Az ország politikai és háborús eseményeivel
kapcsolatos költészet a 16. század utolsó évtizedében, az ún.
tizenötéves háború hatásaként erősen fellendült, és egyúttal műfajilag
is differenciálódott. Tinódinak és társainak históriás énekköltése még
összetett funkciót töltött be: egyként feladata volt a közönség
tájékoztatása, a harcoló vitézek buzdítása és figyelmeztetés az ország
súlyos helyzetére. A század végére e feladatok mindegyikét már külön
énekműfajok töltik be, kivéve a tájékoztatásét, mivel az írásbeliség
kiterjedése, a jelentések, levelezés stb. megszaporodása következtében
erre – énekszó közvetítésével – már nem volt igény. A tudósító jellegű
históriás ének ezért nem kelt új életre az új háború viszonyai között,
hanem fokozatosan átalakult az eseményeket célzatosan beállító politikai
propaganda verssé. Ennek első termékei ugyan az 1590-es évekből valók,
a politikai költészet igazi kifejlődése azonban már a századforduló
utáni időre esik, s ezért az efféle énektípusokkal a következő periódus
tárgyalása során foglalkozunk. Az önállósult vitézi buzdítóvers és az
ország sanyarú sorsán panaszkodó ének műfaja viszont ebben az
évtizedben éli virágzását, ezekről az alábbiakban számolunk be.
A vitézlő nép buzdítása az ellenséggel folytatott
harcra a lírai katonaének verstípusának funkciója lett. Balassi e
műfajt már a magas művészet szférájába emelte, a népszerű énekszerzők –
feltehetőleg maguk is vitézek – azonban még az ő hatásától
függetlenül, a hagyományos ének-modorban szerezték enemű verseiket. A
16. század fordulójáról három ilyen jellegű ének maradt fenn. Közülük
kettőnek a szerzője Sárközi Máté, akinek kilétét nem sikerült teljes
bizonyossággal tisztázni, valószínű, hogy ő maga is katona volt.
Vallásos hangon, istenhez való lelkes és bizakodó könyörgéssel kezdődik
egyik éneke:
| Segétségül az nagy Istent ki híja, |
| Az oly embert nagy sok jókkal megáldja, |
| Szívét bátorítja, lelkét vigasztalja, |
Ez az erővel teli
könyörgés vonul végig az egész éneken, közben egy olyan versszakkal,
mely néhány tömör képben az ellenséggel való véres csata leírását
tartalmazza:
| Kopja törik, szablya fénlik, fő esik, |
| Szű irtózik, szín változik, seb esik, |
| Sas holttestben hízik, vérrel részegedik. |
Csataleírással, mégpedig
az idézetthez hasonló szűkszavú, a tényeket minden kommentár vagy
hasonlat nélkül pusztán konstatáló leírással kezdődik Sárközi Máté
másik szép éneke is (Cantio de militibus, 1597):
| Sok szép hadak majd indulnak, |
| Köztek szép zászlók lobognak, |
| Dobok, trombiták harsognak, |
| Mikor Jézust kiáltanak. |
A további strófákban az
istentől való segítségkérés mellett a vitézek biztatására és okulására
szánt sorok is vannak: "Szégyent vallnak, kik elfutnak, Azok nyernek,
kik próbálnak."
A harmadik – ismeretlen
szerzőtől való – katonaének formailag csiszolatlanabb, viszont kevesebb
benne a vallásos hang, felvillan benne a magyar végvidéki táj Balassi
által is megénekelt néhány vonása, egyes sorai, kifejezései pedig majd a
17. század végének kuruc katonaénekeiben fognak visszatérni. Két első
versszaka:
| Az vitézek kardjainak |
| Megjött ereje karjoknak, |
| Az jó fringia szablyáknak, |
| Majd böcsi lesz katonáknak. |
| {540.} Az nagy kiterjedt sík mező, | ||||||||||||||||
| Ligetes, fás, cseres erdő, | ||||||||||||||||
| Majd megzöldül minden szép fű, | ||||||||||||||||
| Majd kelletik az hamar ló.
A vitézi buzdító versek annak reményében
keletkeztek, hogy a magyarság a tizenötéves háború során felszabadulhat a
török megszállás alól. Mint ismeretes, ez a remény szertefoszlott, és a
harcok során rengeteg szenvedés, pusztulás érte a magyarságot. Ennek
hatására keletkeztek az ország sorsát panaszoló énekek, melyekből jóval
több maradt fenn – a szomorú események tanújaként –, mint az
optimizmust árasztó katonaénekekből. A kesergő énekek hagyományos
elemeket tartalmaznak, egyrészt a históriás énekek, másrészt a
protestáns vallásos költészet, különösen a jeremiádok hangját
folytatják. A históriás ének hatása nyilvánul meg például abban, hogy
az énekek kezdősorai emelkedett hangvételűek és szépen ütik meg azt a
hangot, mely a versekben végig uralkodik. "Sírva vesziköl mast szegín
Magyarország..." így kezdte egyik énekét Tinódi, s ehhez hasonló
kezdősorokat találunk a századvégi kesergő énekekben is: "Pusztaság,
kárvallás egész Magyarországon.."; "Gyászban öltözék szegény
Magyarország ... "A keserves panasz hangja mellett az énekek többsége
elmélkedő részt is tartalmaz. E részekben a 16. században kialakult
protestáns szemléletnek megfelelően a szenvedéseket isten jogos
büntetéseként tüntetik fel. Az istenhez való könyörgés a pogányok
eltávoztatásáért összevegyül a reformáció során kialakult zsoltáros
hanggal; megjelenik az istennel való szembenállás és alku:
E jeremiádok szerzői
kivétel nélkül prédikátorok, némelyiknek név szerint is ismerjük
szerzőjét: Egri Miklós nagyszőllősi prédikátort (Az magyarországi ekklézsiának keserves panasza, melyet tött az tatár ellen, 1594); Gyarmati Imre tiszántúli prédikátort (Gyászban öltözék szegény Magyarország ..., 1596); a gyülekezeti énekei kapcsán már említett Debreceni Szőr Gáspárt (Dorgálásodnak súlsága ..., 1596) és Hegyi Pált (Magyarországnak panasza és siralmas könyörgése az Úristenhöz).
A panaszversek közül a legsikerültebb egy Lőrinc keresztnevű erdélyi "ifjú" éneke (Cantio az Erdély veszedelméről),
melyet 1602 áprilisában szerzett "Zsigmond király városában", vagyis
Nagyváradon. A költemény Básta György erdélyi vérengzéseinek egyik
visszhangja. Nem általánosságban kesereg a magyarság romlásán, hanem
személyes élményt önt versbe: az ellenség elől bujdosnia kellett. Szép
líraiságú énekében kevesebb a sablon, és sikerültebben fejezi ki saját
sorsának és élményeinek leírásán keresztül az ország hangulatát, mint
egy egész község vagy akár az egész Magyarország {541.} nevében beszélő prédikátorok. Néhány sora különösen szép zeneiségű, nyolcasaiban még bizonyos jambikus lejtés is bujkál:
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése