Szaúd-Arábia jelenleg nem csak háborúra készülődik, de egyenesen mohón vágyik arra, hogy a kanócot végre ő gyújthassa meg. Az elmúlt napokban legénységgel és földi kiszolgáló személyzettel szaúdi harci repülőgépeket telepítettek a törökországi Incirlik légitámaszpontra. Az áthelyezésre az Amerikai Egyesült Államok által az Iszlám Állam ellen vezetett fegyveres együttműködés keretében került sor. A Szíria és Irán elleni török-szaúdi szervezkedést valójában a síiták elleni szunnita szövetségnek kell tekinteni. És Libanon a szaúdiak felszólítása ellenére megtagadta, hogy csatlakozzon ehhez a szövetséghez.
Az iszlám legradikálisabb ága, a wahabiták uralta, olajban gazdag sivatagi országban egy hete zajlanak az ország történetének legnagyobb hadgyakorlatai, melyen 20 állam csapatai vesznek részt. Szaúd-Arábia végre learathatja, amit évtizedek óta az olajból – és Amerika barátságából – származó, a világ minden részére irányuló nagyvonalú pénzbeli juttatásaival elvetett, és amit elsősorban az arab és afrikai államokba invesztált. A Northern Donner = az Észak villáma (mennydörgése, mennykője) elnevezésű hadgyakorlat – amit nem jeleztek előzetesen, hanem csak első napján jelentettek be a világnak – 10 nappal ezelőtt kezdődött, és állítólag még egy hétig tart. A hadgyakorlat első napján Riad Bashar al-Assad szír elnököt „erőszakos megdöntéssel” fenyegette meg – a háborúk pontosan így szoktak elkezdődni.
A dolgok hátterében többek között az Iszlám Állam elleni győzelem elmaradása, és az orosz segítséggel magához térni látszó Asszad-rezsim megerősödése áll. Szaúd-Arábia Jemenben már háborúban áll a síita felkelőkkel, akiket Irán támogat. Mindezek közre játszanak abban, hogy a Szaúd-Arábia vezette síita-ellenes front egyre jobban kiterjed, a Földközi tengertől a Perzsa öbölig, a török határtól egészen a pakisztáni és afgán határokig. Miközben Szaúd-Arábia demonstratív módon késznek mutatkozik a közel-keleti konfliktus megoldásába katonailag is beavatkozni, elhallgatja, hogy az iszlám terroristák aktív támogatásával ő az egyik legfőbb fenntartója a mostani konfliktusnak. Szaúd-Arábia érdekszövetséget kötött az amerikaiakkal a Szíriában uralkodó alawitákkal (akik a síitákkal szövetségesek) szemben, kiknek soraiból az Asszad-család származik. „Az én ellenségem ellensége az én barátom” mottó alatt megegyeztek abban, hogy mindenáron felkelést szítanak az Asszad-kormány ellen.
Elsőnek a szunnita szír klánokat környékezték meg, és látták el pénzzel és fegyverrel és logisztikai támogatással. Washington az akció kezdetekor egy Szabad Szír Hadseregről regélt, ami valójában az iszlám milíciák része, ahogy az Iszlám Állam is az. A mai napig nem teljesen világos, hogy mely kormányok és intézmények működnek össze sikeresen az Iszlám Állam és milíciáinak fedezéke alatt.
A Közel-Kelet egyetlen – múltjában – erős keresztényi befolyás alatt álló országa Libanon. Eredetileg ez a terület az oszmán birodalomban a keresztények menedéke volt, akik az elnyomás és zaklatások miatt a Földközi tenger partvidékének e hegyes, zegzugos területére húzódtak vissza. Keresztény többsége azonban a közel-keleti háborúk során elveszett. De hogy Libanon még egyáltalán létezik, azt pont az itt élő keresztényeknek köszönheti, csakúgy, mint korábbi jólétét [Bejrútot a Közel-Kelet Párizsának tartották a háborúk előtt]. Libanon a Közel-Kelet egyetlen országa, melynek kormányában minden vallás képviselője megtalálható, és ezzel egyedülálló kivételnek számít e térségben.
Hogy a keresztények Libanonban, ami valójában a keresztények országának számított, elvesztették többségüket, annak Izrael állam megalakulása és a korábban Palesztinában élő palesztinok, szunnita mohamedánok elűzése az elsődleges oka. Amikor a palesztinok reménye meghiúsult, hogy visszatérhetnek Izraelbe, a PLO megpróbálta Libanont a palesztinok számára elfoglalni. Ebben a törekvésükben a Libanonban élő szunnita mohamedánok támogatták őket, aminek véres polgárháború lett a következménye. Bár a kísérlet nem sikerült, de az ár nagyon magas volt. 27 évvel a háború vége után Libanon még mindig messze van attól a jóléttől, amit a polgárháború előtt élvezett, és amit a keresztény lakosságának köszönhetett, ahogy azt is, hogy Libanonból nem lett második Irak, Szíria, Jemen vagy Líbia.
A mára kialakult helyzet megértéséhez tudni kell, hogy Szíria az 1970-es években segítséget nyújtott a libanoni keresztényeknek a palesztin hódítási kísérlet ellen. És azt is, hogy az alawiták természetes szövetségeseinek, a síitáknak száma az országban az elmúlt évtizedekben jelentősen megnőtt. Tény az is, hogy bár a keresztények hálásak voltak a szír katonai segítségért, de ettől még ők sem akartak szír fennhatóság alá kerülni, ezért ők is síkra szálltak a szír csapatok – 2005-ben végetért – visszavonulásáért. Ez nem változtat azon, hogy a libanoni keresztények tudják, hogy szír hittestvéreiknek, akikkel nemcsak szövetségi, de családi szálak is összefűzik őket, Asszad alatt sokkal jobb dolguk van, mint lenne a szunniták, illetve a wahabiták alatt.
Ezek az adatok részben megmagyarázzák, miért nem akar Libanon részt venni az amerikaiak által jóváhagyott, Szaúd-Arábia által szervezett síita ellenes szövetségben. A fő ok az önvédelem egy további szörnyűséges háborútól, amibe nem akarnak belekeveredni. Csakhogy ezt a döntést a kis országnak drágán kell megfizetnie. Riad a napokban egy egész büntető-katalógust tett közzé Libanon ellen.
Ebben Salman király visszaköveteli elődjétől, Abdallah királytól 2013 végén Libanonnak ajándékozott 3 milliárd dollárt, amit a libanoni hadsereg felfegyverzésére fordítottak. Hatalmas összeg ez, amiből Libanon francia fegyvereket tudott vásárolni hadserege számára. A libanoni hivatalos hadseregben minden nemzetiség és vallás tagjai képviselve vannak, ami nagyban növeli egy olyan ország stabilitását, amiben alig 25 évvel ezelőtt számtalan fegyveres milícia harcolt egymás ellen.
Riad felhívásban figyelmeztette állampolgárait, hogy „biztonsági okokból” ne utazzanak Libanonba. Ma, azaz február 24-én Riad még messzebb ment, és minden szaúdit felszólított, hogy hagyják el Libanont. Legszorosabb szövetségesei, a Golf-államok követték példáját. A szaúdi állampolgárok mai visszahívása polgári síkon egy fegyveres általános mozgósításnak felel meg.
A harmadik fenyegetés közvetlen és még az eddigieknél is súlyosabb következményekkel járhat: Bár ezt hivatalosan nem hirdették ki, de éppen elég hangosan beszélnek róla: Szaúd-Arábia és a Golf-államok kiutasíthatnak mintegy 400 ezer libanoni vendégmunkást. Hogy ez egy 4,4 millió lakosú (amihez még 450 ezer palesztin, és 1.250 ezer szíriai menekült jön) ország számára gazdaságilag mit jelent, könnyű kiszámítani. Legkésőbb e fenyegetés közismertté válása óta minden libanoni tudja, hogy Szaúd-Arábia komolyan gondolja, és kis országukat térdre akarja kényszeríteni.
Egy pletykaszinten terjedő negyedik fenyegetés, miszerint a szunnita családok által uralt Golf-államok kiveszik pénzüket a libanoni bankokból, hogy ezzel az országot gazdasági és szociális válságba taszítsa, kerekíti le a fenyegető üzenetek sorát.
Salman szaúdi király bosszúja azután vette kezdetét, hogy a libanoni külügyminiszter, a maronita keresztény Jebran Bassil az arab külügyminiszterek legutóbbi találkozóján vonakodott a Szaúd-Arábia által beterjesztett Irán-elleni határozatot elfogadni, és ezzel a szaúdi szövetségbe belépni.
Nem csak iszlám körökben, de libanoni keresztények között is az a hír járja, hogy Izraelnek egy lerombolt környék, mint egyfajta gigantikus földsánc, nem lenne kedve ellen. Mint ahogy azon nyugati erőknek sem, akik egy háború után gátlástalanul rátennék kezüket a Közel-Kelet természeti kincseire.

Megjegyzés:
1. Az olajár drasztikus csökkenésével Szaúd-Arábia állítólag a csőd szélére került. Ez is oka lehet annak, hogy eddigi taktikáját a wahabita iszlám terjesztésére és az egész világ Allah járma alá való hajtására meg kellett változtatnia: Eddig pénzzel akarta a wahabiták világhódító tervét megvalósítani, miután azonban kiapadtak a forrásai, a gyorsabb és véresebb út maradt csak számára. Ezért vesz részt a mohamedán tömegek Európába való telepítésében, amivel – a Trójai falóhoz hasonlóan – harcosait helyezi el a megszállni kívánt területeken, és akiket majd a megfelelő időben fegyverhez juttat.
2. Amerikában nemsokára véget ér az Obama-éra, és ha az amerikaiak nem őrültek meg teljesen, akkor olyan valaki lehet az új elnök, aki nem szándékozik az iszlámmal az eddigi szövetségesi politikát folytatni. Ez is arra sarkallhatja Szaúd-Arábiát, hogy gyorsan cselekedjen, és döntésre vigye a világhatalomért folytatott mostani háborút.
3. Izrael és az Iszlám Állam különös kapcsolata: A történelem eddigi folyása azt diktálná, hogy az arab muzulmánok elsőnek Izraelt támadják meg. Fura módon ennek ellenkezője történik: mindenütt pusztítanak az iszlám milicisták, csak Izraelben nem, ami ráadásul a fanatikus szunnita és wahabita oldalt támogatja. Ennek vajon mi az oka?
4. Hogy a harmadik világháború már régen zajlik, az nem kérdés. Kérdés csak az, hogy Isten az iszlámmal hajtatja-e végre az egykor keresztény nyugati világ megérdemelt megfenyítését, és a föld színéről való eltörlését, vagy valami más módon indítja meg a modernkori „özönvizet”, ami eltörli ezt a szentségtörő, gyáva, elpuhult, hitehagyott nemzedéket.
(forrás: www.katholisches.info – 2016. február 24.)
http://katolikus-honlap.hu/1601/becker.htm