Az USA Putyin leváltására és az orosz gazdaság összeomlasztására készül? Biden, Zelenszkij és a neokonok

Az Ukrajnában és Washingtonban zajló eseményeknek számos olyan háttértörténete van, amelyet a két fél állításaival és ellenkérelmeivel kombinált áldozatok számának dobpergése közepette nagyrészt figyelmen kívül hagytak. Két történet, amely véleményem szerint nem kapott elegendő figyelmet, az amerikai kormány három évtizedes megszállottsága az orosz állam meggyengítésére és tényleges megsemmisítésére, valamint a domináns neokon és a liberális demokrácia támogatójának társult szerepe az amerikai külpolitikában.

Az biztos, hogy aki kételkedik abban, hogy az USA jelenleg nem csak Vlagyimir Putyin elnök leváltására, hanem az orosz gazdaság összeomlasztására is törekszik, az téveszméket kerget. Washington 1991 óta próbálja lebontani a volt Szovjetuniót, kezdve azzal, hogy Bill Clinton elnök ígérete ellenére kiterjesztette a NATO-t Kelet-Európára, és Borisz Jelcin elnök alatt szabadon engedte az oligarchákat, akik kifosztották az ország természeti erőforrásait. A nyomásgyakorlás folytatódott a boldoggá avatott Barack Obama elnök alatt, aki Michael McFault nevezte ki nagykövetnek, aki küldetésének tekintette, hogy kapcsolatot teremtsen az Oroszországon belüli disszidensekkel és ellenzéki erőkkel, ami összeegyeztethetetlen az amerikai érdekek előmozdításával és az amerikai személyek védelmével.

Aztán jött a rettenthetetlen Donald Trump elnök, aki felbontotta az Oroszországgal kötött bizalomépítő megállapodásokat, majd következett a jelenlegi katasztrófa, amely a szemünk előtt bontakozik ki. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az ukrajnai harcok nagyrészt azért alakultak ki, mert a Biden-kormányzat nem volt hajlandó komolyan tárgyalni a Kreml által a saját biztonságának növelése érdekében támasztott, többnyire ésszerű követelésekről. Scott Ritter volt amerikai fegyverzetfelügyelő idézi a Biden-kormányzat egyik magas rangú tisztviselőjének egy megjegyzését, amely összefoglalja a jelenlegi politikát, amilyen az:

"Az egyetlen végjáték most a Putyin-rezsim vége. Addig is, amíg Putyin marad, [Oroszország] egy páriává vált állam lesz, amelyet soha nem fogadnak vissza a nemzetek közösségébe".

Valóban, Joe Biden elnök legutóbbi katasztrofális európai útját valószínűleg úgy lehet jellemezni, ahogyan azt az ember látni szeretné, és a média minden bizonnyal jelentős pörgést végzett, de Biden különböző baklövések és lapsus linguae-k hagyatékát hagyta hátra, amelyek világossá tették, hogy az USA játékban van Oroszország legyőzésére, bármeddig is tart a játék. És Biden jelentős támogatást élvez az olyan agyhalott kongresszusi tagoktól, mint Lindsey Graham republikánus szenátor, aki felszólított valakit, hogy gyilkolja meg Putyint, és azt siratta, hogy "Van-e Brutus Oroszországban?".

Utazásán Biden elárulta, hogy arra számít, hogy az amerikai harci csapatok Ukrajna segítségére mennek, és örömét lelte abban is, hogy Putyint "gyilkosnak", "gengszternek", "gyilkos diktátornak" és "olyan embernek, aki nem maradhat hatalmon" nevezte. Ezzel nyíltan Putyin eltávolítására, azaz rendszerváltásra szólított fel, miközben egy nyilvánvaló hamis zászlós művelet előtt is megnyitotta az ajtót, amikor egy riporter kérdésére nem volt hajlandó elárulni, hogyan reagálna az USA, ha Oroszország vegyi fegyvereket vetne be Ukrajnában. Az, hogy ezeket az álláspontokat képviselte, azt jelenti, hogy lehetetlen lesz helyreállítani a Moszkvával való kezelhető kapcsolatokat Ukrajna után. Nagy árat kell fizetni valamiért, ami alig több, mint pózolás.

A vegyi fegyverek kérdése különösen fontos, mivel Donald Trump elnök cirkálórakétákkal bombázta Szíriát, miután kitalálták, hogy Bassár el-Aszad ilyen fegyvereket használt a 2017-es Khan Shaykhun elleni támadás során. Kiderült, hogy a várost akkoriban megszálló rezsimellenes terroristák maguk rendezték meg a támadást, és szándékosan a szíriai kormányt okolták érte, hogy kivívják a várható amerikai választ.

Új ellenségek létrehozása. Az amerikai külpolitika veszélyes szövetségeket hoz létre

Az alapján, amit látok és hallok, arra a következtetésre jutnék, hogy a neokonzervatívok és a liberális demokráciát támogató barátaik belülről keményen dolgoznak azon, hogy valami olyasmi történjen, mint egy háború Oroszországgal. Különösen jegyezzük meg, hogy lövöldözéssel és halálos áldozatokkal járó háborúról beszélünk, nem pedig a hajdani hidegháború reinkarnációjáról vagy meghosszabbításáról. Az április 1-jei - igaz, áprilisi bolondok napja - hírek szerint Ukrajna helikopterről indított rakétatámadást rendezett egy Oroszországon belüli üzemanyagraktár ellen, ami, ha igaz, hatalmas eszkalációt eredményezhet a Kreml részéről. Ez egy tipikus neokon manőver lenne a harcok drámai fokozására és az Egyesült Államok bevonására a konfliktusba.

Ezen túlmenően tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki észrevette, hogy milyen ütemben és milyen hangsúlyosan szólítja fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a csoportok és a világ kormányaihoz intézett, széles körben népszerűsített felhívásaiban, hogy segítsenek országának, beleértve a repüléstilalmi övezet létrehozását is. A felhívások ravaszak, meggyőzőek és gondosan összpontosítanak, Zelenszkijt pedig "hősként" állítják be, aki hősiesen harcol a kegyetlen megszállók ellen. Enyhén szólva messze meghaladják egy korábbi komikus képességeit és tapasztalati szintjét, akinek előadásaiban erotikus táncot és zongorázást mutatott be a péniszével, és akit egy milliárdos oligarcha izraeli állampolgár korrupt módon ültetett az elnöki székbe.

Az amerikai média természetesen bőkezűen dicséri Zelenszkijt, de fogadni mernék, hogy amerikai és valószínűleg izraeli neokonzervatívok egy kádernyi amerikai és valószínűleg izraeli neokonzervatív dolgozik mögötte szorgalmasan, hogy jól csinálja, felkészítve őt arra, hogy mit mondjon és mit tegyen. Lehet, hogy az amerikai kormányzat szereplői is benne vannak a játékban, köztük a NED (Nemzeti Alapítvány a Demokráciáért), a CIA információs szakemberei, a Külügyminisztérium médiatanácsadói és a Nemzetbiztonsági Tanács megfigyelői. Valójában ugyanolyan háború folyik az éterben és az interneten a nemzetközi gondolkodás befolyásolásáért, mint amilyen harcok folynak a földön.

Azt a következtetést kell levonni, hogy a CIA játssza a központi szerepet az "Oroszország-projektben", mert képes arra, hogy elrejtse tevékenységét a vizsgálat elől. A különböző helyeken a kormányok megdöntésére irányuló korábbi műveletek alapján feltételezhetjük, hogy az úgynevezett titkos akció többszintű. Ez olyan médiamegjelenésekből áll, amelyek célja a közvélemény befolyásolása Oroszországon belül és kívül, valamint a nyugtalanság előidézése, az orosz kormánytisztviselők azonosítása és beszervezése, amikor azok a tengerentúlra utaznak, valamint a Moszkváról és annak politikájáról negatívan vélekedő disszidensek támogatása mind belföldön, mind külföldön. A megközelítés egyik fő eleme, hogy a Kreml elleni kemény szankciókhoz és más elnyomó intézkedésekhez nyugati liberális támogatást szerezzenek, arra a csalárd állításra alapozva, hogy Putyin és társai a "demokrácia" és a "szabadság" elpusztítására törekednek. Ironikus módon az amerikaiak kevésbé "szabadok" és szegényebbek is a saját kormányuk 2001 óta tett intézkedései miatt, nem pedig Vlagyimir Putyin miatt.

Ahogy Irak, Afganisztán és az amerikai beavatkozások hosszú listájához hasonlóan, most is a neokonok állnak az élen, akik erőteljes katonai választ követelnek, mind Oroszországra, mind pedig - elkerülhetetlenül - Iránra. Különösen feltűnő, hogy a neokonok és a liberális demokráciát támogató társaik számos területen uralják mindkét párt külpolitikáját. A vezető neokon Bill Kristol, aki a Biden-beszédet "Ronald Reagan['Gorbacsov úr, rombolja le ezt a falat' beszédével egyenrangú történelmi felhívásnak nevezte", nemrégiben szintén hozzájárult: "Nem lenne valódi kilátás az Egyesült Államokban és Európában az ébredésre, ha az ukránok nem álltak volna ki. Még mindig tagadnánk a fenyegetéseket, amelyekkel szembenézünk. Még mindig elfordulnánk az előttünk álló feladat sürgősségétől. Sőt, megkockáztatom, még mindig nem tudnánk értékelni a szabadság és a tisztesség értékét, amelyet kötelességünk - és becsületünk - megvédeni. Az ukránok azok, akik megmutatták nekünk, mire képesek a szabad férfiak és nők, és mit kell néha tenniük e szabadság védelmében. Az ukránok azok, akik megmutatták a világnak, hogy a következmények új korszakában vagyunk. Az ukránok azok, akik példát adtak nekünk arra, hogy mit jelent ma visszavágni a brutalitásnak, és harcolni a szabadságért."

Kristol, mint oly gyakran, tele van zászlólengető, melldöngető ostobaságokkal, és azzal a gondolattal házal, hogy az Egyesült Államoknak kötelessége rendfenntartó szerepet játszani a világban. Egy másik vezető neokonzervatív, a Washington Post és a The Atlantic rendszeres munkatársa, Anne Applebaum így fogalmaz, és ezzel a világ nagy részére kiterjeszti a játékteret: "Ha a demokráciák nem védik meg magukat közösen, az autokrácia erői elpusztítják őket. Szándékosan használom az erők szót, többes számban. Sok amerikai politikus érthető módon inkább a Kínával folytatott hosszú távú versenyre összpontosítana. De amíg Oroszországot Putyin irányítja, addig Oroszország is háborúban áll velünk. Ahogy Fehéroroszország, Észak-Korea, Venezuela, Irán, Nicaragua, Magyarország és potenciálisan még sokan mások is."

A változatosság kedvéért jó lenne egy cikket magas hangon befejezni, de manapság nehéz magas hangokat találni. Ha van valami, ami Ukrajnán túl az amerikai külpolitika őrültségét mutatja, akkor az elkerülhetetlenül az Izraelből érkező friss hírek. Tony Blinken amerikai külügyminiszter nemrégiben Izraelben járt, és részben azt a lehetőséget próbálta eladni, hogy a Biden-kormány esetleg valóban megállapodásra juthat Iránnal az atomsorompóról annak nukleáris programjáról. Izrael határozottan ellenez minden ilyen lépést, és az Egyesült Államokban a neokon agytrösztök által vezetett lobbyja keményen dolgozik azon, hogy megöljön bármilyen megállapodást. Mit tett tehát Blinken? Megkérdezte Naftali Bennett izraeli miniszterelnököt, hogy mit lehetne tenni egy tényleges megállapodás helyett. Naftali állítólag keményebb szankciókat javasolt Iránnal szemben. Vágjuk, ahogy akarjuk, de a 2015-ös közös átfogó cselekvési terv (JCPOA) megújítása mind az Egyesült Államok, mind Irán összes szomszédja számára előnyös, és itt a tárgyalásokon részt vevő amerikai vezető képviselő egy külföldi kormányfőtől kéri, hogy mondja meg neki, mit tegyen. Valami nagyon nincs rendben Washingtonban.

https://www.pokolafoldon.hu/hihetetlen/ha-godorben-vagy-az-elso-dolog-hogy-hagyd-abba-az-asast