2017. február 6., hétfő

A 78 éves, flamand Daniel Maes atya: "“Korunk legnagyobb hazugságait jelentette meg a média Szíriáról”

Daniel Maes woont normaal in Syrië
2017. 02. 06.

“Korunk legnagyobb hazugságait jelentette meg a média Szíriáról”

A 78 éves, flamand Daniel Maes atya a hatodik századbeli Szent Jakab kolostorban él a szíriai Kara városában, 90 kilométerre északra a fővárostól, Damaszkusztól. Daniel atya tanúja volt a „polgárháborúnak” és szerinte a szíriai konfliktusról szóló nyugati tudósítások nagyon félrevezetőek. Röviden: „az amerikaiak és a szövetségeseik teljesen tönkre akarják tenni az országot”. Ugyanakkor szerinte Donald Trump megválasztott amerikai elnök megértette, hogy a radikális iszlám nagyobb fenyegetést jelent, mint Oroszország. Azt is kijelentette, hogy Aleppó felszabadításáért az Assad-kormány hadseregének és Vlagyimir Putyin orosz elnöknek tartoznak. A Daniel Maes atyával készített interjú a holland Algemeen Dagblad napilapban jelent meg, majd a Sott.net fordította le angolra, onnan vette át a Ron Paul Intézet weblapja.
Daniel Maes atya szerint teljesen hamis feltételezés, hogy Bashar Al-Assad szír elnök ellen népfelkelés zajlott, amely 2011 márciusában kezdődött kormányellenes demonstrációkkal, majd véres polgárháborúvá vált.

„2010 óta vagyok Karában, és a saját szememmel láttam, hogy agitátorok kívülről szervezték Szíriában a kormány elleni tüntetéseket, amelyekhez fiatalokat toboroztak”

– mondta a holland napilapnak Maes atya. Állítása szerint az arab nyelvű Al Jazeera hírcsatorna úgy mutatta be az eseményeket, mintha lázadás zajlott volna az országban.

„A külföldi terroristák gyilkosságokat követtek el a szunnita és keresztény közösségek ellen, annak érdekében, hogy elvessék a vallási és etnikai viszályt a szíriai emberek között. Miközben az én tapasztalatom az, hogy a szíriai emberek valójában nagyon egységesek voltak”

– szögezte le az atya.
Arról is beszélt, hogy a háború előtt Szíria egy harmonikus ország volt: egy szekuláris állam, amelyben a különböző vallási közösségek békében éltek egymás mellett. Alig volt szegénység, az oktatás szabad, az egészségügyi ellátás jó volt.

„Csak nem lehetett szabadon kifejezned a politikai nézeteidet. De az emberek többségét ez nem érdekelte”

– tette hozzá Daniel Maes.
A Szent Jakab kolostor nemrégiben egy népkonyhát nyitott Aleppoban, ahol 25 ezer adag ételt készítenek hetente ötször. Az atya szerint csoda, hogy még mindig életben vannak. Azt is mondta: tartoznak az Aszad-kormány hadseregének, illetve Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, mert ő úgy döntött, hogy beavatkozik, mikor a lázadók azzal fenyegettek, átveszik a hatalmat.

„Mikor több ezer terrorista telepedett le Karában, mi féltettük tőlük az életünket. Jöttek az Öböl-államokból, Szaúd-Arábiából, Európából, Törökországból, Líbiából, sokan voltak csecsenek is. Ők alkották az idegen megszálló erőket, szövetségben az Al-Kaidával és más terroristákkal. A Nyugat és a szövetségeseik állig felfegyverezték őket azzal a szándékkal, hogy ellenünk fellépjenek, és szó szerint azt mondták: ez az ország a miénk.”

Daniel Maes a háborús évek viszontagságairól is mesélt: gyakran előfordult, hogy a terroristák/lázadók bedrogozva egymás ellen harcoltak, este pedig vaktában lövöldöztek. Sokáig a kolostor sírkamráiban rejtőztek el, mikor a szíriai hadsereg végre elűzte a terroristákat, mindenki boldog volt: „mert a szíriai állampolgárok gyűlölték a külföldi lázadókat, és mert visszatért a béke.”
Maes atya szerint korunk legnagyobb média hazugsága az, ahogy a sajtó beszámolt a szíriai eseményekről:

„Nonszensz ostobaságokat adtak el Assadról. Tulajdonképpen a lázadók volt azok, akik fosztogattak és gyilkoltak. Gondolja, hogy a szíriai emberek hülyék? Gondolja, hogy ezek az emberek kényszerből szurkoltak Aszadnak és Putyinnak? Az amerikaiak azok, akik rátették a kezüket a csővezetékekre és a természeti erőforrásokra a régióban, hogy kiszorítsák Putyint.”

Az atya annak a véleményének is hangot adott, hogy Aszadot miért akarták megbuktatni más külföldi országok: Szaúd-Arábia és Katar létre akar hozni egy szunnita államot Szíriában, de vallásszabadság nélkül.

„Tudja, amikor a szíriai hadsereg készült a harcra Aleppóban, muzulmán katonák jöttek hozzám, hogy megáldjam őket. A rendes muzulmánok és keresztények között nincs probléma. A Nyugat által támogatott lázadók a radikális iszlamisták, akik le akarnak mészárolni minket. Ők mind az Al-Kaida és az ISIS tagjai. Nincsenek köztük mérsékelt harcosok”

– hangsúlyozta Maes.
Donald Trump megválasztása kapcsán megjegyezte: örül neki, hogy ő lett az Egyesült Államok elnöke, mert azt látja, „amit minden normális ember megért”: az Egyesült Államoknak abba kell hagynia azoknak az országoknak aláásását, amelyek természeti erőforrásokkal rendelkeznek. Daniel Maes atya szerint az amerikaiak kísérlete az egypólusú világ megteremtésére jelenti a legnagyobb problémát, de

„Trump érti, hogy a radikális iszlám nagyobb fenyegetést jelent, mint Oroszország.”

http://orientalista.hu/korunk-legnagyobb-hazugsagait-jelentette-meg-a-media-sziriarol/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése