Délkelet-Ázsia egy egész héten át a nemzetközi kapcsolatok középpontjában áll, ugyanis három egymást követő csúcstalálkozót tartanak: A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) csúcstalálkozója Phnom Penhben, a Húszak csoportjának (G20) csúcstalálkozója Balin, valamint az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozója Bangkokban.

A kambodzsai Covid-19 járvány óta először megrendezett személyes ASEAN-csúcstalálkozón a világgazdaság mintegy felét képviselő tizennyolc nemzet képviseltette magát: az ASEAN 10, Japán, Dél-Korea, Kína, India, India, az Egyesült Államok, Oroszország, Ausztrália és Új-Zéland.

A csúcstalálkozó elnöke, Hun Sen kambodzsai miniszterelnök (vagy "kolumbiai", az úgynevezett "szabad világ vezetője" szerint) a rá jellemző ázsiai udvariassággal elmondta, hogy a plenáris ülés kissé heves volt, de a légkör nem volt feszült: "A vezetők érett módon beszélgettek, senki nem ment el".

Szergej Lavrov orosz külügyminiszterre hárult a feladat, hogy a csúcstalálkozó végén kifejtse, mi volt az igazán jelentős.

Miközben Lavrov dicsérte az ASEAN "befogadó, nyitott, egyenlő biztonsági és együttműködési struktúráját", hangsúlyozta, hogy Európa és a NATO "militarizálni akarja a régiót, hogy megfékezze Oroszország és Kína érdekeit az Indo-csendes-óceáni térségben".

Ennek a politikának a megnyilvánulása, hogy "az AUKUS nyíltan konfrontációra törekszik a Dél-kínai-tengeren" - mondta.

Lavrov azt is hangsúlyozta, hogy a Nyugat a NATO katonai szövetségen keresztül "csak névlegesen" fogadja el az ASEAN-t, miközben egy teljesen "tisztázatlan" napirendet hirdet.

Az viszont világos, hogy a NATO "többször is az orosz határok felé mozdult, és most a madridi csúcstalálkozón kijelentette, hogy globális felelősséget vállalt".

Ez elvezet minket a döntő ponthoz: "A NATO áthelyezi védelmi vonalát a Dél-kínai-tengerre". És - tette hozzá Lavrov - Peking ugyanezt az értékelést vallja.

Íme, tömören, a jelenlegi geopolitikai izzásunk nyílt "titka". Washington első számú prioritása Kína megfékezése. Ez azt jelenti, hogy megakadályozza az EU-t abban, hogy közelebb kerüljön a világ legnagyobb szabadkereskedelmi/összeköttetési környezetének kiépítésében részt vevő kulcsfontosságú eurázsiai mozgatórugókhoz - Kínához, Oroszországhoz és Iránhoz.

Az Irán elleni, évtizedek óta tartó hibrid háborúhoz hozzáadva az ukrán fekete lyuk végtelen fegyverkezése is beleillik a csata kezdeti szakaszába.

A birodalom számára Irán nem profitálhat abból, hogy olcsó és minőségi energiát szolgáltat az EU-nak. Ezzel párhuzamosan pedig Oroszországot el kell vágni az EU-tól. A következő lépés, hogy az EU-t arra kényszerítsék, hogy elvágja magát Kínától.

Mindez beleillik a legvadabb, elferdült straussi/neo-con nedves álmokba: ahhoz, hogy Tajvan felbátorításával megtámadhassuk Kínát, először Oroszországot kell meggyengíteni, Ukrajna instrumentalizálásán (és elpusztításán) keresztül.

És az egész forgatókönyv szerint Európának egyszerűen nincs ügynöksége.
Putyin, Raeisi és az Erdogan-pálya

A valós élet a kulcsfontosságú eurázsiai csomópontokon teljesen más képet mutat. Vegyük például a múlt héten Teheránban tartott nyugodt találkozót Nyikolaj Patrusev, Oroszország legfőbb biztonsági tisztviselője és iráni kollégája, Ali Shamkhani között.

Nemcsak biztonsági kérdésekről, hanem komoly üzletről is tárgyaltak - mint például a turbófeltöltéses kereskedelemről.

A Nemzeti Iráni Olajtársaság (NIOC) a jövő hónapban 40 milliárd dolláros megállapodást ír alá a Gazprommal, amely az amerikai szankciókat megkerülve két gázmező és hat olajmező fejlesztését, földgáz- és olajtermékek cseréjét, LNG-projekteket és gázvezetékek építését foglalja magában.
A többpólusú "Irán-Oroszország-Törökország trojka" beárnyékolja az "egypólusú Joe Biden"-t Nyugat-Ázsiában. Pepe Escobar

Közvetlenül a Patrusev-Shamkhani találkozó után Putyin elnök felhívta Ebrahim Raeisi elnököt, hogy a Kreml szerint folytassák a "politikai, kereskedelmi és gazdasági interakciót, beleértve a szállítást és a logisztikát".

Az iráni elnök állítólag több mint "üdvözölte" a Moszkva és Teherán közötti kapcsolatok "megerősítését".

Patrusev egyértelműen támogatta Teheránt a birodalom végtelen hibrid háborújának keretében elkövetett legújabb színes forradalmi kaland miatt.

Irán és az EAEU az orosz olajjal kapcsolatos csereügyletekkel párhuzamosan szabadkereskedelmi megállapodásról tárgyal. Hamarosan a SWIFT-et teljesen megkerülhetik. Az egész globális Dél figyel.

Putyin telefonhívásával egyidejűleg a török Recep Tayyip Erdogan - aki saját diplomáciai túlhajtását folytatja, és éppen most érkezett vissza a török nemzetek szamarkandi csúcstalálkozójáról - hangsúlyozta, hogy az USA és a kollektív Nyugat "szinte határtalanul" támadja Oroszországot.

Erdogan világossá tette, hogy Oroszország "erős" állam, és méltatta "nagy ellenállását".

A válasz pontosan 24 órával később érkezett. A török hírszerzés a közepébe vágott, rámutatva, hogy az isztambuli Istiklal sétálóutca örökké forgalmas részén elkövetett terrorista merényletet az észak-szíriai Kobanéban tervezték, amely lényegében az USA-nak válaszol.

Ez de facto háborús cselekménynek minősül, és súlyos következményekkel járhat, beleértve Törökország NATO-n belüli jelenlétének mélyreható felülvizsgálatát.
Irán többirányú stratégiája

Az orosz-iráni stratégiai szövetség gyakorlatilag történelmi elkerülhetetlenségként jelentkezik. Ez emlékeztet arra az időre, amikor az egykori Szovjetunió Észak-Koreán keresztül katonailag segítette Iránt, miután az Egyesült Államok és Európa blokád alá vette.

Putyin és Raeisi a következő szintre lép. Moszkva és Teherán közös stratégiát dolgoz ki a kollektív Nyugat szankciók fegyverré tételének legyőzésére.

Iránnak ugyanis abszolút csillagászati eredménye van a "maximális nyomás" változatainak darabokra törésében. Emellett most kapcsolódik a BRICS (Oroszország, India, Kína) "RIC-ek" által kínált stratégiai nukleáris ernyőhöz.

Teherán tehát most azt tervezheti, hogy hatalmas gazdasági potenciálját a BRI, az SCO, az INSTC, az Eurázsiai Gazdasági Unió (EAEU) és az orosz vezetésű Nagy-Eurázsiai Partnerség keretében fejleszti.

Moszkva játéka tiszta rafinéria: magas szintű stratégiai olajszövetséget köt Szaúd-Arábiával, miközben elmélyíti stratégiai partnerségét Iránnal.

Közvetlenül Patrusev látogatása után Teherán bejelentette egy saját gyártású hiperszonikus ballisztikus rakéta kifejlesztését, amely meglehetősen hasonlít az orosz KH-47 M2 Khinzalhoz.

A másik jelentős hír pedig az összeköttetések terén volt: a stratégiai fontosságú Chabahar kikötőtől a türkmenisztáni határig tartó vasútvonal egy részének befejezése. Ez közvetlen vasúti összeköttetést jelent a közép-ázsiai, orosz és kínai szférával.

Vegyük hozzá az OPEC+ meghatározó szerepét, a BRICS+ fejlődését, valamint a pán-eurázsiai törekvést a kereskedelem, a biztosítás, a biztonság, a rubel, a jüan, a riál stb. árazására irányuló befektetésekre.

Ott van még az a tény, hogy Teheránt nem érdekli a végtelen kollektív nyugati halogatás a Közös Átfogó Cselekvési Terv (JCPOA), közismert nevén az iráni atomalku ügyében: ami most igazán számít, az a BRICS-országok "RIC-jeivel" való kapcsolat elmélyítése.

Teherán Bécsben visszautasította a megbuherált uniós atomalkutervezet aláírását. Brüsszel feldühödött; nem az iráni olaj fogja "megmenteni" Európát, az orosz olaj helyébe lépve a jövő hónapban bevezetendő képtelen felső határ alatt.

Washington pedig azért dühöngött, mert az OPEC megosztására, belső feszültségekre fogadott.

A fentieket figyelembe véve nem csoda, hogy az amerikai "Think Tankland" úgy viselkedik, mint egy csapat fejetlen csirke.
Sorban állás a BRICS-hez való csatlakozásért

A Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) tavaly szeptemberi szamarkandi csúcstalálkozóján már minden szereplő számára hallgatólagosan kiderült, hogy a birodalom hogyan kannibalizálja legközelebbi szövetségeseit.

És hogy ezzel párhuzamosan a zsugorodó NATO-szféra befelé fordul, a belső ellenségre összpontosítva, könyörtelenül rávéve az átlagpolgárokat, hogy teljes egyetértésben meneteljenek a birodalmi versenytársak, Oroszország és Kína elleni kétirányú - hibrid és egyéb - háborúban.

Most pedig hasonlítsuk össze ezt Xi Jinping kínai elnök szamarkandi beszédével, amelyben Kínát és Oroszországot együttesen a "felelős globális hatalmak" csúcsán álló, a multipolaritás kialakulásának biztosítására törekvő hatalmakként mutatta be.

Szamarkandban megerősítették az Oroszország és India közötti stratégiai politikai partnerséget is (Narendra Modi indiai miniszterelnök ezt megbonthatatlan barátságnak nevezte).

Ezt megerősítette Lavrov és indiai kollégája, Subrahmanyam Jaishankar múlt heti moszkvai találkozója.

Lavrov méltatta a stratégiai partnerséget minden kulcsfontosságú területen - politika, kereskedelem és gazdaság, beruházások és technológia -, valamint a "szorosan összehangolt fellépést" az ENSZ Biztonsági Tanácsában, a BRICS-országokban, az SCO-ban és a G20-ban.

A BRICS-szel kapcsolatban Lavrov megerősítette, hogy "több mint egy tucat ország" áll sorban a tagságért, köztük Irán: "Arra számítunk, hogy a BRICS-bővítés alapjául szolgáló kritériumok és elvek összehangolásával kapcsolatos munka nem fog sok időt igénybe venni".

De előbb az öt tagnak elemeznie kell a BRICS+ bővítésének úttörő következményeit.

Még egyszer: kontraszt. Mi az EU "válasza" ezekre a fejleményekre? Egy újabb szankciócsomaggal áll elő Irán ellen, amely "biztonsági ügyekkel kapcsolatos" tisztviselőket és szervezeteket, valamint vállalatokat céloz meg állítólagos "erőszak és elnyomás" miatt.

A kollektív nyugati stílusú "diplomácia" aligha tekinthető zsarnokoskodásnak.

Visszatérve a reálgazdasághoz - a gázfronthoz hasonlóan - Oroszország, Irán és Törökország nemzeti érdekei egyre inkább összefonódnak; és ez minden bizonnyal befolyásolni fogja a szíriai, iraki és líbiai fejleményeket, és kulcsfontosságú tényező lesz Erdogan jövő évi újraválasztásának elősegítésében.

Jelen állás szerint Rijád minden gyakorlati szempontból egy elképesztő 180 fokos manővert hajtott végre Washingtonnal szemben az OPEC+-on keresztül. Ez - akár csavaros módon is - az arab érdekek egyesítésének folyamatát jelentheti, amelyet Moszkva irányít.

Furcsább dolgok is történtek már a modern történelemben. Úgy tűnik, most jött el az idő, hogy az arab világ végre készen álljon arra, hogy csatlakozzon a négyeshez, amely valóban számít: Oroszország, India, Kína és Irán.

Pepe Escobar