2015. január 10., szombat

Donbasszi harctéri helyzet

Nem lett “hétvégi üzemmód” Donbasszban. Az éjszakai viszonylagos nyugalom után-kiváltképpen Donyeckben-elszabadult a pokol.
A város “Kujbisev”, “Kijev”, Petrovszkij” és “Kirov” kerületei lángokban-romokban. Valcman bérgyilkostüzérsége még azzal is lő, ami nincs! A mai napon ezidáig tizenhét donyecki polgár halt bele a kijevi terrorba. A nagy kínnal-keservvel úgy-ahogy összetákolt infrastruktúra ismét működésképtelenné vált. Nincs villany és gázszolgátatás. Emiatt a víz és csatornaművek sem működnek a fentebb említett kerületekben.
rom
(Тоненькое)Tonyenkoje, (Опытное)Öpitnoje, (Пески)Peszki, (Авдеевка)Avgyejevka, (Красногоровкa)Krasznogorovka és (Марьинкa)Marinyka latortüzérségei teljes kapacitással üzemeltek ma.
(Горлока)Gorlovkát “Grad”-rendszerű “Szmercs”-sorozatvetőkkel lőtték a pribékek.
rom
(Никишино)Nyikisino, (Торез)Torez és (Докучаевск)Dokucsajevszk népköztársasági állásait is lődözgette a martalóctüzérség.
A Luhanszk-fertályon is mozgolódnak a kijevi zsoldosok. Ma délelőtt már repülőgépek is föltűntek, de csak a távolból lehetett őket látni.
Gyenyisz Pusilin a DNR szóvivője ma délelőtt arról tájékoztatott, hogy míg a Minszki Szócséplők videotanácskozást tartottak a Minszki Egyezmény betartásáról, az alatt az idő alatt a kijevi junta banditaerői Sztanyica Luhanszka térségében megpróbálták áttörni a népköztársaságiak vonalait.
rom
Krasznodonnál ma az LNR katonai parancsnoksága feloszlatta az “Odessza” zászlóaljat, melynek parancsnoka “Foma” nem volt hajlandó a kapott parancsokat teljesíteni.
Az egység a bázisát és fegyverzetét HARC NÉLKÜL átadta az LNR katonai parancsnokságának. (Az LNR miniszterelnöke az az Igor Plotnyickij, akit “Betmen” halálának okozásával vádolnak-többek között!)
Nyalókakirály miniszterelnökét-Jacenyjuk hiénát-Berlinben tegnap “helyretették” német demonstrálók. Kijev Sakáljának biztosan nem tetszett a sok Újoroszország-zászló.
Merkel nővér viszont vigasztalgatta az ukrán kedves beteget
nörsz

https://balrad.wordpress.com/2015/01/10/donbasszi-harcteri-helyzet/

Az amerikai harci drónok szinte csak civileket ölnek meg

Spanyol belügyminiszter: több ezer terrorista érkezhet Európába

Jorge Fernández Díaz spanyol belügyminiszter pénteki közleménye szerint eddig több mint 600 terrorista tért vissza Szíriából és Irakból Európába. Elmondása szerint már több száz, a közel-keleti harcokban edződött terrorista van jelen Európában, akik nemsokára fokozni fogják tevékenységüket, és nem csak terrorista szervezetek sejtjeiről van szó, hanem egyénekként cselekvő tömeggyilkosokról, akik hazatérvén Európába vagy nem találják a helyüket és a társadalom ellen fordulnak, vagy valamilyen szélsőséges ideológia hatása alatt állva, egyénekként követhetnek el terrorcselekményeket. A belügyminiszter szerint ami jelenleg Franciaországban történik, az ennek egy tünete, és a közeljövőben a Párizsban történtek Európa-szerte megismétlődhetnek.
Hídfő.net.ru | Fernandez Diaz
Díaz elmondása szerint az Európai Unió több mint háromezer állampolgára harcol jelenleg is a Közel-Kelet valamelyik országában, és ennek több mint 80%-a az ISIL Takfiri terrorszervezetben működik. A belügyminiszter elmondása szerint mintegy 70 spanyol állampolgár utazott évekkel ezelőtt a közel-keleti országokba, és ezek a fiatalok most kezdenek visszatérni Európába. Nemrég öt személyt elfogtak még Marokkó területén, akik Spanyolországból indulva az ISIL közel-keleti tevékenységében részt vettek és tervezték a hazatérést.
Az ENSZ adatai szerint a szíriai háború (ők polgárháborúnak nevezik) kezdete óta több mint 15 ezer idegen állampolgár utazott Szíriába és csatlakozott az ott működő kormányellenes fegyveres csoportokhoz. Szíriában azonban a felkelők egyre látványosabb veszteségeket szenvednek, így ezek a csoportok elkezdik elhagyni az országot, és egy részük visszatérhet Európába.

http://www.hidfo.net.ru/2015/01/10/spanyol-belugyminiszter-tobb-ezer-terrorista-erkezhet-europaba

Betiltott, rákkeltő vegyszer a csecsemőkori kötelező "védőoltásokban"

Rákkeltő anyagnak minősítette a WHO a formaldehidet 2004-ben. Az EU 2007. szeptember 22-től tiltotta be használatát, bizonyítottan erős rákkeltő hatása miatt, megengedett határérték nélkül. Egyes csecsemőkori "védőoltások" azonban mind a mai napig tartalmazzák... Többek között a Magyarországon 2, 3, 4 és 18 hónapos csecsemőknek adott kötelező DPT IPV Hib (Infanrix) vakcina is - melynek visszautasítása kapcsán az egészségügyi hatóságok eljárást indítottak ellenem. Az oltást - gyermekem számára - elrendelő tisztifőorvosi határozatot támadó fellebbezésben - a sok egyéb jogsértés mellett - felhívtam erre is a figyelmet. A Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv tisztifőorvosának, dr. Homor Zsuzsannának válaszából azt tudtam meg: ez azért nem jelent problémát, mert az oltóanyag rendelkezik engedéllyel!

Több fellebbezési lehetőség nem lévén, kértem az oltáselrendelő határozat bíróság általi megsemmisítését - egy 40 oldalas, tanulmánynak is beillő keresetlevélben. Ebben jeleztem - sok egyéb jogi ellentmondás alapos bemutatása mellett - hogy egy nyilvánvalóan törvénysérto forgalombahozatali engedély nem képezhet törvényes alapot, hisz a formaldehid nem veszi figyelembe az OGYI engedélyt, rákot okoz akkor is, ha legálisan kerül a csecsemok szervezetébe.

A Pest Környéki Törvényszék 2012-ben kelt ítélete szerint: a tilalom tartósító- és balzsamozószerként való használatra szól, nem vonatkoztatható azonban e "védőoltásra", mivel annak engedélye érvényes az egész EU-ban. Az áruk szabad áramlásának elve alapján...

Tehát ami még a hullák számára is beismerten veszélyt jelent, azt nem tartja problémásnak törvényi erővel beleparancsolni a csecsemők szervezetébe sem a Népegészségügyi Intézet, sem pedig a bíróság...

Megkerestem az ügyben az ÁNTSZ által ajánlott szakértőt, dr. Kulcsár Andrea főorvost, védőoltási szaktanácsadót is, aki azt nyilatkozta, hogy a formaldehid csak kívülről bánt, belülről,"oltásban adva nem, akárcsak a higany".

Mivel ez ellentmond minden természeti törvénynek (s nem mellesleg: a higany az egyik legmérgezőbb anyag), ezért visszakérdtem, hogy mi alapján állít ilyet, szeretnék látni valami tudományos forrást. Erre közölte, hogy "válaszaim nem saját állítások, hanem szakmai irányelvek, tapasztalatok és irodalmi adatok." Tehát ilyen ködös "szakértelemre" számíthatnak azok a szülők, akik az - ÁNTSZ által kompetensnek tartott - szakértőhöz fordulnak. Többen felkeresték már egyébként beteg, oltáskárosodott gyermekkel, de mind azt a választ kapták tőle, hogy nincs kivétel, minden magyar gyermeket be kell oltani, ha él, ha hal...

Az Infanrix "védőoltás" magyar betegtájékoztatóját összevetettem a gyártó hivatalos amerikai honlapján található leírással, s több lényeges eltérést is találtam:
- az alkalmazása során szerzett tapasztalatok címszó alatt az amerikai feltünteti a hirtelen csecsemőhalált - míg a magyar szülőknek nincs joguk tudni erről a veszélyről,
- továbbá arra is figyelmeztet, hogy nem vizsgálták az oltóanyag rákkeltő, mutációt és meddőséget okozó hatásait - ami elképesztő, lévén a vakcina tartalmaz rákkeltő, mutagén és meddőséget okozó összetevőket is.

A törvény által előírt kötelező tájékoztatás megsértését is hiába kifogásoltam, a tisztifőorvosi válasz szerint "nem célszerű" az eltérő adatok ismertetése... A bíróság pedig irrelevánsnak nevezte ilyen irányú igényemet. Tehát ma következmények nélkül hazudhatnak az orvosok és a hatóságok egy ilyen visszafordíthatatlan beavatkozás kapcsán, még akkor is, ha ezzel törvények és nemzetközi egyezmények egész sorát sértik is meg...

Társadalmi létérdek a felelősségtudatos szemléletmód elterjesztése, mellyel mi szülők - tömeges erővel és szervezett fellépéssel - kikényszeríthetjük, hogy az orvosi és a hatósági hozzáállás is megváltozzon. Széleskörű társadalmi összefogásra van szükség gyermekeink védelmében, nagyon sürgősen. Tekintettel arra, hogy a magyar gyermekek daganatos megbetegedéseinek aránya többszöröse az EU-s átlagnak, s ez minden jel szerint összefüggésben van a diktatórikus oltási rendszerrel, így annak azonnali felszámolására létkérdés! Ugyancsak társadalmi közérdek a felelősök - pontosabban: felelőtlenek - szigorú megbüntetése!

NaturaHirek.com

Kapcsolódó:
Tíz ok, amiért nem lenne szabad beoltatni gyermekeinket
Egy gyógyszerész bevallja oltásokkal szembeni pálfordulását
10 ok amiért az influenza elleni oltás veszélyesebb, mint maga az influenza
Tudományos vizsgálatok bebizonyították, hogy a só pozitívan hat az emberi közérzetre
Mától nem lehet a menza asztalán só- és cukortartó
Milyen szponzor áll az ÁNTSZ mögött? Kik kaptak márvány emléktáblát?

„A gyilkosok Franciaország gyermekei”

Még hetekig fenntartják a terrorkészültség magas szintjét – jelentette be szombaton a francia belügyminiszter a kormány válságtanácskozása után. A francia lapok üdvözölték a biztonsági erők professzionalizmusát és hidegvérét, amellyel véget vetettek az elmúlt három nap 17 áldozattal járó terrortámadásainak, ugyanakkor a tragédia okaira keresték a választ.
-
Még hetekig fenntartják a franciaországi Ile-de-France régióban a terrorkészültség magas szintjét, az ország többi részében pedig a hozzá kapcsolódó különleges intézkedéseket, sőt tovább szigorítják azokat – jelentette be szombaton Bernard Cazeneuve belügyminiszter a kormány válságtanácskozása után, amelynek témája az előző nap véget ért terrorcselekmény-sorozat volt.
Az áldozatok emlékére rendezendő vasárnapi párizsi megemlékezéssel kapcsolatban – amelyen Francois Hollande francia elnök és több külföldi vezető is részt vesz – a miniszter kijelentette, hogy a hatóságoknak minden eszköz rendelkezésükre áll a biztonság szavatolására. Több mint egymillió embert várnak az eseményre, amelyen a megemlékezés mellett a cél a szabadság és a demokrácia melletti kiállás lesz a terrorizmussal szemben.
Nem juthattak volna idáig
A konzervatív Le Figaro úgy vélte, hogy a szerencsés kimenetellel „nem ért véget a fanatikusok hazánk ellen indított háborúja, (…) az iszlamisták Allah Akbar kiáltással le akarják hazánkat gyilkolni”. A lap szerint a három dzsihadistának nem lett volna szabad olyan helyzetbe kerülnie, hogy terrorizálja egész Franciaországot.
„Régóta megfigyelés alatt álltak, ismerték egymást, ellentétben azzal, amit a legelején mondtak nekünk (a hatóságok). Mindháromnak hosszú bűnügyi előélete volt, jártak a dzsihád földjén, valamikor együtt terveztek romboló projekteket” – emlékeztetett Yves Thréard.
„Elfeledtették magukat (a hatóságokkal) egy időre, azt hihettük, hogy jó útra tértek. Éppen azért, hogy a legrosszabbat készítsék elő” – tette hozzá. Az írás arra hívta fel a figyelmet, hogy a támadók „nem magányos farkasok hálózat és mozgalom nélkül”. „Mindannyiuknak olyan múltja volt, amely nem kerülhette volna el a titkosszolgálatok és az igazságszolgáltatás figyelmét” – hangsúlyozta a lap.
„Az iszlamizmus katonái”
A baloldali Libération szerint Franciaország „új szakaszba lépett a dzsihadista gyilkosok elleni harcban”, miután „nem külföldről irányított gyilkosok csaptak le, mint az 1980–1990-es években egy többé-kevésbé távoli, iráni vagy algériai iszlám cél nevében”. „A gyilkosok Franciaország gyermekei. Az iraki és szíriai akciókhoz köthető aktivisták képezték, robotizálták őket. De itt születtek, itt nőttek fel, itt lettek fanatikusok, a Charlie Hebdóra csaptak le, a francia élethez kapcsolódó bűntényt követtek el” – hangsúlyozta a lap.
Laurent Joffrin írása szerint ez az új fenyegetettség „egyre erősebb, szervezettebb, határozottabb, sokoldalúbb rendőri és titkosszolgálati választ igényel. (…) Ha arra gondolunk, hogy több mint ezer dzsihadista fiatalt kísértett meg a szíriai és iraki háború, vagy már csatlakoztak is hozzá, azt látjuk, hogy a fenyegetettség kezelése megerősítést igényel.”
A regionális lapok hasonló megállapításra jutottak. A L’Alsace szerint „többé nem lehet azt mondani, hogy ezek lúzer, meg nem értett vagy szerencsétlenül megbélyegzett gyerekek. Ezek az iszlamizmus katonái.” A Dernieres Nouvelles d’Alsace szerint „ezeket a barbár tetteket egy áttéteket lassan terjesztő rákbetegséghez hasonlítható belső ellenség követte el”.
Fenyegetettségben
Manuel Valls francia miniszterelnök elismerte péntek este, hogy vannak „hibák” azon emberek megfigyelési és kiszűrési rendszerében, akikről feltételezhető, hogy merényleteket követhetnek el. Francois Hollande államfő azt hangsúlyozta esti televíziós beszédében, hogy még nem ért véget a fenyegetettség. „Franciaország, még ha tisztában is van azzal, hogy szembenézett (a fenyegetettséggel), még ha tudja is, hogy bátorságra és bravúrokra képes férfiakból és nőkből álló biztonsági erőkkel rendelkezik, nem szabadult meg végleg a fenyegetettségtől, amelynek céltáblája. Óvatosságra, egységre és mobilizációra kérem önöket” – mondta.
Ismert, az al-Kaida jemeni szárnyának egyik tagja pénteken bejelentette, hogy ennek a szervezetnek az irányításával hajtották végre a Charlie Hebdo elleni merényletet.
(MTI-MNO)
Bal-Rad komm: Nyugodtan kijelenthető: “…A gyilkosok Franciaország gyermekei…” Mint ahogyan készülődnek Németország, Olaszország, Nagy-Britannia és még a fene tudja mely Nyugat-európai országok “gyermekei”! Az újkori “apa és anyagyilkosok”!
Bármit is próbál tenni velük szemben a hatalom, már alaposan elkésett! Vagy behódol és kedvében jár a neoliberális hódítások nem európai “áldozatainak”-vagy fegyvert fog ellenük!
Mindkettő nagyon fog fájni Európának! De legfőképpen a felismerése a saját bűnnek és az azt követő hibahalmaznak!
Kelet-Közép-Európa pedig készülhet a hasonló rosszra!


A FRANCIÁK IS MEGKAPTÁK AMERIKA CSOMAGJÁT, AMI ROBBANT
Ha végignézzük a hírek cselekvéseseket bemutató láncolatát, abból egyértelműen az derül ki, hogy ezt a francia lap elleni támadást és a zsidó kóserétterem elleni támadást Amerikában főzték ki, ahol a CIA volt a főszakács és a recepteket Izrael adta. Több hírmagyarázó is utalt arra, hogy ez a franciák elleni támadás olyan volt mint amit Amerika ellen intéztek 2001-ben a WTC tornyoknál. Az amerikai toronyrombolások is „öntámadások” voltak, hogy ürügyet keressenek a „terrorizmus” elleni védekezésre, hogy ezáltal Afganisztánban és Irakban szabadon gyilkolhasson Amerika a bevont csatolósaival együtt, s persze az iraki olaj ellopása is beletartozott ebbe a közel másfél évtizedig eltartó gengszter vállalkozásba. Most ehhez hasonlót zúdítottak a franciák nyakába, úgymond fenyegető „terrorizmus” ürügyén. Videó: amikor a francia rendőrök hagyták gyilkolni a két terroristát.
GONDOSAN MEGTERVEZETT ÉS IDŐZÍTETT AKCIÓ VOLT
Nem véletlenül választották ki Franciaországot. Európa nagyhatalma, sok millió muzulmán él ott, akikből már a franciák egy részének is régen elegük van, s bizony az ottani zsidókat sem szívelik sokan. Németországot nem választhatták célpontnak, mert ott éppen most folynak nagy mozgalmak a bűnöző idegenek, főleg muzulmánok ellen. A francia nemzetgyűlés is tervbe vette hogy elismerik a palesztin államot, ami miatt Izrael már erősen dühöngött. Amerika célja az volt, hogy Európába exportálja a terrorizmus kérdését, méghozzá tartósan. Mivel ez önmagában, egy-egy szórványos esettől eltekintve nem valósult meg Amerika elvárásainak megfelelően, hát kitalálták, hogy fölgyorsítják a folyamatot egy látványos terrorista cselekménnyel. Ez az egész ügy összefüggésben van az EU válságával is, s arról se feledkezzünk meg, hogy Olaszországot is régen sújtja már a sok afrikai bevándorló témája. Lényegében egész Nyugat-Európát elárasztották a bűnöző színesek, akik ellen még a skandináv országok is fölléptek. Amerika sötét tervei közé tartozik, hogy az általuk megszervezett Iszlám Állam nevű terrorbandát, exportálják Európába. Persze ez a kérdés sokkal bonyolultabb, mert az afrikai és ázsiai iszlám országokban sok éve óriási nagy az Amerika-ellenesség, aminek valós okai vannak. Erről minden hírben hallgatnak. Csak pár példa. Pakisztánban is vannak tálibok és százszámra gyújtották fel a NATO üzemanyag kamionjait, erre Amerika ezrével drónokkal gyilkolta ott a polgári lakosságot, ezt tették Afganisztában is. Jemen ennél a mostani ügynél szóba jött, de itt is hallgattak a lényegről. Az amerikai sajtó Jement mint terrorista államot állítja be évek óta. Ennek az az oka, hogy Amerika ezt a kulcsfontosságú helyen lévő országot saját magának akarta megkaparintani támaszpontnak, de ezt a jemeni nemzeti törzsek nem engedték és ölték az amerikaiakat. Erre Amerika kitalálta, hogy Jemenben van egy nagy terrorista kiképző központ, Al-Kaida névvel. Ez is egy nagy hazugság, mert oda az Al-Kaidásaikat ők, az amerikaiak képezték ki. Ilyen viszonyok között minden országban polgárháborús viszonyokat teremtettek. Ezt tették Irakban, Afganisztánban és most Szíriában is ezt szeretnék, de ez utóbbi már nem fog menni, ezért mesterségesen létrehozták az Iszlám Állam nevű terrorbandát, hogy ezzel fenyegessenek mindenkit. És Amerikának, a világ legerősebb hatalmának volt képe azt mondani, hogy ők sem tudják legyőzni az Iszlám Államot.
AMERIKA ELSZÓLTA MAGÁT
A párizsi támadás után pár napra csodás módon megszólalt Amerika, hogy ők már tudják ki ez a testvérpár, akiket még Jemenben képeztek ki. Ha ők ez előre tudták, akkor miért nem értesítették előre a francia titkosszolgálatot, s akkor nem lett volna ennyi halott. De Amerikának (és a zsidóknak!) halottak kellenek, hogy minél nagyobb üvöltést és cirkuszt csináljanak a világban. Kiderült, hogy a zsidóbuzi lapszerkesztőséget évekkel korábban kérte a francia kormány, hogy hagyják abba a lap provokációit, de mégis hagyták őket működni. Tudjuk, hogy kiknek a hatására. De most lebuktak az összeesküvők. A kóser hipermarket célpont is tudatosan lett kiválasztva. Ma már megszólalt Izrael is ebben az ügyben, mint egy ártatlan békegalamb, mintha nem is ők irtanák ki a palesztinokat évtizedek óta. Mégis hogy történt ez a világcsalás. Ilyen lövöldöző arabot igen könnyű találni. Lehet hogy valóban Jemenben kaptak utasítást arra, hogy mit és hogyan csináljanak. De ezek a szerencsétlenek azt már nem tudják, de nem is érdekli őket, hogy a távoli megbízók kik voltak. Tehát jelenleg két folyamat zajlik a világban, évek óta. Egyrészt az úgynevezett magányos terroristák gyilkolnak X cél és bosszú érdekében, ugyanakkor ezek mögött az iszlám országok hallgatólagos támogatottsága áll, amelyek gyűlölik a terrorista nagyhatalmat, Amerikát, mivel népüket gyilkolják tízezer és százezerszámra.
HAMIS VIDEÓKAT ADTAK
A hazai tévékben az első hír a szerkesztőség elleni gyilkolásról két videórészletből állt. Ezek manipuláltak teljesen. Ahogy írtuk az emeletről valaki fölvett bizonyos részeket. Kizárt dolog hogy ez véletlen felvétel volt. Ez már a tévék számára készült. Ezzel együtt adtak egy teljesen ide nem illő videót, amiben szintén egy közeli háztetőről azt mutatták hogy lövöldözik a rendőrség a terroristák ellen. Háztetőről? Amikor a szerkesztőség lent a földszinten volt. És hogy kerültek a tetőre a lövöldöző rendőrök? Ők előre tudták, hogy mikor fogják megtámadni a szerkesztőséget? Úgy látszik előre tudták és hagyták, hogy a gyilkolás megtörténhessen. Igen hamisak azok a szövegek is amit ezen videók alatt mondtak. Ez az egész éppen olyan volt, mint amikor a CNN előre ott volt a tornyok közelébe, hogy élőben adják, ahogy a két repülő belerepül a tornyokba. Korábban már utaltunk, a benzinkúti esetre. Csodálatos módon a tévék nem beszéltették a benzinkutast, nem mutatták, aki étellel kiszolgálta a két arab fegyverest. És még a „rakétavetőt” is látta náluk a benzinkutas…. Eztán az állítólagos néger és barátnője lőtte le a francia rendőrnőt az utcán és egy járókelőt. Miért? Csak úgy? Erre még nem adtak magyarázatot. Ez után jött a hiperkóser üzlet támadása. És a végén egy egészen új dologgal jöttek elő. Amikor a két arab a nyomdába volt, akkor egy tévének nyilatkozatokat adtak, amit élőben adtak le. Ez azért érdekes, mert a rendőrök végül is élve elfoghatták volna a két bérgyilkost és akkor azok vallhattak volna. Ehelyett lelőtték őket, mert ha beszéltek volna az túl kényelmetlen lett volna és nem illett volna bele abba a mesékbe amit előadtak hivatalos formában. Még Gyurikám (Nógrádi György) is kijelentette a tévében, hogy ez a zsidóbuzi lap túlment minden határon, ez visszaélés volt a sajtószabadsággal. Ezek a képek amiket közreadtak nem pornográf képek, mert az „tiszta ügy” lenne, mert csak aktust ábrázol. De ezek a mocskos rajzok a beteges zsidó gyűlölet kifejezései voltak, s a vallásgyalázástól kezdbe a legundorítóbb dolgokat tették közzé, ami a zsidó kultúrának a szerves része.
Talán még lehet nézni ezt a csaló videót, amikor a tetőn a francia rendőrök hagyják, hogy lent az utcán legyilkolják a szerkesztőséget:
www.youtube.com/verify_controversy?next_url=/watch%3Fv%3DMgqiFz3-v98

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/franci%C3%A1k-elleni-t%C3%A1mad%C3%A1st-amerik%C3%A1ban-f%C5%91zt%C3%A9k-ki

Újabb orosz szegek a kijevi junta koporsójába

Oroszország nagy valószínűséggel hamarosan azt fogja kérni Ukrajnától, hogy idő előtt fizesse vissza a két éve decemberben kibocsátott és Moszkva által lejegyzett 3 milliárd dolláros kötvény ellenértékét – közölte egy orosz kormányzati forrás.
A TASZSZ hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó, kormányzati szakértőként idézett forrás azt mondta, hogy az adósság idő előtti rendezését azért kérheti Moszkva, mert a kötvényvásárláskor rögzített gazdaság-pénzügyi feltételeket Kijev nem teljesíti. Az idézett forrás konkrétan nem tért ki arra, hogy milyen feltételek nem teljesülnek, csak annyit mondott, hogy az ukrán gazdaság államcsőd előtti állapotban van.
A TASZSZ szombati jelentésében emlékeztetett arra, hogy az orosz pénzügyminiszter már tavaly szeptemberben felvetette annak a lehetőségét, hogy az adósság idő előtti rendezését kéri Moszkva. Anton Sziluanov akkor a Vedomosztyi című orosz lapnak adott interjúban elmondta: a kötvénymegállapodásban egyebek között az szerepelt, hogy az ukrán államadósság nem haladhatja meg a GDP 60 százalékát. A pénzügyminiszter szerint az államadósság ezt a szintet már a lapnak adott interjúja idején átlépte. Hivatalos adat nem áll rendelkezésre.
November végén azt közölte az ukrán pénzügyminisztérium, hogy az ország államadóssága 72,9 milliárd dollár volt október végén. Azt, hogy ez milyen arányt képvisel a GDP-hez képest, nem ismertették.
Ukrajna 2013. december 17-én kötött pénzügyi támogatási megállapodást Oroszországgal, amelynek alapján Moszkva 15 milliárd dollár értékben vásárol ukrán kötvényeket. Az orosz pénzügyminiszter alig egy héttel később, december 23-án jelentette be, hogy Oroszország 3 milliárd dollárnyi ukrán eurókötvényt vásárolt. A kétéves lejáratú adósságpapír kuponja, évenként fizetendő kamata öt százalék.
Tavaly január végén felerősödtek azok a jelzések, hogy Oroszország rövid időn belül ismét ukrán kötvényt vásárol, kétmilliárd dollár értékben. Néhány nappal később Moszkva azonban befagyasztotta a segélyezési folyamatot, miután Kijevben felerősödtek a kormányellenes tüntetések, amelyek végül kikényszerítették az akkori ukrán vezetés távozását.
Ukrajna – a megállapodásnak megfelelően – tavaly december végén teljesítette féléves kamatfizetési kötelezettségét, időben átutalta az esedékes 75,5 millió dollárt. Az első részletet, 73,33 millió dollárt Kijev tavaly júniusban fizette ki, az előírtnál néhány nappal korábban.
Komoly érvágást jelent viszont a kijevi büdzsének az, hogy Moszkva mától szigorít a bevándorlási szabályokon. Mint a migrációs hivatal vezetője, Konsztantyin Romodanovszkij csütörtökön bejelentette, hárommillió külföldire várhat kiutasítás, mert a megengedettnél hosszabb ideje tartózkodik Oroszországban. Elemzők szerint ebből “első körben” mintegy másfél-kétmillió ukrajnai munkavállaló nem térhet vissza oroszországi munkavégzésének helyszínére.
immig
Amennyiben ez bekövetkezik, az ukrán munkanélküliségi ráta egyik napról a másikra akár meg is duplázódhat. Az idei költségvetésben pedig a tavalyinál ötven százalékkal kevesebb összeg áll szociális segélyezési kiadásokra, amiből a TAVALY ÉVVÉGI munkanélküli létszámot kellene valahogyan segélyezni!
A kompenzálást Kijev nagy valószínűséggel majd a Nemzeti Gárdán keretein belül szeretné megoldani! A donbasszi darálóra bízva a VÉGSŐ MEGOLDÁST!

https://balrad.wordpress.com/2015/01/10/ujabb-orosz-szegek-a-kijevi-junta-koporsojaba/

Donbasszban a mára virradó éjszaka “hétvégi fokozatra” vette vissza a harci cselekményeket.

(Никишино)Nyikisinonál tegnap délután a népköztársaságiak egészen a mára virradó hajnalig MÓDSZERESEN ritkították a horhosban bentrekedt valcmanista latrokat. új, kimondottan az “erre a célra legalkalmasabb” 120mm-es aknavetőket telepítettek a milicisták a pribékek “feje fölé” a dombokra, és módszeres alapossággal munkához láttak.
Nyalókakirály megzavarodott latorjai csak az önjáró lövegeiket és tanktüzérségüket használhatták, ám az teljességgel hatástalan a gerinc mögött telepített aknavetőkkel szemben. A latorhad aprítása hajnali háromig tartott.
(Докучаевка)Dokucsajevka falucskát viszont tegnap estére eltüntette a térképről a martalóchorda terrortüzérsége. A településen-amelynek sorsa késő estére teljesedett be-tucatnál több civil halt bele a kijevi junta vérgőzös őrjöngésébe.
Donyeck és a repülőtér mára virradóan nyugodt. Ritkán egy-egy tüzérségi gránát becsapódik, de a tegnapi nappalhoz képest nyugalom honol.
pet1 pet2 pet3
Donyeck, “Petrovszkij”-kerület
A 31. blokkposztnál és környékén tegnap kora este ismét fellángoltak az összecsapások, és egész éjjel tartottak. A tegnapi-a milicia szempontjából sikeresnek mondott-csata után (amikor hat latortank, négy “Hammer” és hat darab “BBM” elpusztítása és mintegy kéttucatnyi latoregyed forgalomból való kivonása volt az eredmény) ma reggelre hat milicista esett el az éjszakai megismételt harcban.

https://balrad.wordpress.com/2015/01/10/donbassz-valtas-hetvegi-uzemmodra/