Azért írok most egy levelet, mert megkaptam az emelést, az 1,8 %-os összeget 2015-re.
Tudom, hogy az infláció rendkívül alacsony és ez miatt volt alacsony az emelés is. De tudok ám én mást is.
Tudom, hogy az én átlagos nyugdíjam még így az emeléssel együtt is alacsonyabb, mint az átlagos nettó kereset, legalább húsz százalékkal. Ha a jóisten megsegít, akkor még kaphatok egy párszor emelést, de félek, hogy sosem érem már utol nyugdíjam mértékével az átlagkereseteket. Hogy hányszor kapok még emelést, abban nem vagyok optimista, ha elnézem az EU országokban a koromnak megfelelő várható élettartam alakulását, tíz-tizenkét évnél több már nem nagyon juthat nekem.
Nem irigylem én senkitől a havi jövedelmét. Még a milliósokat sem. De azért jó lenne annyit kapni legalább, mint a havi átlagkereset. Hiszen öregségi nyugdíjat kapok, végig dolgoztam egy életet, évtizedeken keresztül. Ami azért bosszant, hogy szerintem vannak olyan havi nagykeresetűek is, akik most 15-30 százalékos béremelést is kaptak. Mi meg csak 1,8-at.
És van itt még egy-két apróság. Az, hogy a szesz, meg a cigaretta ára egekig emelkedik, engem nem érdekel. Már az sem, hogy a banán drágult rendesen. De a liszt meg a tejföl, a száraztészta és a joghurt ára is többe kerül most, mint korábban. A gyógyszerárakról most nem beszélnék, meg a rezsicsökkentésekről sem, a világért sem árulnám el, hogy mennyibe van most a fa ára nekem, legyen elég az, hogy sokba. A kártyás áramfelhasználásom is annyi, amennyire telik. Engem csak a saját statisztikám érdekel, hogy az én vásárlói kosaramban mi újság.
Az üzemanyag árak csökkentése engem nem befolyásol, mivel autóm nincs, csak biciklim.
Így aztán kedvenc ruszlimért is kerekezhetek egyik helyről a másikra, ahol az ecetes halat több száz forinttal is olcsóbban adják. Tájékozott vagyok ám én azért, mert az unokám a neten lóg állandóan és mesél, ha kérdezek tőle valamit, meg utána is néz annak, amit tudni szeretnék. Ezért aztán tudom, hogy egy megbízható online lap azt írta, hogy Kilenc hónap után újra éves áremelkedést mértünk a Privátbankár Árkosár-felmérésében, így aztán lehet, hogy az az 1,8 % kevés lesz a jövőben.
Azt is tudom, hogy az én nyugdíjam vásárló ereje Európában egyike a leggyengébbeknek. Rajtunk kívül már csak a letteknél, észteknél, meg a litvánoknál, no meg a románoknál és a bolgároknál kevesebb. Jól kinézünk, mondhatom. Igyekeztem higgadtan és nagy nyugalommal előadni mindezt. Közismert, hogy manapság egyesek, akik a hatalomhoz közel állnak, vagy az oda dörgölődzők, dúskálnak a javakban, fürödnek a kiemelt anyagiakban. Ez azért bosszantó és idegesítő. Nem vagdalkoznék most, csak emlékeztetnék erre mindenkit.
Volt egyszer olyan vezető, aki évekkel ezelőtt, még ellenzékben azt harsogta, hogy “…amikor milliók egyszerre mondják, hogy elég, az a földrengés hangja. Az a vulkánkitörést megelőző morajlás, az a hang, amitől meghasad az égbolt. „ Meg, hogy „Amikor egy ország mondja, hogy elég akkor a hatalmon libabőrözni kezdenek, mert akkor megértik, megérzik mit jelent az, hogy egy országgal állnak szemben és egy egész országgal próbálnak ujjat húzni.” Tudom, én sem vagyok egyedül, több milliónyian vagyunk hasonló sorsban. Csak szólok, most még barátságosan, hogy a fiatalok hevülete mellett, velünk is számoljanak! Az öregekkel. Mert ha mi is beindulunk egyszer, akkor lesz csak az igazi hadd el hadd, ne mulass!
(Pista bá.)