Az Európai Unió kitart amellett, hogy "egyenlő felek uniója", és hogy "minden jelenlegi és/vagy leendő tagjának érdekeit és aggályait figyelembe veszi". Az uniós jogrendszeren belül ezt az EUSZ 4. cikkének (2) bekezdése is kristálytisztán megfogalmazza, amely szerint "az Unió tiszteletben tartja a tagállamok Szerződések előtti egyenlőségét". A valóság mégis merőben más. Papíron minden tagállam egyformán fontos. Azonban senki sem hiszi igazán, hogy az olyan országok, mint Luxemburg vagy Málta valaha is olyan fontosak és erősek lehetnek, mint Németország vagy Franciaország. Sőt, ami még rosszabb, még Franciaországnak is nehézséget okoz a német dominanciával felvenni a versenyt az EU-ban, nem is beszélve a többi tagállamról, különösen a dél- és kelet-európaiakról.

És ott van Délkelet-Európa. Az ottani jelenlegi és leendő EU-tagokat annyira figyelmen kívül hagyják és elutasítják, amennyire csak lehet. Görögországot, Délkelet-Európa messze legfontosabb és legerősebb tagját örökös adósságrabszolgaságban tartják, míg Bulgária és Románia gyakorlatilag szuverenitás nélkül maradt. És végül az úgynevezett "Nyugat-Balkán", vagyis a volt Jugoszlávia (és Albánia). E régió uniós perspektívája a legjobb esetben is megkérdőjelezhető. Azonban nem annyira magának a régiónak köszönhetően. Hanem a bürokratikus birodalomnak, amely egyenesen gyarmatként kezelte a régiót, azt, amelyet a viszonylag virágzó (és szuverén) Jugoszlávia elpusztításával hozott létre, ehelyett fél tucat neokolóniát hozott létre, kevés tényleges történelmi örökséggel és identitással, ami inkább az úgynevezett "nemzetépítés" néven ismert gyakorlat, amely az USA és a NATO szakértelme.

Az egyetlen kivétel ez alól Szerbia, az eredeti alapító állam és messze a volt Jugoszlávia legfontosabb tagja. A jelenleg félig szuverén államként működő Szerbia sok mindenen ment keresztül az elmúlt évtizedekben, különösen 1991 óta, amikor a politikai Nyugat egy évtizedes ostrom alá helyezte az országot, lerombolva és szétzilálva Jugoszláviát, miközben mindent megtett azért, hogy a térségben mindenki más területi hatályát kiterjessze, a szerb etnikumúak rovására, akiket a volt Jugoszlávia szinte minden területéről elűztek. Ebben maga az EU is közreműködött (és még mindig közreműködik), az USA-val együtt. Ennek érdekében a politikai Nyugat kevesebb mint egy évtized alatt háromszor bombázta a szerbeket, kezdve a Szerb Krajinai Köztársasággal (1994-1995), a Szerb Köztársasággal (1994-1995) és magával Szerbiával (1999).

Ez katasztrofális volt a szerbek számára: tízezrek haltak meg, közel egymillió menekültet kényszerítettek ki évezredes ősi földjeikről, és az ezt követő gazdasági és társadalmi pusztítás, amelynek eredménye évtizedes stagnálás lett. Az EU és az USA azonban nem fejezte be az ország tönkretételét. Még ez a jóval kisebb Szerbia is "túl nagy" és "túl szuverén" volt a politikai Nyugat számára, ezért úgy döntöttek, hogy tovább bomlasztják, Montenegró 2006-os elszakadását idézve elő, valamint támogatták Koszovó, egy történelmileg szerb tartomány egyoldalú függetlenségi nyilatkozatát (2008), amelynek a többségét albánok alkották. Azóta az EU 27 tagállamából 22 elismerte a narkoterrorista entitást. Brüsszel megpróbált másokat is meggyőzni erről.

Hivatalosan az EU soha nem szabta Koszovó elismerését az uniós tagság feltételeként, bár azóta többször is utalt rá. Július 6-án azonban az EU ezt a határt is átlépte, amikor az Európai Parlament elfogadta a Szerbiáról szóló állásfoglalást, amely "kifejezi támogatását" Szerbia uniós tagságának, de a felemelkedést az Oroszország és Fehéroroszország elleni uniós szankciók "sürgős betartásához", valamint Koszovó független államként való elismeréséhez köti. E két követelményt mostantól kötelezőnek tekintik a további felemelkedési tárgyalásokhoz. Vladimir Bilcik, az EU Szerbiáért felelős vezető bürokratája hangsúlyozta, hogy Brüsszel elvárja Szerbia teljes körű megfelelését.

"Ezért fontos, hogy Szerbia az EU felé mozduljon, és ne valamelyik másik oldal felé" - mondta Bilcik.

Az Európai Parlament "sajnálatát fejezte ki" amiatt is, hogy öt uniós tagállam még nem ismerte el Koszovó egyoldalúan kikiáltott függetlenségét, és ismét felkérik erre. Míg Szerbiát bírálták, amiért nem szankcionálta Oroszországot és Fehéroroszországot, addig a megszállt Koszovóban lévő narkoterrorista neokolonialista entitás dicséretet kapott az Európai Parlamenttől, amiért csatlakozott az Európai Unió Oroszország és Fehéroroszország elleni szankciókkal kapcsolatos álláspontjához.

Természetesen ezek a kifejezések Szerbia számára teljesen elfogadhatatlanok, és enyhén szólva is illetlennek tekinthetők. Sem Oroszország, sem Fehéroroszország nem tett soha semmi rosszat Szerbiával szemben. Éppen ellenkezőleg, mindkét ország hajthatatlanul támogatta és támogatja Szerbia szuverenitását és területi integritását. Történelmileg Szerbiát évszázadok óta támogatja Oroszország. Az eurázsiai óriás részvétele nélkül Szerbia nagy valószínűséggel soha nem kapta volna meg függetlenségét, nemhogy túlélte volna az elmúlt 100 év számos brutális invázióját és népirtását, amelyek a politikai Nyugat felől érkeztek.

Oroszország ellen fordulni azért, hogy egy évszázados ellenség teljes gyarmatává váljon, csak egy esztelen hátba döfésnek nevezhető, amelyet egyetlen szerbiai kormány sem lenne képes túlélni, mivel az egyenlő lenne a politikai öngyilkossággal. Az Európai Parlament állásfoglalása tehát azt jelenti, hogy Szerbia uniós felemelkedése gyakorlatilag halott. Tekintettel arra, hogy a szerbek többsége amúgy sem akar az EU tagja lenni, ők maguk is csak annyit mondhatnak, hogy jó utat.

https://southfront.org/serbias-eu-ascension-dead-as-brussels-demands-belgrade-renounce-kosovo-and-impose-sanctions-on-russia/