Beszédében Alekszandr Zaharcsenko államfő utalt is erre. Mélységes tiszteletét fejezte ki a Nagy Honvédő Háború veteránjainak. Akik hősöknek, a ma hőseinek voltak elődei. Akik – a mostaniak – méltó utódai a nagy elődöknek. És ugyanazért küzdenek: a fasizmus ellen, szülőföldjük felszabadulásáért.
Pedig hát nem lehetett kizárni súlyos provokációk lehetőségét. Poros Jankó üzenetben tiltotta meg a donyeckiknek a Győzelmi Napi díszszemlét, a junta, és annak terrorlegényei is megfenyegették Donyeck népét: ne merjenek kimenni az utcára, ünnepelni a Győzelem Napját.
De kimentek. A Donyecktől néhány kilométerre lévő Makejevkában is 50 ezren. De felvonult a még különösen sokat szenvedett Gorlovka lakossága is.
Donyeckben pedig büszkén vonultak a díszegységek. A tankok, páncélosok, nehéztüzérség. Akik felvonulását ugyancsak tiltani akarta a gazdái kegyét kereső EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) helyi missziója.
Megható volt látni a díszszemlét ugyanazokon az utcákon, tereken, ahol tavaly március-áprilisban Donyeck népe még elkeseredett, hősi küzdelmét vívta. A junta berendezkedő hatalma ellen. A városba “rendcsinálásra” érkezett terrorlegények ellen. E harc, bizony, egyes időszakokban majdhogynem reménytelennek tűnt. Donyeck népe azonban, újra és újra, összeszedte magát. És kivívta szabadságát – bár azt még, ki tudja meddig tartó, még milyen súlyos véráldozatok, pusztítások árán, még meg is kell védeni. És föl kell szabadítani a két egykori megyének most a junta uralmát nyögő területeit, településeit. A hősies harcában – egyelőre legalábbis – elbukott Szlavjanszkot, Kramatorszkot. A sokat szenvedett Mariupolt.
Megható volt látni, hogy a tegnapi bányászok, kohászok – nemrég még békés foglalkozásukat űző, a harcban járatlan emberek – ma milyen keményen, délcegen feszítettek harci járműveiken, illetve vonultak kemény, szabályszerű lépéseikkel. Milyen délcegen, komoly arccal állt a két kópé parancsnok – az Oroszországból önkéntesnek érkezett “Motorola” (Arszenyij Pavlov), illetve a pár éve egyszerű bolti biztonsági őr, “Givi” (Mihail Tolsztih) páncélos járműveiken. Ma már mindketten – harmincas éveikben járó fiatal emberek, Motorola személyében újdonsült családapa – alezredesek, a Donyecki Népköztársaság Hősei.
És megdicsőülten, a nekik járó tisztelettel övezve ültek a donyecki veteránok. Nem úgy, mint Maradék-Ukrajna városaiban, a megszállt Harkovban, ahol ezen a napon is újabb, keserű megaláztatásokat kellett elszenvedniük a diadalmaskodó fasiszta suhancoktól. Poros Jankó náci rezsimjétől. Attól, amelyik betiltotta a Győzelem Napját, és valamiféle szánalmas “megemlékezés és engesztelés napját” csinálva abból. Egybe kényszerítve a hős veteránokat a kivénhedt fasisztákkal, akik hetven valahány éve térdig gázoltak saját honfitársaik vérében.
Kijevben a kedvetlen, tartalmatlan, lelkileg üres rendezvényeken csak lézengtek az emberek. Miközben Poros Jankó Gdanskban fürdőzött fasiszta cinkosainak elismeréseiben.
Ilyen volt hát a díszszemle Donyeckben:
Így köszöntötte Donyeck, az övéit:
És egy évvel ezelőtt, egy másik városban, másik – tragikus – Győzelem Napja. Így fogadta Mariupol egy másik, egy hódító, agresszor hadsereg tankjait:
(Cs.S. B-R)
Múlófélben az ünnepi csend Donbasszban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése