Pepe Escobar szerint az Irán elleni konfliktus hosszú távon előkészített stratégia része, amelynek célja a térség meghatározó hatalmának megtörése. Az Egyesült Államok és Izrael gyors „lefejező csapásban” bízott, de a hadművelet kudarcba fulladt, és jelenleg nincs világos „B terv”. A helyzetet súlyosbítja, hogy a pénzügyi piacok – különösen az amerikai kötvénypiac – korlátot szabnak az eszkalációnak, így Washington mozgástere beszűkült. 
A konfliktus lényegét Escobar felőrlő háborúként írja le, ahol egyik fél sem hajlandó kompromisszumra: az amerikai követelések Irán kapitulációjára, míg az irániak az USA regionális visszavonulására irányulnak. Ez a szakadék gyakorlatilag áthidalhatatlan. 
Irán stratégiája a fokozatos eszkaláció és a „mozaikszerű” hadviselés: decentralizált, adaptív műveletekkel kimeríti ellenfelei légvédelmét és erőforrásait. Rakétaképességeit csak részben vetette be, miközben rejtett arzenálokra és új fegyverrendszerekre támaszkodik. A hangsúly az infrastruktúra és kulcsfontosságú csomópontok célzott támadásán van, nem pedig tömeges civil célpontokon. 
Escobar kiemeli, hogy Irán hosszú háborúra készült, és katonai mellett információs és „soft power” fronton is erősödik, különösen a globális Délben. A konfliktus így túlmutat regionális szinten: Irán kvázi a multipoláris rend és a globális Dél képviseletében lép fel. 
Ezzel szemben a BRICS és más multilaterális struktúrák jelenleg bénultak, belső megosztottságok miatt. Oroszország és Kína ugyan támogatja Iránt – hírszerzési és diplomáciai szinten –, de közvetlen beavatkozást kerülik, hosszabb távú geopolitikai egyensúlyra törekedve. 
A helyzetet tovább destabilizálja, hogy nincs hiteles közvetítő, és egyik fél sem hajlandó engedni. A konfliktus így egy nyitott végű eszkalációs spirálban marad, amelynek kimenetele alapvetően átalakíthatja a globális erőviszonyokat.

Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=Bzy0p_FeW30