A nyugati egyetemek olyan kurzusra rögzültek, amely megtagadja a fehér diákoktól a nyugati kultúra irodalmának, művészetének és vívmányainak megismerését, és csak az állítólagos rasszizmusra és a "fehérségnek" tulajdonított gonoszságok gyűjteményére összpontosít, miközben más népek kultúráját és irodalmát tanítja a diákoknak.
Ahogy a brit Telegraph címlapja fogalmaz: "Az egyetemek elhagyják Chaucert és Shakespeare-t, ahogy a 'dekolonizáció' gyökeret ereszt. Számos brit egyetem igyekezett felszabadítani a kurzusaikat a "fehér, nyugati és eurocentrikus" tudástól"
A "tananyag dekolonizációja" azt jelenti, hogy derakcinálni, eltávolítani a fehér etnikumokat a kultúrájukból. Más szóval, a nyugati civilizáció feloldását. Ez ma már az egyetemi oktatás fő funkciója. A fehér diákokat el kell szigetelni az örökségüktől azáltal, hogy visszatartják az arról való tudást, így a fehér népek önismeret nélkül maradnak. A "fehérség" elűzésével tudatlanságban tartva örökségüket, csak mások kultúráját fogják tanítani nekik. Más szóval, ez a kulturális népirtás választott politikája a derakcináción keresztül.
Mi a célja akkor a nemzetbiztonságnak, a védelmi minisztériumoknak, a titkosszolgálatoknak? Miközben az egyetemek azon dolgoznak, hogy lerombolják egy nép önmagáról alkotott elképzelését, a derazinált emberek mire emelkednek fel, hogy megvédjék magukat?
A nyugati világ ellenségei a saját egyetemei, nem pedig az idegen hatalmak.
A Telegram beszámolójából:
William Shakespeare szonettjei mostantól ritkábban szerepelnek a brit egyetemi tantervekben
Az idén ősszel az egyetemre érkező diákok sajátos módon nélkülözve találhatják moduljaikban Geoffrey Chaucer, Jane Austen vagy Shakespeare szonettjeit.
Ez a saját érdekükben történik, a számos brit egyetem szerint, amelyek arra törekedtek, hogy "dekolonizálják a tantervet" és felszabadítsák a kurzusokat a "fehér, nyugati és eurocentrikus" tudás egyenlőtlenségei alól.
A látszólag sok egyetemi tanszéken elfogadott szillogizmus így hangzik: A gyarmatosítás olyan gonoszság, amely ellen fel kell lépni, ezért a nyugati tudás ellen fel kell lépni.
E nézet szerint az akadémikusoknak meg kell változtatniuk a tanterveket - a megalitikus "tudást" pluralista "ismeretekkel" kell felváltani, és az "eurocentrikus" kánont egy sokszínűbb kánonnal kell felváltani.
A "gyarmati örökség" kezelése
A nézetet a The Telegraph által látott Royal Veterinary College egyik dokumentumában lehet összefoglalni, amely szerint: "Az oktatásban használt tudás a nyugati vagy globális-északi narratíván alapul, amelyet következetesen intellektuálisan és kulturálisan felsőbbrendűnek tekintenek, és amelyet más globális tudásforrások és kultúrák kizárásával tartanak fenn.
"A nyugati gyarmatosítás tette ezt lehetővé, és a gyarmati örökség az oktatásban is megmaradt."
Számos intézmény munkatársai azzal érveltek, hogy ez a diákok javát szolgálja, azzal a céllal, hogy a fehér és az etnikai kisebbségi háttérrel rendelkező diákok közötti átlageredménybeli különbséget kezeljék.
Ez az "eredményességi szakadék" központi szerepet játszik az intézmények aggodalmaiban, amelyek buzgón dekolonizálják a kurzusaikat, és úgy tűnik, az ezt a munkát folytató akadémikusok úgy vélik, hogy a kurzusok fehér és nyugati irányból történő elmozdítása fogja megszüntetni a szakadékot.
A dekolonizációt szükségesnek tartják az osztályzatok növeléséhez, és ahogy az egyik intézményben egy levélben tájékoztatták a személyzetet, az akadémikusoknak el kell hagyniuk a hagyományosan a "WEIRD (nyugati, művelt, iparosodott, gazdag és demokratikus)" által tisztelt anyagokat.
Frank Furedi professzor, a Kent Egyetem oktatási szakértője így fogalmazott: "Feltételezik, hogy a befogadó pedagógia segít a diákoknak önbizalmat szerezni azáltal, hogy olyan anyagot tanítanak, amely releváns az életük szempontjából".
Azt állította, hogy a relevanciára való törekvés azt jelenti, hogy a kihívások helyett a biztonságosan ismerős dolgokat tanítják a diákoknak, és a professzorok gyakran olyan anyagot kínálnak a tanulóknak, amelyet "az azonos identitású csoporthoz tartozó emberek" kényelmesen készítettek.
Ennek a pedagógiai filozófiának a hatásait számos egyetemen láthattuk, köztük a Stirlingben, ahol a The Telegraph szerint Jane Austent eltávolították az egyik angol modulból, és helyette az afroamerikai szerzőt, Toni Morrisont választották, azzal a céllal, hogy "dekolonizálják" a tananyagot.
A Leicesteri Egyetem, hasonlóan a "dekolonizáció" érdekében, eltávolította Chaucert a középkori irodalom tantárgyból, a Salford pedig úgy döntött, hogy nem értékeli többé a diákokat a "fehér nyugati" szonettformából.
"Gyarmatosító" zenei notáció
A kérdés nem csak irodalmi jellegű. Oxfordban az egyik professzor a "kolonialista" zenei notáció tanítását kifogásolta, Cambridge-ben pedig a "fül dekolonizációját" célzó modul célja a klasszikus zene és annak a "neoliberális hatalmi rendszerekhez" való kapcsolódásának dekonstruálása. A Birminghami Királyi Konzervatóriumban Beethoven helyett a "fekete Mozart" Chevalier de Saint-Georges-t használják a szonáták tanítására.
A művészeti és bölcsészettudományoktól távolabb a Durham Egyetem a "majdnem teljesen (vagy akár teljesen) fehér" matematikával próbál foglalkozni, a Királyi Állatorvosi Főiskola pedig saját dekolonizációs programot folytat.
Ezeknek
a tantárgyaknak, még a (vélhetően egyetemes) objektivitásban gyökerező
tudományos diszciplínáknak is az a közös bűnössége, hogy a
privilegizált "nyugati tudás" részét képezik.
A
belső dokumentumok szerint a Solent oktatói a következőkre
összpontosítanak: "A fehér, nyugati és eurocentrikus tárgyi tudás
dekoncentrálása, és ehelyett a globális, sokszínű és marginalizált
perspektívákból való merítés".
A Salford egy dekolonizációs útmutatóban figyelmeztet a "nyugati tudásforrások" előtérbe helyezésére, amikor a hallgatóknak "alternatív tudásrendszereik" lehetnek.
A Winchester megosztott egy, a dekolonizációról szóló útmutatót, amely arra ösztönzi az akadémikusokat, hogy "a tudásgenerálás nyugati dominanciájú rendszerét ne helyezzék a középpontba". Hasonlóképpen az Astonban is folynak erőfeszítések az "eurocentrikus filozófiák és narratívák, valamint ezek pedagógiára gyakorolt hatásainak" kezelésére.
A tantervek "fehérségének" problémái
Az Abertay pszichológia tanszéke a "dekolonizációról" szóló frissítésében megjegyzi, hogy a tudományágban nincs reprezentáció, mivel "a pszichológiai tudományok nagy részét a korai években fehér férfiak végezték". A tantervi "fehérség" problémáját a Liverpool John Moores egyetemen is felvetették, ahol az angol tanszék megállapította annak szükségességét, hogy "a fehérség kimondatlan hatalmát meg kell vizsgálni és meg kell kérdőjelezni az alaptantervben".
Az Oxbridge-en is fennáll a minta. A cambridge-i hallgatóknak azt mondták, hogy a klasszikus zene kánonja "birodalmi jelenségnek" tekinthető, Oxfordban pedig a klasszikus "fehér hegemónia" miatt aggódnak.
Sok intézmény hangsúlyozza, hogy a tanításnak mindig tartalmaznia kell a dekolonizáció eszméit: A St Andrew's történelmi kurzusain a személyzet biztosítja, hogy "befogadó és antikolonialista gyakorlatokat" kövessenek, az Edinburgh Napier munkatársai pedig "mind a gyarmati nézeteket, mind a nyugati hegemóniákat megkérdőjelezik a felsőoktatáson belül".
A belső sokszínűségért felelős vezetők sok esetben támogatják ezt a fajta nézetet, és maguk az intézmények is professzionalizálták a sokszínűségért való hittérítést. A londoni SOAS Egyetem például kidolgozta saját, gyakran megosztott "eszköztárát" a dekolonizációra, amely óva int a "nyugatiassággal" vagy "fehérséggel" teli kurzusoktól.
A Kingston is kidolgozott egy hasonló eszköztárat, míg néhány egyetem lehetővé tette a hallgatók számára, hogy egyszerűen megmondják az oktatóknak, hogy mit kellene tanulniuk a diplomájuk során.
Távolról sem magától értetődő a nagyközönség számára
A belső dokumentumok szerint e megközelítés eredendő erénye számos tanszéken megkérdőjelezhetetlen, bár a nagyközönség számára a nyugati tudás újraértékelésének erényei korántsem magától értetődőek.
A belső
politika azonban azt állítja, hogy ezzel a fehér és az etnikai
kisebbségi háttérrel rendelkező hallgatók átlagpontszámai közötti
különbséget akarják kezelni. A londoni SOAS Egyetem adatai szerint
2019-ben 13 százalékos volt a különbség a 2:1-es vagy első osztályú
diplomát szerzett fehér diákok és a fekete, ázsiai és etnikai
kisebbségi diákok között.
A
birminghami Aston belső feljegyzéseiben azt állította, hogy
dekolonizációs munkája "közvetlenül tájékoztatja azokat a
kezdeményezéseket, amelyek az eredményességi szakadékot kezelik".
A Salford, amely a dekolonizáció érdekében elhagyta a szonetteket egy kreatív írás kurzusról, belső üzeneteiben hangsúlyozta, hogy: "Az inkluzív tantervek tükrözik és figyelembe veszik a sokszínű társadalmat és a legkülönbözőbb hátterű diákok tanulási igényeit".
A Leicester a dekolonizációs munkáját "a faji díjkülönbségre adott válaszként" említette, míg az Aberdeeni Egyetem "dekolonizációs irányítócsoportja" a teljesítménykülönbség kezelését nevezte meg kulcsfontosságú kérdésként.
A Kingston dekolonizációs eszköztárának elsődleges célja "az összes hallgató tapasztalatainak, készségeinek és teljesítményének javítása", a Surrey pedig, amely a kurzusait a "WEIRD" ismeretekről irányította el, ezt a "fekete bőrű hallgatók díjazási szakadékának megszüntetése" biztosításával összefüggésben tette.
Canterburyben a "sokszínű és befogadó" tantervre való törekvés célja a teljesítménybeli szakadék megszüntetése; az Oxford Brookes ugyanennek az eredménynek az elérése érdekében dekolonizációt hajtott végre. Ez a célkitűzés az egész akadémiai életben megismétlődik.
A SOAS dekolonizációs eszköztára, amelyet számos brit intézmény átvett, világossá teszi, hogy minden, ami nyugati, gyarmati és fehér, az osztályzatok közötti szakadék megszüntetésével összefüggésben kerül kezelésre.
- Forrás: paulcraigroberts.org
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése