Az orosz gazdaság méretének és jelentőségének lebecsülésével a Nyugat saját magát szigetelte el

Arnaud Bertrand írása

Az eredeti cikk linkje: https://www.tabletmag.com/sections/news/articles/is-america-the-real-victim-of-anti-russia-sanctions

Ismerjük azokat az állításokat, miszerint az orosz gazdaság jelentéktelen, vagy hogy egy Oroszországnál jóval kisebb országéval egyenértékű?  „Oroszország gazdasága akkora, mint Olaszországé.  Putyin két párral pókerezik, és nyerésre áll” – mondta Lindsey Graham, Dél-Karolinai Republikánus Szenátor, 2014-ben, a Krím félsziget megszállása után.  Az orosz diplomáciai és geopolitikai befolyás Európában, a Közel-Keleten, és Kelet-Ázsiában tapasztalható növekedése miatt tette fel a The Economist a következő kérdést: „hogy sikerülhetett ez egy olyan országnak, amelynek a gazdasága akkora, mint Spanyolországé?”

Ritkán fordul elő, hogy a Nyugat ennyire lebecsüli egy ország gazdaságának globális jelentőségét.  A francia közgazdász, Jacques Sapir, akinek szakterülete az orosz gazdaság, és aki Moszkvában és Párizsban is tanít, állítja: az ukrán háború „rádöbbentette a világot, hogy az orosz gazdaság jóval jelentősebb, mint hittük”.  Sapir szerint ezt a tévedést részben a devizák közötti különbségek okozták. Ha az orosz GDP-t egyszerűen átszámítjuk rubelből dollárba, akkor igaz ugyan, hogy az így kapott szám körülbelül Spanyolország GDP-jének felel meg, de egy ilyen összehasonlítás értelmetlen, mert figyelmen kívül hagyja a vásárlóerő-paritást (PPP), mely fogalom segítségével reálisabb képet kapunk a tényleges termelékenységről, az életszínvonalról, a jóléti mutatókról, és az erőforrások tényleges felhasználásáról.   A nemzetközi szervezetek, pl. az IMF vagy az OECD, a GDP-t inkább PPP alapon számolják.  Ha így számoljuk, az orosz gazdaság inkább olyan méretű, mint Németországé.  A két számítás közti különbség lényeges, ha az egyik eljárást alkalmazzuk, akkor egy gazdaságilag gyengélkedő Oroszország az eredmény, de ha PPP alapon számoljuk, akkor Oroszország Európa legnagyobb, és a világ egyik legjelentősebb gazdaságává válik.

Sapir szerint más tényezőket is érdemes figyelembe venni: „mekkora a szolgáltatások része az ipari termeléshez és a nyersanyagokból származó bevételhez képest?”  Sapir úgy gondolja, hogy a szolgáltatások szektorát a jelenkor gazdasági modelljei gyakran túlértékelik az ipari termeléshez, vagy a nyersanyag termeléshez (olaj, gáz, réz, mezőgazdaság) képest.  Ha a szolgáltatásokból származó részt megfelezzük, akkor, Sapir szerint, „Oroszország gazdaságának mérete sokkal nagyobb, mint Németországé, így a világgazdaság 5-6 százalékát teszi ki.”  Inkább akkora, mint Japáné, nem pedig, mint Spanyolországé.

Ha a dolgok valós értékének szempontjából értelmezzük, a fenti számítás értelmet nyer. Értékesebb az olyan gazdasági tevékenység, amely az emberek valódi szükségleteit elégíti ki, mint a szórakoztatóipari termékek vagy a pénzügyi szolgáltatások.  A Netflix bevétele háromszor akkora, mint a Nestlé bevétele, az utóbbi a világ legnagyobb élelmiszer cége, de ez valószínűleg nem a fizikai valóságot tükrözi, hanem egyfajta piaci túlértékelést.  A Netflix nagyon jó szolgáltatás, de mivel a világon, becslések szerint 800 millióan vannak az éhezés közelében, valódi értéket a Nestlé állít elő.

A jelenlegi ukrán válságban nyilvánvalóvá vált, mennyire lebecsüljük a modern gazdaságok „régimódi” motorjait, az ipart és a nyersanyagok kiaknázását, a szolgáltatásokkal, vagy akár a „tech”-kel  szemben.  Az utóbbi időben az előbbi kategóriák értéke hirtelen megnőtt, míg az utóbbiaké csökkent.

Az orosz gazdaság tényleges méretét és fontosságát tovább torzítja az import-export folyamatok elhanyagolása.  Sapir becslése szerint az oroszok részesedése ebből kb. 15 százalék.  Oroszország nem a világ legnagyobb olajtermelője, de a világ legnagyobb olajexportőre, Szaud-Arábiát is maga mögött hagyja.  Ugyanez igaz több alapvető termékre.  A gabona a világ legfontosabb élelmiszer alapanyaga.  Oroszország a világ gabonaexportjának 19,5 százalékát mondhatja a magáénak.   A világ nikkel kereskedelméből Oroszország 20,4 százalékkal veszi ki a részét, félkész vas esetében ez az arány 18,8 százalék, a platinakereskedelem esetében 16,6, a fagyasztott hal esetében 11,2 százalék.

Mivel Oroszország a legjelentősebb termékek előállításában fontos szerepet játszik, a globális termelési lánc megkerülhetetlen szereplője, és ez kevés más országra igaz.  Az Oroszország elleni „maximális szankciók” hatása nem is hasonlít az Irán vagy Venezuela elleni szankciók hatására, az előbbi a világgazdaság drámai átrendeződésével járt.

Joe Biden nemrég visszavonta az USA Tajvannal szembeni „stratégiai kétértelműség” politikáját, mely több évtizedre nyúlik vissza.  Ebben az összefüggésben érdemes végiggondolni, hogy Kína esetében mit jelent, ha gazdaságát nem azon a szemüvegen át nézzük, amely az orosz gazdaságot így alulértékelte. Ha a kínai GDP-t egyszerűen átváltjuk amerikai dollárra, 17,7 milliárdot kapunk, míg az USA esetében 23 milliárd (az EU GDP-je USA dollárban 17 milliárd).

Viszont a PPP-alapú kínai GDP már 27,21 milliárd, míg az EU-é 20,5 milliárd, az USÁ-é pedig 23 milliárd.  PPP-alapon számolva a kínai gazdaság már hat éve megelőzte az USÁ-ét.

És mi történik akkor, ha a szolgáltatásokból származó részt csökkentjük az ipari és nyersanyag termeléshez képest?  A szolgáltatások aránya Kína esetében 53,3 százalék. Ez kisebb, mint Oroszországé, ahol 56,7 százalék.  Sapir modellje megkétszerezi a gazdaság nem szolgáltatásokból származó részét.  Így Kína a világ valós gazdaságának kb. 25-30 százalékát képviseli, amely érdekes kontraszt a jelenleg sok helyen olvasható 18-19 százalékkal szemben.  Kína és Oroszország együttes részesedése 30-35 százaléknyi. A kínai-orosz páros így valóságos behemót, elviselhetetlen kihívás az atlantistáknak, akik úgy gondolják, hogy gazdaságilag meg tudják büntetni azokat, akik nem alkalmazkodnak az ő elvárásaikhoz. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a szolgáltatás-szektor az USA esetében a gazdaság 77 százaléka, míg az EU esetében 70 százalék, olyan képet kapunk, miszerint a Nyugat tényleges gazdasági befolyása jóval kisebb, mint gondolnánk, Kínáé és Oroszországé viszont jóval nagyobb.

Van-e jelentősége a fenti számításoknak?   Az ukrajnai konfliktus, valamint a Csendes-óceáni feszültségek azt sugallják, hogy a világ megint olyan politikai és gazdasági tömbökre fog válni, mint a hidegháború idején. Ám lényeges különbség, hogy míg a hidegháború kezdetén a Nyugat a világgazdaság 50 százalékát mondhatta a magáénak, az USA pedig uralta a világ ipari termelését, hatalmas évi külkereskedelmi többletekkel, ma a Nyugat jóval gyengébb pozícióban van.  Riválisai viszont jóval kedvezőbb helyzetben vannak, mint a kommunista blokk volt 1948-ban.

Mielőtt felhúznánk az új vasfüggönyt, érdemes végiggondolni, mennyien csatlakoznának önként a nyugati oldalhoz.  Az ún. „Nyugat” országai, ideológiai és történelmi okokból, valamint a létező katonai szövetségek okán, valószínűleg egységet fognak képezni.  Viszont a Nyugat a világ népességének csak 13 százaléka, míg Kínáé és Oroszországé már 20.  A világ fennmaradó kétharmada nem elkötelezett, s a nagyrészük szeretné megőrizni ezt a státuszt.  Ha erőszakkal próbáljuk rábírni őket arra, hogy válasszanak, gyakran meglepő eredményt kapunk.

Ha azt nézzük, hogy hány ország vesz ténylegesen részt az Oroszország elleni szankciókban, akkor nehéz megmondani, hogy az új vasfüggöny Oroszországot veszi körül vagy inkább magát a Nyugatot.  Olyan jelentős USA szövetségesek, mint Szaud-Arábia vagy India világosan kimondták, hogy az orosz-ukrán konfliktusban semlegesek maradnak.

Az olajkereskedelem alakulása is érdekes dinamikát mutat.  A nyugati szankciók a világ legnagyobb olajexportőrét voltak hivatottak elszigetelni, következménye pedig az olajárak megemelkedése lett (75 dollárról 110 dollárra).  Azok az országok, amelyek nem hajlandóak részt venni a bojkottban, jóval olcsóbban jutnak olajhoz.  India akciós áron jut az orosz energiaforrásokhoz, Európa viszont jóval drágábban.  Érdemes feltenni a kérdést: ki ellen vannak a szankciók?  Hasonló a helyzet a pénzügyi eszközök (az amerikai dollár, mint tartalékdeviza, vagy a SWIFT nemzetközi pénzügyi rendszer) fegyverként való használata esetében is.  Ha a dollárhoz vagy a SWIFT-hez való hozzáférést Washington olyan feltételhez köti, amelyek nem állnak az adott ország érdekében, az eredmény a dollár elhagyása lehet, ettől pedig a nyugati világrend nemigen fog erősödni.

A fentiekből nem következik, hogy Ukrajna Oroszország általi brutális inváziója ellen nem szükséges különleges eszközökkel tiltakozni.  Az orosz terjeszkedés veszély a világbékére és a stabilitásra nézve. Viszont a Nyugat morális felsőbbrendűségi tudata a globális Dél országait nyomás alá helyezi, mely nyomás olyan döntésekre készteti őket, amelyeket más körülmények között nem hoznának meg. Ezáltal nem Oroszország fog elszigetelődni, hanem inkább maga a Nyugat.

Fordította: Hetényi Balázs