Elég volt a nyomorgásból Magyarországon!

  • 280.000,- forintos NETTÓ átlagbért,
  • 205.000,- forintos NETTÓ minimálbért,
  • politikamentes hétköznapokat!
Mindez megvalósítható, csak le kell dönteni hozzá néhány tabut.
Kezdjük a történetet egy grafikonnal és egy szívből jövő üzenettel:
"Kedves rendszerváltó politikusok - narancssárgák, vörösek, kékek, zöldek!
Nem mondhatjátok, hogy nem voltunk türelmesek. De nekünk is csak egy életünk van, és 25 évet már elvettetek belőle. Köszi, a többi a miénk lesz. Volt rá időtök, hogy gatyába rázzátok az országot. Íme, amit elértetek: 25 évvel a rendszerváltás után nemhogy nem jobb, de egyre rosszabb, egyre kilátástalanabb a helyzet. 25 éve hittünk a jövőben, de mára kijózanodtunk: egy átlagos nyugati fizetés a hazai 4-5-szöröse (miközben a bolti árak ott alig-alig, legfeljebb 10-20%-kal magasabbak, ha nem egyenesen alacsonyabbak), és remekül megfizethetően, piaci alapon működik az egészségügy vagy a nyugdíjrendszer. Egy átlagos nyugati munkavállaló gond nélkül nyaralhat, síelhet, és hát lássuk be, ti is. Ezt azért sikerült elérni. Mi pedig állat módjára élünk - valóban: kizárólag ételért és fűtésért cserébe dolgozzuk ki a lelkünket. Sok sok honfitársunk járt volna jobban, ha lónak születik. Ez ma Magyarország. Nagyon, nagyon köszönjük nektek.
Üdvözlettel, a magyar nép"
Most hogy ezzel megvolnánk, tegyük fel a nagy kérdést magunknak: a függetlenségét több száz évre elveszített, ezalatt szinte teljesen kipusztult, később újranépesített, épp hogy újjászülető, de Trianonban megint padlóra küldött, majd fasizmusban, 40 évnyi szocializmusban nyomorgatott nemzetünknek vajon mennyi esélye van felvenni a versenyt ebben az akármennyire is békésnek látszó, de alapvetően vadkapitalista világban? Értelmetlen kérdés, mert a választ már megkaptuk. 25 év elteltével talán végre belátjuk, hogy ennyi volt. Van hát értelme ezt az országot megmaradt Alföldet a jelen formájában "üzemeltetni"? Ez már rég nem az a büszke haza, amiről a történelemórán tanulunk, csak olyan fegyelmezetten játsszuk a szerepünket, hogy magunk is elhisszük. Kezek, lábak nélkül vergődünk, megsértődünk, és döntetlent ajánlunk a nagyvilágnak.
Attól egy gyerek sem lakik jól, hogy reggelente elszavalja a Nemzeti Dalt, hogy még mindig hivatalos ünnep a ma már lassan száz éve nem létező Magyar Királyság alapításának, '48-as forradalmának (vagy éppen leverésének) napja. Mikor mondja már ki valaki: meztelen a király? Régi dicsőségünk napi szintű felemlegetése mellett hajlandó végre valaki konkrétan is tenni a nemzet felemelkedésének érdekében? Miért van az, hogy a politikában nem tűnik fel egy Széchenyi, Deák, de még egy hasonló sem? Költői a kérdés; a mai széchenyik messziről elkerülik azt a fertőt, amit ma politikának hívnak. Egy elvtelen cirkusz, ahol a legnagyobb feladat elhitetni a néppel, hogy tartunk valamerre, hogy egyenesen a szavazóktól függ, merre. Egy frászt.
A helyzet olyan mértékben reménytelen, hogy a politikus kénytelen hazudni, ha választásokat akar nyerni.
Felesleges ezért csak rájuk haragudni. Pénzt rajzolni egy párt sem tud - mégis mit gondol, aki azért szavaz egy pártra, mert az több pénz ígér? Egy tízmilliós országban a pénzt annak az - írd és mondd - 1,8 millió munkavállalónak kellene megtermelnie (befizetett adók formájában), akiket a piac ma még ki tud fizetni (jelentős részüket minimálbérrel, vagy az országot bármikor elhagyható nyugati befektetők által létrehozott munkahelyeken). Ha valaki nem tudná: a jég bármikor beszakadhat alattunk. Hogy ez mikor következik be, már rég nem rajtunk múlik. A nyugati gazdasági közösség (vagy cizelláltabb nevén az Európai Unió) eléggé el nem ítélhető módon, de saját érdekeinek figyelembevételével határozott az EU bővítéséről. Az ajtó mindenki előtt megnyílt, de mi ahelyett, hogy a politikusainkon kérjük számon a hozzá nem értésüket, elvártuk, hogy ahogy régen kádárjános, most majd az EU oldja meg a problémáinkat. Az EU? Seriously? Mindenki a saját sikerének a kovácsa: számukra elsősorban a vevőkör százmilliós bővítése volt fontos, meg az olcsó munkaerőpiac (végre nem kell mindent Ázsiában gyártani), részükről nagyjából ennyi. Az ajtót kitárták előttünk, de pelenkázást nem ígértek. Minden nemzet saját felelőssége, hogy az új helyzettel hogyan tud élni. Számunkra ez láthatóan nem sikerült. Lehet ezt csűrni-csavarni, de attól még igaz: csúnyán elbuktunk. Komolyan, arra vagyunk büszkék, hogy valami nyugati nagyvállalat felhúz nálunk egy összeszerelőüzemet? Give me a break.
Sokan teszik fel a kérdést manapság, hogy a politikából kiábrándult, tüntetésre járó tömegek - miután panaszaikat elmondták - miért állnak tanácstalanul, összezavarodva, nem tudván, merre tovább. Nos hát azért, mert újabb hazugságokra már nincs szükségük, viszont senki nem meri felvállani az igazságot: a rendszernek így ebben a formában befellegzett. Egyszer majd valaki talán kimondja, de az országot felvirágoztatni az igazság sem fogja: addigra már mindenki, aki gondolkodásra képes, és megteheti - mert mondjuk fiatal, vagy "odakinn" magasan megfizetett szakember lesz -, elmenekül innen. A szemünk láttára viszi el saját jövőnket autó, repülő, vonat: mind nyugatra tart. Nyugat-Európában több mint 400 millióan élnek, párszázezer magyart már most is beszippantott a piac, de ne legyenek kétségeink, gond nélkül megteszi további kétmillióval is akár. Itt pedig egy elbutított, elöregedő tömeg marad, amely havi ötezer forint nyugdíjemelésért cserébe bármilyen párt zászlaját hajlandó majd lengetni. Zombiország! A nyugat szívóereje ellen egyetlen orvosság van: ha a nyugatot elhozzuk Magyarországra. Ajánljuk fel, amink van - és az egyáltalán nem kevés. Adottságaink megfelelő kezekbe helyezve váljanak végre saját magunk hasznára. Szegény országból váljék gazdag tartomány - nem halunk bele, ha úgy vesszük, félig-meddig már eddig is Brüsszeltől függött az életünk. Belementünk, hogy EU polgárok legyünk - mi több, örültünk neki. Belementünk, hogy ne a budapesti parlamentbe, hanem Brüsszelbe delegáljunk képviselőket - mindezt úgy, hogy pénzt Brüsszeltől nem kaptunk (az elit köreiben mozgó válallkozásokat kivéve). Akkor miért féljünk a holland állampolgárságtól, ha ez az ára havi néhány százezer forintnak? Annyira tán nem fog fájni.
Kik jöhetnek szóba? Oké, tán ne mi legyünk az Egyesült Államok 51. tagállama, de esetleg Németország vagy Norvégia exklávéja? A pénzzel náluk nem lenne gond, de hiányzik a történetből a másik fél érdeke, anélkül pedig nincs üzlet: ezek túl nagy országok ahhoz, hogy különösebben megérezzék a változást. Ausztria is felmerülhet (miután sűrűn kereszteket vetettünk...a múlt felesleges terhe, ugye): gazdagok is, szépek is - de sajnos túl kevesen vannak ahhoz, hogy a javak elosztásának egy főre jutó terhe ne tegye kivitelezhetetlenné a tevet. Van viszont egy ország, amelyiket mintha erre találtak volna ki:

  • Hollandiában 16 millióan élnek egy Dunántúlnál alig nagyobb földterületen (melynek egyötöde ráadásul a tengertől irtózatos pénzek árán elhódított terület), Hollandia így nemcsak Európa legsűrűbben lakott, de a klímaváltozástól is a leginkább fenyegetett országa - viszont majdnem annyi aktív munkavállalója van, mint Magyarország teljes lakossága, a terhek így sokfelé oszlanak, ezáltal egyénenként igen csekélyek
  • Nálunk a természeti kincsek páratlanok, hely van bőven, és az alig több mint 3 milliós munkavállalói szám azt jelenti, hogy a hollandok elméletben egy bruttó 6%-os "egyesülési illeték" bevezetésével (melyet persze kompenzálhat a költségvetés, ez már az ő dolguk) a magyarok bérét meg is tudnák duplázni: 140.000.- helyett 280.000,- forint volna egy tipikus magyar nettó fizetés - kezdetnek talán nem olyan rossz. 205.000,- forintnál egy teljes munkaidős sem kapna kevesebbet, de a jól keresőket, és persze a nyugdíjasokat, munkanélkülieket sem lehet kihagyni. Mindenki jól kell, hogy járjon. Fontos a történetben, hogy a bérkiegészítés nem a munkaadók terheit növeli, nem kezdődik tehát tömeges munkahelybezárás. És a lényeg: ha minden család negyedmillió forinttal (!) többet költ el havonta, az ország a vállalkozások paradicsoma lesz
Az együttműködés a nyelvi és földrajzi problémák ellenére egyáltalán nem lehetetlen (mindkettőre van működő példa), a német egyesítés pedig azt is megmutatta, hogy kitartó munkával el lehet érni, hogy ne a szegény fél húzza le a gazdagot, hanem a kettő együtt erősödjön, és az európai gazdaság motorjává váljon. Az utolsó órában vagyunk. Vagy lépünk, vagy várjuk sorsunk beteljesedését. El kell döntenünk, melyik jövőt szánjuk gyermekeinknek.
A jelent ismerjük, remekül szemléltette a fenti grafikon. Kékkel kereteztük be az Európai Unióhoz velünk együtt csatlakozó, volt szocialista országokra vonatkozó adatokat; ezek jellemzően citromsárgák: 500 és 1000 euró közötti havi nettó átlagfizetést jelentenek. Magyarország, az egykori éltanuló ma a bóvlinak megfelelő narancssárga kategóriába tartozik. Van még bárkinek kérdése? Tavaly a magyar családok átlagosan havi 10 (tíz!!!) eurót spóroltak meg a rezsicsökkentésnek köszönhetően. Aki ki tudja számolni, hány rezsicsökkentés kellene, hogy utolérjük akár csak Szlovákiát, az küldje el minél több helyre ezt az emailt, illetve kattintson az alábbi linkre, és gondolkodjon együtt velünk.

Csatlakozzunk a Holland Királysághoz

Kik vagyunk mi? Senkik. Mivel mondandónk lényege éppen az, hogy ne legyen szükség önjelölt vezérekre, mi sem szeretnénk azzá válni. Dolgozni szeretnénk, ahogy eddig is. Névtelenül, békességben, de méltó módon megfizetve. Szülők vagyunk, akiknek az összes gyereke külföldön képzeli el a jövőjét. És ez bármilyen ijesztő, sajnos legalább annyira érthető is. Tud valaki jobbat? Elő vele. Ha nem, támogassa az ötletet. Küldje tovább ezt az emailt, ossza meg az ötlet Facebook oldalát, és/vagy a fenti honlapot. Ez egy civil kezdeményezés, de bárki magáénak érezheti, vagy akár az élére is állhat, ha van rá ideje és ereje - nem az a lényeg, hogy ki által, hanem hogy minél több emberhez eljusson.