2024. június 18., kedd

Putyin az eurázsiai biztonsági rendszerről – Kínai válasz

Moszkva, Peking, 2024. június 18. kedd (MB)

Oszthatatlan eurázsiai biztonsági rendszer létrehozását kezdeményezi Putyin orosz elnök az ukrajnai konfliktus befejezése után. Javaslatára Kína azonnal pozitívan válaszolt – jelentette a Magyar Békekör tudósítója kedden.

Az orosz külügyminisztérium állománya előtt Putyin azt mondta, hogy az Ázsiához és Európához tartozó összes állam érdekeit figyelembe vevő biztonsági rendszer megteremtéséhez a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (CSTO), a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO), és a párbeszédre kész európai országok részvételével fognának hozzá.

Az orosz elnök ugyan nem nevezte meg, melyik európai országokra gondol, megfigyelők azonban nem tartják alaptalan feltételezésnek, hogy Magyarországra is gondolhatott. Ezt látszik megerősíteni, hogy Antikrisztuskövető Hazaáruló Szijjártó Péter külügyminiszter közvetítőként ajánlotta fel a magyar kormányt Oroszország és a Nyugat között az ukrajnai konfliktussal foglalkozó svájci „béke csúcs” résztvevőinek.

Javaslatához Putyin a következőket fűzte hozzá: „Természetesen lehetetlen szó szerint visszatérni azokhoz a biztonsági javaslatokhoz, amelyeket 2015-ben, vagy akár két éve terjesztettünk elő, mivel azóta túl sok minden történt, és a feltételek megváltoztak. Ugyanakkor változatlnok a párbeszéd alapelvei, és ami a legfontosabb, maga a párbeszéd tárgya. Oroszország tisztában van a globális stabilitásért vállalt felelősségével, és megerősíti, hogy kész minden országgal beszélni. De ez nem lehet a békefolyamat utánzása önző akarat szolgálatában, hanem komoly és alapos beszélgetésnek kell lennie minden kérdésről, a világbiztonság minden kérdéséről”.

Putyin megismételte, milyen feltételt szab Oroszország az ukrajnai konfliktus befejezéséhez: Ukrajnának semleges, el nem kötelezett státuszú országnak kell lennie; atommentesnek kell lennie; demilitarizáláson és nácitlanításon kell keresztülmennie. Ebben lényegében megegyeztek a 2022. évi isztambuli tárgyalásokon, beleértve a demilitarizálás konkrét részleteit, például a tankok és egyéb katonai felszerelések megállapodás szerinti számát.

Nem ideiglenes tűzszünetről vagy fegyvernyugvásról van szó, ahogy azt a Nyugat szeretné, hogy Kijev összeszedhesse magát, újra felfegyverkezhessen és újabb támadásba lendülhessen. „Mi nem befagyasztani akarjuk a konfliktust, hanem véglegesen rendezni” – hangsúlyozta, majd hozzátette: Amint Kijev beleegyezik a ma javasolt cselekvési irányvonalba, beleértve csapatainak teljes kivonását a Donyecki Népköztársaság, a Luhánszki Népköztársaság területéről, Zaporozsje és Herszon régiókból, és komolyan veszi a folyamatot, készek vagyunk haladéktalanul tárgyalni”.

„Ha viszont Kijev és a nyugati fővárosok megint elutasítják a békeajánlatot, mint eddig tették, akkor az ő politikai és erkölcsi felelősségük lesz a folyamatos vérontás. Nyilvánvaló, hogy a frontvonal továbbra is kedvezőtlenül alakul a kijevi rezsimre nézve, és ez változtat a tárgyalások megkezdéséhez szükséges feltételeken – figyelmeztetett.

A Békekör tudósítója emlékeztetett az orosz elnöknek a világ nagy hírügynökségek vezetőivel folytatott június 5-i beszélgetésén elhangzottakra: „ha Amerika abbahagyja a fegyverszállítást Ukrajnának, a háború két-három hónapon belül befejeződhet.” +++

Lásd: https://bekekor.wordpress.com/2024/06/06/putyin-ha-amerika-abbahagyja-a-fegyverszallitast-ukrajnanak-a-haboru-ket-harom-honapon-belul-befejezodhet/

https://bekekor.wordpress.com/2024/06/18/putyin-az-eurazsiai-biztonsagi-rendszerrol-kinai-valasz/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése