Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2016. január 18., hétfő
A mára virradó éjszaka viszonylagos nyugalomban telt Donbassz frontjain. Persze nem mindenhol, és nem minden baj nélkül.
Eduard
Baszurin DNR katonai szóvivő sajtótájékoztatóján bejelentette:
információik szerint a kijevi latorhad sorozott állománya vonakodik
teljesíteni a Donbassz elleni parancsokat. Ezért aztán Valcmanék egyre
több importmartalócot csoportosítanak Mariupol és Sirokino környékére.
Elsősorban is lengyel, grúz, és arab országokban végzett eredményes
toborzómunkának köszönhetően.
Steinmeier felszámolná a Lengyelországban keletkezett zavarokat
Frank-Walter
Steinmeier német külügyminiszter egy a Frankfurter Allgemeine
Zeitungnak adott interjú során a NATO-Oroszország Tanács azonnali
helyreállításának szükségességét hangsúlyozta; szerinte mindkét fél
részéről hajlandóság mutatkozik erre, a helyzet azonban a békére
törekvés szándékával ellentétesen alakul.
Steinmeier
az interjú során kijelentette, hogy a NATO és Oroszország egyaránt
érdekelt az ilyen formátumú tárgyalások újrakezdésében, emiatt idővel
vissza lehetne térni a Brüsszelben, nagyköveti szinten folytatott
megbeszélésekhez. A külügyminiszter emlékeztetett; korábban ő már
javasolta az intézményesített tárgyalási folyamat helyreállítását,
aminek “átmeneti nézeteltérésektől” eltekintve továbbra is a vártnál
nagyobb támogatottsága van.
A
NATO-Oroszország Tanács munkájának nagy részét felfüggesztették, miután
a NATO külügyminiszterei 2014 áprilisában kiadtak egy közös
közleményt, melyben elítélik a Krím-félsziget Oroszországgal történő
újraegyesülését. Ez az együttműködés tehát nagyrészt a nyugati országok
akaratából szakadt meg: a NATO a 2013-2014-es kijevi puccsal
kiterjesztette volna saját érdekszféráját Ukrajna egészére – ez a
folyamat Nyugat-Ukrajnában zárult “sikerrel”, de eközben az orosz
többségű régiók kivonták magukat a kijevi kormány ellenőrzése alól – ami
lehetetlenné tette, hogy a NATO haditengerészeti kikötőt kezdjen
működtetni a Krím-félszigeten. A sikertelen villámháborút követően a
NATO külügyminiszterei Oroszországot ítélték el a kialakult helyzetért.
A német
külügyminiszter most a lapnak nyilatkozva utalást tett arra, hogy a
NATO-Oroszország Tanács munkájának újrakezdéséhez az Európai Unión
belül is számos problémát kell félreállítani; elsősorban a brit
függetlenedési törekvés kapcsán kell megállapodásra jutni, valamint a
Németország és Lengyelország közt elmérgesedő viszonyt kell feloldani.
Steinmeier kijelentette, hogy a hét folyamán Varsóba utazik, hogy
felszámolja a német-lengyel viszonyban keletkezett zavarokat.
http://www.hidfo.ru/2016/01/steinmeier-felszamolna-a-lengyelorszag/
http://www.hidfo.ru/2016/01/steinmeier-felszamolna-a-lengyelorszag/
Szíria
Egy furcsa-és talán mindenki számára meglepő-fordulattal folytatódik Szíriában az orosz katonai kontinges háborúja. Ez pedig a latrok által megszállt területek nélkülöző lakosságának humanitárius megsegítése, amely minden jel szerint legalább akkora jelentőséggel bír, mint a banditák elleni fegyveres harc.

Deir er Zor térségében tegnap is dúlt a hadviselés eme dícséretes módja, ami viszont megintcsak nincs ínyére az ISIS patkányhordának. A segélyszállítmányokat ledobó repülőgépekre lődözgetnek bőszen, de hát valami olyasmi ez, mintha légpuskával lődöznének a zuhanó repülésben lévő sasra. A szállítógépek pedig igencsak pontosan céloznak. Tegnap Deir er Zor repülőtere mellé terítettek közvetlen. A reptér erői pedig gondoskodnak arról, hogy csak a civilek juthassanak a szállítmányokhoz.
Persze az elsődleges feladatot-a latorirtást-is szorgosan folytatta/folytatja a “SojguAir Zrt.”
Deir ez Zor térségében roppantul heves harcok dúlnak a kormányhadsereg, és a dzsihadista kutyfalkák között. A sátánfajzatokhoz váratlanul vadiúj amerikai felszerelések érkeztek. Mindezzel együtt is nem áll jól a szénájuk! Nagyon nem áll jól!
Tall-Hamis Tall al-Hasakah és Khol helységekben is rajtaütött a kormányhadsereg az ISIS-férgeken.
Ayaysh, Bgeliya, Jafri, Tel Karoun, Al-Hussein és Al-Hamidiya Bazaar területein is pusztulnak a fenevadak. Nagyvad is terítékre került tegnap. Abu Hamza al-Ansari nevű ISISA-banditafőnököt is hidegre vágták a kormányerők légicsapásai.
Daara-tartományban Sheikh Miskin mellett az ún “Szabad Szíriai Hadsereg” 2500 új latort vetett be a katonaság offenzívájának megtörésére. Amit sikerült is bizonyos mértékig lelassítani. Viszont a külváros két épülettömbjébe befészkelődött terroristák maguk kínálták fel a szír légierőnek a lehetőséget. Az meg nem lacafacázott. Csak Allah a megmondhatója, hogy abban a banditakaptárban hány martalóc pusztult el egy szempillantás alatt.
Latakia-tartományban a kormányerők tegnap estik rendet raktak Faukani-Kurt, Kurt-Tahtani, Beit Arif, Dzhuret el-Ma-Kezeli Dzhuret-Abboud és számos környékbeli kisebb településen.
Kelet-Gutában továbbra is elkeseredett utcai harcok-mi több: helyiségharcok-dúlna a kormányerők és a pribékek között. Itt állóháború alakult ki.
Hama provinciában Narbe-Nafs elfoglalásáért indított az este a szír kormányhadsereg támadást. Az akcióban a szír légierő is részt vesz.
Aleppo tartomány Maranaz nevű településénél a kurd milíciák aprítják a “mérsékelt” terrorbandák állományát.
http://www.balrad.com/2016/01/18/sziria-38/Napokra megbéníthatják Budapestet: 120 taxis állt meg az Erzsébet térnél
Be nem jelentett demonstrációt tartanak a taxisok Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky út, József Attila út, Andrássy út kereszteződésében – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn kora reggel honlapján. Óriási torlódás van a fővárosban, a taxisok akár napokig is kitarthatnak.


A taxik szélvédőjén a Uber felirat pirossal áthúzva látható rajta a “No thanks!”, azaz a “Köszönjük, nem!” felirat.
A rendőrség tájékoztatása szerint a felsorakozott gépkocsik egy-egy forgalmi sávot szabadon hagyva akadályozzák a forgalmat.
A csomópontban a tömegközlekedést és a gépjárműforgalmat a rendőrség egy-egy forgalmi sávon biztosítja, és azt kéri, hogy aki teheti, kerülje el az útszakaszt.
A Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán azt közölte, hogy a 9-es és a 105-ös autóbuszok pár perces késéssel közlekednek.
Az MTI tudósítója szerint 100-120 taxi demonstrál, incidens nem történt. A taxik a buszsávot is elfoglalják, így a reggeli csúcsforgalom indulásakor torlódás várható.
A taxik szélvédőjén a Uber felirat pirossal áthúzva látható rajta a “No thanks!”, azaz a “Köszönjük, nem!” felirat.
Az atv.hu helyszíni tudósítója beszélt a tüntetés főszervezőjével, aki leszögezte: ez nem egy villámcsődület, akár napokig is készek bénítani a főváros forgalmát, amennyiben nem kerül törlésle az Uber alkalmazás.
(MTI/atv)
Bal-Rad komm: “EZ” a blokád NEM EGY “OLYAN” blokád! Ez a blokád a zsákmányról szól!
2016. január 17., vasárnap
Németország: győzelemre áll az anarchia
Ellátogattunk Kölnbe, hogy megtudjuk, mit gondolnak a helyiek a migránsokkal való együttélésről.
Bő terjedelemben foglalkozott a magyar sajtó a szilveszteri németországi eseményekkel, de eddig egyetlen médium sem tartotta fontosnak, hogy a helyszínen is tájékozódjon. Mi ellátogattunk a világhíres dómhoz, hogy megtudjuk, a kölniek – köztük majd hétezer magyar – mit gondolnak a migránsokkal való együttélésről.
Csapdában a megerőszakoltak
Miután múlt szombat este a világ hírtévéin azt láttam, hogy a német rendőrség akkurátusan szétveri vízágyúval a kölni Pegida-tüntetést (a szélsőjobbosnak mondott tömörülés a migránsok által elkövetett szilveszteri erőszak és a kontrollálatlan bevándorlás ellen demonstrált), vasárnap magam is elindultam Németország negyedik legnagyobb városába, az egymilliós lakosságú Kölnbe. Repülőjegyet váltottam, de vonattal érkeztem meg: a német légitársaság a frankfurti légikikötőből ICE gyorsvonattal vitt tovább, a szerelvény helyenként háromszáz kilométer óránkénti sebességgel száguldott a legnyugatiasabbnak mondott német városba.
Mivel a kölni főpályaudvar közvetlenül a dóm mellett van, így megérkezésem első percében mindjárt egy tüntetésbe botlottam a templom lépcsői előtt. Egy civil csoport spontán demonstrációjáról volt szó: egyszerre tüntettek a nők elleni erőszak és a menekültellenesség, valamint a rasszizmus ellen.
Egy jókora táblát szorongató platinaszőke nőt az összes tévétársaság kipécézte interjúalanynak. Majla nekem is elmondta, hogy két dolog miatt is nagyon mérges.
– Először is a szilveszteri, nők elleni bántalmazások miatt, aztán pedig azért, mert a szélsőjobboldali pártok ezt arra használják, hogy a menekültek ellen uszítsanak. Nem igaz, hogy minden menedékkérő bűnöző, de minden bűnözőt meg kell büntetni, függetlenül attól, hogy migráns-e vagy sem – fejtette ki.
Miközben a nővel beszélgettem, a szemem sarkából láttam, hogy egy tagbaszakadt rendőr feljött a demonstrálók közé, és kiemelt egy közel-keletinek kinéző férfit a tömegből. Arrébb mentek kicsit, ahol igazoltatta: a férfi egy összehajtogatott papírt vett elő, olyat, amilyet a menekülteknek regisztrációkor adnak. Miközben a rendőr a bevándorlót ellenőrizte, a lépcső tetején feltűnt egy magányos tüntető. Táblája mindkét oldalára üzenetet írt a kancellárnak. Az egyik oldalon ez állt: „Merkel asszony, Köln mindent megváltoztatott!” A másik még elgondolkodtatóbb: „A megerőszakoltak csapdába kerültek a saját országukban, ezért Merkelnek távoznia kell!”
Rejtélyes médiacsend
Mire az éneklő civilek kifáradtak volna, váratlanul erősítés érkezett hozzájuk: közel-keleti, nagy valószínűséggel bevándorló fiatalok csatlakoztak, hogy maguk is felszólaljanak a nőket ért erőszak ellen. Egy táblán azt olvashattam, hogy a szírek sajnálják, ami a nők ellen történt szilveszterkor, és ezért az elkövetők helyett is szégyellik magukat, egy másikon pedig ez állt: az iszlám a szexizmus ellen. A fiatalok egyébként az Aszad szír elnök elleni erők zászlaját hozták magukkal.
Különös dolog derült ki számomra: itt van a téren a WDR médiacég épülete is. Rejtélyes a német média négynapos hallgatása szilveszter után: ebben a városban van az állami televízió és rádió székhelye 3500 munkatárssal, a kereskedelmi televíziók közül pedig itt van a központja a német RTL-nek, a Voxnak és az N-tv nevű hírcsatornának. Szakemberben biztosan nem volt hiány újévkor sem, és nehezen hihető, hogy a több ezer újságíró közül senki sem tudott az eseményekről.
Hol a közmondásos német pontosság?
Amikor a dóm melletti hotelben elfoglaltam a szállásomat, a német hírtévék éppen arról tájékoztattak: a Párizsban húsvágó bárddal a rendőrökre támadó tunéziai férfi – mobiltelefonjának cellainformációi alapján – szilveszterkor ezen a téren járhatott; a rendőrség az egyik barátját igazoltatta is itt. Valid Sahihit a francia rendőrök lelőtték, és csak nehezen tudták azonosítani: korábban az egyik befogadóhelyen tizennyolc éves szírnek adta ki magát, egy másikon húszéves marokkóinak, de volt grúz és afgán is.
A férfit korábban már őrizetbe vették nők fogdosásáért Németországban, de volt gondja amiatt is, mert megvert egy hajléktalant, valamint gyanútlan járókelőket is megtámadott. A menekülttáborban élő fiatal már három esetben ült börtönben drogkereskedelem, tiltott fegyvertartás és lopás miatt.
A különféle világhálós tudósítások alatt olvasható kommentárok alapján a német átlagember most azon gondolkodik: a pontosságáról és szervezettségéről híres országában hogyan fordulhatott elő, hogy az illető hét különböző néven regisztrálta magát több menekülttáborban, és mindenhonnan felvette a migránsoknak járó segélyeket.
A helyi magyarok beilleszkednek
Ha már ott jártam, természetesen megkerestem a helyi magyarokat is. Szerencsém volt: minden hónap második és negyedik vasárnapján magyar misét tartanak a város egyik fontos templomában, a Szent Apostolok-bazilikában, és most éppen a második vasárnapot írtuk. Lukács József plébános Gyergyószentmiklósról került Németországba, 1998 januárja óta szolgál Kölnben. Az általa szerkesztett katolikus hírlevelet ezernégyszáz háztartásba küldik ki. A pap egyébként kilenc városba jár misézni, évente ötvenezer kilométert vezet – kéthavonta még Luxemburgba is átjár az ottani magyarokhoz misézni. Megkérdeztem tőle, hogy sikerült a kölni magyarok integrációja a többségi társadalomba.
– Ez egy szórványközösség, amely az utóbbi két-három évben növekszik. A munkaerőpiac megnyitása óta rengeteg magyar érkezik ide, értelmiségi a legtöbb közöttük. Azt mondhatom, hogy Kölnben és környékén, ebben az egyházmegyében körülbelül hat-hét ezer honfitársunk él. Nincsenek gondok, a legnagyobb részének sikerült integrálódnia. Akik később jöttek, és rövidebb idejű munkaszerződéssel rendelkeznek, azok nem feltétlenül akarnak beilleszkedni, és nem keresik a kapcsolatot a magyar közösséggel sem.
Arról is érdeklődtem, milyen a magyarok megítélése.
– Az utóbbi pár évben, a második Fidesz-kormány hatalomra kerülése óta ujjal mutogatnak ránk, mert rosszat ír Magyarországról a német sajtó. Ennek ellenére az értelmesebb németek elismernek minket, mert sok magyar komoly eredményeket ért el itt, szép teljesítményt tett le az asztalra a helyi társadalomban.
Óhatatlanul a szilveszteri eseményekre terelődik a szó. Az atya arról beszél: a hívek közül sokan azt vallják, szinte várható volt, hogy itt majd robbanni fog a dolog, mert zömében olyanok jöttek, akik meg sem kísérlik az integrálódást. Követelnek, vélt jogaikat hangoztatják, és közben – képlékeny masszát alkotva – még azt sem lehet tudni róluk, hogy valójában honnan is érkeztek.
Lukács József attól tart, hogy jön a farsang, sok részeg lány lesz az utcán, a tömegben könnyen megismétlődhet a szilveszteri rémálom. A papnak eszébe jut egy magyar főnövérrel történő beszélgetése: a müncheni ápoló tizenhét éve dolgozik egy kórházban, de a jövő héten beadja a felmondását, mert veszélyesnek látja ezt a helyzetet. Migráns betegek kerülnek oda, akik a nőkkel – legyen az orvos vagy betegápoló – nem akarnak érintkezni. Volt olyan, akit például tuberkulózissal kezeltek, de kiszökött a kórházból.
Hatvan-hetven ember vesz részt a misén, sokan talán még nem értek vissza a karácsonyi szünetről. A szertartás után több magyarral elbeszélgetek, akik azt mondják, a magyar sajtóból kellett tájékozódniuk az év elején arról, mi történt a saját városukban. Egyikük, Páldeák Mária attól tart, hogy most már túl sok a sértett. Szerinte könnyen előfordulhat, azért ugrott meg hirtelen a feljelentések száma, hogy néhányról később kiderülhessen, hamis, így az egész szilveszteri eseményt bagatellizálni tudják.
Kirúgást érhet a bevándorlásellenes kijelentés
Egy fiatalabb nő, aki ápolóként dolgozik, elmesélte, a migráns betegek gond nélkül rágyújtanak a kórteremben, és ha szólnak nekik, csak mosolyogva anynyit mondanak: „nem beszélek németül”. Azt mondja, a kollégáival feladták a harcot, kórházukban győzelemre áll az anarchia.
Hallottam még egy döbbenetes véleményt is: ha valaki a munkahelyén bevándorlásellenes kijelentést tesz a kollégáinak, könnyen előfordul, hogy utána mondvacsinált indokkal kirúgják az állásából. Ez az egyik Erdélyből származó, Köln környéki magyart a Ceausescu-diktatúrára emlékeztette – neki utoljára ott kellett ennyire vigyáznia a szájára, mint most a különben szabadnak és demokratikusnak mondott Németországban.
Mielőtt elköszöntem volna a katolikus magyaroktól, megtudtam, három évvel ezelőtt – éppen karácsony előtt két nappal – sokkszerűen érte őket a hír, hogy a katolikus érsekség elvette tőlük az 1964 óta fenntartott Mindszenty Magyar Házat. A magyarokat átköltöztették az úgynevezett nemzetközi lelkipásztori központba, amely feleakkora, mint a Mindszenty-ház, és ahol most öt nemzet húzza meg magát. Angolokkal, horvátokkal, Fülöp-szigetekiekkel és indonézekkel kell közösködniük. A plébános megmutatta a különben szépen rendben tartott épületet, és mivel épp az indonézek ünnepeltek valamit, szójaszószillatban úszott az egész földszint.
Kedd délelőtt bevackoltam magam a kölni rendőrség épületébe – korábban több ímélt küldtem a sajtóosztályukra, hogy megtudjam, volt-e magyar állampolgár a szilveszteri éjszaka több mint félezer sértettje között. Nem válaszoltak, de nemcsak engem mellőztek, a német médiával sem akarnak szóba állni túlzsúfoltságra hivatkozva. Amikor megérkeztem a székházhoz, ott az állami ZDF munkatársai órák óta várakoztak, hátha felbukkan valaki, aki hajlandó mondani nekik pár szót.
Jobb híján körbejártam az épületet, az egyik ajtón érdekes kiírást fedeztem fel: ide várják a szilveszteri éjszaka panasztevőit, és forródrótot is létrehoztak a számukra. Séta közben feltűnt, hogy egyre több közvetítőkocsi érkezik a székház elé – kiderült, hogy a kölni rendőrség több magas rangú vezetője tájékoztatót tart. Nem a szilveszteri ügyről, inkább arról beszélnek, hogy vasárnap este szélsőjobbos fiatalok megvertek pár bevándorlót.
Vagy hatvan kollégával egyetemben tódulunk be a terembe, ahol Michael Temme, a helyi rendőrség közbiztonságért felelős vezetője arról beszél, hogy munkatársai vasárnap délután felfigyeltek valamire: szélsőjobboldali fiatalok a közösségi hálón embereket toboroznak arra, hogy külföldieket verjenek meg, egyfajta közösségi igazságszolgáltatás gyanánt. Bár többüket felkeresték az egyenruhások (ötöt őrizetbe is vettek), de mindegyikhez nem jutottak el, mert estére verekedés tört ki a kölni pályaudvar mellett. Két migráns került kórházba. Később megtudtam azt is: nincs magyar a sértettek között, de szilveszter este hatkor egy Kölnbe tartó regionális vonaton kirabolták egy honfitársunkat.
Szerdán indultam haza, a pályaudvar környéke újra tele volt idegennel. Megvettem az egyik helyi lapot, amelyben arról írtak: tavaly legalább egymillió-százezer migráns érkezett Németországba, és közülük több mint hatszázezret eddig még nem sikerült rendesen regisztrálni. Ennek következtében gyakorlatilag senki sem kapott még munkát közülük – iskoláktól rekvirált tornatermekben, korábban lebontásra ítélt, de most újranyitott munkásszállásokon laknak, és várnak. Egy bevándorló hetente harminc euró zsebpénzt kap – csak ez a támogatás a német adófizetőknek havonta majd ötmillió eurójába (másfél milliárd forintba) kerül.
(Lukács Csaba)
Bal-Rad komm: “…ha valaki a munkahelyén bevándorlásellenes kijelentést tesz…”
Németország Császárnője személyes telefonbeszélgetés során “győzte meg” a Facebook-tulajdonosát, hogy keményen cenzúrázni a Nagy Célt bíráló posztokat, hozzászólásokat. Zuckerberg úr “meghajolt az érvek” előtt, amelyek kicsit meghizlalták az ő bankszámláját.
Valószínűsíthető, hogy Bundesmutti nagyot fog bukfencezni politikai értelemben ezen a migránstörténeten. Bukásával persze a helyzet nem fog megoldódni. Márcsak azért sem, mert egyrészt a milliósnál jóval nagyobb massza már ott van, és egyszerűen túszként tartja fogva a német politikát. (Az meg teljességgel haszontalan, hogy esetleg harsogja Európa normálisan gondolkodó társadalma: MEGÉRDEMLIK A NÉMETEK! Mert megérdemlik.) Ezért aztán a német politika bármit is tesz, a migránsok jelentette veszéllyel számolnia kell minden intézkedése során. Másrészt pedig CSAK A MERKELHEZ HASONLÓ felfogású “politikusok” rúghatnak labdába! Erről fog gondoskodni a Washington-Brüsszel-Berlin tengely. Bármiféle “ősnémet” tömegakarattal szemben is.
Ezzel aztán a német politikai vezetés satuba is került. Saját NÉMET alattvalói és a migránstömeg jelentette malomkövek között őrlődik mindaddig, amíg egy SZÓ SZERINT VEENDŐ TISZTÍTÓTŰZ végig nem söpör Európa nyugati felén.
A mi dolgunk az lenne, hogy valamilyen módon elkerüljünk az elvetett kocka útjából. Mert ez a kocka nagyot fog pusztítani! Nagyobbat, mint a ’39-es!
Ausztriában és Németországban is demonstrálgattak tegnap a migránsbotrányok ürügyén.
Grazban meglehetősen egyértelmű volt a helyzet. “Pegidások” és antifák is mondták a magukét. A Pegida-hívek a migránsok ellen, míg az antifák inkább a tolerancia jegyében hangoltak.
Németországban is csendesebb volt a tegnapi nap-tüntetésileg-mint az utóbb azt megelőző napok. Jelentősebbnek mondható összejövetel a szilveszteri horrorhelyszínen volt Kölnben. Itt mintegy ezer nő tombolt a NEMI ERŐSZAK ELLEN! Az inkább feminista jellegű sikítozás legfőbb mottoi: “Nemet a rasszizmusra!” “Nemet a szexizmusra!” “A probléma a szexuális erőszak, és NEM A MENEKÜLTEK!”
(Magyarán: borulunk mi!-csak udvarolgassatok egy kicsit drága kanmigránsok!)
http://www.balrad.com/2016/01/18/legalabb-udvarolnatok-egy-kicsit-draga-kanmigransok/
Európát, Németországot is megosztja a migrációs válság
Angela Merkel határozott fellépést mutatott a görög válság
során, amikor a szakértők az Európai Unió felbomlását vetítették előre; a
német kancellár gyakorlatilag brüsszeli kontroll alá vonta az országot,
majd Athén kikeveredett az államcsődből. Alig, hogy Görögországban
sikerült megakadályozni az unió szakadását, berobbant a migrációs
válság, ami még nagyobb megosztottságot hozott az európai vezetők közt.
Az Európai Unió mind több tagállama dönt a határok lezárása mellett,
miután egyértelművé vált, hogy az EU döntéshozói nem tudnak egyértelműen
elköteleződni a bevándorlás leállítása mellett. Angela Merkel a válság
során felmerülő konfliktusok ellenére kitartott amellett, hogy korlátlan
számban beengedi Európába a szíriai bevándorlókat – emiatt
következetesen még az észak-afrikai bevándorlók is szíriainak vallották
magukat, és a tömeges bevándorlás még inkább ellenőrizhetetlenné vált.
Miközben Európa vezető hatalmai elkötelezettek maradtak a bevándorlás
támogatása irányába, a migrációs hullám által sújtott kelet-európai
országok vezetői a bevándorlás korlátozása vagy leállítása mellett
kezdtek állást foglalni, ami egyértelművé tette; Európa egységéről
beszélni ma már nem lehet, az unió tagállamai a térséget érintő főbb
problémák terén végletes megosztottságot mutatnak.
A bevándorlás-párti politikusok hangsúlyozták, hogy a határzárban
gondolkozó vezetők nem csak a menekülteknek, de az “Európai Unió
alapértékeknek” is hátat fordítanak. Eközben maguk sem humanitárius
megfontolások alapján hagynák nyitva a határokat, hanem olcsó munkaerőt
és a GDP-növekedés lehetőségét látják a menekültekben.
Merkel politikája a közvélemény-kutatások alapján már 2015 második felében megbukott, hiszen havonta újabb felmérések bizonyították,
hogy a migránsok érkezésével arányban Angela Merkel támogatottsága is
fokozatosan csökken. A kancellár számára azonban politikai
katasztrófával zárult az év; mostanra több mint 650 bűnesetről tudni,
amit Kölnben az újévi utcai rendezvények idején migránsok követtek el –
ennek kétharmada szexuális zaklatás. A rendőrségi beszámolókból
kiderült, hogy valamennyi bűncselekményt észak-afrikai és közel-keleti
bevándorlók követték el. Később a szövetségi rendőrhivatal
nyilvánosságra hozott egy dokumentumot, amelyből kiderült, hogy
Németországban egyetlen év leforgása alatt mintegy 186 ezer bűncselekményt követtek el bevándorlók.
Ez a szám mintegy 70 ezres növekedés az előző évi adatokhoz képest, ami
arról árulkodik, hogy a migránsok korábban is nagyszámú bűncselekményt
követtek el az országban, ami a migrációs hullám kiterjedésével csak
fokozódott.
2015-ben mintegy 1,1 millió nem-európai bevándorló érkezett
Németországba, amiért Merkel később saját pártjának is célkeresztjébe
került. A CDU 40 politikusa írt alá egy petíciót, amiben felhvást
intéznek Németország határainak lezárására. A dokumentum kijelenti, hogy
a határ zárva kell legyen minden olyan menekült előtt, aki biztonságos
harmadik országból érkezik Németországba: vagyis a gazdasági bevándorlók
előtt, akik már nem közvetlen életveszélyből menekülnek, hanem
Törökországban, Görögországban vagy a Balkánon nincsenek megelégedve a
megélhetési lehetőségekkel, emiatt Európa határainak elérése után
továbbutaznak a gazdagabb országokba. A Financial Times jelentése
szerint Merkel pártja január 26-án szavazna a javaslatról. Pénteken
azonban az RTL arról számolt be, hogy leállították az aláírásgyűjtést,
mert a pártképviselőinek több mint fele a március 13-án tartandó helyi
választásokig még kitart a kancellár mellett. A kezdeményezés azonban
rámutat arra, hogy nem csak Európai Unió egésze megosztott, de a
migrációs válság felszámolhatatlan belpolitikai törésvonalat hozott
létre Németországban.
Thomas de Maizere – belügyminiszter – a hét folyamán bejelentette,
hogy a hatóságok megkönnyítenék a migránsok kiutasítására vonatkozó jogi
szabályozást, hogy ezzel lehetővé tegyék olyan bevándorlók azonnali
deportálását, akik bűncselekményt követtek el. Az új szabályozás
gyakorlati jelentősége azonban kérdéses: Németországban egyetlen év
leforgása alatt 186 ezer bűncselekményt követtek el bevándorlók, emiatt
vagy tömeges deportálás kezdődik meg, vagy az országban letelepedett
külföldi bűnelkövetők továbbra sem kapnak arányos büntetést: a
belügyminiszter által mondottak alapján azokat a bevándorlókat lehetne
azonnal deportálni, akiket a bíróság több mint egyévi szabadságvesztésre
ítélt. Ulla Jelpke, a Bundestag belügyi bizottságának tagja azonban
kijelentette; a menekültügyi szabályozásban eszközölt változtatások
egyre inkább nem az integráció, hanem a deportálás irányába mutatnak.
Szerinte nem a bűnelkövetők deportálására van szükség, ehelyett olyan
intézkedéseket kellene hozni, ami ösztönzően hat az integráció irányába.
http://www.hidfo.ru/2016/01/europat-nemetorszagot-is-megosztja-a-migracios-valsag/
Dzsihadista vérengzés Szíriában
Szíriában a Deir ez-Zortól északra fekvő Al-Bagiliya falu KETTŐSZÁZNYOLCVAN! (280) lakosát, köztük egész családokat mészárolt le tegnap a dzsihadista sátánfajzat horda-az ISIS. Bűnük az volt, hogy a repülőgépekről ledobott orosz élelmiszerszállítmányokhoz előbb értek oda, mint a hóhérkülönítményesek.
A férgek szabályos vérengzést követtek el. Áldozataik túlnyomó többségét helyben, egyszerűen a kadvenc módszerükkel végezték ki: lefejezték őket! Gyerekeket-nőket, öreget-fiatalt. A falu főtere vérben úszik-jutott ki néhány túlélő üzenete a nagyvilágba Al-Bagiliyaból. A rémtörténetet megerősítette a Vörös Félhold segélyszervezet is.
Az “Orosz II. Front” pedig folytatta tegnap-sőt!-kiterjesztette működését. Egyre több segélyszállítmányt juttatnak el ejtőernyővel a rászorultaknak, és már vadászgépek kísérik a szállítmányokat. A ledobási körzet fölött körözve biztosítják, hogy a címzettek jussanak a portékához, ne pedig a martalócok.
Hama déli-Hirbnafsah nevű “elővárosánál”- tegnap a kormányhadsereg kemény csatározások közepette pusztította a féreghordákat.
Aleppo-tartományban légicsapások pusztították Minnik és Maranaza körzetében a banditacsapatokat.
A tartomány északkeleti régiójában Al-Bab és Nadef falvakból takarították ki a szír kormánykatonák az ISIS-hordákat.
Haya határkörzetbe megérkezett Törökországból az ankarai maffia utánpótlásszállítmánya az “An-Nusra Dzshabhat” terrorbandának. A második. Mivelhogy az első sikeresen célba ért, Kardiganék fölbátorodtak a sikeren. De föltűnt ám a dolog a kormányerőknek is. Így aztán Ankarában szervezhetik a harmadik konvojt, merthogy a másodiknak mind a 15 teherautója, harminc banditával-elpusztult.
Nagyot alkotott tegnap a Suheil ezredes parancsnokolta “Tigrisek” kommandóalakulat. Közelebbről meg nem nevezett helyszínen rajtaütöttek egy latortáboron. Jó szimatuk volt a “Tigriseknek”! A bűntanyán szinte kizárólag katonailag képzetlen dzsihadistákra csaphattak le. Ez a horda csakis az öngyilkos merényletekre készülődött, és az önrobbantás fortélyait tanulgatták éppen, amikor utolérte őket a végzet. A mintegy háromszáz martalóc mindegyike “Shahid övet” (robbanóanyagmellényt) viselt szennyes élete utolsó pillanatában.
Latakia tartományban a kormányhadsereg Gayuk Dag, Kantara, Marunyaka, Mrayzh, Chardakly és Al-Kum falvakból takarította ki tegnap a banditákat, és este megkezdték Thaum féregtelenítését.
A Homsz-tartománybeli Sneyselben egy öngyilkos bandita akciójában négy kormánykatona meghalt, kilenc pedig súlyosan megsebesült.
Homszban is volt robbantás. A város örmény negyedében lévő Szent György templomnál egy autóba rejtett pokolgéprobbant, de csak anyagi károkat okozott.
Kelet-Gutában-bár a búnbandák elszántak küzdenek-araszolgat előrefelé a kormányhadsereg patkánymentesítő offenzívája,. Jellemző a helyzetre, hogy az utóbbi 24 órában mindössze kétszáz méternyit tudtak “előrenyomulni” a kormánycsapatok.
Akik soraiban azért akad egy-két ügyes lövész is. Az óvatlan pribékek fejéről a sapkát gyorsan képesek leverni.
http://www.balrad.com/2016/01/17/dzsihadista-verengzes-sziriaban/
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)