: Ha Lázár János egy, a mostani ciklusban történt ügy kapcsán megalapozatlannak nevezte az OLAF megállapításait, akkor a 4-es metró esetében miért szent írás minden, amit az uniós szervezet állít? Óriási a kettős mérce…
olaf.jpg
Mi lesz a többi üggyel és a bűnösökkel?
Még 2016 októberében értesült arról az ATV, hogy Magyarországra gyakorlatilag rászállt az OLAF, ugyanis egy külön csoportot hoztak létre annak érdekében, hogy még jobban kivizsgálják a magyarországi projektek gyanús pénzköltéseit. Ez a lépés talán annak köszönthető, hogy bár a magyar ellenőrzési szerveknek lenne elsődlegesen a feladata, hogy tételesen ellenőrizzék a hazai projekteket, de Nagy Gabriella, a Transparency International (TI) közpénzügyi programjainak vezetője szerint a magyar ellenőrzési szervek nem érdekeltek ebben. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) megszüntetése óta ugyanis egyetlen minisztériumhoz kerültek az irányító hatóságok, amelynek köszönthetően most már évek óta egy vezetés alatt dolgoznak azok, akik kiírják és odaítélik a pályázatokat, és azok, akik ellenőrzik.
A német Der Spiegel című hírmagazin az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által készített jelentéssel kapcsolatban közölt cikket szombaton megjelent számában. A megítélésük szerint még a 4-es metró esetében is „kevéssé valószínű, hogy Magyarországon valaha is felelősségre vonják a vélelmezett kenőpénzek kedvezményezettjeit”, az eljárásokat rendszerint egy idő után leállítják, hiszen „mindenki túl sokat tud a másikról”, és „Orbán is óvakodik a nagy, nyilvános perektől”.
Az is sokatmondó, hogy Orbán az Európai Uniót érintő bűncselekmények feltárására hivatott európai ügyészség felállítása ellen is harcol. Az uniós külügyminiszterek a héten úgy döntöttek, hogy egyelőre a 28 közül 17 tagállam részvételével hozzák létre az intézményt. „Nem meglepetés, hogy Magyarország nincs köztük” – írta a Der Spiegel szerzője.

TényTár

DEMSZKY ELMEGY A KIHALLGATÁSRA VAGY NEM?
Amióta kibuggyant az OLAF jelentés a rablócsalókról, azonnal pánikba estek a vezető tettesek. Az egész ügy legizgalmasabb része Dobrev Klára lesz, aki Gyurcsány Csótány felesége, mert valamilyen pénzosztó bizottságban szerepelt, annak idején. Mivel Demszky Mao közel húsz évig volt főpolgármester, ezért túl sokat tud. De ha csak azon idő alatt lett volna polgármster, amikor a 4-es metró szervezése folyt, akkor is ő lenne a főfelelős az egész ügyért, hiszen minden szerződésről, minden fontos iratról nemcsak tudott, de ezeken az aláírása is szerepelt. Akik nem tudnák, hogy miért szerepel a Mao név nála, az azért van, mert így nevezték őt abban az ifjú korában, amikor még KISZ (kommunista!) vezetőként Mao-ista volt, ugyanis ilyenek is voltak akkoriban, meg Trockisták és hasonlók. Demszky nyaka körül szorul a hurok, ugyanis ő tisztában volt vele, hogyha ez az EU jelentés kiderül, akkor az ő neve fog a legtöbbször szerepelni. S ez így is lett, pedig még alig kezdődött az ügy fölgöngyölítése. Demszky akkor követte el az első hibát, amikor „sztárügyvédet” fogadott, aki rögtön egy igen ostoba közleményt adott ki, miszerint Demszkynek sem jogi, sem politikai, sem erkölcsi felelőssége nincs ebben a hatalmas csalásban. Ez a nyilatkozat annyira fölbőszítette a sajtó egy részét, hogy ezzel Demszky alatt vágta a fát. Demszky pánika esett. Úgy gondolta legjobb védekezés a támadás és ezért fellépett a liberós klubban, ahol előadta, hogy ő semmiért sem felelős. Ez olaj volt a tűzre. Most meghívót kapott Csótánnyal együtt a parlamenti bizottság elé, hogy ott vallja be nézeteit, hogy mit tud és mit nem? Elmondhatja azt a változatot is, hogy miért nem felelős az ügyben. Ha Demszkynek egy csöpp esze lett volna, hallgatnia kellett volna, nem védekezni hamis módon, a nagy nyilvánosság előtt. Ugyanis, ha valakinek tényleg semmi köze nem volt ehhez a csaláshoz, akkor nyugodt lelkiismerettel mehetett volna a vallatókhoz. De az ő esetében az a baj, hogy olyan magas beosztásban volt, hogy neki minden szerződésről és azok részleteiről tudni kellett. Arról nem is beszélve, hogy az ügyészség 2009-2011 között már nyomozott a 4-es metró csalások miatt, de akkor ez elhalt. Miért? Mert Demszky és bandája akkor még olyan erős hatalmi tényező volt, hogy nem jöhettek elő a vádakkal. Ha az EU csalás elleni szervezete nem hozta volna nyilvánosságra ezt az ügyet, akkor Demszkyt és bandáját soha nem vették volna elő. De miért vette elő az EU szervezete ezt azt ügyet? Azért, mert Magyarország amúgy is fekete bárány és lehet valami büntetési pénzecskét tőlünk bevasalni. De ennél fontosabb volt a két nagy nyugati cég csalása, amit nyugaton már nagyon jól ismertek. Nagy gondban lehet most Demszky Mao. Mit fognak neki tanácsolni a bérencei? Elmenjen vallani a bizottsága vagy ne? Ha nem megy el, akkor magára tereli újból a gyanút. Ha elmegy, akkor meg be kell tanulnia a hosszú szöveget, hogy miket hazudozzon. De, ha olyan kérdéseket szegeznek neki, amit nem tud kikerülni, akkor megint lebukik a nagy nyilvánosság előtt. Esetleg az orra elé dugják majd az aláírásait.
http://amagyaroldal.hu/hirek/content/demszky-mao-lebuktatta-saj%C3%A1t-mag%C3%A1t