Évente hány légiutas-társaság utasát tapogatják meg a "biztonsági" személyzet tagjai? 500 millió? Egymilliárd?

És hányszor olvasta, hogy terroristát kaptak el? Ha olyanok, mint én, akkor ez a szám nulla. És hány terrorista robbantott fel repülőgépet az utóbbi időben? Kevesen, ha egyáltalán voltak. Nem mintha az átvizsgálás bármit is változtatott volna, amint azt a dublini repülőtéren nemrégiben végzett ellenőrzés is bizonyítja. "A dublini repülőtér biztonsági szintje megkérdőjeleződött, miután a múlt hónapban fegyverek és robbanószerkezetek kerülték el a szkennereket - írja az Irish Mail on Sunday.

A beszámolók szerint hét "tiltott tárgy" jutott át a biztonsági szkennereken és a személyzet táskáiban az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség ellenőrzése során."

Az a híresztelés, miszerint egy Panzer VIII Maus harckocsi is kicsúszott a sasszemű őrök kezei közül, egyelőre meg nem erősítették. A dublini repülőtér nincs egyedül a használhatatlanságával. Amerikában például a TSA számos etikai behatolási teszten megbukott, valószínűleg azért, mert annyi időt töltenek a fogoly utasok tapogatásával és a poggyásztárgyak kirablásával, hogy úgymond elvonják a figyelmüket a labdáról. Érthető, mert a TSA személyzetének többsége úgy néz ki, mintha a legközelebbi állami büntetés-végrehajtási intézetből szabadult volna. Nem meglepő tehát, hogy az IG néhány évvel ezelőtti jelentése szerint a TSA nem kevesebb, mint 80%-ban megbukott az ellenőrzéseken. A DHS egy korábbi tanulmánya pedig úgy találta, hogy a TSA átvizsgálások és még az invazív motozás is "teljesen hatástalanok" a rejtett fegyverek felkutatására.

 

 

Szép munka, srácok.

De hogy elismerést adjak, ahol ez megilleti őket, volt néhány látványos buktatójuk, amelyek megakadályozták a potenciális katasztrófát. Mint például a texasi Lubbockban beszálló hölgy esete, ahol az ügynökök felfedezték, hogy a mellei csatlakoztak az ISIS-hez. Igen, úgy tűnik, hogy a mellbimbógyűrűi olyan nagy (bár nem részletezett) biztonsági fenyegetést jelentettek, hogy az elkötelezett személyzetnek fájdalmasan ki kellett őket szednie. A TSA azzal is kitüntette magát, hogy elkobozta egy hisztérikus, kerekesszékes hároméves kisfiú szeretett plüssbárányát, elutasítva minden kegyelmi kérést.

Úgy tűnik, a terroristák manapság korán kezdenek. Vagy vegyük például egy pilóta esetét (teljes egyenruhában), akit éppen akkor állítottak meg, amikor fel akart szállni, mert egy vajkést tartott magánál. Egy tompa kést, amelyet a légitársasága adott neki! Ismerek egy nőt, akit csak akkor engedtek felszállni, ha átadta a szemöldökcsipeszét. Mire számítottak - hogy beront a fedélzetre, és azt kiabálja, hogy "vigyenek Iránba, vagy kitépem a szemöldöküket"? De azt hiszem, jobb a túlzott szigor, mint az alternatíva. Mint a szomáliai eset, ahol egy helyi biztonsági ügynök a fedélzetre lépéskor átadott egy laptopot egy dzsihadistának, miközben az orosz nyomozók megállapították, hogy az egyiptomi Sharm el Sheikh repülőtéren egy biztonsági ügynök helyezte el azt a bombát, amely 2015-ben felrobbantott egy orosz turista repülőgépet, megölve mind a 224 utast. Ilyen barátokkal, mint ezek......

A repülőtéri biztonsági intézkedések pantomimjának vajmi kevés köze van az utazók biztonságához. Vegyük például a profilalkotás kérdését. Vagy helyesebben annak hiánya. Mindenkit ugyanolyan ellenőrzésnek vetnek alá, egy vad tekintetű, fiatal, szakállas afgán ugyanolyan elbánásban részesül, mint egy svéd nagymama. És nagyon gyakran az ellenőr a terrorista demográfiai csoportból kerül ki, amint azt ez a fénykép is mutatja, ami egy olyan fordított rendszert eredményez, ahol a legvalószínűbb terroristák tapogatják és zaklatják azokat, akik a legkevésbé valószínű, hogy terroristák.

 

 

Gondoljunk csak az alternatív könnyű célpontokra. Például a vonaton vagy autós kompon utazók gyakorlatilag semmilyen biztonsági ellenőrzésen nem esnek át. Egy terroristának nem okozna gondot felszállni egy vonatra két, időzített robbanóanyaggal teli bőrönddel, elhelyezni azokat a mozdony melletti kocsiban, és a következő megállóban leszállni. Ezután megpakolhatná az autóját még több robbanóanyaggal, és felszállhatna egy autós kompra, ahol gyakorlatilag nem is létezik biztonsági ellenőrzés, és félúton felrobbanthatná a bombát.

És mi akadályoz meg bárkit abban, hogy bombát vigyen be egy bevásárlóközpontba, azt egy bevásárlókocsiban hagyja, és úgy időzítse, hogy az azután robbanjon fel, miután biztonságosan elhagyta a helyszínt? Semmi. És egy ilyen támadás olyan közel és személyesen hozná a dolgokat, ahogyan egy repülőgépes támadás soha nem tudná.

Akkor miért olyan ritkák az ilyen támadások, mint a tyúkszem? Csak feltételezhetjük, hogy az utcáinkon bolyongó terroristák száma, akik hajlandóak és képesek ilyen robbantásokra (az FBI, a CIA és más állami "biztonsági" ügynökségek kivételével), valóban nagyon kicsi.

És ha ez igaz, akkor miért van szükségünk az elsöprő repülőtéri biztonsági apparátusra, annak minden abszurd - és haszontalan - eljárásával együtt?

Ez, ahogy mondani szokták, egy nagyon jó kérdés.

 

 

Véleményem szerint a pantomim számos kabalista célt elér. Először is, a félelem és a gyanakvás légkörét erősíti, ami a lakosságot hozzászoktatja ahhoz, hogy a biztonsági államban éljen, és önként feladja az alapvető szabadságjogokat, különösen a magánélethez kapcsolódó szabadságjogokat.

Ez egyfajta engedelmességi tréning, amely dehumanizálja és megalázza a közvéleményt, és úgy kezeli őket, mint a Cabal által tekintett marhákat.

Egy szép kis bónusz a rendszer azon képessége, hogy a helyszínen vagy a jogi rendszeren keresztül (sok szerencsét hozzá) ki tudja iktatni azokat a "bajkeverőket", akik tiltakoznak az ilyen intézkedések ellen.

Az ilyen lázadók aztán bekerülhetnek az Orwell által figyelmeztetett biztonsági rendszerekbe.

 

"Mindig szemek figyelnek téged, és a hang beburkol. Alvó vagy ébren, bent vagy kint, a fürdőben vagy az ágyban - nincs menekvés. Semmi sem volt a tiéd, kivéve azt a néhány köbcentimétert a koponyádban."

https://www.pokolafoldon.hu/blog/a-legi-utazas-oromei