Alex Krainer Glenn Diesen műsorában arról beszél, hogy a Nyugaton fokozatosan kialakult egy „szakértői osztályra” épülő kormányzási modell, amely egyre több döntési területet emel ki a demokratikus kontroll alól. A logika szerinte mindig ugyanaz: az adott ügy „túl bonyolult” a választók számára (katonaság, technológia, jegybankok, klímapolitika), ezért azt szakértőknek és állandósult intézményeknek kell kezelniük.
Krainer szerint ennek végeredménye, hogy a választók legfeljebb mellékes kérdésekben dönthetnek, miközben a valódi stratégiai irányokat egy állandó bürokrácia – az amerikai köznyelvben „deep state” vagy „blob” – betonozza be. 
A gondolatmenetet Alexis de Tocqueville-hez kapcsolja, aki már a XIX. században figyelmeztetett a „demokratikus despotizmusra”: a demokráciák szerinte különösen sérülékenyek az oligarchikus uralommal szemben, mert az emberek elhiszik, hogy képviselőik valóban őket képviselik, így kevés a társadalmi ellenállás. A rendszer „puha” eszközökkel tereli egyre szorosabb szabályozás alá az életet, cserébe anyagi biztonságot és társadalmi békét ígérve. A lakosság így fokozatosan lemond autonómiájáról, „infantilizálódik”, és elfogadja az állam paternalista szerepét. 
Krainer szerint ezzel párhuzamosan a gazdasági elitek egyre nagyobb befolyást szereznek, a közmegegyezést pedig a média és az intézményrendszer „gyártja le”. A demokrácia szerinte ilyenkor már csak rítus: megmarad a nyelvezete és a választások intézménye, de a döntések érdemben nem változnak. 
A beszélgetésben hangsúlyos elem, hogy Krainer a „szakértői uralmat” tudatos társadalomirányítási eszköznek tekinti: a médiában szelektálják, kik számítanak „szakértőnek”, és kiket hallgattatnak el. Példaként a klíma-, vízválság- és járvány-narratívákat említi, amelyek szerinte félelemkeltéssel és technokrata érveléssel terelnek kontrollintézkedések felé.
Állítása szerint a 2020-as pandémia fordulópont volt: sokkal többen kezdtek ráébredni a rendszer működésére, de a nyilvánosságban továbbra is úgy állítják be a kételkedőket, mint „szélsőségeseket” vagy „összeesküvés-hívőket”, ezért sokan csak magánban mernek kritikát megfogalmazni. Krainer szerint amikor tömegesen tudatosul, hogy nem kisebbségi véleményről van szó, elérkezhet egy politikai „inflekciós pont”. 
A műsor végén az európai helyzettel kapcsolatban arról beszél, hogy a rendszer a demokratikus akaratot akár jogi eszközökkel („lawfare”) is korlátozza: bizonyos jelöltek kizárása, a választási opciók leszűkítése szerinte ugyanabba az oligarchikus logikába illik. Figyelmeztet: ha a békés változás lehetetlenné válik, nő a társadalmi konfliktus és a destabilizáció kockázata.