„Európa nem várhat tovább” – ezzel a címmel jelent meg Emmanuel­ Macron francia és Sigmar Gabriel német gazdasági miniszter cikke a Guardianben. A baloldali politikusok írása már csak azért is figyelemre méltó, mert számunkra azt vetíti előre, Magyarország az Európai Unió második ligájában találhatja magát.
A tárcavezetők lényegében egy kétsebességű közösséget képzelnek el, amelyben a „magországok” tovább mélyítik az integrációt, miközben az eurózónán kívül ragadt, sokszor Brüsszellel „szuverenitásháborút” vívó „többiek” a második ligában játszhatnak tovább. A szerzők szerint a fő probléma az, hogy túlságosan nagy a különbség az eurózóna tagjainak gazdasági helyzete, berendezkedése között, miközben mind népszerűbbek az EU-szkeptikusok szerte a kontinensen.
nagyok
A helyünkre tesznek bennünket…
A francia–német tengely e verzió szerint nem engedményekkel felelne, hanem azzal, hogy új klubot alakít azoknak, akik hisznek a közösségi projektben. A lehető legerősebb politikai választ kínálják: az integráció radikális mélyítését. Gabrielék elképzelése szerint az eurózóna tagjai külön parlamentet alakítanának, adót szednének, egységesítenék a társaságiadó-kulcsokat, összehangolnák a minimálbéreket. Azaz adó- és szociális ügyekben is közelítenék egymáshoz berendezkedésüket. A két miniszter a brit és a görög példával hozakodik elő, amikor a problémákat taglalja: egyszerűen úgy érzik, elfogyott az idejük és az energiájuk arra, hogy engedmények és háttéralkuk tömegével, lassan alakítsák ki a finom egyensúlyt.
Az ok az: a jelenlegi intézményrendszer és működés a versenyképességet veszélyezteti.
Úgy néz ki, eddig tartott a legerősebb gazdaságok türelme. Az pedig nyilvánvaló, hogy a francia–német pároshoz örömmel csatlakoznak a Benelux államok, de aligha habozna Ausztria, Olaszország, Finnország vagy éppen Svédország.
Ugyanakkor ez nem jelentené az Európai Unió végét, viszont alapvetően változtatná meg a közösséget. Magyarország például a második ligában ragadna. Ennek van objektív oka is (nincs eurónk), de Orbán Viktor politikája is elégséges lenne a kimaradáshoz. A miniszterelnök különutas megoldásokat támogat, miközben folyton azért harcol, hogy visszanyerje szuverenitását.
Most úgy látszik, a nagyok, amelyeknek befizetéseiből a magyarországi beruházások döntő többségét finanszírozza az unió, örömmel engednének neki.
Ennek az elszakadásnak megvan a logikája, ahogyan Orbán politikájának.
Elvégre a kormányfő épp arra hivatkozik, hogy az elit oly távol van innen, annyira különbözik hazánktól, hogy azonos megoldásokkal nem kezelhetők az ottani és az itteni gondok. Mindenesetre ha a francia és a német vezetők komolyan gondolják tervüket, Orbánnak nem kell többé szuverenitásáért küzdenie – de régen érte akkora csalódás, mint akkor fogja, ha eleget tesznek a kérésének.
kicsi
…és mi megadjuk magunkat!
Épp csak annyi marad a feladata, hogy az NB I színvonalán álló országot közelítse a Bajnokok Ligája nívóján működőkhöz úgy, hogy közben azok már kevesebbet segítenek a felzárkózásban, s
kevésbé veszik figyelembe a lemaradók érdekeit
a döntéshozatalnál.
(NOL)