Nagy várakozás előzte meg, hogy a Fekete-tengerről búzát küldenek Afrikába az éhínség megelőzése érdekében. Akkor miért nem küldtek oda hajókat az afrikai kormányok?

Nemrégiben Recep Erdogan török államfőnek sikerült tárgyalóasztalhoz ültetnie Oroszországot és a Nyugatot a búza ügyében. Gyakorlatilag az orosz invázió kezdete óta, idén februárban, azok a kikötők, amelyek normális esetben búzát exportálnak a világ nagy részébe, le vannak zárva. Különösen az odesszai kikötő volt teljesen elaknásítva, ami lehetetlenné tette a hajók be- és kilépését.

Figyelemre méltó módon nagyon gyorsan sikerült megegyezni, miután a Közel-Kelet és Észak-Afrika számos nehézsúlyú szereplője felkereste Putyint, rámutatva, hogy ha a búza nem jut el számos ilyen országba, annak komoly következményei lesznek; az élelmezési bizonytalanság számos ilyen országban gyorsan politikai lázadásba, terrorcsoportok kialakulásába és természetesen az EU felé tartó migránsok számának növekedéséhez vezethet.

Ezért augusztus 1-jén némi megkönnyebbüléssel indult el az első hajó búzával megrakodva az odesszai kikötőből. Az ezt követő napokban azonban egyes elemzők gyorsan észrevették, hogy az afrikai országok búzából való kiéheztetésével kapcsolatos pánik igazságtalannak, sőt talán még álhírnek is tűnik - a PR-gépezet által alkalmazott csel része, amely szintén félelmet kelt, azzal a céllal, hogy segítse Zelenszkij ukrán elnököt.

 



Ha megnézzük az Odesszában sorakozó hajókat és azok célállomásait - Írország, Franciaország és az Egyesült Királyság -, nehéz nem egyetérteni ezzel a prognózissal. Hová mennek a hajók a MENA régió országaiba (talán Egyiptomba, Szudánba, Algériába vagy Tunéziába) vagy akár a szubszaharai Afrikába? Vajon része volt a Törökország által közvetített íratlan megállapodásnak, hogy a nyugati országok kapják az első szállítmányokat? Vagy valami sokkal baljósabb dologról van szó, és az éhínséggel vagy felkelésekkel kapcsolatos félelemkeltés valójában csak kitaláció volt?

Az oroszok a maguk részéről kissé megdöbbentőnek tűnnek, tekintve, hogy kevés hasznuk származik az üzletből, és sok vesztenivalójuk van, ha a nyugati figyelmeztetések megalapozottnak bizonyulnak. Zelenszkijnek csak előnyére vált volna, ha zavargások és szerencsétlenségek törnek ki ezekben az országokban, mivel könnyen Putyinra mutogathatott volna, a szolgalelkű nyugati sajtó pedig kötelességtudóan koppintotta volna a közhelyes szalagcímeket.

Az orosz vezető a maga részéről valójában szívességet tett a Nyugatnak. Augusztus 1-je óta nem kaptunk semmilyen jelentést arról, hogy az orosz gabona elhagyta volna a hét fekete-tengeri kikötő egyikét sem - ami valójában az alku része volt a mezőgazdasági berendezésekkel együtt. Az oroszok attól tartottak, hogy a hagyományos megállapodások nem folytatódnak, mivel egyes országok átlépik a határt, és Ukrajnába mennek át beszállítónak.

 

A harmadik forgatókönyv szerint Libanon kivételével egyik ország sem adott le megrendelést sem Ukrajnának, sem Oroszországnak.

De ez nem biztos, hogy azért van, mert a MENA és az afrikai országok igényeit túlzásba vitték. Legalább két másik tényezőt is figyelembe kell venni.

Először is, az elmúlt napokban számos olyan nemzetközi hajózási társaságról kaptunk hírt, amelyek jegyzőkönyvbe foglalták, hogy nem akarják kockáztatni, hogy hajóik Odesszában kikötnek. Ez feltehetően hatással van a fennmaradó csoportok által felszámított árakra, ami viszont néhány afrikai kormányt elgondolkodtathatott, hogy mit tegyen. Jelenleg, ebben az időszakban bizonyos mértékű alkudozás folyhat, ami megmagyarázza, hogy az afrikai országok miért nem küldenek hajókat a Fekete-tengerre.

 



A másik forgatókönyv szerint sok ilyen ország túlságosan szó szerint vette az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete által megfogalmazott fenyegetést, aki nemrégiben Ghánában nagyon világossá tette, hogy azok az afrikai országok, amelyek Oroszországtól vásárolnak olajat, következményekkel fognak szembenézni. Az Egyesült Államoknak ez a Linda Thomas-Greenfield által közvetített alattomos, kissé őrjöngő politikája gyarmati paternalizmust idéz. De vajon túlzásba vitték a gyilkolást? Vajon az afrikaiak úgy látták, mint egy burkolt figyelmeztetést, hogy "csak ne vásároljatok semmit Oroszországtól". Ha félreértették vagy másként értelmezték, akkor azok az afrikai kormányok, amelyek esetleg búzát rendeltek volna Oroszországtól, elgondolkodhatnak. A történet, amit elénk tárnak, nem annyira "az afrikai országok nem vásárolnak gabonát Odesszából", hanem inkább "az afrikai országok visszaléptek az Oroszországgal kötött gabonaüzletektől".

Mindkét esetben Amerika politikája vakmerő, és könnyen előfordulhat, hogy néhány afrikai ország blokkolja az amerikai mobiltelefon-gyártók által használt nemesfémek szállítását, hogy csak egy példát említsünk. Nem arról van szó, hogy Afrikának nincsenek ütőkártyái az ilyen fenyegetésekkel szemben, amelyek a legjobb esetben is anakronisztikusak, tekintve, hogy Amerika már nem egypólusú szereplő a világban.

 

És mégis van egy harmadik ok, amiért ezek az országok nem rendelnek búzát a Fekete-tengerről: a média.

Az lenne az oka, hogy a hanyag újságírók elfogult és teljesen részrehajló tudósításai kihagynak apró, de fontos részleteket ebből az egész történetből? A nyugati MSM úgy döntött, hogy nem számol be az összes részletről, és egy olyan kirakós játékot hagyott nekünk, aminek sok darabja hiányzik - és inkább így akarja, amíg nem tudja eligazodni a búzás történetben, mielőtt egy új verziót kínálna nekünk? Az idő az egyetlen módja annak, hogy megmondjuk. Az elkövetkező hetekben még láthatjuk, hogy megrendelések érkeznek Afrikából, sőt, még az orosz kikötőkből is indulnak hajók. De bármilyen forgatókönyv is valósul meg, továbbra is kérdéses marad, hogy vajon mindannyiunkat becsaptak-e, hogy a búza helyett az afrikai éhínségről szóló sztorit vegyük be. Sokan kétségtelenül azt fogják kérdezni, hogy ha ez a "fenyegetés" valójában nem is volt olyan termékeny, mint ahogyan azt bemutatták, akkor milyen más történeteket tálaltak fel hasonlóan?

https://www.pokolafoldon.hu/blog/a-buza-geopolitikaja-van-benne-egy-szem-igazsag