Wendy Sherman úgy gondolja, hogy a hétfőn kezdődő, orosz tisztviselőkkel folytatott megbeszélések célja, hogy kioktassa őket az önteltség áráról. Ehelyett az Egyesült Államokat, a NATO-t és Európát a romlás útjára akarja terelni - figyelmeztet Scott Ritter.

Ha volt valaha is olyan kritikus diplomáciai tárgyalás, amely eleve kudarcra volt ítélve, akkor az az USA és Oroszország között Ukrajnáról és az orosz biztonsági garanciákról folytatott megbeszélések az.

A két fél még a napirendben sem tud megegyezni.

Orosz szemszögből nézve a helyzet egyértelmű: "Az orosz fél egy világos állásponttal érkezett ide [Genfbe], amely számos olyan elemet tartalmaz, amelyek véleményem szerint érthetőek és olyan világosan megfogalmazottak - beleértve a magas szinten megfogalmazottakat is -, hogy a mi megközelítéseinktől való eltérés egyszerűen nem lehetséges" - mondta Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a sajtónak a vasárnapi találkozót megelőző vacsora után, amelyet az amerikai delegációt vezető Wendy Sherman amerikai külügyminiszter-helyettes adott.

Rjabkov Vlagyimir Putyin orosz elnöknek Joe Biden amerikai elnökhöz december elején intézett, az orosz biztonsági garanciákra vonatkozó követeléseire utalt, amelyeket Moszkva akkor két szerződéstervezet formájában részletesen kifejtett: az egyik egy orosz-amerikai biztonsági szerződés, a másik egy Oroszország és a NATO közötti biztonsági megállapodás.

Ez utóbbi kizárná Ukrajna NATO-csatlakozását, és kizárná a transzatlanti katonai szövetség bármilyen keleti terjeszkedését. Rjabkov akkor szűkszavúan megjegyezte, hogy az Egyesült Államoknak azonnal el kell kezdenie foglalkozni a javasolt tervezetekkel, szem előtt tartva, hogy a két fél találkozóján véglegesítsenek valamit. Most, a hétfőn kezdődő találkozóval úgy tűnik, hogy az USA nem tett semmi ilyesmit.

"[A] tárgyalások nehézek lesznek" - mondta Rjabkov újságíróknak a vacsoramegbeszélés után. "Nem lehetnek könnyűek. Üzletszerűek lesznek. Azt hiszem, holnap nem fogjuk vesztegetni az időnket". Arra a kérdésre, hogy Oroszország készen áll-e a kompromisszumra, Rjabkov szűkszavúan így válaszolt: "Az amerikaiaknak fel kell készülniük a kompromisszumra".

 

 

Úgy tűnik, az Egyesült Államok csak arra volt hajlandó, hogy emlékeztesse Oroszországot az úgynevezett "súlyos következményekre", ha Oroszország megszállná Ukrajnát, amitől az USA és a NATO tart, mivel a közelmúltban több tízezer katonát érintő orosz hadgyakorlatok kiterjedése és mértéke miatt a térségben a közelmúltban több tízezer katonát vontak be. Ezt a fenyegetést Biden több alkalommal is megfogalmazta Putyinnak, többek között a múlt héten egy Putyin által kezdeményezett telefonbeszélgetésen is, amely a közelgő tárgyalások keretbe foglalását segítette.

A Rjabkov-Sherman találkozó előestéjén azonban Tony Blinken amerikai külügyminiszter egyszerűen megismételte ezeket a fenyegetéseket, kijelentve, hogy Oroszországnak "hatalmas következményekkel" kell szembenéznie, ha megszállja Ukrajnát.

"Világos, hogy két utat ajánlottunk neki" - mondta Blinken Putyinról szólva. "Az egyik a diplomácia és a párbeszéd; a másik az elrettentés és a masszív következmények Oroszország számára, ha megújítja az Ukrajnával szembeni agresszióját. És ezen a héten fogjuk tesztelni, hogy Putyin elnök melyik utat akarja választani".

A történelem tanulságai

Mintha Biden és Blinken is süket, néma és vak lenne, amikor Oroszországról van szó.

Rjabkov utalt arra, amit az oroszok már világossá tettek - nem lesz kompromisszum, ha Oroszország jogos nemzetbiztonsági érdekeiről van szó. És ha az USA nem érti, hogy a katonai hatalom felhalmozódását egy olyan katonai szövetségben, amely Oroszországot a tagjai biztonságára nézve egyedülálló, egzisztenciális fenyegetésnek tekinti, Oroszország hogyan tekintheti fenyegetőnek, akkor nem érti, hogy az 1941. június 22-i események hogyan alakították a mai orosz pszichét, miért nem fogja Oroszország soha többé megengedni egy ilyen helyzet kialakulását, és miért vannak eleve kudarcra ítélve a tárgyalások, mielőtt még elkezdődtek volna.

Ami az amerikai fenyegetéseket illeti, Oroszország megadta a válaszát - minden, Oroszország szankcionálására irányuló erőfeszítés az Oroszország és a szankciókat megkísérlő országok közötti "kapcsolatok teljes megszakadását" eredményezné, ahogy Putyin a múlt hónapban Bidennek mondta. Nem kell történelmet tanulni ahhoz, hogy megértsük, hogy a "kapcsolatok teljes megszakadása" után a következő logikus lépés két olyan fél között, amelyek az egyik vagy mindkét fél nemzetbiztonságát fenyegető egzisztenciális fenyegetésekkel kapcsolatos kérdésekben állnak egymással szemben, nem a kapcsolatok békés újrafelvétele, hanem a háború.

 

 

Moszkvában nem a Foggy Bottom-i pávák nyálas pózolása zajlik, hanem a tények rideg, kemény megállapítása - Oroszország követeléseinek figyelmen kívül hagyása a saját felelősségükre történik. Úgy tűnik, az USA úgy véli, hogy a legrosszabb forgatókönyv az, amikor Oroszország lerohanja Ukrajnát, hogy aztán a gazdasági szankciók és a katonai fenyegetések tartós nyomása alatt elsorvadjon.

Oroszország legrosszabb forgatókönyve az, amikor fegyveres konfliktusba keveredik a NATO-val.

Általánosságban elmondható, hogy az az oldal fog győzedelmeskedni, amelyik a legjobban felkészült a fegyveres konfliktus valóságára.

Oroszország már több mint egy éve készül erre a lehetőségre. Többször bizonyította, hogy képes rövid időn belül több mint 100 000 főnyi harcképes erőt gyorsan mozgósítani. A NATO hat-kilenc hónapos, kiterjedt előkészületek után 30 000 főt tudott mozgósítani.

A háború formája

Hogyan nézne ki egy Oroszország és a NATO közötti konfliktus? Röviden, semmi olyasmi, amire a NATO felkészült. Az idő a NATO barátja egy ilyen konfliktusban - idő, hogy a szankciók meggyengítsék az orosz gazdaságot, és idő, hogy a NATO elegendő katonai erőt tudjon kiépíteni ahhoz, hogy felvegye a versenyt Oroszország hagyományos katonai erejével.

Oroszország tudja ezt, és mint ilyen, minden orosz lépést úgy terveznek, hogy az gyors és határozott legyen.

Mindenekelőtt, ha arra kerül a sor, amikor Oroszország úgy dönt, hogy lépéseket tesz Ukrajna ellen, akkor ezt egy jól átgondolt cselekvési tervvel fogja megtenni, amelynek sikeres végrehajtásához elegendő erőforrást különítettek el. Oroszország nem fog belemenni egy olyan katonai kalandba Ukrajnában, amely elhúzódhat, mint az Egyesült Államok afganisztáni és iraki tapasztalatai. Oroszország tanulmányozott egy korábbi amerikai katonai akciót - az I. Öbölháború Sivatagi Vihar hadműveletét -, és megszívlelte annak a konfliktusnak a tanulságait.

Nem kell elfoglalni az ellenség területét ahhoz, hogy elpusztítsuk. Egy stratégiai légi hadjárat, amelynek célja, hogy egy nemzet képességének bizonyos aspektusait - legyen az gazdasági, politikai, katonai vagy mindezek együttese - semmissé tegye, párosulva egy célzott szárazföldi hadjárattal, amelynek célja az ellenség hadseregének megsemmisítése, nem pedig a területének elfoglalása, az a legvalószínűbb cselekvési mód.

Tekintettel Oroszország elsöprő fölényére a precíziós rakétatámadásokkal támogatott légi erő kivetítésének képessége tekintetében, egy Ukrajna elleni stratégiai légi hadjárat napok alatt elérné azt, ami az USA-nak több mint egy hónapba telt Irak ellen 1991-ben.

 

 

A szárazföldön az ukrán hadsereg megsemmisítése szinte garantált. Egyszerűen fogalmazva, az ukrán hadsereg nincs felszerelve és kiképezve arra, hogy nagyszabású szárazföldi harcokban vegyen részt. Darabonként pusztulna el, és az oroszok több mint valószínű, hogy több időt töltenének az ukrán hadifoglyok feldolgozásával, mint az ukrán védők megölésével.

Ahhoz azonban, hogy az Ukrajna elleni orosz katonai hadjárat eredményes legyen egy nagyobb konfliktusban a NATO-val, két dolognak kell bekövetkeznie: Ukrajnának meg kell szűnnie modern nemzetállamként létezni, és az ukrán hadsereg vereségének masszívan egyoldalúnak és gyorsnak kell lennie. Ha Oroszország képes elérni ezt a két célt, akkor jó helyzetben van ahhoz, hogy a NATO-val szembeni általános stratégiai magatartásának következő szakaszába lépjen - a megfélemlítésbe.

Bár az USA, a NATO, az EU és a G7-ek mind "példátlan szankciókat" ígértek, a szankciók csak akkor számítanak, ha a másik fél törődik velük. Oroszország a Nyugattal való kapcsolatok megszakításával már nem törődne a szankciókkal. Ráadásul a valóság egyszerű felismerése, hogy Oroszország tovább élheti túl a SWIFT-tranzakciókból való kizárását, mint Európa az orosz energia nélkül. Az Oroszország és a Nyugat közötti kapcsolatok bármilyen megszakadása az orosz gáz és olaj teljes elzárását fogja eredményezni az európai fogyasztók számára.

Nincs európai B-terv. Európa szenvedni fog, és mivel Európa egykori demokráciákból áll, a politikusok fogják megfizetni az árát. Mindazoknak a politikusoknak, akik vakon követték az Egyesült Államokat az Oroszországgal való konfrontációba, most választóiknak kell majd felelniük, hogy miért követtek el gazdasági öngyilkosságot egy náci-imádó, alaposan korrupt nemzet (Ukrajna) nevében, amelynek semmi köze nincs Európa többi részéhez. Ez egy rövid beszélgetés lesz.

A NATO megoldása

Ha az Egyesült Államok megpróbál NATO-erőket felállítani Oroszország nyugati határain egy esetleges ukrajnai orosz inváziót követően, akkor Oroszország kész tények elé állítja Európát, mégpedig a most már "ukrán modellként" ismert "ukrán modell" formájában. Röviden, Oroszország garantálni fogja, hogy az ukrán bánásmódot alkalmazzák majd a Baltikumra, Lengyelországra, sőt Finnországra is, ha az elég bolond lenne ahhoz, hogy NATO-tagságra törekedjen.

Oroszország nem fogja megvárni azt sem, amíg az USA-nak ideje lesz elegendő katonai erőt felhalmozni. Oroszország egyszerűen el fogja pusztítani a támadó felet egy olyan légi hadjárat kombinációjával, amelynek célja a célzott nemzet gazdasági funkciójának leépítése, és egy olyan szárazföldi hadjárat kombinációjával, amelynek célja a hadviselési képesség megsemmisítése. Oroszországnak nem kell hosszabb időre elfoglalnia a NATO területét - csak annyira, hogy megsemmisítse a NATO által a határai közelében felhalmozott katonai erőt.

 

 

És - és itt jön a csattanó - hacsak nem vet be nukleáris fegyvereket, a NATO semmit sem tehet, hogy megakadályozza ezt a kimenetelét. Katonailag a NATO már csak árnyéka önmagának. Európa egykor nagy hadseregei kénytelenek voltak kannibalizálni harci alakulatukat, hogy zászlóalj méretű "harci csoportokat" állítsanak össze a Baltikumban és Lengyelországban. Oroszország ezzel szemben két hadseregméretű alakulatot - az 1. Gárdista Páncélos Hadsereget és a 20. Összevont Fegyveres Hadsereget - állított újra fel a hidegháború korszakából, amelyek mély támadó katonai akciókra specializálódtak.

Erre még Vegas sem kínálna esélyt.

Sherman Genfben fog szembenézni Rjabkovval, és Európa sorsa az ő kezében van. A szomorú az, hogy ő nem így látja. Hála Bidennek, Blinkennek és a rengeteg ruszofóbnak, akik ma az amerikai nemzetbiztonsági államot benépesítik, Sherman azt hiszi, hogy egyszerűen azért van ott, hogy a diplomáciai kudarc következményeit közölje Oroszországgal. Hogy fenyegetőzzön. Puszta szavakkal.

Amit Sherman, Biden, Blinken és a többiek még nem értettek meg, az az, hogy Oroszország már mérlegelte a következményeket, és láthatóan hajlandó elfogadni azokat. És reagálni. Tettekkel.

Kíváncsi lennék, hogy Sherman, Biden, Blinken és a többiek átgondolták-e ezt. Valószínűleg nem, és ennek szörnyű következményei lesznek Európára nézve.

*

Scott Ritter a tengerészgyalogság egykori hírszerző tisztje, aki a volt Szovjetunióban szolgált a fegyverzetellenőrzési szerződések végrehajtásában, a Perzsa-öbölben a Sivatagi Vihar hadművelet idején, és Irakban a tömegpusztító fegyverek leszerelésének felügyeletével.

  • Forrás: globalresearch.ca

    • https://www.pokolafoldon.hu/hihetetlen/hogyan-nezne-ki-egy-haboru-oroszorszaggal