Gianni Infantino, a FIFA elnöke, a világ labdarúgó-szövetség leghíresebb 52 éves porontya az utóbbi időben nem sokat szerepelt a hírekben.  A hatalom ilyen teremtményei a legjobb (és legrosszabb) munkájukat az árnyékban végzik.  De mivel a FIFA férfi világbajnokság már javában zajlik, úgy gondolta, bölcs dolog, ha néhány olyan kérdéssel foglalkozik, amelyek bosszantották tiszta, zaklatott énjét.  A negatívkedőknek és kritikusoknak szóltak, azoknak, akik kritizálták Katar emberi jogi helyzetét, a szexuális kisebbségekhez való hozzáállását, a siralmas munkavédelmi helyzetét, a sikeres vesztegetési törekvéseit, amelyekkel eleve megszerezte a pályázatot. Röviden, a vicc, ami ez a világbajnokság.

Ami ezután következett, az már-már borzalmasan vidám volt, és a régi bibliai tilalommal lehetne összefoglalni, miszerint nem szabad az első követ dobni.  Talán volt ebben valami Woodrow Wilson amerikai elnökből, aki 1915-ben azt állította, hogy egyik nemzet sem ítélkezhet a másik felett.  (Bármennyire is mesés volt ez, az elnök mégis elítélte a császári Németországot és a császárságot, és ezzel az Egyesült Államokat belekeverte az első világháborúba).

A FIFA mindig is az ítélkezésnek ezt a korlátozott felfogását vallotta, nem véletlenül.  Aligha számít sportszervezetnek, és inkább egy maffiaszerű vállalathoz kellene hasonlítani.  Tisztségviselői számára a korrupció a megszokásig naturalizálódott, és aki köveket akar rá dobálni, annak kőbányára lenne szüksége.

Ami ezen a sajtótájékoztatón a tornát megelőzően történt, az a sportmosás groteszk példája volt a maga groteszk módján, és biztos jele annak, hogy a katari Legfelsőbb Szállítási és Hagyományőrző Bizottság tényleg eltalálta az infantilis, zavart Infantinót.

A Katar eredményeit, a tornát és ezzel együtt a szervezet hitelességét és hozzáértését bírálókkal szembeni kritikáinak lehúzására tett kísérletében Infantino egy sor hátrányos helyzetű és visszaélést elszenvedett csoportot sorolt fel, és mindegyikükkel rokonságot állított.

"Ma katari vagyok, ma arab vagyok, ma afrikai vagyok, ma meleg vagyok, ma fogyatékos vagyok, ma [sic] vendégmunkás vagyok".

Ez egy nagyon gyenge előadásnak ígérkezett a stand-up identitáspolitikában, de Infantino azzal minősítette megjegyzéseit, hogy felfedte a gyermekkorában zaklatott pszichéjét.

"Nem vagyok katari, afrikai, meleg, fogyatékos, és nem vagyok igazán migráns munkás, de tudom, mit jelent, ha diszkriminálnak és terrorizálnak, külföldiként egy idegen országban, gyerekként az iskolában azért terrorizáltak, mert vörös hajam és szeplőim voltak.  Ezért is bántalmaztak."

Az egész arról szólt, hogy üldözött vörösbőrű.

Beszéde során végig "erkölcsi leckéztetésnek", egyoldalúnak és képmutatónak szidta a kritikát.

"Nem akarok életleckéket adni, de ami itt folyik, az mélységesen, mélységesen igazságtalan".

Európának magának is be kellett ismernie, hogy nem éppen irigylésre méltó a teljesítménye.

"Azért, amit mi, európaiak az elmúlt 3000 évben tettünk, bocsánatot kellene kérnünk a következő 3000 évben, mielőtt erkölcsi leckéket adnánk az embereknek."

Milyen kényelmes.

Infantino üzletkötő módjára sürgette a sajtót és a tanácstalanokat, hogy vegyenek részt, segítsenek és egyesüljenek.

"A világ eléggé megosztott.  Mi egy FIFA-világbajnokságot szervezünk, nem háborút.  Mi egy FIFA-világbajnokságot szervezünk, ahová azok az emberek, akiknek sok problémájuk van az életében, megpróbálnak eljönni és élvezni" - mondta.

A torna emellett "sok ember szemét felnyitná a nyugati világból az arab világra".

E tévhitű beszéd nagy része - eltekintve attól a könyörgéstől, hogy ne lássuk a nyilvánvalót - azon az elképzelésen alapult, hogy a társadalmak nagyvonalú sporttevékenységgel megváltoztathatók.  De nincs okuk rá, hogy miért kellene, és nincs sok történelmi bizonyíték arra, hogy ez valaha is megtörtént volna.  Épp ellenkezőleg: a mindenkori rezsim magáénak érzi a show-műsorral járó dicsőséget, és úgy érzi, hogy megjutalmazták.

Hamis egyenlet azt feltételezni, hogy az olimpia megrendezése, mondjuk, 1936-ban a náci Németországban megértőbbé és toleránsabbá teszi a társadalmakat.  Ez biztosan nem így történt, és nem változtatta meg a Hitler és gyilkos csatlósai által a háború és a népirtás felé vezető utat.  Az Infantinótól származó visszataszító ostobaságok olyanok, mint amilyeneket az egyetemektől a sportigazgatókig a menedzsment osztályok ontanak magukból.  A rendőrállamok és a sport mindenféle felhajtás nélkül létezhetnek és virágozhatnak egymás mellett.

Gyakran magát a sporttevékenységet is kisajátítják, és az állam napirendjének részeként terjesztik elő.  Pontosan ezért volt Katar olyan elfoglalt és pazarló, etikailag homályos labdarúgókat és erkölcstelen PR-szakembereket alkalmazva, hogy felfrissítse megtépázott imázsát.  A hatóságok azt is tudják, hogy egyetlen csapat sem ígérte meg a torna bojkottálását, így a játékosok az országról szóló hamis moralizálással foglalkozhatnak, anélkül, hogy változást érnének el.

Infantino saját szerepe egyértelműen a jól kereső szolgalelkűség, az adminisztrátor talpnyaló válasza David Beckham leborulására és azokra a játékosokra, akik boldogan fogadják a katari állam nagylelkűségét.

Infantino jobb, ha visszamegy az árnyékba, ahol megkenheti a tenyerét és spekulálhat a múltjáról, mint egy meggyötört, szeplős vörösbőrű.  Ő is kap még négy évet a FIFA élén.  "Visszataszító.  Veszélyes.  Káros" - így értékelte a tornát Melissa Reddy újságíró, aki ennek ellenére ott volt, hogy tudósítson a tornáról.  "Mégis egy ilyen embert választanak újra a FIFA élére, ellenfél nélkül."  Ahhoz képest, hogy valakit megfélemlítettek, elég jól teljesített.

https://southfront.org/ginger-sufferings-gianni-infantinos-sportswashing-performance/