„Uram, háborúból jövök én,
Mindennek vége, vége:
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.…
Lecsukódtak bús, nagy szemeim
Számára a világnak,
Nincs már nekik látni valójuk,
Csak Téged, Téged látnak.” Ady Endre: Imádság háború után (részlet)
Nehéz megszólalni az elmúlt napok eseményeit követően, de a híreket olvasva úgy gondolom fontos megtennem.
Miután a média valamennyi ágát elöntötték az Ukrajnával kapcsolatos hírek, saját zsigeri reakcióm a csend lenne, ugyanakkor látva, hogy milyen sokan próbálják pusztán geopolitikai vonalak mentén értelmezni a történteket, talán itt az ideje összedugni a fejünket és együtt fókuszba hozni a mennyei perspektívát. „Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről”Máté 24,6 mondta Jézus az utolsó időkről, ezt pedig nemcsak halljuk, de látjuk is, mégpedig szokatlan közelségből.
Dióhéjban érintve az eseményeket elmondhatjuk, hogy a legtöbb narratíva az orosz agressziót emeli ki a helyzetben, míg néhány bátrabb hang megemlíti az amerikaiak és a nyugat felelősségét is a konfliktusban. (Ezek a hangok egyébként egyes nyugati országokban egészen erősek.) Vannak, akik azt is látják, hogy az elmúlt másfél évtized intézkedései (például a NATO terjeszkedése a régióban vagy az USA beavatkozása az ukrán választásokba, hogy csak néhányat említsünk) szinte törvényszerűvé tették a helyzetet, amit azonban a legtöbben kihagynak a képletből, hogy a konfliktusban résztvevő felek tulajdonképpen egyazon oldalon állnak, és ugyanannak a színjátéknak a szereplői, függetlenül attól, hogy éppen a hős megmentő vagy a gonosz szerepét osztották rájuk. A közvélemény pedig szépen felsorakozik valamelyik oldal mellett, ami a többség esetében nem meglepő módon a hős megmentő tábora.
Mintha a közelmúltban megsokasodtak volna az ilyen megosztó képetek. Jobb és baloldal, kormánypárt és ellenzék, oltottak és oltatlanok, mi pedig sajnos, akarva vagy akaratlanul, de valamelyik oldalon bevonódunk a konfliktusba.
A problémák nem véletlenül érkeznek közénk párban. Az oszd meg és uralkodj elvét minden politikai vezető jól ismeri, ahogy C.S. Lewis is találóan rámutatott: az ördög „minden hibát ellentétpárokban helyez el a világban, mindig arra biztatva bennünket, hogy jó sokat törjük a fejünket, vajon melyik a rosszabb, arra számítva, hogy az egyiket különösképpen nem kedveljük majd, s ezáltal fokozatosan belekerget minket a másikba.” Nem kell se Putyin, se a NATO táborához tartoznunk. Olyan ez mintha egy kétfelé vágott, romlott rántotthúsos szendviccsel kínálnak és a tiltakozásunkat hallva azt vetnék a szemünkre, hogy hiszen választhatunk a két fél között. Az elénk rakott rossz lehetőségeket látva egyetlen dolgunk van: mindkettőt elkerülni.
Ez a mi helyzetünkben persze nem azt jelenti, hogy a körénk épülő világkormányt elkerülhetjük, de nem kell részt vennünk az ellentétek szításában. Se az ukrán háború, se az oltások, se a választások kapcsán.
A szomorú helyzet kialakulásában sajnos az ukrán politikusoknak is komoly szerepe volt, de ettől függetlenül a jelen konfliktust leginkább az ukrán nép szenvedi meg és most elsősorban nekik van szükségük az imáinkra, azzal pedig nem segítünk nekik, ha cserébe egy másik népet utálni kezdünk.
A „szembenálló” felekre visszatérve egy perce, nem nehéz látni, hogy az ellentétet rendkívül egyszerűen meg lehetne oldani, ha a résztvevőknek ez lenne a szándéka. Az Egyesült Államoknak és a NATO-nak csupán fel kellene hagynia Ukrajna felfegyverzésével és NATO tagságának lebegtetésével, az oroszok pedig visszavehetnének a Donyeckben folytatott titkos műveleteikből. Ezt egyszerűen azért nem teszik, mert a hatalomnak nem a béke elérése a célja.
Egy másik érdekes kérdés Putyin álláspontját érinti. Sokan azt gondolják, hogy az orosz vezető ellenzi a globalizációt, pedig ez egészen távol áll a valóságtól. Igaz, hogy Putyin sokszor folyamodik globalizáció-ellenes retorikához, de kapcsolatai és tettei egészen mást közvetítenek, hiszen a mai napig közvetlen, jó kapcsolatokat ápol Henry Kissingerrel és lelkes támogatója az új világrendet építő Világgazdasági Fórumnak is, hogy csak néhány érdekességet említsünk. A látszólagos ellentét a keleti és nyugati hatalmak között csupán az évszázadok óta tartó színjáték része, azzal a kivétellel, hogy ez a felső körökben játszott előadás az utcákon több százmillió áldozatot követelt már.
Miután a koronavírus járvány csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket, eljött az idő a következő felvonáshoz és az Ukrajnában folyó háború számos hatalmi tervet megvalósíthat, amire egy kórokozó nem lehetett képes, és amelyek együttes célja a gazdasági helyzet további gyengítése az EU-ban és az Egyesült Államokban. És persze ne feledkezzünk meg arról, hogy az igencsak elhasználódott covidveszély retorika után az új ellenségképpel a szabadságot féltő hangokat is könnyebb semlegesíteni. Az Egyesült Államokban már amúgy is jól bejáratták a belpolitikába beavatkozó „orosz ügynökökről” szóló vonalat. Mi sem egyszerűbb, mint a háborúba való amerikai beavatkozás ellen felszólalókat is ilyen ügynökökként feltüntetni. A hidegháború éveiben már bevált ez a taktika.
A világ és a benne folyó konfliktusok összetettek és korlátozott emberi nézőpontunkból szemlélve bonyolultnak tűnnek. Nyilván sokszor nem fogjuk pontosan látni vagy felismerni, hogy éppen melyik állomásnál vagyunk, de mivel tudjuk hová tartunk és mire megy ki a játék, illetve ami még fontosabb, tudjuk, hogy a történet, a mi történetünk, hogyan végződik, nincs okunk aggodalomra. Attól se ijedjünk meg, ha félünk. Vigyük a félelmeinket is az Úr elé! Amire szükségünk van, hogy figyelmünket a hírek bújása helyett a háborúval leginkább érintettekért mondott imákra és az Úrral való közösségre összpontosítsuk. Segítsünk egymásnak az odafentvalókon tartani a szemünket. Az én gyomrom is összeszorul a híreket hallva és „csak” imádkozni tudok a szeretteikért aggódó ukrán vagy orosz barátaimért.
Emlékezzünk, hogy „nagyobb az, Aki bennünk van, mint az, aki a világban van”I. János 4,4 és – ha el merjük hinni – nemcsak nagyobb, de ráadásul mindezt a javunkra tudja fordítani Róma 8,28. Kezdve például azzal, hogy a háború és háborús fenyegetettség közeledtével egyre kevesebben tudják a fejükből kiverni a gondolatot, hogy az élet többről szólhat annál, mint, amit a kezünkkel meg tudunk érinteni. Akár még örök életünk is lehet, amit semmilyen háború vagy válság nem vehet el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése