Az „összeesküvés-elmélet” nem csak pontatlan, hanem félrevezető kifejezés is.

Már azt is mondhatnánk, hogy kitalálói és elterjesztői (a zsidó médiumok) szándékosan vesznek egy kalap alá különböző fogalmakat, de ha ilyet mondanánk, az már összeesküvés-elmélet lenne. Mert mit is jelent valójában ez a szó?

„...olyan közéleti álláspont, amely feltételezi, hogy részben vagy egészében feltáratlan vagy indokolatlannak látszó események, cselekmények mögött egy általa megnevezett csoport áll”.



Az összeesküvés-elmélet lényege pontosan ez, hogy valakik (politikusok, pénzemberek, kutatók, stb.) titokban, a nyilvánosság megvezetésével idéznek elő olyan eseményeket, amelyek számukra hasznosak, a társadalom egésze (vagy bizonyos része) számára pedig káros.

- Összeesküvés-elmélet e az, hogy az embereket mérgező vegyi anyagokkal permetezik (chemtrail)?

- Hogy a világon a valódi hatalmat egy kiválasztott titkos társaság (szabadkőművesek, Bilderberg-csoport, Illuminátusok) gyakorolja?

- Hogy az Egyesült Államokban az 50-es, 60-as években embereket szándékosan fertőztek meg betegségekkel, hogy hatásukat megfigyeljék és ellenszerüket kifejlesszék?


A történelem, a világpolitika, a gazdaság, a csillagászat, a táplálkozás, a vallás, az orvostudomány: az alternatív magyarázatok az utóbbi években viharos gyorsasággal rendítették meg emberek millióinak hitét, akik sokáig azt gondolták, egy közmegegyezésen alapuló, univerzális tudás birtokosai, amelyet náluk okosabb, hozzáértőbb emberek alkottak meg. Ez a közös tudás most minden eddiginél nagyobb kihívás előtt áll.

Mióta az internetnek (és még inkább a közösségi oldalak) hála az információkhoz való hozzájutás korábban minden képzeletet felülmúlóan gyors és egyszerű lett, még a tudatos médiafogyasztók is csak nagy üggyel-bajjal igazodnak el a hírek kusza dzsungelében. Sokszor még újságíróként is szabályos nyomozást kell folytatni, hogy kiderüljön egy először megdöbbentőnek tűnő információról, igaz-e. Gyakran még az angol- és némettudás sem segít, ha az eredeti forrás mondjuk egy sanghaji portálra vagy arab nyelvű twitter-bejegyzésre vezethető vissza. Néha hetek telnek el, mire egy hoax annyira körbefut, hogy valaki végre hivatalosan megcáfolja, és kiderül. Van, hogy soha nem derül ki az igazság, sokszor magát az „igazságot” sem könnyű körülírni, főleg ha nem egyszerű történésről, hanem összetett, egymással esetlegesen kapcsolódó események nehezen kibogozható szálairól van szó. Ilyenkor a „tájékozódj megbízható forrásból” jó tanács sem segít, mivel egy olyan fősodratú újság, portál, tv sincs (a Népszabadságtól a hvg.hu-n át a Hír TV-ig), amely több alkalommal ne hazudott, csúsztatott, hírhamisított volna bizonyítottan. Akkor meg honnan tudja az ember, hogy amit olvas, az igaz? Hogy nincs a háttérben valami, ami miatt valakinek érdeke így vagy úgy tálalni? A settenkedő politikai-gazdasági nyomáson, öncenzúrán kívül nem szabad elfelejteni az emberi tényezőt sem, hiszen mindenki, aki a nyilvánossággal megoszt valamint (nem csak a hivatásos újságírók és bloggerek), személyes tudását, érzéseit, tapasztalatait, előítéleteit is beleszövi írásába: ami az agyában és a lelkében van, képletesen papírra kerül. Naivan mondhatjuk erre, hogy aki tartalomgyártásra adja a fejét, az legyen elfogulatlan, objektív, de ez több ok miatt lehetetlen. Egyrészt közhely számba megy, de igaz, hogy amíg emberek fognak embereknek kommunikálni, addig az nem lesz objektív. Másrészt ugye ott vannak a finanszírozók, a tartalom előállítását pénzzel támogatók elvárásai. Harmadrészt meg ha veszünk egy ideális világot, ahol mind a tulajdonos, mind a szerkesztő, mind az újságíró száz százalékig korrekt és szinte a lélektelenségig steril, mi garantálja, hogy a hír eredeti forrása (a politikus, a tudós, az utca embere) már a kezdetek kezdetén nem ferdít? Akár tudatosan, akár tudattalanul.  Az antidogmák korát éljük. A híreknek nagyon kis része kvantitatív, mérhető, ellenőrizhető, kétség esetén bizonyítható.  Mennyi eső esett tegnap? Mekkorát esett a forint hétfőn? Hány halottja van eddig az ukrajnai polgárháborúnak? Ezekre könnyű választ adni, bár a manipuláció lehetősége (és szándéka) adott, ha valakinek érdeke fűződik hozzá. De hogy szép volt-e tegnap az idő, milyen okok húzódnak a forint romlása mögött, és milyen háttérerők, érdekek feszülnek egymásnak az ukrajnai krízisben – médiamunkás legyen a talpán, aki száz százalékos magabiztossággal ki meri jelenteni, hogy az igazság teljes birtokában van, és ezt is osztja meg követőivel. Aki el akar szakadni a celebek életétől, a termelési hírektől és a napi politika sárdobálásától, még nehezebb helyzetben találja magát. Nincs ugyanis olyan szeglete világunknak, a bennünket körülvevő észlelt valóságnak, amelyet ne lengene át valami, amit jobb híján úgy hívunk: „összeesküvés-elmélet”.

A valóság és amit belőle kikockáznak...
A történelem, a világpolitika, a gazdaság, a csillagászat, a táplálkozás, a vallás, az orvostudomány: az alternatív magyarázatok ezeken a területeken az utóbbi években viharos gyorsasággal rendítették meg emberek millióinak hitét, akik sokáig azt gondolták, egy közmegegyezésen alapuló, univerzális tudás birtokosai, amelyet náluk okosabb, hozzáértőbb emberek alkottak meg. Ez a közös tudás most minden eddiginél nagyobb kihívás előtt áll, ahogy gomba módra szaporodnak az említett tudás és kompetencia legkülönbözőbb fokán álló emberek tabudöntögetői elméletei.
Az antidogmák egy részérőll első olvasásra megmondjuk, hogy értelmetlen zagyvaság, mások elgondolkoztatnak, és vannak olyanok is, amelyek annyira logikusnak tűnnek, hogy azt mondjuk rájuk: „ennek igaznak kell lennie, de legalábbis van benne igazság”. Persze ami logikus, még nem biztos, hogy igaz.

Kellőképpen összezavarodtatok? Vagy összeesküdtetek inkább?

Várhegyi Kálmán összeállítása