Ki finanszírozza majd a világot, ha az IMF is válsággal küzd?

Túl korán kezdte el propagálni a költségvetési megszorításokat a fejlett gazdaságokban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a válság során. Olyan gazdaságpolitikai mixet ajánlott, amelyről korábban is tudhatta, hogy nem lesz hatásos. Mindeközben sok esetben a saját tanulmányait sem vette figyelembe a szervezett – áll az IEO (Independent Evaluation Office), az IMF független felügyeleti szerve által készített tanulmányban.

Az IEO, amely a Valutaalap válság során nyújtott teljesítményét vizsgálta arra jutott, hogy a jelentős befolyással bíró, 188 tagországot magában foglaló szervezet bizonyos esetekben igencsak rossz válaszokat adott a válságra.

Bár a válság kitörése után közvetlenül (2008-09-ben) a Valutaalap a globális fiskális élénkítés pártján állt – ezt egyébként az IEO pozitív lépésnek ítéli meg –, 2010-11-ben a kommunikációja egyértelműen áttért a fiskális szigor és a megszorítások oldalára a fejlett gazdaságok esetében. Éppen ez volt az a lépés, amelyről most az IEO azt állítja, hogy egyrészt elhamarkodott volt, és a Valutaalap nem mérte fel kellően ennek továbbgyűrűző hatásait.

Hitelességi válság

Emellett az IMF hitelessége két irányból is csorbát szenvedett. Egyrészt a feltörekvő gazdaságok egyre elégedetlenebbek voltak azzal, hogy alig képviseltetik magukat az IMF vezetésében, másrészt felmerült, hogy a Valutaalap miért nem figyelmeztetett a válságot okozó sérülékenységekre. Az IEO következtetései alapvetően két lábon állnak. Egyfelől elismerik, hogy az IMF a hitelezési struktúrájának átalakításával komoly segítséget is nyújtott a válságkezelésben, másfelől azonban felhívják a figyelmet a negatív hatású gazdaságpolitikai javaslatokra.

Ez utóbbiak lényege, hogy miután az IMF a válság kitörésekor először a fiskális élénkítésre helyezte a hangsúlyt, 2010-11-re úgy látta, hogy a helyzet megváltozott. A túl magas államadósságok, illetve a súlyos fiskális deficitek arra ösztönözték a Valutaalapot, hogy úgy érezze, eljött a fiskális szigor ideje. Nem mellékes, hogy az IMF ekkor úgy látta, a növekedés kezd helyreállni a fejlett gazdaságokban, és ez csak tovább erősödik majd. Ráadásul ezzel párhuzamosan erősen kiállt az extrém laza monetáris élénkítés és stimulus (QE) mellett, melytől azt várta, hogy a csökkenő adósság- és deficitráták mellett elegendő erővel bír majd a gazdaságok felpörgetéséhez. Ennek következtében olyan országokat, mint Nagy-Britannia, az Egyesült Államok vagy Japán szólított fel költségvetési szigorra, miközben az eurózónában a német gazdaság lehetett volna a terv zászlóshajója. Mindezek alapján jogosnak tűnik Christine Lagarde, jelenlegi IMF-vezérigazgató azon állítása, miszerint a Valutaalap abban az időben a lehető legjobb döntést hozta meg a rendelkezésre álló információk alapján. Pontosan itt válik azonban érdekessé az IEO tanulmánya! A dokumentum ugyanis azt hangsúlyozza, hogy az IMF-nek már akkor tudnia kellett volna – részben a saját kutatásai alapján is –, hogy az általuk forszírozott modell ebben formában nem lesz működőképes.

Számos olyan tanulmány született ugyanis, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy a fiskális politika szerepe fokozottan lényeges a válság során a belső kereslet élénkítésében, és az extrém laza monetáris intézkedések önmagukban nem elegendők. Egyrészt a magánszektor az adósságleépítéssel volt elfoglalva, melynek következtében csekély fogékonyságot mutatott a jegybanki élénkítésre. Másrészt a központi bankok pénzpumpái a tőkeáramlás volatilitásának megnövekedésén keresztül még nehezítették is a feltörekvő piacok helyzetét – amely újabb oka lehet a feltörekvők ellenszenvének. A jegybankok felől érkező likvid tőke tehát sok esetben nem jutott el elég hatékonyan a reálgazdaságba, miközben az IMF erősen ellenezte a keresletélénkítő fiskális stimulusokat.

A fordulat és a jövő

A váltás 2012-ben következett be, amikor az IMF maga is belátta a megszorítások káros következményeit, és sokkal szerényebb mértékű konszolidációt javasolt. Az igazi váltás az IMF 2012 őszi World Economic Outlookja volt, amelyből már egyértelműen kiolvasható, hogy a megszorítások nagyobb kárt okoztak a gazdasági növekedésben, mint azt korábban feltételezték. Érdemes megjegyezni, hogy legutóbbi jelentéseiben a Valutaalap már sokkal határozottabban kiállt a magfontolt fiskális élénkítések mellett, amennyiben azok nem jelentenek túl nagy kockázatot.

Az IEO tanulmánya a következtetések sorában megjegyzi, hogy az IMF-nek a továbbiakban jelentős figyelmet kell fordítani arra, hogy a lehető legspecifikusabb ajánlásokat fogalmazza meg a tagállamainak – ez ugyanis még a válság elején is problémát jelentett a fiskális élénkítés propagálásakor. Ezzel összefüggésben pedig kiemelten fontos, hogy az IMF olyan fenntartható pályát javasoljon a segítségéért folyamadó országnak, amely hosszú távú, fenntartható fiskális irányt mutat az adott IMF-program keretein túl is.

Hírfigyelő Szolgálat