Az ukrán foglyok felhívhatják hozzátartozóikat, és értesíthetik őket, hogy még életben vannak.

Sőt, orosz társaikkal ellentétben a háborús bűnök alól felmentett, fogságba esett ukrán hadifoglyok már részt vesznek a romeltakarításban, hogy megtisztítsák a háború által érintett városokat.

Bár a neonáci Azov zászlóalj és az ukrán hadsereg más elemei csak Mariupol néhány kulcsfontosságú területét tartják, Kijev makacsul nem ismeri el elkerülhetetlen vereségüket a kikötővárosban. Kijev gondosan elrejti saját veszteségeit, és arra kényszeríti csapatait, hogy folytassák az ellenállást, és indokolatlan veszteségeket szenvedjenek annak ellenére, hogy még a harc folytatásához sincs elég lőszerük vagy gyalogságuk.

Még április 11-én a Facebookon írva az ukrán 36. brigád elismerte, hogy az összes gyalogos katona elesett, és hogy az orosz erők elleni "lövészharcokat" most a tüzérek, a légvédelmi tüzérek, a rádiósok, a sofőrök, sőt a zenekar szakácsai és zenészei vívják.

Több mint egy héttel később, és a Mariupolban maradt ukrán katonák száma nem pontosan ismert. Az orosz hírszerzés szerint legfeljebb 700 ukrán harcos maradt az utolsó ellenállási zónákban, köztük mintegy 200 külföldi zsoldos. Ők az Azovstal üzem földalatti létesítményeiben rejtőznek, ahol alig van lőszer, gyógyszer és élelem.

Annak ellenére, hogy Kijev nyilvánvalóan elvesztette a kapcsolatot saját erőivel, és nem akarja beismerni, hogy lehetetlen a kiürítésük vagy katonai erősítés küldése a segítségükre, az ellenállás folytatását hirdette meg a végsőkig. Az ukrán hatóságok gyakorlatilag értelmetlen halálra ítélték katonáikat és külföldi harcosaikat, hacsak ők, mint egyének nem döntenek a megadás mellett.

Április 11-én egy sikertelen áttörés során az Ukrán Fegyveres Erők három tankja, öt gyalogsági harcjárműve és hét páncélozott járműve semmisült meg. Április 14-ig 2673-an adták meg magukat az orosz hadseregnek a görög alapítású kikötővárosban, ami a legtöbb megadó ember azóta, hogy februárban megkezdődött az orosz katonai művelet Donbasszban.

Bár a kijevi erők nyíltan bejelentették, hogy háborús bűnöket követnek el azzal, hogy megölik a hadifoglyokat és a sebesült orosz katonákat - március 28-án jelent meg az interneten egy videó, amelyen ukrán katonák pontosan ezt teszik -, más videókon orosz katonák láthatók, akik foglyul ejtett ukrán katonákat etetnek, ami biztosan nem jelenne meg a mainstream nyugati médiában.

 

 

Mivel a nyugati média nem számol be erről, ezek az információk mégis az ukrán közösségi médián keresztül terjednek, és ezeknek köszönhetően ezrek adták meg magukat. Még a nyugati média is nehezen talál bizonyítékokat és tanúvallomásokat arról, hogy ukrán katonákat kínoztak, vertek vagy megaláztak. Ez szembetűnően különbözik az orosz és a donbászi erők ellen elkövetett mészárlásoktól.

Az ukrán foglyok felhívhatják a rokonaikat, és értesíthetik őket, hogy még életben vannak. Sőt, orosz társaikkal ellentétben, a háborús bűnök alól felmentett, fogságba esett ukrán hadifoglyok már részt vesznek a romeltakarításban és a rombolásban, hogy megtisztítsák a háború által érintett városokat.

A nyugati mainstream média számára kényelmetlen tény, hogy az összes úgynevezett "nemzeti zászlóalj", azaz a neonáci Azov zászlóalj, a Tornádó és az Aidar az ukrán belügyminisztérium parancsnoksága alá tartozó ukrán Nemzeti Gárda hivatalos egységei. Háborús időszakban azonban, vagyis 2014 óta a Nemzeti Gárda az ukrán főparancsnok és a védelmi minisztérium parancsainak engedelmeskedik, vagyis mind az Ukrán Fegyveres Erők, mind a Nemzeti Gárda hivatásos katonai alakulat.

Ugyanakkor az Ukrán Fegyveres Erők sokkal nagyobb képességekkel, tűzerővel és technikai eszközökkel rendelkeznek, mint a Nemzeti Gárda, ezért a hadsereg donbásszi akcióiból eredő károk sokkal nagyobbak. Az ukrán tüzérek évek óta célba veszik és megölik a civileket Donbasszban,... Erről az emberi jogi szervezetek és az ENSZ széles körben beszámoltak, de a nyugati média háttérbe szorította és figyelmen kívül hagyta.

Az olyan intézkedések, mint az ukrán foglyok szabadon bocsátása családjuknak, miután átvételi elismervényt/szerződést írtak, amelyben kijelentik, hogy nem hajlandók részt venni a további ellenségeskedésekben, és vállalják, hogy nem harcolnak többé, amennyiben korábban nem követtek el háborús bűnöket, naivnak tűnhetnek, de abban a reményben történnek, hogy mindkét oldalon minimalizálják a veszteségeket és deradikalizálják a szélsőjobboldali kijevi rezsimet.

Annak ellenére, hogy Mariupol gyakorlatilag elesett, Kijev még mindig nem hajlandó bejelenteni a városban lévő erőinek megadását, és ezzel ukránok és külföldi harcosok százait ítélte halálra. Nem tudni, hogy Kijev miért ragaszkodik ahhoz, hogy az utolsó emberig harcoljon Mariupolban, de nyolc év után, amióta a donbászi erőknek nem sikerült elfoglalniuk a várost, az Azov zászlóalj uralma gyakorlatilag véget ért.

Bár a nyugati média figyelmen kívül hagyja, a tanúvallomások azt mutatják, hogy a mariupoli Azov-zászlóalj ukránosítást erőltetett a város lakóira, olyannyira, hogy az oroszul beszélőket pénzbírsággal sújtották, a legszélsőségesebb esetekben pedig kivégezték, mint ahogy ez egy görög nemzetiségűvel is történt, mindössze 10 nappal az orosz katonai művelet február 24-i kezdete előtt.

Mivel Kijev nem hajlandó visszalépni rasszista szélsőségességétől és ragaszkodik ahhoz, hogy válogatás nélkül a donbászi civileket célozza meg, felbátorodva attól a gondolattól, hogy a Nyugat teljes támogatását élvezi, Ukrajna Mariupol orosz elfoglalásával teljesen elvesztette a hozzáférést az Azovi-tengerhez.