Chicagóban egy több kórházat üzemeltető vállalatnak több mint 10 millió dollárt kell fizetnie 500 dolgozójának, akik vallási okokból nem voltak hajlandók "beoltatni" magukat az ú. n. Covid-oltóanyaggal. A NorthShore University HealthSystem nevű vállalat dolgozói ú. n. "Sammelklage"-t – gyűjtőpert – nyújtottak be munkaadójuk ellen.
[Ennek az eljárásnak az a lényege, hogy a vádat ugyan egy ember nyújtja be a vállalat ellen, de mindazok, akik csatlakoznak hozzá, a döntés végén ugyanabban a sikerben, vagy sikertelenségben részesülnek, mint a vádat benyújtó. Mielőtt a tényleges perre sor kerülne, a bíróság felajánlja a feleknek a peren kívüli megegyezést. Ha a bizonyítékok és a szakmai vélemények a vállalat kárára billentik a mérleget, és ezzel a vállalat vezetői arra kényszerülnek, hogy inkább kiegyezzenek, azaz nagy összegű kártérítést fizessenek a károsultaknak, akkor a felajánlott kártérítés összegéből mindenki megkapja a rá eső részt, és a pert nem is folytatják le. Ha a felek nem tudnak kiegyezni, akkor elkezdődik a valódi per, ami ugyan nagyon sokáig eltart, de ha a perelők nyernek, lényegesen több pénzt kapnak. – Ilyen pert akart a német Füllmich ügyvéd és csoportja már a kezdeteknél benyújtani a mindenütt bevetett ú. n. Dorsten-Covid-teszt miatt, amiről feltalálója többször kijelentette, hogy egyáltalán nem alkalmas a fertőzés megállapítására. De mindezidáig semmire sem jutottak, egyetlen ilyen pert nem tudtak elindítani…]

A vállalat hat kórházat tart fenn Chicagóban. 2021 októberében a dolgozók egy csoportja által megbízott jogi képviselő levelet írt a vállalat vezetőinek, amelyben azt követelte, hogy ügyfeleiket vallási okokból mentse fel az oltás kötelezettsége alól. Ezek a dolgozók azért nem akarják "beoltatni" magukat, mert az "oltóanyagok" kifejlesztésénél, vizsgálatánál vagy előállításánál abortált bébik őssejtjeit is felhasználták. A vállalat nem tett eleget a felszólításnak. Ezt követte a feljelentés, ami végül a peren kívüli megegyezéshez vezetett.

Mindazok a dolgozók, akik csatlakoztak a feljelentéshez, szintén érvényt szerezhetnek igényüknek. Akiknek felmondtak, mert nem engedték magukat beoltatni, azokat a vállalatnak ugyanazokkal a feltételekkel – fizetéssel, beosztással –, mint amilyenekkel korábban alkalmazásban voltak, vissza kell venniük, ha vissza akarnak menni. A vállalat arra is kötelezte magát, hogy az oltást vallási okokból megtagadó dolgozóit semmilyen hátrányos megkülönböztetésben nem részesíti. Ezen kívül a perhez csatlakozó 500 dolgozónak 10,3 millió dollár kártérítést is kifizet.

Az amerikai jogrendszerben nagy hagyománya az ilyen típusú pereknek, sőt, egy megnyert per precedens hatással bír a hasonló témájú perekre.

(forrás: www.kath.net – 2022. augusztus 5.)
https://www.katolikus-honlap.hu/2201/sammelklage.htm