Nem tudom, hogy kezdjem az írást, de az biztos, hogy ennyi “birka” embert nem látott a föld, mint Magyarországon. Lehet most magyarázkodni vagy köpködni, hogy mit merészelek, de azon kívül, hogy tükröt tartok eléd, mást nem teszek! Ja, hogy FÁJ? Az a baj, hogy még NEM FÁJ ELÉGGÉ!

Minden média a Völner – Schadl ügyről harsog, csak TE nem. – TE, akinek 2015 óta lopja a pénzét és TE tűröd, mint a birka! Holott már VÖLNER PÁL VAGYONÁT IS NAGYÍTÓ ALÁ TETTÉK – AKAROD TUDNI MENNYIT KERESETT HAVONTA abból, amit tőled lopott?

Van, akitől 1000 forintot, de van olyan több millió „birka” is, akiktől nagyon sok milliót lopott el a Végrehajtói Maffia hálózaton keresztül. A vádhatóság szerint Schadl, több mint 924 millió forint illegális jövedelemre tett szert, a Völnerrel kialakított korrupciós kapcsolata révén. Megjegyzendő, hogy az említett összeget mindössze csak egy év alatt kereste meg, a hét érintett végrehajtó.

Emlékezetes, hogy két végrehajtó már a nyomozati szakaszban, gyanúsítotti kihallgatása során beismerte bűnösségét, egyikük sírva tett vallomást. A vádirat szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2018 májusa előtt korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkárával.

Ennek keretében Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott a politikusnak, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az őt vesztegető személy érdekeinek megfelelően gyakorolta.

Schadl György vezetői pozíciójából, valamint a Völner Pállal fennálló korrupciós kapcsolatából eredő befolyására hivatkozással, hét társával előzetesen megállapodott abban, hogy eléri, hogy azok önálló bírósági végrehajtói kinevezést kapjanak, amiért cserébe a végrehajtói irodájuk működéséből, őket illető osztalékot részben vagy teljes egészében visszakéri tőlük.

A dokumentumok szerint heten összesen 884.852.000 forintot juttattak el, annak sofőrjén keresztül, az MBVK elnökének, aki ennek kevesebb mint tizedét, 83 millió forintot csurgatott vissza Völnernek.

Nos, akkor kérdezem én, hogy TE, mi a bánatért ülsz otthon és miért nem mész el a pénzedet visszakövetelni, hisz tőled lopták el, amikor tudod, hogy hol keresd az ellopott pénzed!

Éhezel, végig nézed, hogy nem tudsz normális és egészséges élelmet biztosítani a felnövekvő gyermekednek, nem tudsz ruhát cipőt venni neki, mert ellopta a maffia hálózat a pénzed!
ÉS TE HOL VAGY?

Miért nem kelsz fel végre a kényelmes foteledből, ha még azt is el nem lopta alólad a végrehajtó maffia, (mert hagytad), s miért nem követeled vissza az ellopott pénzed, mikor itt a Cím: 2536 Nyergesújfalú Zelk Z u. 64.
( https://ugyvedi-iroda.j9.hu/nyergesujfalu/dr-volner-ugyvedi-iroda/ )

Lehet köpködni, hogy ez a rohadék Dabasi már megint ráér és az embereket bántja, nincs elég bajuk szegényeknek.
De van! Pontosan az, hogy tétlenül nézi végig a Dabasin kívül mindenki, hogyan süllyed még mélyebbre nép, egyre elterjedtebb a éhezés, – de ezek ellen nem tesz senki semmit!

Azon kívül, hogy a Dabasi Tamástól várja el, hogy helyette pofán vágja a Völnert és visszakérje a birka nép pénzét, amíg ők a kényelmes fotelben facebookoznak és köpködnek egymásra?!

Dabasi Tamás – Fehér Kéményseprők Alapítvány / Szabad Riport, MatrixHungary