‘A kínaiak első kirajzása’ – Avagy a Kínai Armada fényes nyugati útjai

A Ming-dinasztia kezdetére Kína rendelkezett a legfejlettebb tengeri technológiákkal. Ezek közül sok kínai találmány volt, azonban a kínai hajóépítő mesterek sokat tanultak az Indiai-óceán és a Dél-kínai-tenger hajóépítőitől is. Évszázadokon át Kína volt a régió első számú tengeri hatalma, hála gazdasági erejének, valamint a navigáció és a hajóépítés terén elért eredményeinek. A kínai hajókon már a kilencedik századtól használták az iránytűt, két évszázaddal Európa előtt. Az iránytűkön kívül a kínai hajósok tiszta időben a csillagokra hagyatkoztak, a 13. századtól pedig már nyomtatott csillagtérképeket is vittek magukkal.

A nyolcadik századra már ötszáz fő befogadására képes, hatvan méter hosszú hajók épültek Kínában. Nyolcszáz évvel később ugyanekkora hajóval kelt útra Kolumbusz Kristóf is. A Szung-dinasztia (960-1279) idején ezek a stabil hajók váltak az Indiai-óceán arab és perzsa kereskedőinek kedvenc hajóivá, hála a hajók külön hálókabinjainak és a hajótestben tárolt bőséges édesvíznek, amiből még fürdésre is jutott. A Jüan-dinasztia uralkodói támogatták a tengeri kereskedelmet, így a Ming-dinasztia óriási hajóépítő telepeket, nagyszámú képzett munkaerőt és kifinomult tengerhajózási technikákat örökölt elődjétől.

Yongle császár hatalomra kerülése után elrendelte a „kincses hajók” megépítését, hogy azokkal Kína határain túl is megismerjék hatalmát. Ezek az óriási hajók több mint százhúsz méter hosszúak és ötven méter szélesek voltak. Kilenc árbocuk, 12 vitorlájuk, és négy fedélzetük volt. Akár 2500 tonna terhet is szállíthattak, a védelemről pedig tucatnyi kisebb ágyú gondoskodott. Az óriáshajókat több száz kisebb hajó kísérte. Néhányuk csak édesvizet szállított, míg mások katonákat, lovakat és ágyúkat, megint mások ajándékokat, mint selymet, porcelánt, teát és fémtárgyakat, amelyekkel távoli országok uralkodóit kápráztatták el.

Az 1405-07 között sorra került első expedícióra 317 hajó indult el, amelyek közül akár hatvan is óriási kincses hajó volt. A rengeteg hajón 28 ezer ember utazott. A több ezer matróz mellett hajóépítők és javítómunkások, katonák, diplomaták, orvosi személyzet, csillagászok és az idegen kultúrák tudósai is helyt kaptak a hajókon. A Nanjingből indult flotta megállt a mai Közép-Vietnamban és Thaiföldön, majd tovább hajózott Jáva szigetéhez, átkelt a Malaka-szoroson, ahonnan eljutott az utazás végső céljához, a Délnyugat-Indiában található Kocsínba és Kálikutba. Visszaúton Zheng He, a flottát vezető eunuch, Szumátrán leszámolt Chen Zuyival, a kor legrettegettebb kalózával. Mivel Chen kínai származású volt, ezért visszavitte Nanjingba, akit ott bűneiért lefejeztek.

Kínába visszatérve Zheng He és az expedíció egész legénysége pénzjutalomban részesültek Yongle császártól, aki nagyon elégedett volt a távoli országok uralkodóitól kapott ajándékokkal, az udvarába küldött külföldi követek nagy számával, és mindazzal, amit ez jelentett: Kína presztízse és befolyása óriási mértékben nőtt az Indiai-óceánon.

Miután a külföldi követek bemutatták ajándékaikat a császári udvarnak, majd fogadták a császár ajándékait, haza is kellett térniük. Ezért 1407-ben az óriási flotta újabb utazást tett, egészen Srí Lankáig eljutva. Az útról 1409-ben tértek vissza, újabb ajándékokkal. 1409-ben újabb kétéves utazásra indultak, az első expedícióhoz hasonlóan Kálikut úti céllal.

1413-15 között, a negyedik út során a flotta még tovább jutott. Sok addig ismert helyet újból meglátogattak, majd a 63 hajó, fedélzetén 28 ezer emberrel, a Hormuzi-szoros felé vette az irányt. Zheng He-t az útra elkísérte 25 éves muszlim tolmácsa, Ma Huan is. A Perzsa-öböl felé vezető úton a flotta megállt Szumátrán, hogy egy bajba került szultánt kisegítsen. A trónfosztót Zheng Nanjingbe szállította kivégzésre, bár a legnagyobb figyelem minden bizonnyal a hazavitt zsiráfra irányult.

Az armada ötödik és hatodik útja ismét Kelet-Afrikába vezetett, ahol harminc különböző országból és hercegségből hoztak hűségajándékokat a nanjingi udvarba.

1424-ben Zheng barátja és támogatója, Yongle császár a mongolok ellen vezetett hadjáratban meghalt. Utódja, Hongxi császár leállíttatta a drága világjáró utakat. Ugyanakkor Hongxi csak kilenc hónapig uralkodott. Utódja, Xuande császár engedélyezett még egy utolsó expedíciót.

Zheng He eunuch vezette a kincses hajók utolsó expedícióját is, bár már 59 éves volt, és az egészsége is meggyengült. A három évig tartó úton 17 kikötőt kerestek fel a mai India és Kenya között. Zheng hazafele úton, a mai Indonézia vizein hunyt el. A nagy vezetőt a tengeren temették el, emberei egy hajtincsét és cipőit vitték vissza a hivatalos nanjingi temetési szertartásra.

A mongol katonai fenyegetés közepette a császári udvar egyre kevésbé engedhette meg magának az extravagáns utak finanszírozását, amit a konfuciánus hivatalnoki réteg egyébként is megvetett. Olyannyira, hogy évszázadokon át nem is említették e hatalmas teljesítményt. Ezt a hatszáz évvel ezelőtti hihetetlen kalandot ma leginkább az út állomásain maradt leletekből és feljegyzésekből, valamint a résztvevők személyes feljegyzéseiből ismerjük.

Megjegyzés: Már 1841-ben, amikor a britek elfoglalták Honkong szigetét, akkor számítottak arra, hogy eljön még az az idő, amikor a kínaiak igazából kirajzanak a világba. Éppen ezért is akarták uralni ezt a dél-kelet-kínai kis szigetet, – hogy Kínára megfelelő “civilizációs befolyást” gyakorolhassanak, vagyis átplántálják a Mennyei Birodalomba a Nyugat főbb “értékeit”, – hogy mire ez a rengeteg ember elindul nyugat, vagy éppen kelet felé, – az angolszász társadalmak vezérelhessék őket.

Ma már tudjuk, hogy mára, “Kína második kirajzása” idejére ez a szándékuk igencsak félresikerült. Mert igaz, hogy a kínaiak átvették mind a pénzügyi, s a gazdasági és ipari módszereiket is, – ám ezeket ráépítették az ősi kínai civilizáció értékeire.

S így nemcsak, hogy uralják már a londoni City-t is, s pénzügyileg szinte az egész Nyugatot, de kiváltképp Amerikát, – ám megtörténhet még az, – hogy meg is semmisítik őket, – mind pénzügyileg, mind gazdaságilag, – s ennyi elég is lesz a haldokló angolszász társadalmaknak.

CRI – SzRTI