A következő hetekben mindenki a bankokra figyel, hiszen alig van olyan család, aki ne lenne érintve devizahitel ügyben. Azonban a pénzintézetekkel való „hétköznapi” kapcsolat sem mindig problémáktól mentes. Vajon mire számíthatnak azok, akik pénz visszafizetést várnak a következő hónapokban?
A pénzintézetekkel kapcsolatos aktuális ügyekről dr. Gáll Ferenc szekszárdi ügyvéddel, banki szakjogásszal beszélgettünk.
Dr. Gáll Ferenc ügyvéd szerint, a devizaalapú hitelek kapcsán további jogi lépésekre lenne szükség (fotó: Gottvald Károly)
– Ön évek óta hangot annak, a bankok tisztességtelenül jártak el a devizahiteles ügyekben. Elégedett azzal, hogy ezt végre a törvény is kimondta?
– A jogalkotó a tisztességtelenség vélelmét állapította meg a törvényben. Minden esetre ha idáig eljutott a jogalkotó, hogy a tisztességtelenséget vélelmezi, már reményre ad okot. Ugyanakkor a devizahiteles ügyek a pénzintézetek működésének csak egyik szeletét adják. A hétköznapi ügyintézésben nap mint nap tapasztalja az ember a kiszolgáltatottságot, illetve azt, hogy a bankok sok esetben „hatóságként” viselkednek.
– Mire gondol?
– Mondok több példát, az egyik kereskedelmi bankhoz ment be az ügyfelem, a pénzét kamatozó módon szerette volna elhelyezni. Értékpapírt javasoltak neki, de arról elfelejtették tájékoztatni, hogy a pénzintézet egyik leányvállalatánál landolt a pénz. Két évvel később derült ez ki, amikor a családban haláleset történt, és szerették volna a pénzt kivenni. Akkor közölték vele, hogy az nem is az ő bankjuknál van, és a felvétel ebben a helyzetben nem egyszerű, mert ők öröklési ügynek minősítették. Hiába állapította meg a közjegyző, hogy ez nem képezi a hagyaték részét, nem jutottak egyezségre. Ügyfelem jegyzőkönyvet szeretett volna felvetetni az említettekről, de ezt megtagadták. Azt mondták, tegyen panaszt. Ezt követően a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordultak, ami további pénzt és időt emésztett fel. Ennek a történetnek a hétköznapi része az, hogy az emberek megjelennek a bank ügyfélszolgálatánál, ügyeket intéznek, befizetnek, hitel vesznek fel, lekötik a megtakarításukat, ugyanakkor nem jogászok, pedig a legkisebb akadálynál már hatóságként bánnak velük.
Egy másik történet: már egy éve a család kifizette a teljes kölcsönt, többször is kérték a banktól, hogy az ingatlanon fennálló jelzálog törlési engedélyt adja ki. A bank ezt nem teljesítette, és nem is indokolta. A múlt év nyarán panaszt nyújtottak be, melyre a mai napig nem válaszoltak. Ezt követően a Nemzeti Bank Fogyasztóvédelmi Hatóságához fordultak, onnan pár hét eltelte után azt a választ kapták: még egyszer keressék meg a bankot. Elképesztő időpazarlás, az ember ezek után meggondolja a pénzügyi békéltetőhöz forduljon-e vagy egyből a bírósághoz. Arról nem is beszélve, hogy 2015 februárjától várhatóan több százezer deviza elszámolást vitató kérelem érkezik majd a csak 25 fős békéltető testülethez. Az említett esetek is azt bizonyítják, hogy a devizaalapú hitelek kapcsán a jogalkotói lépéseket szükséges lenne tovább folytatni annak érdekében, hogy a bankok „az állam az államban” kivételezett helyzetét megszüntessék. A bankoknak egyenrangú szerződő felekként kellene viselkedniük, nem hatóságként.
– Ön mire számít ezek után, mennyi ideig zajlanak a jogviták a pénzintézetek és az ügyfelek között?
– Sok kérdésre ma még nincs válasz. Kérdés az is például, hogy a központilag történő elszámolással az egyes szerződésszegéssel okozott kárt lehet-e orvosolni. A régi Ptk. szerint a nem vagyoni kár megtérítése is indokolt. Nagyon sok olyan családról tudok, akik a felvett hitel miatt belerokkantak az életükbe. Egy vidéki esetet említek: felvett a család 4 milliót a házuk korszerűsítésére, ebből visszafizettek kettőt, a családfő munkanélküli lett, majd beteg, nem tudtak átmenetileg törleszteni. Kilakoltatták őket, a lakást elvették, albérletbe kényszerültek, de a hitelt továbbra is kellett fizetniük. Nekik például mit tudnak majd visszaadni? A tönkre tett életüket, mert a házukban már rég más lakik. Voltak, akik elhagyták az országot, így menekültek a lehetetlen helyzetből, sokan belebetegedtek. Én úgy látom, a károk jelentős részét soha nem lehet megtéríteni.
(teol)