NEM ÚJ A DIAGNÓZIS: betegellátó rendszerünk jó ideje ezer sebből vérzik. És újabb csapások sújtják: egy jogszabály ugyanis minden maszekolást kitilt a közgyógyításból. Ezzel várhatóan kettészakad az egészségügy – tiszta magánellátásra, illetve gyengülő államira.
Összeállításunkban annak igyekeztünk utánajárni, milyenek a gyógyulási, egyszersmind túlélési esélyeink a jövőben…
– Most léptek hatályba az egészségügyet „újrarendező” salátatörvény intézkedései. Egy páciens – például olyan, aki daganatos betegségben szenved – könnyebben, netán nehezebben gyógyulhat, mint eddig, vagy épp ugyanúgy?
– Várhatóan nehezebben – véli Kincses Gyula egészségügyi szakértő, volt államtitkár. – A daganatos betegség kezelésének remélhetően megmarad az esélye, ám a várólisták növekedése és az alapvető vizsgálatok csúszása miatt a felismerés késhet.
kincses
– Azaz később születik meg a kezeléshez szükséges diagnózis.
– Ennek egyre nagyobb a kockázata, és csak remélni lehet, hogy nem romlik addigra drasztikusan a túlélés esélye, mire kiderül, mi a baj. Hiszen egy CT-re vagy egy MR-re most is sokat kell várni, és már az is két-három hónapot vesz igénybe, hogy betegként bejuthassak ahhoz az orvoshoz, akinek joga van ilyen vizsgálatra előjegyezni engem. Aztán újabb két-három hónap, amíg meg is vizsgálnak.
– A kormányzat pont azt mondja, hogy most jött el az egyenlőség ideje…
– Egyenlőség abban az értelemben, hogy mindenkinek egyformán nehéz lesz. A közkórházakban biztosan. Az új szabály ugyanis kádári értelemben vett egyenlőséget akar teremteni a közellátáson belül: mindenkinek a Trabant jár. Megtiltja, hogy ha én egy jobb minőségű csípőprotézist szeretnék annál, amilyet az Országos Egészségügyi Pénztár (OEP) térít, akkor ezt – a különbség kifizetésével – megvásárolhassam magamnak. Eddig az volt a törvény, hogy a műtét járt nekem a társadalombiztosítás (tb) terhére, és a protokolltól eltérő anyagot, technikát vagy gyógyszert megfizethettem. De csak a különbséget, most pedig az egészet, műtétestől. Vagyis most a beteg megkapja ingyen, ami van, vagy elmegy a magánellátásba, és kifizeti az egészet magasabb áron
– Akinek van pénze, annak jobbak a túlélési esélyei?
– Félő, hogy igen. De a baj még ennél is nagyobb: a jobb minőséget, gyorsabb gyógyulást adó, százszázalékos áron kifizettető rendszer kiviszi a pénzt az amúgy is tartósan alulfinanszírozott egészségügyből.
– A kabinet állítja, szinten tartja az egészségügyi büdzsét.
– Ez akár igaz is lehet, csakhogy a kiadások szinten tartása valójában értékvesztést jelent, mert nem követi az ágazat a technológia fejlődését, a szükségletek növekedését. Azaz lemarad az egészségügy.
– És mennyit költünk mi, lakosok egészségügyre?
– Egyre többet. Körülbelül az összes kiadás 38 százalékát, azaz az állam már csak a kiadások 62 százalékát állja.
– Az Európai Unió régi tagállamaiban viszont majdnem 77 százaléknyi forrást biztosít a költségvetés. Mi a különbség oka?
– Mivel a szegényebb tagállamok nem tudják követni az egészségügy költségigényének növekedését, így határozottabban engedik be a magánforrásokat. Ez fokozottan igaz Magyarországra. Az úgynevezett magánkiadásokban azért sok minden benne van: a magánklinikáktól, a gyógyszertári kiadástól, a masszőrtől a természetgyógyászati kezeléseken át a fogászatig. Utóbbiból az állam kivonult, gyakorlatilag csak a fütyülős fogmosás lehetőségét biztosítja. Tudja, mi az?
– Az ember a kezében tartott fogsorát sikálja, és közben fütyül.
– Így-így. Szóval sima protézist, húzást meg ilyesmit biztosít a tb, de aki normális kezelést akar, az mehet a magánrendelőbe.
– A kormány szerint azért lesz így mostantól az egész ágazatban, mert nem járja, hogy bárki pénzért furakodjon előre a várólistákon, vagy bármilyen előnyt vegyen.
– Pénzért eddig is tilos volt a listán előzni. A szocialista kormány is azt vallotta: más kárára nem szerezhet senki előnyt. De az nem okozna kárt, hogy valaki kiáll a tb-s várólistasorból, és átáll egy fizetősbe, hiszen így rövidül mögötte a sor. És azzal, ha én más műtéti technikát szeretnék és állom a többletköltséget, nem hátráltatom például egy hajléktalan ellátását – a tb által finanszírozott beavatkozásra ő ugyanúgy jogosult. De otthagyok egy kis pénzt a közkórházban, amitől mindenkinek jobb lehet az ellátása.
– A kormánykommunikáció szerint viszont a fizetős lista tagjait automatikusan a „mezei” várakozók elé sorolták, így azok mégiscsak később kerültek sorra.
– Ez a hálapénzes „feketén” vásárlásra igaz, ami azonban továbbra sem változik. De a várólisták „sorsszerűségét” maga Zombor Gábor egészségügyi államtitkár cáfolta azzal, hogy bejelentette: 6 milliárd forintból érdemben rövidítik a várólistákat. Ha ezt ennyiből meg lehet oldani, akkor miért várt idáig a kormány? Hiszen 6 milliárdból még egy stadion sem jön ki. De a bejelentés igazi jelentőségét az adja, hogy egyértelművé teszi: a várólisták nem azért ilyen hosszúak, mert nincs elég orvos és műtő, hanem azért, mert a tb nem finanszíroz elég beavatkozást. Mindenre azért nem lehet elég pénz, ezért egy tisztességes rendszerben az lenne a megoldás, hogy az OEP megmondja, egy adott kórháztól például havi 20 csípőprotézist tud venni, és akkor ez a 20 csökkenti a várólistát, majd a 21. operációt lehet – többletként – fizetősben elvégezni. Így a pénzügyi hiányt enyhíti a magánszolgáltatás, és – mivel a közintézményben végzik el – sem a pénznek, sem az orvosoknak nem kell kimenniük az állami egészségügyi rendszerből. A most körvonalazódó rendszerben viszont mindenki köteles ott gyógyulni, ahova beutalták, ahova tartozik. Ha ez valakinek nem tetszik, akkor megint csak mehet a magánellátásba.
– De ezt megtehetné az állami intézményen belül is, és akkor ott maradna a pénz.
– Rosszul gondolja.
– Miért?
– Mert maga normális.
– Kifejtené?
– Az új szabály szerint, ha egy intézménynek bármilyen ellátásra van szerződése az Országos Egészségügyi Pénztárral, akkor nem kérhet pénzt magyar biztosítottól semmilyen olyan ellátásért, ami amúgy jár egy biztosítottnak. Bevételként marad a plasztika és a „tiszta szoba” – de könyörgök: miért nem tiszta minden szoba? A többit csak a magánban veheti meg a beteg, így az egyre jelentősebb magánpénz kimegy a közösségi rendszerből, mert ott nem lehet elkölteni. Az orvos pedig követi a pénzt, és a külső migráció mellett erősödik a belső, azaz tovább romlik a közellátás feltétele.
– Mi ebben a ráció?
– Semmi. Ha – már bocsánat – nem elcseszés volt, akkor csak egy szándékot lehet kitapintani, nevezetesen azt, hogy a magánszolgáltatókat arra akarják rávenni: adják vissza az OEP-szerződéseiket. A köz ne maszekoljon, a maszek meg ne „közöljön”. Logikailag rendben van ez, csak ahhoz, hogy ez jó legyen, bele kellene tennie a pénzt az államnak. Ha meg nem tudja, akkor legalább hagyná azt, hogy mi beletegyük
– De ha a magánszolgáltatók felmondják az ellátási szerződéseket, akkor még több embert kellene ellátni az így is rogyadozó állami rendszernek, azaz még hosszabbak lesznek a várólisták.
– Ez bele is illik a Fidesz világképébe: a szegényeknek biztosítanak valami ellátásszerűséget, a tehetősek pedig úgyis megfizetik a kezelésük árát.
– Egy magánkézben lévő rendelőben lesz-e fizetőképes kereslet egy évekig tartó költséges kezelésre? A privát cégek vásárolnak-e sok tízmillió forintos berendezéseket? Azaz: ha igazán brutális a betegség, akkor a beteg a végén visszakerül az állami ellátórendszerbe?
– Közelítsünk messzebbről: remekül működhet, ha a fenti modell alapján választják szét az állami és a magánszektort – feltéve, hogy az állam elég pénzt tesz a saját rendszerébe. De nem tesz. Én azon kevesek közé tartozom, akik tényként fogadják el, hogy a jelen helyzetben az állam képtelen odaadni az egészségügynek az ideális összeget, azaz ez nem csupán szándék kérdése. Épp ezért engednie kellene, hogy az emberek ott költsék el a pénzüket. A lényeg: a kettészakított rendszer nemcsak igazságtalan, de működésképtelen is. Egyrészt nincs elég forrása az országnak két párhuzamos egészségügyi rendszerre, másrészt ehhez nincs elegendő orvos sem. Egy „rendes” egészségügy kellene, nem két forráshiányos. Ráadásul a speciális eseteket szinte biztosan nem lehet magánintézményekben kezelni – egy ekkora országban ezt még az elit sem tudja megfizetni. Ezért a magánellátásban nem térülnek meg a speciális beruházások, és a kis esetszám miatt biztonságos ellátás se nyújtható. Így aztán az igazán betegek az állam nyakán maradnak.
– Egy kormány közeli értelmezés szerint a rendszer értelme az, hogy a magukat magángyógyítóknál kúráltatók által becsengetett tb-járulék a rendszerben marad, és ebből futja a keveset fizető szegényebbek kezelésére.
– Ez így van, ám a járulék folyamatosan csökken; nem véletlen, hogy a szűkülő forrásból az állam egyre kevesebb embert akar ellátni.
– Kívülről nem rendszerépítésnek, hanem pénzügyi lyukfoltozásnak tűnik mindez.
– Nem tudjuk, hogy ez kapkodás vagy egy tudatos stratégia lopakodó végrehajtása. Bármelyik lehet. De végül mindkét út odavezet, hogy kettészakad az egészségügy tiszta magánellátásra, illetve gyengülő államira. Mert még egyszer mondom: azzal, hogy az új jogszabály minden maszekolást kitilt a közgyógyításban, rengeteg pénztől esik el a közellátás. Ráadásul itt a beteg is olcsóbban tudna vásárolni.
– És mi lesz ott, ahol nincs nagyváros, és így nem lesz magánintézmény?
– Vidéken marad a hálapénz. Az ország kétharmada el lesz zárva az igazán jó vagy gyorsabb ellátástól. De aki élni akar, az kénytelen lesz kifizetni valahogy.
– Akkor sokaknak el kell adósodniuk a gyógyulásért? A lakáshitelt felváltja az egészségügyi hitel?
– Pontosan.
Nagy B. György
magk
Innen nem a szociális parcellába vezet az út!
MÉG TÖBBET KÖLTÖTTÜNK.
Tíz százalékkal többen fordulnak magándoktorhoz, mint két éve – legalábbis a 25–55 évesek körében. Míg 2012-ben csak 36 százalékuk vett igénybe „nem állami” orvosi szolgáltatást, 2014-ben már 46 százalékuk gyógyíttatta magát így. Ezzel párhuzamosan az orvosoknak kifizetett összeg is megugrott: míg 2012-ben átlagosan 33 ezer forintot hagytak az emberek a rendelőkben, 2014-re már 46 ezer forintosra kerekedett az összeg.
(Megjegyzendő: a két összeg nemcsak a számla ellenében nyújtott orvosi szolgáltatásokat foglalja magában, de a hálapénzt is.)
KEVESEBB FÁJDALOM VÁR
Némileg rövidültek az egészségügyi várólisták októberhez képest. Az OEP adatai alapján a legtöbben továbbra is szürkehályog-műtétre, térd- és csípőprotézisre várnak; a három beavatkozásra összesen 34 430-an készülnek. Több mint ezer embert jegyeztek már elő szívkatéteres beavatkozásra, epekő miatti operációra és sérvműtétre. Az interjúban említett hatmilliárd forint plusztámogatással tovább rövidülnek a várólisták.
PIACI ALAPON
A Magyar Kórházszövetség egy tíz pontból álló üzenetet fogalmazott meg néhány hónappal ezelőtt. Ebben azt írják: meggyőződésük, hogy a kórházak többletbevételhez juthatnak piaci alapon is, ezért fontosnak tartják a térítés ellenében végzett egészségügyi szolgáltatások bevezetésének lehetőségét az állami fenntartású intézményekben – amennyiben a fizetős betegek ellátását elkülönítik a hazai biztosított betegekétől.
SORON KÍVÜL VIDÉKEN IS
A „tesztüzemmód” után immár élesben működik Szegeden a fizetéses állami egészségügy: tavaly július 15. óta a klinikák szabad kapacitásai terhére a beteg – már ha van rá pénze – kikerülheti a várólistát. Az elsődleges feladat továbbra is az állami egészségügyi ellátás biztosítása marad, a térítéses szolgáltatások rendszerét kizárólag a „szabad vegyértékekre” dolgozták ki. A főszabály szerint a térítéses ellátást térben és időben elkülönítve lehet végezni, magyarul munkaidőn kívül.
A betegnek nyilatkoznia kell, hogy nem kívánja a várólistában számára megjelölt hosszabb ellátási időpontot kivárni, és belép a térítéses rendszerbe. Az ellátások díjait értelemszerűen úgy határozták meg, hogy az lefedje a költségeket (műszerek, felhasznált anyagok, rezsiköltség, munkadíjak stb.). Az orvosok, ápolók a munkaidőn túli, önkéntesen végzett munkáért pluszpénzt kapnak, a bevétel egy része a klinikák közös kasszáját gyarapítja. A szegedi Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ honlapján letölthető az intézetek díjszabása. Egy „sima” röntgenvizsgálat 3300, egy kontrasztanyagos 15–25 ezer forint. A mammográfiai vizsgálat 9900 forintba, az ultrahang 15 500 és 60 ezer forint közötti összegbe kerül. A legegyszerűbb CT-vizsgálatért 15, MR-ért pedig 30 ezret kérnek. A kéz- vagy vállműtét 280 ezer, egy térd- vagy csípőprotézis-műtét félmillió forint…
(Szabadföld)