Leigh Dundas emberjogi ügyvédnő arra figyelmeztet, hogy a Covid-19 zsarnokság fokozatosan egy „második holokauszttá” válik.

Amikor a kaliforniai Orange megyei tankerületi felügyelők bizottsági ülése terveket jelentett be oltási „útlevélrendszer” elfogadására, az ügyvédnő felállt és nyíltan ellenezte a tervet, és nyilatkozatainak köszönhetően a bizottság visszakozott. Dundas kifejtette, hogy az oltási útlevelek „a náci Németország kezdetét és végét” jelentették.

Még súlyosabb azonban, hogy az iskolában a szülők beleegyezését megkerülve próbálták meg beadni a gyerekeknek a kísérleti vakcinát… vagy fenyegetésekkel, ahogy az egyetemi hallgatók esetében történt… és mindez úgy történik, hogy senki sem veszi észre, mert a hivatalos média cenzúrázza ezeket az információkat.

Egyszerűen mondjunk nemet az oltási útlevélre és az orvosi fasizmus más kényszerintézkedéseire. Háborúban állunk, és nem hagyjuk, hogy elvesszenek szabadságjogaink, amelyek emberként megilletnek bennünket.

NE FELEDD!
–  Az mRNS vakcina technológia új és ismeretlen, embereken soha eddig nem került tömegméretekben kipróbálásra! Rövid és hosszabb távú hatásait a gyógyszergyártók most mérik fel! VÁRJ!
–  Magyarország a második ország a világban Izrael után, ahol tömeges szinten kísérleteznének a gyerekeken! VÁRJ!
–  A gyerekeket nem veszélyezteti a koronavírus, a gyerekek nem veszélyeztetnek senkit! VÁRJ!
–  Nem kell sietned! A világ 190 országa vár és figyeli az oltás utáni aggasztó mellékhatásokat, haláleseteket! Tudnod kell róla, hogy ezek már most vannak gyerekek esetében is! Magyarország miért nem vár? Tájékozódj félelem nélkül a valóságról és VÁRJ!
–  Soha sehol nem vizsgálták a vakcina terhességre, szaporodásra gyakorolt hatását! VÁRJ!
–  Nem kötelező a vakcina, hisz kísérleti stádiumban van 2023-ig! Miért a Te gyerekeiden kísérletezzenek a gyógyszergyártók? VÁRJ!
–  A vakcina mellékhatásaiért a gyártók nem vállalnak felelősséget! Gyerekek esetében a szülő vállalja az összes következményért a felelősséget! VÁRJ!
–  Felelős vagy a gyerekeidért, az ő utódjaiért is! Egészséget úgy tudsz nekik biztosítani, ha vársz és követed az eseményeket!  VÁRJ!

CSAK EGYETLEN JÓ DÖNTÉS VAN! VÁRJ!
Lásd az Oviedoi egyezmény minden tagországra kötelező szövegét. A dokumentum az egyén védelmét helyezi a középpontba : semmilyen
kollek­tív, illetve tudományos érdek sem lehet olyan jelentős , hogy
hát­térbe szorítsuk az emberi lény individuális ­jogosultágait!
Oviedói Egyezmény kiegészítő jegyzőkönyve: Az orvosbiológiai kutatásokról

14. cikk

Beleegyezés

  1. Semmilyen kutatás sem végezhető emberen az érintett személy tájékoztatást követő, szabad, kifejezett, konkrét és dokumentált beleegyezése nélkül, tekintettel az V. fejezet és a
  2. cikk rendelkezéseire    A  beleegyezést  a  személy  a  kutatás  bármely  szakaszában szabadon visszavonhatja.
    1. A kutatásban való részvételhez adott beleegyezés megtagadása vagy annak visszavonása nem eredményezhet semmilyen formájú hátrányos megkülönböztetést az érintett személy számára, különösen az orvosi ellátáshoz való joga tekintetében.
    2. Amennyiben az érintett személy beleegyezési képessége tekintetében kétség merül fel, megfelelő eljárásoknak kell rendelkezésre állniuk a személy beleegyezési képességének vizsgálatára.

 

Nemzetközi ajánlások

A EU 2005/28/EK irányelve a helyes klinikai gyakorlat elveinek és részletes iránymutatásainak megállapításáról az emberi felhasználásra szánt vizsgálati gyógyszerkészítmények, valamint az ilyen termékek gyártási vagy behozatali engedélyezésének tekintetében

Helsinki Nyilatkozat és annak 2013-as módosítása

Oviedói Egyezmény: Az emberi jogokról és a biomedicináról

Oviedói Egyezmény kiegészítő jegyzőkönyve: Az emberi lény klónozásának tilalmáról

Oviedói Egyezmény kiegészítő jegyzőkönyve: Az emberi eredetű szervek és szövetek átültetéséről

Oviedói Egyezmény kiegészítő jegyzőkönyve: Az orvosbiológiai kutatásokról

A Helyes Klinikai Gyakorlat Irányelvei (ICH-GCP)

A EU 2001/20/EK irányelve a gyógyszerekkel és vizsgálati készítményekkel tervezett klinikai kutatásokról

https://koronaigazsaga.info/mondj-nemet-a-gyerekek-kiserleti-stadiumban-levo-vakcinaval-valo-oltasara/ , https://koronaigazsaga.info/stop/