New York, Moszkva, 2022. december 10. szombat (MB)

Amerikai műholdról szolgáltatott GPS adatok segítségével hajtották végre a december 5-i ukrán dróntámadást az oroszországi légitámaszpontok ellen – tudatta az ENSZ Biztonsági Tanácsának Ukrajnával foglalkozó pénteki ülésén Vaszilij Nebenzija, az Orosz Föderáció állandó képviselője. Kijev közölte, hogy jogában áll orosz területet támadni.

Denisz Goncsar, az orosz külügyminisztérium Független Államok Közösségével foglalkozó főosztályvezetője arról tájékoztatta a TASZSZ-t, hogy Olyan értesülések birtokába jutottak, amelyek szerint Kijev és egyes nyugati támogatói „második front” megnyitására biztatják Grúziát Oroszország ellen. A diplomata felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi körülmények között elsődlegessé válik a Moszkva, Abházia és Dél-Oszétia által szorgalmazott, jogilag kötelező erejű megállapodás kidolgozása Grúziával az erő alkalmazásának tilalmáról, valamint a határok kijelöléséről.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Független Államok Közösségének (CIS) és a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) védelmi minisztereinek pénteken tartott moszkvai tanácskozásához intézett video üzenetében szükségesnek nevezte, hogy a két szervezet fokozza katonai-technikai együttműködését és növelje békefenntartó képességét.  A szövetségek tagállamainak katonai kontingensei hosszú évek óta közös gyakorlatokat, hadműveleteket tartanak, harci kiképzésben vesznek részt, összehangolják tevékenységüket a Kollektív Biztonsági Szerződése Szervezetének (CSTO) keretében. Együttműködésük elmélyítése fontos Eurázsia biztonságának és stabilitásának megőrzése miatt – mondta.

Az Eurázsiai Gazdasági Unió (EAEU) tagállamainak biskeki értekezletén résztvevő Putyin a következőket tárta a nyilvánosság elé:

  • Oroszország nem ad el olajat azoknak az országoknak, amelyek ársapkát vezetnek be, azaz maguk akarják meghatározni az orosz energiahordozó árát;
  • Válaszul a nyugati országok ársapka-intézkedésére, Oroszország fontolóra veszi nyersolaj kitermelésének csökkentését; (A lépés megtétele esetén emelkedni fog az olaj világpiaci ára – a szerk. megj.)
  • Az Eurázsiai Gazdasági Unió tagállamai tízszer olcsóbban jutnak gázhoz, mint az Európai Unió országai. Az EAEU-ban folyamatos az ellátás az összes alapvető áru, köztük az élelmiszerek terén;
  • Két éven belül meg kell vetni az EAEU egységes gázpiacának alapjait;

Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium szóvivője hozzáfűzte: Végéhez közeledik az Eurázsiai Gazdasági Unió szabadkereskedelmi övezet megteremtéséről szóló tárgyalása Egyiptommal és Iránnal. A vonatkozó megállapodásokat aláírják, amint megoldják a számos mezőgazdasági és ipari termék vámeltörlésével vagy csökkentésével kapcsolatos kérdéseket. Az Örményországot, Fehéroroszországot, Kazahsztánt, Kirgizisztánt és Oroszországot magában foglaló Eurázsiai Gazdasági Unió már kötött szabadkereskedelmi megállapodást Vietnammal és Szingapúrral, s ideiglenes megállapodást Iránnal. Tárgyalások folynak Izraellel is.

2023. elején Indonéziával is tárgyalás kezdődik szabadkereskedelmi megállapodás megkötéséről.+++

Lásd: https://bekekor.wordpress.com/2022/12/06/oroszorszagi-hadaszati-legitamaszpontra-mert-csapast-az-ukran-hadero/

 

Kiadta: Magyar Békekör