... Mi az a probléma amiről itt szó van? Ez az ismert magyar megosztottság, a köznyelvben emlegetett „turáni átok”, az egymással kiegyezni képtelen, mindig két ellentétes oldalra besoroló, egymást elismerni és megismerni nem tudó magyar emberek problémája. Világos, hogy a közösség problémái az egyén szintjén kezdődnek, és az egyéni problémák a közösségre hatnak vissza. Továbbá talán joggal feltételezhetjük azt is, hogy
a szellemi élet törésvonalai a társadalomban is leképződnek.
Olyan, mintha itt mindig lett volna jobb és bal, nemzeti és világi, híg és mély, magyar és magyarabb. Pedig nem. Ez a retorika eltereli figyelmünket az olyan lényeges kérdésekről, mint a világ, az ember és az élet viszonya. Ez a megosztottság jobban kizárja a magyar szellemet a világból, mint különleges és nehéz nyelvünk, mert értelmetlen.
Szerintetek tényleg van annak bármi értelme, hogy az embereket aszerint osztályozzuk, hogy ki mennyire magyar? Magyarnak lenni akkor olyasmi, amit, mint a kenyeret és a tejet kilóra és literre lehet mérni, vagy magyarnak lenni, annyi mint beszélni egy nyelvet és az ezt a nyelvet beszélő közösséghez (is) tartozni? Is? Igen, hiszen éppen Hamvas Béla beszél róla, hogy minden az alapvető emberitől eltérítő képzet már tévedés, torzulás az egyhez és az alapálláshoz képest. Ez a megosztottság csak a tehetségteleneknek, nyerészkedőknek jó, akik saját tudásuk hiányosságából kifolyólag, mások gyengeségeiből merítenek erőt és kapaszkodnak fel. A magyar demokrácia – a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején – akkor halt hamvába, amikor elhitték az emberek, hogy van jobb- és baloldali magyar, a sajtó akkor vált súlytalanná, amikor besorolt ezek mögé az oldalak mögé, és az írók egy része, akkor vált teljesen unalmassá, amikor ők is ezen képzetek mögé sorakoztak fel. Persze könnyen lehet, hogy Szécsi Noéminek van igaza, amikor azt mondja: „Amúgy meg, amint azt mindenhol olvasom, nagyjából tíz éve már csak kétféle író van. A világ úgy látja, két esetben érik el az irodalom művelői a politika ingerszintjét: ha zsenik, így a hatalom hódolni-hódítani akar nekik-velük-általuk, vagy ha látja bennük a készséges talpnyalót.” ...

Miskolczi T. Csaba