Amerika válaszlépéseket fontolgat Navalnij miatt – írja az erősen neokonzervatív beállítottságú index.hu

Alkeszej Anatoljevics Navalnij, mint ismeretes, egy orosz börtönben halt meg pár nappal ezelőtt.  A 47 éves fogvatartott, a hírek szerint séta közben lett rosszul, és a hozzá hívott orvosok már nem tudtak segíteni rajta.  Valószínűleg vérrög okozta halálát.

A nyugati propagandagépezet egyből beindult, 15 perccel a haláleset után, kivizsgálások teljes hiányában, Berlin, Párizs, London, Washington, Prága, mind személyesen Vlagyimir Putyint okolta Navalnij haláláért, Washington “válaszlépéseket” fontolgat.  A narratíva szerint Navalnij népszerű Putyin kritikus volt, akit a diktatúra börtönbe zárt, nehogy a nép által kívánt nyugati demokráciát terjeszthesse Oroszországban.  A világ józan többsége, természetesen, nem így gondolja.

Érdekes, hogy amikor az amerikai állampolgársággal is rendelkező Gonzalo Lira kínzások közepette hal meg egy ukrán börtönben, azután, hogy Lira olyan videókat tett közzé a youtube-on, amelyek erős kritikákkal illették nem csak Zelenszkij, hanem Joe Biden politikáját is, akkor az USA semmilyen válaszlépést nem helyezett kilátásba. Mi több, az USA bizonyára meg is menthette volna Lirát, ha Zelenszkijre időben rászól, de a kínzások közepette sem voltak hajlandóak szót emelni saját állampolgárukért.  De említhetnénk Julian Assange esetét is, akit egy angol börtönben tartanak fogva olyan körülmények között, amely sok nemzetközi szervezet szerint kínzásnak minősül, vagy a Biden ellenes tüntetések alatt az amerikai rendőrök által lelőtt Ashli Babbitt esetét is.  Ezekért az emberekért senki sem fontolgat válaszlépést.   Emellett az USA börtönökben is történnek váratlan elhalálozások. Ilyen volt pl. Jeffrey Epstein „öngyilkossága” is.

Navalnij, politikai értelemben igen színes egyéniség volt.  2000-2007 között a Jabloko párt tagja volt, mielőtt megalapította volna a “Narod” nevű etno-nacionalista szervezetet.  Mint Narod-aktivista, Navalnij a bevándorlás és az Oroszországban élő iszlám vallásúak ellen agitált, általában rasszista felhangokkal. Azt hihette, hogy ezzel népszerűvé válhat Oroszországban, de reménye meghiúsult: Oroszországba  van bevándorlás, de szabályozott, nem jelent különösebb társadalmi problémát, továbbá az Iszlám közösséggel és országokkal is kiegyensúlyozottak a kapcsolatok.  Navalnij egyébként támogatta Oroszország bevonulását Grúziába és több “Orosz Felvonulás” nevű eseményt szervezett.  Egy másik aktivista, Jevgenyija Albatsz segítségével Navalnij hathónapos ösztöndíjat nyert az amerikai Yale egyetemre a Yale World Fellows programba.

Hazatérése után Navalnij “korrupció-ellenes aktivistává” vált, sok orosz cégről és politikusról tett közzé állításokat, amelyek gyakran rágalmazási pereket vontak maguk után.  A nyugati közbeszéd 2011 óta szól Navalnijról, mint “ellenzéki aktivistáról”, miután Navalnij a teljes Egyesült Oroszország pártot “tolvajnak” nevezte, és azt állította, hogy az orosz választásokat csalással nyerték meg.  Politikai karrierjének csúcspontja a 2013-as moszkvai polgármester választás volt, ahol a szavazatok 27,24 %-át szerezte meg Szergej Szobjanyin mögött.

2013 után előszőr korrupciós ügyekben (Kirovlesz és Yves Rocher) ítélték el őt és testvérét, de nem kaptak letöltendő börtönbüntetést. Mindeközben élvezték az Európai Ember Jogi Bíróság teljes támogatását is.  2020-ban, állítólagos megmérgezése után Navalnij Németországba ment, ahol azt állították, hogy Novicsokkal mérgezték meg.  Arról egy hosszabb tanulmányt lehetne írni, hogy a Novicsok történet miért nagyon valószínűtlen, mindenesetre az állítást Moszkva cáfolta.  Németországból, kórházi kezelése után, visszatért Oroszországba, ahol 19 évre ítélték el az előzetes letartóztatás feltételeinek megszegéséért, a bíróság hitelének aláásásáért, a náci ideológia rehabilitálásáért, valamint szélsőséges tevékenységekben való részvételért és finanszírozásukért.

Navalnij azóta ült.  Halálának okát jelenleg is vizsgálják.  Természetes halállal halt meg, vagy idegenkezűség okozta halálát?   A kivizsgálás mindenképpen szükséges, már csak halálának időzítése miatt is. Alig néhány napja Tucker Carlson több videót készített Oroszországról, köztük egy interjút Putyinnal, amelyből a nyugati narratívával ellentétben, Oroszországról nem az a kép alakul ki, mintha brutális diktatúra volna.  Lehet, hogy valakik feledtetni akarták az Oroszországról kialakított pozitív képet? A haláleset mindenesetre erősíteni látszik a nyugati narratívát Tucker Carlson oknyomozó munkájával szemben. Ezért sem lehet kizárni, hogy bizonyos amerikai hárombetűs szervezet is szerepet játszhatott Navalnij halálában. Noha az orosz börtönkörülmények bizonyára nem kedveznek az egészségnek, nem lehet kizárni a “német egészségügy” közbenjárását sem. Az ukrán háború óta tudjuk, hogy Oroszországban történnek merényletek külföldi megrendelésre (pl. az Alexander Dugin elleni merénylet, amelyben Dugin lánya vesztette életét).

írta: Hetényi Balázs