Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2024. szeptember 29., vasárnap
A 100 évvel ezelőtt még nagy elfogadottságnak és népszerűségnek örvendő gyógymódokat már alig ismeri és értékeli országunkban valaki. Külföldön persze nem ez a helyzet. A külföldi pozitív és működő minta átvehető. A problémát hazainak érzem, nem általánosnak. A régi, önálló gyógymódonként különálló oktatási rendszerek elismerésének és visszaállításának lenne értelme és hasznossága nálunk, ami lehetővé tenné a sarlatánság definiálását és kiszűrését. Például az oltás is sarlatánság. Viszont nem elvárható, hogy minden gyógyító minden önálló technikában képzett legyen. Az önálló technikának az a lényege, hogy önmagában működőképes. Kifejezetten hátrányos lehet a keverés, mert nem fogja érteni és érezni a beteg, hogy mitől gyógyult meg. A különböző technikák egyidejű alkalmazása korlátozhatja, akadályozhatja a gyógyulást, a különféle működési logikájukból kifolyólag.
A tudomány már kikutatott számos valós eredményt, például cáfolta a vírus és a fertőzés teóriát. Ennek nem a kikutatása vár a jövőre, hanem a mára vár ezen letagadott eredmények letagadásának a megszüntetése.
A lakosság igényei pont az összefoglalóban elhangzottak alapján a hiányos ismeretek miatt el vannak torzítva. Így a gyógyulásban való pozitív eredményű segítési-közreműködési elváráson kívül, ami egy általános elvárás, milyen többlet elvárás megfogalmazását várják? Külföldön sokkal tudatosabbak lehetek a betegek, mert nem ennyire elnyomottak a gyógymódok, sokkal hozzáférhetőbbek, megfizethetőbbek, vagy TB által finanszírozottak, így ők részletesebben tudnak nyilatkozni is ezekről. Nálunk, ha az orvoslás nem ismerni fel, hogy amit „rockefelleri módon” művel, az magas arányban nem gyógyítás, hanem valódi megbetegítés, akkor miért a potenciális betegek köre mondja meg, hogy mi az elvárás? Az effajta kérdés felvetés magában hordozza azt a választ, hogy a hazai orvoslás önmagát, a saját tevékenységét nem képes értelmezni. Nincs önazonossága. Miért nem bízható a gyógyítás azokra már most is, akiknek viszont van önazonosságuk és bevált eszközrendszerük? Csak ők pont nem „rockefelleri” orvosok? A materialista szemléletet kiemelése egy megosztó kötözködés, ami ráadásul irreleváns a témában. A releváns a létező, jól működő gyógyítási rendszerek működésének elismerése lenne hazánkban is. (Hegedűs A)
A 100 évvel ezelőtt még nagy elfogadottságnak és népszerűségnek örvendő gyógymódokat már alig ismeri és értékeli országunkban valaki. Külföldön persze nem ez a helyzet. A külföldi pozitív és működő minta átvehető. A problémát hazainak érzem, nem általánosnak.
A régi, önálló gyógymódonként különálló oktatási rendszerek elismerésének és visszaállításának lenne értelme és hasznossága nálunk, ami lehetővé tenné a sarlatánság definiálását és kiszűrését. Például az oltás is sarlatánság. Viszont nem elvárható, hogy minden gyógyító minden önálló technikában képzett legyen. Az önálló technikának az a lényege, hogy önmagában működőképes.
Kifejezetten hátrányos lehet a keverés, mert nem fogja érteni és érezni a beteg, hogy mitől gyógyult meg. A különböző technikák egyidejű alkalmazása korlátozhatja, akadályozhatja a gyógyulást, a különféle működési logikájukból kifolyólag.
A tudomány már kikutatott számos valós eredményt, például cáfolta a vírus és a fertőzés teóriát. Ennek nem a kikutatása vár a jövőre, hanem a mára vár ezen letagadott eredmények letagadásának a megszüntetése.
A lakosság igényei pont az összefoglalóban elhangzottak alapján a hiányos ismeretek miatt el vannak torzítva. Így a gyógyulásban való pozitív eredményű segítési-közreműködési elváráson kívül, ami egy általános elvárás, milyen többlet elvárás megfogalmazását várják? Külföldön sokkal tudatosabbak lehetek a betegek, mert nem ennyire elnyomottak a gyógymódok, sokkal hozzáférhetőbbek, megfizethetőbbek, vagy TB által finanszírozottak, így ők részletesebben tudnak nyilatkozni is ezekről. Nálunk, ha az orvoslás nem ismerni fel, hogy amit „rockefelleri módon” művel, az magas arányban nem gyógyítás, hanem valódi megbetegítés, akkor miért a potenciális betegek köre mondja meg, hogy mi az elvárás? Az effajta kérdés felvetés magában hordozza azt a választ, hogy a hazai orvoslás önmagát, a saját tevékenységét nem képes értelmezni. Nincs önazonossága. Miért nem bízható a gyógyítás azokra már most is, akiknek viszont van önazonosságuk és bevált eszközrendszerük? Csak ők pont nem „rockefelleri” orvosok? A materialista szemléletet kiemelése egy megosztó kötözködés, ami ráadásul irreleváns a témában. A releváns a létező, jól működő gyógyítási rendszerek működésének elismerése lenne hazánkban is. (Hegedűs A)