Szentpétervár, 2023. június 18. vasárnap (MB)

Míg Szentpéterváron nyitott fülekre talált az afrikai békemisszió, Kijev elutasította békejavaslatát, és a háború folytatása mellett kardosodott – összegezte a történteket a Magyar Békekör tudósítója vasárnap.

Élőhalott Zsarnok Zelenszkij ukrán elnök dacosan közölte a fekete kontinens hét országának elnökeiből és elnöki megbízottjaiból álló delegációval, hogy Ukrajna mindaddig folytatja harcát Oroszország ellen, ameddig ki nem vonják az utolsó orosz katonát is Ukrajnából.

A háromórás szentpétervári tanácskozáson az afrikaiak a következő tervet adták elő: a szembenálló felek deeszkalálják a konfliktust; kezdjenek diplomáciai tárgyalásba; az ENSZ Alapokmányában foglaltak szerint biztosítsák egymás szuverenitását és területi integritását; fogoly- és gyermekcserét hajtsanak végre; fogjanak hozzá a háború utáni újjáépítéshez; humanitárius segítségben részesítsék a háború sújtotta lakosságot; vessenek véget az egyoldalú szankcióknak; ismerjék el és a gyakorlatban is érvényesítsék a biztonság oszthatatlanságának elvét; saját biztonságukat ne érvényesítsék mások kárára; biztosítsák egymás gabona- és műtrágya kivitelét.

Az afrikaiak támogatásukról biztosították a 12 pontos kínai béketervet (lásd: https://m.facebook.com/bekekor/posts/3137505689874997/) és megértést tanúsítottak az ukrajnai orosz katonai beavatkozás okaival, és okainak kiküszöbölésével kapcsolatos orosz érvelés iránt, hiszen a konfliktust Oroszország biztonságának aláásása váltotta ki, Európának viszont tisztességes és kölcsönös biztonságra van szüksége.

Az afrikiak nyilatkozatot adtak ki arról, hogy a biztonságot oszthatatlannak tartják, és senki sem érvényesítheti saját biztonságát mások kárára. Putyin üdvözölte nyilatkozatukat.

Az orosz elnök közölte a Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök vezette delegációval, hogy „kiegyensúlyozottnak” tartja tízpontos békejavaslatukat, kész figyelembe venni azt, de nem Oroszországon múlik a békekötés, hanem Ukrajnán, hiszen Kijev nem akar békét kötni. Emlékeztette az afrikaiakat arra, hogy 2022. márciusában Isztambulban előzetes béke megállapodás született Kijevvel, de az ukrán vezetés hátat fordított a további tárgyalásnak, és felrúgta az egyezményt.

Az elmondottak bizonyítékául az afrikai küldöttség elé tárta az 2022. márciusban parafált orosz-ukrán előzetes béke megállapodást. A 18 pontból és csatolmányból álló dokumentumban rögzítették az ukrán semlegességet és biztonsági garanciákat, és meghatározták az ukrán fegyveres erők létszámát és harci eszközeinek számát.

Az afrikai vezetők érdeklődéssel fogadták Putyin dokumentált előterjesztését – közölte a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov.

Az orosz elnök azt is értésére adta az afrikaiaknak, hogy az ENSZ Alapokmánya 51. cikkének értelmében Oroszország jogosult a donbászi népköztársaságok függetlenségének elismerésére, és jogosan járt el, amikor segítséget nyújtott nekik, hogy megvédhessék magukat Kijev 2014-ben ellenük indított háborújában. Éveken keresztül békés eszközökkel igyekeztünk véget vetni a konfliktusnak – emlékeztette afrikai tárgyalópartnereit Putyin az ukránok által aláírt, és kezdettől fogva megszegett minszki megállapodásokra.

A szentpétervári orosz-afrikai tanácskozáson nagy hangsúlyt kapott az egymás iránti tiszteleten, egyenjogúságon és kölcsönös érdekeken nyugvó együttműködés, a szuverén nemzeti fejlődés erősítésének követelménye.

Megállapodtak abban, hogy az orosz-afrikai csúcsértekezlet keretében folytatják az ukrán konfliktus rendezésére irányuló párbeszédet is.

A tanácskozáson orosz részről Putyin elnök és Lavrov külügyminiszter, afrikai részről pedig Cyril Ramaphosa dél-afrikai, Azali Assoumani Comore-szigeteki, Macky Sall szenegáli, Hakainde Hichilema zambiai elnök, Mustafa Madbouly egyiptomi miniszterelnök, Florent Ntsiba és Ruhakana Rugunda, a kongói és az ugandai elnök különmegbízottja vett részt.+++

Kiadta: Magyar Békekör