A
közterületi plakátpiacot a burkolt pártfinanszírozás mindenkor
legcélszerűbb formáihoz rendelő törvénymódosításokban ott van minden,
ami egy valódi, működő demokráciát megkülönböztet a ma
Magyarországától. Ahol ezt meg lehet húzni, ott nagyon komoly etikai
problémák rohasztják a politikai rendszer talapzatát.
Sok
olyan ügye van az elmúlt évek gazdasági törvényalkotásának, amelyet
alappal lehet magánérdekek vagy szűk csoportérdekek kiszolgálásához
kötni, azonban ezek szinte mindegyikéhez tudnak azért a kormánypártok
és szimpatizánsaik erkölcsileg vagy ideológiailag értelmezhető érveket
rendelni.
A
trafikkoncessziók szétosztásánál elő lehet húzni a gyermekek védelmét, a
nyerőautomatáknál a fogyasztóvédelmet, a diszkriminatív különadóknál
vagy a kiskereskedelmi piac átalakításának kísérleteinél a magyar tőke
helyzetbe hozását.
Arra
azonban, hogy miért kellett 2010-ben a villanyoszlopra kirakott
közterületi reklámokat betiltani, majd most miért kell a tilalmat
felodani, semmilyen, a párt- és kampányfinaszírozás sajátos magyar
gyakorlatától elválasztható érv nem hozható fel.
Még
hamvas volt a Nemzeti Együttműködés Rendszere, amikor 2010 novemberében
Fellegi Tamás infrastruktúraminiszter benyújtotta az egyes közlekedési
tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot,
amely a közlekedésbiztonság nagyobb dicsőségére úgy rendelkezett, hogy
a közút területén, a közút felett és mellett tilos elhelyezni olyan
jelet, jelzést, egyéb tárgyat vagy berendezést, amely „alkalmas arra,
hogy a közlekedők figyelmét elterelje, vagy a közlekedés biztonságát
egyéb módon veszélyezteti”, továbbá tilos elhelyezni „a közút területén,
a közút felett, az út műtárgyán, az út tartozékán, közvilágítási-,
villany-, telefon-, és egyéb oszlopon, valamint a közút lakott területen
kívüli szakasza mellett reklámtáblát, reklámhordozót és egyéb
reklámcélú berendezést”. Az indok:
„A közutak mentén elhelyezett, a közlekedés biztonságát veszélyeztető táblák, jelzések hatékonyabb visszaszorítása érdekében szabályozni szükséges az 50 és 100 méterre elhelyezhető táblák méretét, továbbá a szankcionálás lehetőségét.”
Ezt aztán a piac átrendeződése, a betiltott reklámok tekintetében lényegében egyedüli érintett ESMA visszaszorulása követte.
A
közlekedésbiztonság mindenesetre egészen idáig jó szolgálatot tett az
ügyben a kormánypártok számára, erre hivatkozva mondhatta például a
törvénymódosítást és a végrehajtási rendeleteket előkészítő NFM, hogy ők
bizony nem is vizsgálták a jogszabályok reklámpiaci hatásait.
Egészen a
tavalyi választási évig ez volt a kommunikációs keret, amikor a
villanyoszlopokra rakott kampányplakátokat próbálta meg egy
kormányrendelet – a választási eljárási törvénnyel való ellentét miatt
sikertelenül – korlátozni.
A
rendszer működését még akkor sem nehéz felvázolni, hogyha – nem
véletlenül – éppen a közterületi reklámok esetében felejtette el az
Országgyűlés a választási kampányban alkalmazott árképzés nyilvánosságát
előírni, így aztán persze nem tudjuk, hogy mennyibe került mondjuk a
CÖF-kampány vagy a kormánypártok választási kampányának közterületi
része.
Látjuk
ugyanis a mindig megbízható és tárgyilagos, most éppen a hazánkban élő
külföldieket letegezve fenyegető kormányinfós plakátokat az ezekre
fordított költségvetési milliárdokkal együtt, illetve az eddigi is
koncentrált, ezután pedig központilag szervezett egyéb állami
hirdetéseket, no és látjuk az érintett cégek eredményének alakulását a
beszámolóik alapján.
Mindezek
alapján pedig igen kicsi az esély arra, hogy a kedvezményezett cégek –
akár 2014-ig a Simicska-, akár mostantól Garancsi-birodalomhoz
tartozzanak – ne azzal hálálnák meg a lehetőséget és a közpénzt, hogy
amikor kell, akkor segítenek.
A
hirdetési cég személyének természetesen a rendszerben csak annyiban van
jelentősége, hogy megbízhatónak kell lennie. Ez azonban a
Simicska-Orbán szakítás óta természetesen már csak más szervezeti
keretek között biztosítható, így aztán ma már a Garancsi István
vállalkozó közreműködésével időközben megvásárolt ESMA van a nyeregben.
Így aztán az Országgyűlés gazdasági bizottsága tegnapelőtt be is nyújtotta az oszlopreklámok tilalmát feloldó módosító javaslatot. A személyes felelősség vállalásának szép példája, hogy az indokolás a tárgyban mindössze annyit tartalmaz, hogy
„[a] közúti közlekedésről szóló 1988 . évi I. törvényben a közvilágítási-, villany-, é s telefonoszlopokon történő reklámeszköz-elhelyezési tilalom feloldásra kerül”.
Ám ha
megfigyeljük majd a nagyobb közterületi reklámcégek bevételeinek
alakulását, akkor alighanem néhány éven belül választ kapunk majd a
szabályozás indokoltságával kapcsolatos kérdéseinkre. Mert igaz ugyan,
hogy a közterületi hirdetési piac hatalmas átalakulási mögött
elsősorban nem az ESMA-t kigolyózó módosítás, hanem sokkal inkább más
állami intézkedések álltak, ettől viszont még nagyon tanulságos egymás
mellé raknunk az elmúlt évek legsikeresebb és legsikertelenebb
közterületi hirdetési cégének adatait.
A
médiapiaci összesítések és a cégmérlegek alapján bátran nevezhetjük a
közterületi reklámpiac óriásplakát-szegmensének legnagyobb
szereplőjének a Publimont Zrt.-t, amelynek három tulajdonosa van:
- Nyerges Zsolt (Simicska Lajos barátja és üzlettársa)
- Pro-Aurum Zrt. (Simicska Lajos érdekeltsége)
- Neo-Met Kft. (tulajdonosai Simicska Lajos, dr. Nagy Ajtony Csaba ügyvéd, és a Pro-Ráta Holding Zrt.)
A jelen
törvényjavaslattal egyértelműen helyzetbe hozni kívánt
villanyoszlop-reklámok jogát birtokló céget, az ESMA Zrt-t. 2015
áprilisában vásárolta meg
az Orbán Viktor közeli barátjaként számon tartott, és az utóbbi időben
egyre sikeresebb üzletember, Garancsi István (Market Zrt., Mobiladat
Kft., MET), aki a reklámpiaci cég megvásárlásakor kiadott vállalati
közlemény szerint “természetesen bízik a további terjeszkedésben”.
Úgy tűnik – némi kormányzati segítséggel – ez sikerülni fog.
Sepsi Tibor
Közreműködött Erdélyi Katalin.
A médiapiaci adatokért köszönet a Kreatívnak.
A cégadatokat az Opten és a Céginfó szolgáltatta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése